Talán azért, mert "a gördülô követ nem lepi be a moha". Talán azért, mert vannak nyugtalan emberek, akik nem szeretik a "langyos a sör, de nekünk úgy is jó" felfogást. Talán másért. Ki tudná ezt igazán megmondani? Mint ahogy azt is nehéz lenne összeszámolni, hányszor sóhajt fel a tankönyvíró Csokonai szavaival: "az is bolond..." Oktató-nevelô rendszerünk rendkívül merev. Iskoláinkban még mindig dívik a poroszos fegyelemideál, az ex catedra nevelés. A tanár abszolút igazságok kinyilvánítója, a tanuló pedig passzív befogadó. Információk özönét kell megemésztenie és visszaadnia, lehetôleg szabályos keretek közt, hogy mérhetô legyen a teljesítménye. A sablongondolkodástól eltérô tanuló renitens, mert nem fogadja el a jól bevált szabályokat. A szakadék tanár és diák között egyre mélyül, néhol egyenesen ellenfélként állnak szemben. Holott a ma iskolája mûhely kellene hogy legyen, alkotómûhely, ahol minden gyerek kellô figyelmet, támaszt kap a képességei kibontakoztatására. Megcsontosodott iskolarendszerünk változás után kiált. Legelôször persze a felfogást kellene megváltoztatni, holott ez a legnehezebb. Oktató-nevelôi munkánk a gyermekért a gyermekkel együtt folytatva lehet csak sikeres. Sokan érzik azt, hogy ahogy van, az nem jó. Többen keresik is a megújulást. A rátalálás per-sze nem olyan egyértelmûen könnyû. Külsô parancsszóval csak látványos külsô változást érhetünk el. Az igazi reformnak a nevelôk körébôl kellene elindulnia. Mert csak a gyakorló nevelôk tudják igazán, hogy milyen nehézségekkel küzdenek. S a nehézségek leküzdésének módozatait közösen kell hogy keressék, ha valóban eredményt akarnak.
Feltételezem, hogy minden pedagógus jóhiszemû, tehát azt teszi, amit jónak lát. Az már kérdéses, hogy az ô felfogása mennyire összeegyeztethetô korunk követelményeivel. Gyorsan változó korunkban a pedagógusnak kellene a legrugalmasabbnak lennie. Megôrizve az egyetemes emberi értékeket, feldolgozva a legújabb információkat, teljesítményképes tudást kellene nyújtania a gyermeknek. Csupa feltételes mód. Úgy tûnik, nagyon nehéz megfelelni ezeknek a követelményeknek segítség nélkül. A tanár fura helyzetben van: programok, vizsgák, versenyek követelményeitôl gúzsba kötve kell táncolnia, még akkor is, ha jobbik énje másféle tanmenetet, másféle nevelést sugallna. Ugyanakkor sokféle frusztrációnak kitéve magára van hagyatva a problémáival — a kieégés ellen legfeljebb saját józan esze segít küzdeni. Talán ezért is ír tankönyvet, mert küzdeni akar. Szélmalomharc? Méglehet. De aki nyugtalannak született, az nehezen fog megváltozni. Így tehát nekisóhajt a sziszifuszi munkának: megpróbál sokak számára elfogadható tankönyvet írni.
A legelsô és talán legfontosabb kérdés: kinek írjuk a könyvet? Az iskola a közhiedelemmel szemben közszolgálati intézmény. A gyermekért van. A jövô felnôtt társadalma sokban függ a jelen iskoláinak minôségétôl. Vegyük hát szemügyre, kinek is ír az ember tankönyvet, pontosabban ez esetben magyar nyelv- és irodalomkönyvet.
A gyermekek nagy része átlaggyermek, akit leköt a tévé, vonz a játék, és nehezen olvas végig egy komoly irodalmi mûvet. Gyakorló tanáraink igazán a megmondhatói annak, hogy hány százalékban küszködnek olvasási nehézségekkel a gyerekek. Ezek számára elvont irodalomelméleti fogalmakkal dobálózni egyenértékû a kudarccal. A magyar tanulása kínos, nehezen követhetô kötelesség lesz, és ez, mondanom sem kell, nem fog az irodalom szeretetére nevelni. Persze bûn lenne elfeledkezni azokról a kis ügyeskékrôl, akiknek a szürkeállománya korukat megszégyenítôen mûködik, akik mindent elolvasnak és könnyedén feldolgoznak. De még ezek közül is csak kevesen lesznek valóban irodalmárok. Tegyük hát félre az elmélet magolását, és induljunk el a felfedezés játékos, figyelem- és érdeklôdésfelkeltô útján!
A szövegek olvasása közben észrevétlenül szembesülhet a gyermek a különféle erkölcsi szituációkkal, különösebb moralizálás nélkül megerôsíthetjük a helyes értékrendjét, és akarva-akaratlanul számos irodalomelméleti tudnivaló is kerül a birtokába. A Máthé Andrással közösen írt Magyar irodalom és nyelvtan az V. osztály számára címû tankönyv sok-sok éven át alakult észrevétlenül. Olyan kipróbált szövegek kerültek bele, amelyek közel állnak a ma gyermekéhez. Süsü sárkány mássága, Döm-dö-döm embersége, Tigriske mohó mesevágya örömteli órákat szerzett már több nemzedéknek. Persze, a tankönyvíró nem válogathat éppen kedvére, hisz megszabott ajánlathoz kell alkalmazkodnia. Ilyenkor megpróbálja játékos elképzeléseit átvinni a mások által választott szövegre is.
Az irodalom az emberrôl, rólunk szól. Közelebb kell vinnie önmagunk megismeréséhez. Ezért van tankönyvünkben az iskoláról, a könyvrôl, a könyvtárról szóló fejezet is. Hiszen a gyerek ideje nagy részét az iskolában, könyvek közt tölti. Szeretni pedig igazán csak azt lehet, amit közelebbrôl is ismerünk.
A nagyobb lélegzetû mûvek részleteit úgy próbáltuk összeeállítani, hogy felkeltse a gyermek kíváncsiságát. Hátha kedve támad elolvasni Csipike vagy a Taligás király történetét.
A színjátszás nevelô-képzô hatását már Comenius is elismeri. Igyekeztünk olyan feladatokat bevinni, amelyek a cselekvés, a színjátszás eszközeivel szolgálják a mélyebb, átéltebb megismerést. Régi és állandó problémája a pedagógus-nak, hogy mit vigyen színpadra a gyerekekkel. Ebben segíthet a könyvünkben szereplô kitûnô népi életkép, a fonó-jelenet, mely mellesleg jó ürügy a népköltészeti alkotások megismerésére is.
Korunk égetô problémája a környezetszennyezés. A Zöld Lapok erre a veszélyre hívja fel az egyébként nagyon érzékeny gyermekek figyelmét.
Az irodalmi anyag összeállításánál ugyanaz volt az elképzelésünk, mint a nyelvtannál: hatékony, teljesítményképes, hasznos ismereteket adni a gyermekeknek, a nekik megfelelô szinten. Mindenkinek szüksége lesz a helyes be-szédre és a kifogástalan írásra. Ezért van a sok helyesírási gyakorlat, beszélgetési szituáció, valamint a játékos beszédtechnika. Ha valaki tiszta fogalmakkal és érthetôen beszél, annak az önbizalma is nagyobb lesz. És itt talán elárulhatom végsô és legfontosabb célunkat: személyiségfejlesztésre alkalmas könyvet szerettünk volna teremteni. De hogyan lesz valóban alkalmas személyiségfejlesztésre a könyvünk? Semmi esetre sem akkor, ha betû szerint minden feladatát megtanítjuk. Az alternatív tankönyvek léte bizonyos szabadságot nyújt a tanárnak, sôt szinte kötelezi rá. A tanárnak szelektálnia kell, át kell szûrnie saját személyiségén az anyagot, mert csak így lehet meggyôzô.
Ne sajnáljuk a beszélgetésre szánt idôt, hisz fogalmazás az is, és lehet, késôbb jobban megtérül a haszna, mint ha — ragaszkodva a fogalmazásórák régi kereteihez — mondjuk, az ôszrôl vagy a vakációról íratnánk fogalmazást.
Nagyon sok olyan részfeladat van a könyvben, ami azonnali gondolkodást, véleménynyilvánítást kíván. Fogadjuk el, hogy ez is fogalmazás, és nem is a legkönnyebb fajtából. Így aztán idôt is nyerhetünk, mert a fogalmazások természetesen belesimulnak az irodalomtanítás menetébe. Nem lesz külön fogalmazásóra, csak heti három irodalomóra, melynek keretében akkor és ott íratunk fogalmazást, ahol adódik.
Nagyon sok játékra is gondoltunk. A játék fellazítja a merev órai kereteket, jó hangulatot biztosít és önkéntes, belsô fegyelmet együttmûködési készséget alakít ki. Játszani pedig minden gyerek szeret.
A tankönyvíró álmodozik: könyvét megértve tanár—diák együttmûködô mûhelyévé válik a magyaróra. Kényszerektôl, sablonoktól felszabadulva jókedvû együttgondolkodás folyik majd. Ez per-sze, mint minden álom, ideális. Hogy mennyit sikerül megvalósítani, azt majd a gyakorlat dönti el. Jó lenne hinni, hogy a gyakorlat igazolja elképzeléseinket, és egy picit elôbbre viszi a tanügy kátyúban vergôdô szekerét. Egy biztos, ha nem reménykedtünk volna ebben, nem írjuk meg a tankönyvet. Nem kerestünk volna kiváló illusztrátorokat, akik képeikkel tápot adnak a fantázia és szépérzék fejlesztésére.
Miért is ír az ember tankönyvet? Mert akar valamit. Valamit, amirôl azt hiszi, hogy jó. Ha nem is egyértelmûen, ha nem is mindenki számára. De jó. És szorongva várja, hogy a sok szép elképzelés, keresés, kutatás, kompromisszumos megoldás után hogyan fogadják azok, akikért megszületett ez a könyv: a gyermekek és a tanárok.