Csaknem ötvenéves elzártságunk a nagy nyitott európai kultúrától azt eredményezte, hogy a modern képzômûvészet kritikai szemlélete háttérbe került. Alig van mûkritikusunk, aki egy mai, újszerûen értelmezett képzômûvészeti alkotást elemezni tudna. Ezért rendkívül örvendetes az a tény, az a mozgás, ami Gyergyószárhegyen elkezdôdött, hogy a hagyományos mûvészeti táborok mellett megindultak az avantgárdot keresô, az új minden rezdülésére érzékeny mûvészeti táborok is, melyek különösen a fiatal, új életérzést, új kifejezési vágyat sugározzák felénk.
A különbözô szemléletû és profilú táborok nem ellentétei egymásnak, nem tagadják egymást, hanem ellenkezôleg, más-más színezetükkel gazdagítják az amúgy is gazdag erdélyi mûvészeti palettát, mely által mindegyik mûvészeti szemlélet erôteljesebben körvonalazódik, egyben ötvözôdik, mint az erdélyi és közép-európai életérzést kifejezô szemléletek gazdagsága.
Ujvárossy László nagyváradi képzômûvész ezt az izgalmas, mai szárhegyi kalandot írja le az újat látott és megérzett mûvész szemével, új utat és nyitást adva a mûvészeti szemlélet és útkeresés sokoldalú gazdagságának, az önkifejezôdés, a mûvészi szemlélet és a generációk alkotótevékenységének gazdag bemutatására.
Jakobovits Miklós
a Barabás Miklós Céh elnöke
Annak ellenére, hogy tudjuk, a túlsó part csak nézôpont kérdése, most szimbolikus értékû. Az idei szárhegyi nemzetközi alkotótábor és kiállítás elnevezése, az eddig nálunk megszokott mûvészetértékelésben valami mást sugall. Mást kap a csíki nézôközönség, ugyanis Csutak István, az alkotóközpont igazgatója a jövôben a sokszínûség és nyitottság nevében szeretné, ha a különbözô szemléletek váltanák egymást. Közös érdek, hogy minél szélesebb horizonton gyönyörködjünk a mûvészet jelenlegi törekvéseiben. Tudjuk, hogy az értékteremtést hiába tûzzük zászlainkra, úgyis az idô rostája ítél. De minél több lehetôséget kapnak az alkotók, az esélyek is megsokszorozódnak. Idén esélyt kaptunk arra, hogy különbözô kultúrákba betekintést nyerjünk, hogy magunkról, az itthonról benyomásokat küldjünk Tajvanba, Belgiumba, Marseille-be, a csehekhez és Budapestre.
Ha szemlélôdni akarunk a túlsó parton, csodálattal követhetjük a filozofikus elmélyültségû gondolatokat tükrözô mûveket. Az idô múlékonyságát, az érzetek illékonyságát kifejezô hangulati ábrákat Erdélyi Gábor festészetében. Festôi alkata a "tiszta képletet" próbálja megkeresni, nem a táj formai monumentuma, hanem a táj szelleme most is variációs lehetôséget nyújtott számára. Ahogy vallja: "Ha az alapgondolat alapján olyasmi adja a variációs lehetôséget, ami nem racionális, hanem a szeretet megnyilvánulása képi megfogalmazásban, akkor lehetôségeink kimeríthetetlenek". A magyar résztvevôk közül többen grafikusként ismertek. De egyikük sem használja a grafika eszközeit hagyományos módon. Nagy Gábor György hidegtûvel, csiszolópapírral szokta lemezeit megdolgozni, minimális formai elem ismétlésével. Most a vonalháló helyett monokrom színezetû festményekkel kísérletezett. "Applikációs dolog, amit csinálok — mondja —, az aláfestés tiszta festészet, bár nem ecsettel történik. Többrétegû képeket alkotok, e rétegekre pedig képeslapból kivágott tulipánok kerülnek. A tulipánsor a digitális képeknél is jelen van." Talán ezért az árnyékkal duplán pontozott konstellációs rend, ami a számítógép-használat hatására is íródhatott. Kótai Tamás többnyire rajzban és szitanyomatban fejezi ki magát. Szemlélete szintén nem szokványos. Munkáit nevezték "lélek-designnak", "lélektérképnek" vagy "azonosíthatatlan formák rajzainak". Ezek mind elárulnak valamit a gazdag "mintából", amit utazásai során elôhív. Ô valóban egy kultúrnomád, vándor, aki nem telepszik meg egy kultúra szimbólumrendszerében, hanem képzeletben mozgóképeket készít olyan terekrôl, melyek mint a filmkockák egymást fedô állóképei transzparenciát, feszültséget sugároznak. Ez a mozgás az alkotó szabadsága. És amit megmutat, az idôutazás egyik állomása. A folytatást egy másik térben — mûben — csodálhatjuk, az ôsminta keresésében. A kollektív tudat és én-jelképek terülô díszeinek kollázsaiban. Borgó Kolozsvárott végzett, az itthoni közönség számára (mint a Mamû és a Vajda stúdió tagja) nem ismeretlen. '89 óta többször is jelentkezett. Sajátos mikrovilágot teremtett, fantasztikus mesélôkedvvel. Módszere alapvetôen kalligrafikus, szimmetrikus képtérben és sorozatokban alkot. Munkái heraldikáról, néprajzos ismeretekrôl és filozófiáról vallanak. Most a beszélô székekrôl mesél egy újabb sorozatban.
Gallusz Gyöngyi az említett alkotókhoz képest racionálisabb alkat. Koncepciójában a sokszorosítási grafikai eljárásból merít tartalmat. Monumentális grafikáival egy alaptextúrából indít, melynek színe világos, mint a fény és érzékeny, mint a múlandó. Rajza a textúrába "szôtt" gesztus, vékony irónnal készül, és az egész felületet beborítja. Majd jön a rend ritmusa, a felület parcellázása, egyre sötétebb és vastagabb eszközzel, mint az idô súlya. Az egymást fedô és sötétedô nyomatok feketednek és elszemélytelenítik a felületeket. De a mûvész ablakokat hagy az alapstruktúra organikus emlékezetére. Így több olvasata is lehet a rideg geometria meglágyításának. Ez a tevékenység ugyanakkor "a rengeteg apró jel, rovátka, pötty és vonalka egymás mellé halmozásával, egymásra rétegzésével a kis jelek úgy sorolódnak egymás mellé, mint a mantrákat recitáló buddhista szerzetesek szent hangjai vagy bármely más vallás hívôinek imaszavai" — írja róla Sturcz János, katalógusának elôszavában. Munkái ily módon egyben "a jelenlét és távollét, a jelenben való levés és a léttôl, élettôl való távolság együttes érzésének" transzcendens dokumentumai.
A többi résztvevô valamilyen formában kötôdik a gondolati konceptmûvészethez. A prágai Robert Novak médiamûvész videoinstallációkat készít, ezen a kiállításon is installációval szerepel. Itt viszont az angol nyelv kifejezési eszközeivel rideg, "tiszta" rendbe helyezi a szavakat. (Tükrös mosdó hangulatát keltve, szappannal és törülközôvel.) A mû címe: I am. (Én vagyok.) Négy darab falra erôsített farostlemezbe makro (I) majuszkulaformákat vágot ogy tükörrel pótolja a rést. Így a tükrözôdés a mûvészet platóni alapproblémájára tereli a figyelmet. Ugyanakkor a fal síkját áttöri. Az (I) és a szappanra vésett think (I think, I love, I belive, I see) szavak egybeolvasásával személyessé válik a mû a befogadó számára, hisz saját magát láthatja a tükörben. Bezárul tehát a kör a megismeréssel, az alkotás és befogadás az emberi lét kulcsszavai által (Gondolkodom, Szeretek, Hiszek és Látok).
Tasnádi Józsefet a verbális nyelv és a látvány megnemfelelései érdeklik. Hosszú, igényes rákészüléssel tervezi mûveit. Most egy abszurd helyzetet esztergán fából mintáz. Makropecsételôkkel áttöri az erre alkalmas síkot, jelen esetben a rajztáblát, így a nyomóforma negatívja az asztallap alján olvasható: Resolution. Ez Tasnádinál felbontást jelent. Egymásnak ellentmondó tartalmat fed a szó, a szándék és a megoldás. A mû folytatása fatörzsbe esztergált betûk metamorfózisa. Bennem V. Flusser az írásról tett fejtegetéseit idézi. Az írásjelek rendszere mint kódok "a latin Caudexbôl" ered, ami fatörzset jelent. Vagy továbbá az olvasás megelôzi az írást... stb. A Script writer, "írásvésô" írásakrobatikával egyensúlyoz a szöveg és a kép között. Tasnádi is kísérletet tesz a lineáris gondolkozás felbontására és ennek változásait figyeli egy másik dimenzióban.
Siklódi Zsolt Kolozsvárott végzett grafika szakon, újabban videofilmeket készít. Kötôdése a grafikához gondolati. A grafikus metszetéhez szükséges eszközeit (vaslemezt és a levonatnak megfelelô merített papírt) használja. A vasat hegesztéssel és savazással rajzolja, a papíron a hegesztés nyomait cellulózból domborítja. Mindkettôre a kolostor völgyérôl készült fotót applikálja. A levonat nem készül el, ez képzeletünk variációs játéka. Mindkét felület, a nyomóforma és a papír is pozitív. A mû címe pedig: A szárhegyi keresztek.
A Belgiumból érkezô Wim Catrysse videomûvészettel és interdiszciplináris problémákkal foglalkozik. A festészetben nem az érdekli, hogy mit, hanem hogy hogyan fessen. Frappáns humorral teli karaktere most is egy különös helyzetet teremtett Csíkszeredában. A Szármány-hegyi bányából követ rendelt, és gondosan kitöltötte az egyik terembôl a másikba átjárható teret. Mindkét irányból lábtörlôt helyezett a kövek elé, így alázattal felkér a lábtörlésre, mielôtt a kövekre lépnénk. Ennek a natur-artnak (Ecological Art) egyik olvasata — higiénikus környezetlátogatást kíván. A másik üzenete kifejezetten szakrális. Mivel a kô vagy kavics az örökkévalóság jelképe, a lábtörlô így kapu, melyen csak megtisztulva érdemes átlépni.
A harmadik csoportba sorolnám azokat az alkotókat, akiknél az anyagérzékenység és azok használata érdekes látványt, tárgyat vagy installációt eredményez. Elsônek Imre Mariannt említeném, ô az egymástól távol esô anyagok ellentétébôl alkot (cement és cérna). Az egyensúly és súlytalanság problémáját elemzi. Vagy a víz és cérna, a víz meghímzése varázslat, de ha a kezek anatómiai jelét látjuk zöld cérnával a víz felszínén egy mosdótálban lebegni, akkor az örök megtisztulásra vagy a regenerálódásra gondolok. De lehet az élet forrásának is a kifejezése (kéz, víz — ótestamentumi jelkép).
Lia Perjovschi bukaresti mûvész performanszairól ismert játékos, barátságos alkata mûvészetében is kisugárzik. Installációjában egy kihívást, befogadói játékot követ el, cellulóz, papír masszából fehér "hógolyókat" gyúr, melyeket két csoportra oszt: az egyikben a szubjektív görbékkel rajzoltak, a másikban az érintetlenek állnak. A mû címe: Változtasd meg. A játék kétértelmû, a halmazok egynemûségén kívül az elôtérbe helyezett fekete, felfújt mûanyagzsákokat is dobálhatnánk. Szimbolikus játék; sajnos a nézôk nem szeretik, ha játékra szólítják fel ôket. Valerie Cartier francia mûvésznô szintén az anyagok "szubrealista" társításait használja alkotásaiban. Eredeti méretû marhanyelvet rózsaszínû nyersgumiba nyolcszor sokszorosít, és egy improvizált deszkaládába focipályát készít. Az ellenfél szintén rózsaszínû, gumikesztyûk. Morbid humorával szarkasztikus metaforát teremt az agresszivitásról. A kitépett állati nyelv és a steril gumikesztyû csapatharcáról. A mérkôzés kimenetele a pálya bordázott felszíne miatt retorikus. Az egyik a legyôzött, de a másik nem lehet gyôzô.
A tajvani Chen Sang-Ping otthon rizskötegbôl és gyantából nagyon kifejezô emberi alakokat mintáz. Itt az anyaság szobrát (feleségét, aki terhesen elkísérte) cseresznyefába fûrészelte (mintázta), majd fehér és fekete színhangsúlyokkal, Baselitzre emlékeztetô módon földnégyzetre, a kiállítóterem nyugatra nézô sarkába helyezte.
Pál Péter Bukarestben végezte a fôiskolát, jelenleg a marosvásárhelyi Pincegaléria egyik legjobb kiállítómûvésze. Természetben, sziklás környezetben szeret installálni. Anyaga a föld, saját magáról mintázott testrészeket helyez különbözô szituációkba. Az idô múlását, a halandót és az ôsmintázás mítoszát látom munkáiban.
Miklósi Dénes a papírmûhelyt vezette és szaktudásával az érdeklôdôknek átadta a kézzel merített papír titkait. Alkotása valójában installáció, a kétméteres papírok merítôládája, szitája és a papíron elhelyezett színes személyes "vízjel".
És végül a tábor szervezôjérôl. A csíkdánfalvi Erôss István Magyarországról érkezett, utazásai során bazilikák alaprajzait pecsételi falra, vaslemezre, merített papírra, áttetszô mûanyagra. Európai kultúránkat mint elsô "modern" jelképét újra használja. Mint szervezô pályázott és nyert. Nemzetközi kapcsolatainak köszönhetôen ô toborozta a meghívottakat, programja professzionális és minôséget követelô. Azt hittem, nyaralni fogok, és dolgoznom illett. Tasnádival jó csapat volt és a katalógus a megnyitóra kész lett. Beke Zsófia mûvészettörténész a diavetítéseken és munka közben, kirándulásokon megismerhette a résztvevôket, így a közönségnek hiteles értékelést adhatott. Szóval meg volt adva a módja mindennek, környezetünkben ez is új. Remélem, hagyománnyá válik.