Egy viszonylag új problematikára, a totalitárius rendszerek hanyatlása után újrafelfedezett Közép-Európára próbáltuk összpontosítani figyelmünket — behódolva a kor divatjának — a piac pulzusát ellenôrizve. Olyan kutatásra van szükség, amely elsôsorban arra mutat rá, miként foglalkoztatja a román értelmiségit Közép-Európa fogalma. Mint minden effajta kutatás, a miénk sem a teljesség, hanem a helytállás elvére épült, avagy a legreprezentatívabb válaszokat szerettük volna kapni kérdéseinkre. Ebbôl kifolyólag azon személyek névsora, akik válaszolhattak volna e kérdésekre, nem teljes.

1. Mit gondol, mi tartozik Románia kulturális földrajzából Közép-Európához (milyen mûvek, szerzôk, témák, mentalitások)?

2. Ezen irányban próbáljon személyes meghatározást nyújtani.

3. Érezte-e valaha magát "nem-európainak", Európán kívülinek? Ha igen, mikor?

Elôször is: miért a harmadik Európa? A számolás egyik kritériumát képezhetnék a kulturális hullámok. Nézzük csak: görögök, latinok, germánok, szlávok. Íme, ez máris négy Európa! Ha ez utóbbiakat azon érvelés alapján kihagynánk, hogy szerepük az európaiság alkímiájában még kérdéses, maradnánk hárommal, és így a germánok Európát formáló történelmi szerepérôl beszélhetnénk.

Válasszunk strukturális kritériumot, és számoljunk megint: a görög városállam, a római birodalom, feudalizmus Róma bukása után, majd a nemzeti államok. Csakis a negyedik Európáról lehet szó. De térjünk vissza elôbbi felosztásunkhoz. Háromnál álltunk meg. A harmadik Európa. A germánok. Ennek az európai "pillanatnak" van egy ellentmondása. Melyik germánokról van szó? Melyik germanitás Európája? Az északié? Vagy az ún. mittelé? Rólunk, erdélyi románokról pedig mit mondhatunk? Mások voltak a mi gondjaink. Az osztrák kulturális sajátosság Bécsét felfedezô folyamat késôn, csupán a '60-as évek után kezdôdött el.

Még erdélyi "hazafiként" sem hiszem, hogy a közép-európaiságból viselkedésmódunkon, építômûvészetünkön és kézmûvességünkön kívül részesültünk volna valamiben.

1. és 2. "Európában a boldogság Bécsben ér véget." A keserûség ezen szillogizmusának mélysége abból fakad, hogy (mint sikerült palindróma) mindkét irányba olvasható. Ciorannak valóban igaza van: ha a boldogság olyan, amilyennek azt mi Bukarestben vagy Athénban látjuk, akkor ennek Bécsben van vége. Ha a boldogság olyan, amilyennek azt Kölnben vagy Luxemburgban képzelnénk el, akkor ugyancsak Bécs a határ. Hol van Közép, s hol vannak a szélek? Bárhogy is lenne, hiszem, hogy a mi, belsô Közép-Európánk ott kezdôdik, ahol karton-Valachia véget ér...

3. Hogy felébredtem-e valaha Kelet-Európán kívül? Kétségkívül akkor, 1990. január 28-án, este a Gyôzelem téren, amikor hétfejû sárkányok az "IMGB* rendet teremt!" (I-Me-Ghe-Be, face ordine!) szlogent üvöltötték, és nyávogták: "Câmpeanu csontot rágni jött, Coposu se hagyta ott!" (Câmpeanu si Coposu, a venit sã roadã osu'!)

1. és 2. Nekünk, bánságiaknak az volna a feladatunk, hogy tudatosítsunk egy érdekes jelenséget. Karánsebestôl Resica, valamint Orsova felé indulva a két hatás, a balkáni és a közép-európai egymásra tevôdik. Ezen egymásratevôdés helyi jellegzetességeket szül. Ezekben ismerem fel önmagam. Természetesen mielôtt irodalmi lett volna, a hatás elsôsorban az ország nyugati felében élôk mentalitásában és képzeletében éreztette hatását. Valószínû, hogy a közös osztrák "birodalmi" alapon jelent meg az erdélyi magyar alkotóelem és a bánsági szláv komponens. De ez nem minden. Akárcsak a balkanizmus, a közép-európaiság is meglehetôsen vegyes. Némely megállapítás az írókra is érvényes. Nem hamarkodom el a mentalitás és a képzeletbeli meghatározását, nem igyekszem meghatározni önmagam. Azt hiszem, érdekem, hogy íróemberként ne határozzam meg saját magam. Hogy részben felfedezzem saját magam, és részleges képet alkossak magamról — írásban.

3. Európai és nem-európai? A metanyelv terminusai. A létezés feletti tûnôdésnél játszhatnak szerepet. Valahogyan érezni magad — már ez is része a létnek. Sohasem éreztem magam európainak vagy Európán kívülinek. Mégcsak egyénnek sem. Inkább egyfajta keveréknek, balkáni közép-európainak.

1. Halb-Asien. Vagyis Fél-Ázsiaként említi Karl Emil Franzos a Duna és Don közötti területet, beleértve a régi Romániát, Bukovina, Galícia, Ukrajna mellett, ahol szerinte az Európa és Ázsia közötti civilizációs határ elmosódott, felszívódott egy alapvetô bizonytalanságban, ez pedig az itt élô emberek szelídségét, tisztaságát és erkölcsi kifinomultságát alakítgatta. Emberek, akiket ô csodálkozva vizsgált a mindennapi munka iránti kétértelmû viszonyukért, de ugyanolyan félelemmel is, ami az ösztönök feletti ellenôrzés hiányának rejtett zugait illeti. A metafora nem becsmérlô jellegû...

Európa szétzúzta a különbségeket, és teljhatalmat biztosított a monológok számára. Faji törvények, katonai hódítások, Gulag, gettók, mészárlások és evehetetlen határok! Az európai levegô beszippantása után mintha vezekelni kellett volna, visszatérve az elrettentô Ázsiába.

2. Emlékszem, 1991-es cernãuti-i elsô látogatásom elôtt éjszakákon át kísértettek a gyermekkor és a kamaszkor családias képei. Ezt a — nagyszülôk meséiben Czernowitz nevû — "metropoliszt" számtalanszor újjáépítettem; szívem szerint, képzeletben, házakkal és utcákkal, terekkel és gyárakkal, bankokkal és kávéházakkal, iskolákkal és üzletekkel, templomokkal és zsinagógákkal. Nyüzsgô hangyaboly név nélküli arcokkal és arc nélküli nevekkel, fantáziavilág, semmiféle alappal... ha a mesélôk fizikai létét leszámítjuk. Figyelmesebben hallgattam nagyszüleimet, nyugodjanak békében, mint valaha is sejtették!

Hagytam magam beépíteni a kollektív memória láthatáraiba, ahova a belépés áttetelesen történik. A német nyelvet is így tanultam meg, ezt a furcsa kódrendszert, amellyel nagyszüleim és beszélgetôtársaik kommunikáltak, igen, így, botorkálva vissza-visszatérve az "elsüllyedt", csak a fantázia és a valóság határán érzékelhetô világhoz. Valami megtörte a bennem létezô jelen ellenállását a múlt felôl érkezô támadásokkal szemben. Vajon ily módon érzékeltem az elsô "kitapintható" jeleket a térben és idôben oly távoli Európa felôl?

3. Nem, még akkor sem, amikor európai követségeken próbáltak meggyôzni, hogy más illetékesektôl függ: a vámosok, hátárôrök, rendôrök és kisebb-nagyobb rangú hivatalnokok kit kell átengedjenek, és "európainak" tartsanak.

1. Divattá vált a közép-európai ruha — valamiféle furcsa sznobizmusból kifolyólag, amely látszólag a zártkörû klubok (vagy kaszinók) sajátossága. Kétségbeesésbôl is viseljük — amikor reménytelenül azt hisszük, hogy (az egyébként elrabolt) Európa legvégében élünk. De vajon mi is az a Közép-Európa? Hol kezdôdik, hol ér véget? Dali szerint Kelet-Európa a nemlét, a "sehol" földje, egy nulle-part.

Gondolom, Eminescu ereiben is csordogált némi "wiener Blut", bármennyire is egységes jellemû volt, márcsak azért is, mert Bécsben "ifjú és boldog" lehetett... És Enescu Brahms utolsó éveiben tanult Bécsben, Ivanovici valcerja pedig (szegényke!) azt támasztja alá, hogy a "németség" villámgyorsan befolyásol, straussizál — habár a valaha-szláv lendülettel, kissé kék szívvel teszi... És ki mondaná, hogy G.M. Cantacuzino — születése és neveltetése alapján — jócskán bécsi, "echt Wiener"?!

2. Sajnos nem hiszem, hogy a közép-európaiság kötelezô módon közeli mûfaj volna. Egyébként a közepek helyett inkább a széleket (extrémákat) kedvelem. Matematikai terminológiát használok, nehogy szélsôségességgel vádolhassanak. Kedvelem ezeket a "széleket" földrajzi szempontból, és csak a sors iróniájának tudható be, hogy nincs kijáratom a tengerre. Egy olyan folyam mentén születtem, amely révén egyfolyamú vagyok Belgráddal, Budapesttel, Pozsonnyal és Béccsel, félô azonban, hogy a Bega-csatornán legfeljebb a Tiszába juthatunk. Egy folyam sajna a tengernek csupán ígérete, még nem maga a tenger. Márpedig ezen Közép-Európa hiányérzetét a tenger adja. Innen ered egyébként a birodalmi Adria-rögeszme. Mitteleuropa nemigen rokonom, mivel nem kedvelem a kontinentális országokat. Fullasztanak. Budapest fojtogatta Ady Endrét; Svájc Amielt; Prága Kafkát; Bécs vagy Salzburg Musilt és Traklot. Ugyanúgy Temesvár (megôrizzük természetesen a helyes arányokat) alig csordogáló patakocskájával az önök elbeszélôjét. (Aki egyébként kérésre szíves-örömest játszik Beethovent, Mozartot vagy Haydnt.)

3. Annak idején, amikor ük-ükapáink útra keltek (valamikor 1848 elôtt) Európa felé, "la Beci, la Lipsca, la Parij" (sic!), azt mondták, "befelé mennek". Azt hiszem, egzotikus öltözetünk, mentalitásunk és poggyászunk másságának dacára sokkal európaiabbak voltunk, mint az utóbbi fél évszázad vörössége alatt, amikor is az ugyanazon az úton elindulók "kifelé" utaztak. Az egybeölelô anya-Európa fogalmához kényszerûen társulnak az elveszlôdés, az idegenség, a másság jelzôi. Ideológiáink törése után idegen és mostoha a kapitalista rendszer. Így tehát valahányszor ezt az édes Európát egy "befelének", nem pedig az ellenkezôjének tartom, európainak érzem magam — s talán az is vagyok.

1. Ha Kundera vagy Konrád számára Mitteleuropa egy nemes, de eléggé bizonytalan fogalom, a Duna-menti civilizáció szintagmája valószínûleg több kifejezôerôvel bír. Habár ezzel behatolunk a tér forgólapjára, a délkeleti és közép-európai formák együttélésébe vagy összeforrásába. A Bánság, Erdély és Horvátország jó része képezi a határt a három Európa között — mint valami puzzle-ban — a mentalitás és a mûvészi kivetítés szintjén.

Mûveket említve: a klasszikus Akasztottak erdeje, egy regény, amely az erdélyi irodalom magaslatára repít minket. Apostol Bologa — egyébként az akkori Európa jellegzetes — "elveszett generáció"-érzése, Cioran kétségbeesése, a fin de siècle tudatosítása...

3. Nem-európainak érzem magam, bárhol vagyok. Bukarestben is jelen van bennem az örökös ideiglenesség érzése. A keleti országokban bárhol és bármikor folyamatban levô, véget nem érô munkákat látsz. Visszatérsz egy év múlva, és ugyanazok a téglák, szerszámok, maltermaradványok, deszkák fogadnak — ez az ideiglenesség rendetlensége. Az idô lassabban telik, mint máshol, és ezeket az országokat a látogató számára bátorítóbbakká (sic!) teszi. Családiasabbá — állandóan megadva a már ismertet.

1. Románia 19. századi kultúrája Közép-Európához kötôdik. Leginkább érzékelhetô példája ennek Slavici. A legátütôbb hatású leírást azonban Titu Maiorescu nyújtja. Timotei Cipariu ugyancsak kitûnô közép-európai. Habár Románia kétségtelenül multidimenzionális egyéniséggel bír, sok tekintetben mégis közép-európai ország, a román kultúra pedig közép-európai kultúra.

2. Személyesen mindig is bánságinak (vagyis közép-európainak) tartottam magam, s csak utána románnak — a "bánságiság" minôségébôl kifolyólag. Mint ahogyan "európaivá" is egy bizonyos etnikai, nemzeti, regionális hovatartozás révén válunk, nem pedig ennek ellenére.

1-2. A Közép-Európának nevezett fogalom mást is megjelöl, mint egy bizonyos földrajzi teret, amely az egykori Habsburg Birodalom határai közé szorul. Meghatározásakor bizonyos téridôt is figyelembe kell vennünk: a máig fennmaradt szellemiség — amely szubsztancialitást és egységet ad Közép-Európának — a birodalom utolsó évtizedeiben forrott ki igazán.

3. Ez a kérdés teljesen megváltoztatja a vizsgálat tárgyát. Európai, nem-európai? E két identitás nemcsak más kortárs identitásokkal (ázsiai, amerikai) ellentétben jöhet létre, hanem Európa múltjával ellentétben is. Márpedig Közép-Európa nem modell-értékû e téren.

Hogy éreztem-e magam valaha Európán kívülinek? Természetesen. Mint a román parlament tagja... számtalanszor.

1. A közép-európaiság mellett szóló legtöbb érvet a bánsági-erdélyi-bukovinai térségbôl gyûjthetjük össze. A román—magyar, román—szerb, román—szlovák, román—osztrák, román—szász interferenciák alapot képeztek a Közép-Európát olyannyira jellemzô építôelemek számára: szkepticizmus, nyughatatlanság, szemérem, tolerancia, ellen-utópia, relativizmus, szabados kommunikáció, eufórikus regionalizmus.

2. Kulturális szempontból Közép-Európa nosztalgikusaként határoznám meg önmagam. Már nem léteznek az egykori feltételek (kultúra, kommunikáció, mobilitás). Atomjaira hasadt az egykori egység. Bécs már régóta nem ugyanaz a központ, ami volt. Szeretném, ha szabadon mozoghatnék a Belgrád-Budapest-Bécs-Prága-Varsó kerületben (nem turisztikailag értem, hanem a dolgok kölcsönös megértésének a szempontjából), de a kommunikációs szálak rég elszakadtak — "hála" a kommunizmusnak. Vagyis kommunikációs és befogadási aspirációiban, kulturális mobilitását illetôen egy félresikerült közép-európai vagyok.

3. Számtalanszor éreztem magam saját hazámban Európán kívülinek, haza, amelyet egyszerû földrajzi meggondolásból európainak nevezünk. Néhány elônytelen körülmény, tendencia eltûnt, mások megmaradtak, és igencsak számottevôek és frusztrálóak. Továbbra is nem-európainak érzem magam a Iasi-Temesvár vonaton; mikor a járdán vagy az állomáson elterpeszkedô cigánybandán kell átverekednem magam; mikor valamilyen bürokratikus problémámat intézem; mikor vízumot szerzek; mikor a ploiesti-i vagy a Dnyeszter-menti Köztársaságra gondolok (habár a különbség a komédiától a tragédiáig terjed); mikor eszembe jut, hogy Alexandru Bîrlãdeanu és Fãnus Neagu akadémikus, míg Nicolae Balotã, Stefan Bãnulescu, Nicolae Breban, Mircea Ivãnescu és Adrian Marino nem az...

Közép-Európa nemcsak politikai-földrajzi fogalom, hanem egy szellemi terület is, illúziók, remények, kétségbeesések, neurózisok univerzuma, mindazon szorongások világa, amelyek stílust és mentalitást hoznak létre. Közép-Európában a történelemnek egzisztenciális szerepe van, evvel pedig nemigen lehet tréfálkozni. Az abszurditás történelemtôl és mítoszoktól telített zónája? Nem hiába született a pszichoanalízis Bécsben, mint ahogy Kafka írásai se keletkezhettek volna máshol, mint Prágában. Közép-Európát a koherens polaritások területének nevezném, amin keresztül a kis népek annyi — egyébként vérlázító — megalázás és vereség alól húzták ki magukat. Ebben a világban a változatosság legitim volt, de ugyanitt született néhány eszme, amely intoleranciát alakított ki, és népirtásba torkollott. Az én felfogásomban Közép-Európa egyet jelent a középosztály szellemiségével, a városi polgárság ellentéteivel, azonban ezek civilizációs értékeivel is, azzal a humanizmussal, amelyet a polgárság törvényesített és védett.

Közép-Európa és a román kultúra. Mindenekelôtt az ország nyugati részének multikulturális hagyományaira gondolok. Ilyen eszméket szülô és terjesztô központ Temesvár, Kolozsvár, Brassó. Ezeken keresztül kapcsolódunk a modernitás áramlatába, és szakadunk el egy ködös, hamisított, vidékies tradicionalizmustól. Amíg a velünkszületett törzsökös komplexusainkat magunk mögött nem hagyjuk, közép-európaiak vagyunk.

Éreztem-e magam Európán kívülinek? Mikor? Legalább egyszer, amikor Nyugat-Európa csôdöt mondott Boszniában, és közvetlen amerikai beavatkozásra volt szükség, hogy a mészárlást befejezzék. Akkor megértettem, hogy amerikaiak európai jelenléte nélkül az Öreg Kontinens bizony megkockáztatja a régi elvakultság és elfogultság újraéledését.

Részletek az A Treia Europã ankétjából. A temesvári kiadványt az Orizont folyóirat és az A Treia Europã Kutatócsoport adta ki. (Polirom. Iasi., 1997.)

*Bukaresti nagyválalat.

Szántó Péter fordításai