A fejedelemségek egyesülése utáni román oktatás elemzôi a következô jelentôsebb idôszakokról tesznek említést:

a) 1864—1918, a Cuza fejedelem uralkodásával kezdôdô idôszak. 1864-ben a közoktatási törvény (Legea instructiunii publice) bevezeti a kötelezô, ingyenes általános elemi oktatást. Az 1896-os törvény (Legea asupra învãtãmîntului primar si normal) a tanítóképzésrôl és a falusi, városi elemi oktatásról intézkedik. Ugyancsak ebben az idôszakban (1889) alakulnak ki a középfokú oktatás (Legea învãtãmântului secundar si superior) mai formái is, a (8 éves) líceum, alsó középfokú (secundar inferior) és felsô középfokú (secundar superior) tagozatokkal (Spiru Haret közoktatási miniszter nevével jelzett idôszak). A tanárképzés egyetem utáni pedagógiai szeminárium formájában történik. 1899-ben lép életbe a szakoktatási szabályzó törvény, mely az oktatásügyi minisztérium (Ministerul Instructiunii) hatáskörébe utalja a szakképzést (négy képzési területen: mezôgazdasági, erdészeti, szakmai és kereskedelmi — és három szinten: alap, alsó és felsô). 1904-ben a felnôttképzésre vonatkozó szabályzat lép életbe (Regulamentun special al scolilor pentru adulti), két tagozattal.

b) Az 1918—1948-as idôszak magyar/nemzetiségi szempontból fokozottabb figyelmet érdemel, mert ekkor láttak napvilágot a kisebbségekre vonatkozó rendelkezések.

Az 1924-ben megjelent (dr. C. Angelescu) 176-os számú törvény (Legea pentru învãtãmântul primar si normal-primar) elsô címében az elemi oktatással foglalkozik. Ide sorolja:

1. Az óvodai oktatást (korabeli megfogalmazásban: scoalã de copii mici), 4—7 éves gyermekek részére. Ezt az oktatási formát 5 éves kortól kötelezôvé teszi, és ehhez a törvény tantervet is közöl.

2. Az elemi iskolát (scoala primarã), melyet 7 és 16 éves korú gyermekek részére tesz kötelezôvé. Az elemi oktatás 7 évet ölel fel, az elsô négy év az általános mûveltség alapjainak elsajátítását szolgálja, és a tanterve egységes minden iskola számára. A törvény nyolc tantárgyat említ a román nyelven tanulók részére (ezek a ma oktatott tárgyaknak megfelelôk). A következô három év oktatása a közismereti (általános mûveltség kiegészítésére szolgáló) tantárgyak mellett a hasznos tudnivalók alapos elsajátításának szentel nagyobb teret. Itt nem ír elô egységes tantervet, hanem lehetôvé teszi a helyi igényeknek megfelelô tanítási programok használatát (helyi tanterv 1924-ben!). Az iskolák segítségére az oktatásügyi minisztérium a mezôgazdasági, munkaügyi és ipari minisztériumokkal együtt mezôgazdasági, kereskedelmi, ipari és háztartási smeretekkel kapcsolatos tanterveket készít és javasol, azzal a megjegyzéssel, hogy ezek átalakíthatók a helyi igények függvényében.

3. A felnôttek oktatását és iskoláit az olvasni nem tudó vagy az elemi iskolát nem végzettek számára szervezték. Javasolt idôtartam legkevesebb 4 hónap évente (télen) falusi iskolákban és 6 hónap városi iskolák részére, két éven keresztül. Ez az oktatási forma is kötelezô.

4. A fogyatékos gyermekek oktatása.

A második címben a törvény a tanítóképzéssel (învãtãmânt normal-primar) foglalkozik. Ez az oktatás 7 éves (négy év elemi után). Érdekessége a törvénynek, hogy az utolsó négy évben az általános mûveltséget adó tantárgyak mellett nagy figyelmet szentel a gyakorlati ismeretek képzésének, abból a célból, hogy falujában a tanító a tanítás mellett a közössége által támasztott igényeknek megfelelô munkát is végezhessen (a tanítási programban olyan tantárgyak szerepelnek, mint a mezôgazdasági, gazdasági, kereskedelmi, háztartási, higiéniai, népi gyógyászati ismeretek, és a román folklór tanulmányozásával együtt a tanítójelöltnek tanulnia kell a néprajzkutatás módszereit is).

Nemzetiségi vonatkozásban a törvény elôször kimondja, hogy az oktatás nyelve a román, majd elôírja, hog a "más nyelvû" helységekben (comunele cu populatie de altã limbã) a lakosság nyelvének megfelelô iskolát kell létesíteni. Ugyanez már nem vonatkozik a felnôttoktatásra, ott csak az a mondat szerepel, hogy a tanítás nyelve a román. A tanítóképzés is feltételhez köti egy nemzetiség anyanyelvének oktatását: azokban a tanítóképzôkben, ahol a tanulók legalább 20%-a valamely kisebbség soraiból kerül ki, kötelezôen tanítani kell az illetô kisebbség nyelvét és vallását.

Az 1939-es törvény (Legea pentru organizarea si functionarea învãtãmântului primar si normal-primar, Petre Andrei) már azokról a helységekrôl rendelkezik, amelyekben nagyon nagy számú kisebbség él (populatie minoritarã foarte numeroasã), és a minisztérium jóváhagyásával létrehozható (feltételes módban!) iskolákat vagy tagozatokat említ. Mindkét törvény az elemi állami oktatásra és a középfokú tanítóképzésre vonatkozik. A líceumi (középfokú) oktatást az 1928-as törvény (Legea învãtãmântului secundar, C. Angelescu) szabályozza. Ebben a törvényben "megengedik", hogy azokban a helységekben, ahol a kisebbség túlnyomó többségben él, az állami líceumok mellett a kisebbség nyelvén mûködô tagozatokat hozzanak létre (tehát nem önálló állami intézményeket, hanem tagozatokat).

A kisebbségek nyelvén folyó oktatás tartalmi "fejlôdése": 1924-ben kötelezô a román nyelv, 1928-ban és 1939-ben ehhez hozzáadódik Románia történelme, földrajza és alkotmánya. 1924-ben teszik kötelezôvé a kisebbségi iskolák tanítói számára a román nyelvvizsgát és a romány nyelvû vizsgát Románia történelmébôl és földrajzából. Akinek ez nem sikerült, elvesztette állását.

Ebbôl az idôszakból származnak azok a rendelkezések is, melyek a kisebbségi oktatás számára megtiltják a minisztériumi jóváhagyás nélküli (például külföldi) tankönyvek használatát (magániskolák részére is). A két világháború közötti törvénykezés tehát megteremt minden, a kisebbségeket érintô megszorítást, így a Ceausescu-idôszak tervezôinek már nem kell új dolgokat kitalálniuk. A törvényrendeletek a mai román közgondolkodásban sztereotípiákként bukkannak föl, ha nem is mindig törvényes megfogalmazásban, de a központosított oktatásirányítás, tanfelügyelôk, politikusok, pedagógusok, iskolaigazgatók mindennapi megnyilvánulásaiban.

c) Az 1948 utáni idôszak a kizárólagos állami ellenôrzés bevezetésével, a magán- és egyházi iskolák beszüntetésével, az oktatás átpolitizálásával és politechnizálásával jellemezhetô. Az 1948-as törvény újra a 4 osztályos elemi oktatást tette kötelezôvé, ez késôbb 7 évre (1956), majd 8 évre változik. 1962-ben a líceumi oktatás kiegészül a XII. osztállyal. 1966-ban a szaklíceumok létrehozására születik törvény (Legea cu privire la înfiintarea, organizarea si functionarea liceelor de specialitate), majd 1968-ban a kötelezô oktatás 10 évessé válik (Legea învãtãmântului). A szaklíceumok aránya 1978 és 1990 között 94%-ra nô, az elméleti (általános mûveltséget adó) középfokú oktatás rovására.

Az utolsó évtized változásai rendkívül negatívan befolyásolták az oktatás színvonalát, és mind az általános mûveltség, mind a szakképzés szempontjából évtizedekig érezhetô lesz hatásuk.

Az 1978-ban kiadott 28-as számú román nevelési és oktatási törvény (Legea Educatiei si Învãtãmântului, nr. 28, din 21 decembrie 1978) VII. fejezete (A tanulók jogai és kötelességei) 146-os paragrafusának elsô pontja (mely az oktatás minden formájának, szintjének ingyenességét fogalmazza meg) leszögezi, hogy "az elemi, gimnáziumi, líceumi és szakoktatásban a tanulók ingyenes tankönyvellátásban (is) részesülnek (beneficiazã în mod gratuit si de manuala scolare)".

A gyakorlatban (tehát, az 1995-ös törvény életbe lépéséig) a tankönyvek nem a tanuló, hanem az állam tulajdonát képezték, a tanulók a tanév idôtartamára kapták kézhez ezeket. Egy tankönyvet többéves használatra nyomtattak, az évenkénti utánnyomások csak 10—25%-ban történtek, és a használhatatlanná vált (vagy vissza nem adott) könyvek utánpótlására szolgáltak. Nem kellett visszaadni az I. osztályos, a fogyatékos, illetve a fertôzô betegségben szenvedô gyermekek által használt könyveket, valamint azokat a tankönyveket, melyekbôl a VIII., X., illetve a XII. osztályosok vizsgára készültek (ez nem azt jelentette, hogy minden esetben újranyomtatásra került minden tankönyv. A hallássérültek kolozsvári magyar iskolájában például 1995-ben az I. osztályosok az 1979-ben nyomtatott tankönyveket használták, tehát 26 éve használt könyveket!). A tanulóknál maradhattak azok a könyvek is, melyek érvényessége a következô iskolai évvel megszûnt. A tankönyvek gyenge kötésének és az ingyenességbôl (is) fakadó meg nem becsülése következményeként a tanév végén nagyszámú könyv nem került vissza az iskola könyvtárába, ezért a következô tanév elsô napjaiban az iskolákban nagy volt a tankönyvhiány. A nyolcvanas években sok iskolában a tanítás elsô napján az osztályfônökök sorsolással osztottak szét 5—6 tankönyvet 36—40 diák között.

A tankönyvellátásért felelôs szervek (1990-ig) a Nevelés és Oktatásügyi Minisztérium, a Mûvelôdés és Szocialista Nevelés Tanácsa (Consiliul Culturii si Educatiei Socialiste) és a Fogyasztási Szövetkezetek Központi Szövetsége (Uniunea Centralã a Cooperativelor de Consum). A minisztérium minden évben kiadta az érvénybe levô tankönyvek listáját, valamint a tankönyvellátást szabályozó rendelkezéseket (Instructiuni privind difuzarea manualelor scolare si catalogul manualelor valabile în anul scolar...) Ebben meghatározzák a Megyei Könyvelosztó Központok (Centre de Librãrii Judetene), a Megyei Iskolai Tanfelügyelôségek (Inspectorate Scolare Judetene), a Megyei Fogyasztási Szövetkezetek (Uniunea Judeteanã Cooperativelor de Consum), az iskolaigazgatók, valamint a tanárok (osztályfônökök) feladatit. A tankönyvelosztásra megyei bizottságokat hoztak létre, ezek a bizottságok szervezték és felügyelték a minisztériumi rendelkezések végrehajtását. A inisztérium differenciáltan rendelkezett az újranyomtatott könyvekrôl, így például a II—IV. osztályosok könyveit 20%-ban, az V—VIII. osztályosokét 10%-ban, a már harmadik évükbe lépô tankönyveket pedig 25%-ban nyomtathatták újra. Az elosztóközpontok elôször a már használt könyveket osztották ki az iskoláknak, az újranyomtatott könyvekbôl csak a használtak elfogytával adhattak. A rendelkezések be nem tartásáért szigorú büntetéssel sújthatták mind az iskolaigazgatókat, mind az elosztóközpontok vezetôit, például pénzbüntetést róhattak ki az elosztóközpontok igazgatóira, ha a már használt könyvek helyett újranyomtatott tankönyveket adtak ki.

Nem részesültek ingyenes tankönyvellátásban az esti és a látogatás nélküli tagozaton tanulók. Az ô részükre, kis példányszámban, a kereskedelembe is kerültek (megvásárolható) könyvek.

A fenti rendszer lényegtelen átalakításokkal több mint három évtizeden keresztül mûködött, az ingyenes tankönyvellátás bevezetésétôl az 1995-ös törvény érvénybe lépéséig. Az egytankönyves, állami ellátásos rendszer hatása még hosszú évekig érezhetô volt, megnehezítve az oktatási reform bevezetését és a tankönyvpiac kialakulását.

Tankönyvjóváhagyás. A tankönyv a Nevelés és Oktatásügyi Minisztérium és a szakoktatás esetében az illetékes szakminisztérium által elfogadott tantervnek megfelelôen készült (28/1978-as törvény, I. fejezet, 43-as paragrafus). Egytankönyves rendszer mûködött (1948-tól 1995-ig), a tanfelügyelôségek szigorúan ellenôrizték, hogy idegen tankönyv ne kerüljön az iskolákba. A tankönyv tartalmának betû szerinti követése azért is fontos volt, mert az érettségi és felvételi vizsgákon, valamint a tantárgyolimpiákon kitûzött tételek értékelésénél maximális osztályztatot csak az kaphatott, aki szó szerint "adta vissza" a könyv szövegét. (Feladatokat is gyakran a tankönyvben szereplô feladatok közül választottak.)

Az együttélô nemzetiségek (nationalitãti conlocuitoare) a minisztérium(ok) által jóváhagyott román nyelvû tankönyv lefordított változatát használták. A magyar nyelvû oktatásban magyar nyelven megírt tankönyvet a magyar nyelv, magyar irodalom és az ének—zene oktatására adtak ki. A monopólium- helyzetben lévô állami tankönyvkiadó (Editura Didacticã si Pedagogicã, Bucuresti) keretében magyar és német szerkesztôség is mûködött (Kolozsváron és Temesváron), de kiadtak cseh, szlovák, ukrán, szerb, görög, lengyel, bolgár, (lipován) orosz (1990-en után horvát és cigány) nyelvû könyveket is. A magyar és német szerkesztôséget 1987-ben felszámolták (mintegy jelezve a magyar, illetve a kisebbségek nyelvén történô oktatás teljes felszámolásának szándékát). Ezeket csak 1990-ben sikerült újraindítani. A magyar, illetve a nemzetiségi szerkesztôségek a kiadón belül semmiféle autonómiával nem rendelkeznek (még az után sem, hogy 1996-tól az állami tankönyvkiadó, az EDP vezérigazgatói széke a kormányzatban részt vevô magyar érdekképviseletet, az RMDSZ-t illeti meg).

A nemzetiségek részére nyújtott tankönyvek választéka elmarad(t) a román nyelvû tankönyvek kínálatától. Az 1995-ös közismereti (manuale pentru discipline fundamentale si de culturã generalã) tankönyvek kiadói listáján szereplô 209 címbôl 85-öt magyar nyelven, 35-öt más kisebbségek nyelvén adtak ki. A 85 magyar címbôl 19 könyvet írtak magyarul, 66 könyv fordított változatban került nyomtatásra. A kisebbségek nyelvén kiadott 120 (85+35) könyv mellett az elemi osztályok (I—IV.) részére külön tanterv alapján megírt tankönyveket nyomtattak a román nyelv oktatására. Közös (román nyelvû) tankönyvet használtak a románság történelmének (IV., VII., VIII., XI. és XII. osztály) és Románia földrajzának (IV., VIII., XII. osztály) oktatására, valamint az idegen nyelvek oktatására. Az elmúlt harminc évben az oktatás nyelve (tartalma és a tantárgy címe) legtöbbször a román történelem és Románia földrajzának tanításában változott. Negyedik osztályban tanították Románia történelmét magyar nyelven, román nyelven, majd a románok történelmét magyarul, románul, majd ismét magyarul (az 1995-ös törvény).

A magyar (kisebbségi) tankönyvellátás legnagyobb hiánya a szakoktatás és speciális oktatás terén (volt) tapasztalható. A speciális (fogyatékos, hallássérült, kisegítô) oktatás részére 1980-tól nem készült magyar nyelvû tankönyv, az állami tankönyvkiadó 1997-es kiadói tervében sem szerepel magyar nyelvû könyv (a lista 16 román címet tartalmaz).

A szakoktatás tankönyveinek listáján (líceumi szintû, tehát IX—XII. osztályos oktatás) a '80-as években 450 román nyelvû cím szerepelt, ebbôl 13 került fordításban magyar kiadásra (csak IX—X. osztályos könyvek). Ezeket a tankönyveket 1990 után sem nyomtatták újra. Mivel a felsôoktatásban magyar nyelvû mûszaki képzés több mint negyven éve nem folyik, és a mûszaki tárgyakat tanító tanárok többsége/egy része nem ismeri a (helyes) magyar terminológiát, a tankönyvek hiánya nemcsak a szakoktatás minôségét, hanem az anyanyelvi ismeretek szintjét is veszélyezteti. A román Nemzeti Statisztikai Bizottság 1996-ban megjelent adatai (Comisia Nationalã de Statisticã — Învãtãmântul din România — date statistice) alapján 1990-ben a magyar nyelvû líceumi oktatásban 41367 tanuló vett részt, ebbôl 10967 elméleti, 22 434 ipari, 4333 mezôgazdasági, 206 erdészeti, 376 egészségügyi, 865 közgazdasági, 230 informatikai, 175 sport és testnevelési, 275 mûvészeti profilú líceumban, 958 tanítóképzôben, 548 teológiai szemináriumban tanult.

Az 1995-ös tanügyi törvény kimondja: "Az óvodai, elemi, gimnáziumi állami oktatás számára a tankönyveket ingyenesen biztosítják. Azonos ingyenességben részesülnek a szakmai vagy líceumi oktatásnak azok a tanulói is, akiknek a szülei havonta és családtagonként az összgazdasági viszonylatban folyósított minimális bruttó fizetéssel egyenlô vagy ennél kisebb jövedelmeket valósítanak meg." (VI. cím, Az oktatás anyagi alapja és pénzellátása, 172. szakasz.)

Az Oktatásügyi Minisztérium feladatkörei között olvashatjuk:

"c) jóváhagyja az egyetem elôtti oktatás tanterveit, részletezô tantárgyi programjait és tankönyveit.

d) országos versenypályázatot ír ki a tankönyvek megírására, és biztosítja a tankönyvek kiadásának finanszírozását." (IV. cím, I. fejezet, 141. szakasz).

Összehasonlítva az 1978-as törvénnyel az ún tanügyi törvény leszûkíti az ingyenes tankönyvellátásban részesülô tanulók körét, és megszünteti az ingyenességet a líceumok (középiskolák) tanulói számára. A tankönyvjóváhagyás továbbra is minisztériumi feladat marad, de újdonság, hogy a tanterveknek megfelelô könyvek elkészítése versenypályázat útján történik. Az egytankönyves rendszert és ezzel a tankönyvkiadás állami monopóliumát azonban nem az 1995-ös tanügyi törvény szüntette meg, hanem az 1993-ban meghirdetett közoktatási reform (reforma învãtãmântului preuniversitar). Az elsô választható reformtankönyvek a román nyelvû ábécéskönyvek, illetve az I. osztályos számtankönyvek az 1995/1996-os tanévben kerültek az iskolákba. Az 1997-es tavaszi tankönyvkiállításokon az elemi oktatás III., illetve a gimnáziumi oktatás V. osztálya számára készült tankönyvek közül kellett választania a tanároknak, tanítóknak. A reformot koordináló minisztériumi alárendeltségû intézet (Unitatea de Coordonare a Proiectului de Reformã a Învãtãmântului Preuniversitar) versenypályázatot hirdet meg a tantervbizottságok által elkészített és a minisztérium által elfogadott tanterveknek megfelelô tankönyvek elkészítésére. A pályázatra csak (romániai és külföldi!) kiadók jelentkezhetnek, és a benyújtott tervezetek közül egy (titkos) öttagú bizottság 3, esetenként 4 tankönyvet fogad el. Ezeket a könyveket világbanki támogatással 1500 példányban nyomtatják ki, majd a kinyomtatott tankönyveket a megyei tanfelügyelôségeken és nagyobb iskolákban kiállítják. Az iskoláknak egy hónap áll rendelkezésére, hogy a tanítói, tanárai által választott könyveket a tanulók számának megfelelôen megrendeljék a következô tanévre.

A kisebbségek nyelvén folyó oktatás problémáira a reformtervezetek (Reforma învãtãmîntului din România, conditii si perspective, 1993; Strategia reformei învãtãmântului din România — 1997—2000, 1997) nem terjednek ki. 1997 tavaszáig a magyar, német, ukrán stb. nyelven tanító tanárok nem választhattak a román nyelven készült alternatív tankönyvekbôl. A (továbbra is) állami tulajdonban levô tankönyvkiadó (EDP) egy-egy, a versenyen nyertes könyvét magyarra fordította. Tehát sem választásról, sem alternatív tankönyvekrôl nem beszélhettünk a reform elsô három éve után. A tanügyminisztérium kisebbségi fôosztálya, illetve a reformügyi fôosztály a magyar érdekvédelmi szervezetek minden kérését, kérdését válasz nélkül hagyta. A kisebbségi fôosztály magyar oktatásért felelôs tanfelügyelôje újságcikkek sorozatában próbálta "lebeszélni" a magyar pedagógusokat arról, hogy magyar nyelven tantervet, tankönyvet írjanak. Nem volt jobb a reformpropaganda román nyelven sem. A román tanárok, tanítók, iskolaigazgatók és tanfelügyelôk majdnem annyira tájékozatlanok voltak a reform céljait, folyamatát, támogatását és kimenetelét illetôen, mint a kisebbségek nyelvén oktatók. A reformtervezetet nem nyomtatják ki nagyobb példányszámban, és nem bocsátják nyilvános vitára sem. Ezek "nem publikusak". Az 1993—1996-os idôszakot tehát a reform ködösítése jellemezte.

A román Tanügyminisztérium (újabban Nemzeti Nevelésügyi Minisztérium, Ministerul Educatiei Nationale) a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank segítségével, hazai (román) és külföldi szakemberek bevonásával, hároméves tervezôi munka eredményeként kidolgozta az egyetem elôtti oktatás reformtervezetét (proiectul reformei învãtãmântului preuniversitar din România). Kiindulópontként a román társadalom szerkezetének fejlesztése (evolutia) és az oktatási rendszer fejlesztése közötti összhang megteremtése szerepelt. Ennek érdekében a román oktatási rendszert két szempontból kellett vizsgálat tárgyává tenni:

1. az 1989 elôtti helyzet kritikus elemzése;

2. összevetni más, nemzetközi téren ismert oktatási rendszerekkel.

A román oktatás 1993-ban kiadott Fehér Könyvében (Cartea Albã a învãtãmîntului din România) a következô prioritásokat fogalmazták meg:

— az általános (alapszintû) oktatás biztosítása 16 éves korig;

— az oktatás tartalmának modernizálása, a tantervek, tankönyvek és az értékelési modellek szintjén;

a tanárképzés és -továbbképzés átszervezése a reformhoz szükséges kompetencia megteremtéséért;

— a szakoktatás (választható képzés, învãtãmântul tehnic/vocational) átszerzvezése úgy, hogy elkerülhetôvé váljék a szûk specializálás, biztosítva legyen egy szélesebb általános képzési alap, és a szakoktatási programok a középfokú oktatás XI. osztályától kezdôdjenek (az eddigi IX. osztály helyett);

— piaci feltételek megteremtése a tankönyvkiadásban, az állami monopólium megszüntetése, a tankönyvbeszerzéshez szükséges anyagi alapok átirányítása az iskolák részére;

— az oktatás (túlzottan) központosított adminisztratív és finanszírozási rendszerének lebontása (descentralizare) és a tanfelügyelôségek, iskolák és pedagógiai központok (casele corpului didactic) hatáskörének kiterjesztése;

— az állami és magánoktatási intézmények akkreditálási és értékelési rendszere új mechanizmusának létrehozása;

— a taneszközök, iskolaépületek, felszerelések finanszírozási alapjainak megteremtése, a befektetések növelése e téren.

A reformtervezet a stratégia megvalósítására a következô fô célokat tûzi ki:

1. az elemi és középfokú oktatás minôségének javítása, a tantervek és tankönyvek tartalmának modernizálása, a tanárképzés és -továbbképzés átszervezése, az értékelési és vizsgáztatási módok átalakítása;

2. a középfokú (választható) szakoktatás (învãtãmântul secundar, technic vocational) átszervezése;

3. a finanszírozás és iskolairányítás hatékonyaságának növelése.

A program költségeit 73,5 millió dollárra becsülték, ebbôl — 20 éves lejáratú kölcsön formájában — 50 millió dollárt a Nemzetközi Fejlesztési és Újjáépítési Bank, 23,5 millió dollárt pedig a román kormány fizet.

A tervezet három részre oszlik, a fenti céloknak megfelelôen.

1. Az alap- és középfokú oktatás minôségének növelése végett a következôket tervezik:

— Új tantervek készítését és bevezetését az I—XII. osztályokban (254 tanterv megvalósítása 1994 és 1998 között, 3,2 millió USD). Ennek érdekében a minisztérium létrehozta a Nemzeti Curriculum és Tanárfelkészítô Tanácsot (Consiliul National pentru Curriculum si Pregãtirea Profesorilor), mely (a különbözô tantárgyaknak megfelelô) 55 munkacsoport tevékenységét hangolja össze és irányítja. A tervezetben 254 tantárgy tantervét említik.

— A tanárképzés átszervezését (megvalósítás: 1994 és 1999 között, 6,3 millió USD), beleértve a tanítók képzésének meghosszabbítását (egyetemi szintû tanítóképzést).

— A pedagógiai központok (casele corpului didactic) szerepkörének kiterjesztését, melyek a felsôoktatási intézményekkel együtt megszervezik a tanártovábbképzést az új programok és tankönyvek bevezetése, az értékelési és vizsgáztatási rendszer átalakítása érdekében. A tervezet elsô fázisában csak a nagyobb régiók pedagógiai központjainak (Bukarest, Brassó, Kolozsvár, Craiova, Iasi, Temesvár) fejlesztése történik meg. Ezzel egy idôben a kísérleti iskolákat (scoli pilot) számítógépekkel és programokkal látják el.

— Az egyetem elôtti oktatás értékelési és vizsgáztatási rendszerének fejlesztését (megvalósítás: 1994 és 2000 között, 6,8 millió USD). Munkacsoportokat hoznak létre, melyek a tanterves, továbbképzési és tankönyves csoportokkal párhuzamosan dolgoznak. A csoportok által elkészített terveket az Értékelési és Vizsgáztatási Nemzeti Tanács (Consiliul National de Evaluare si Examinare) hagyja jóvá. Ez a tanács 1997 után átalakul egy olyan hivatallá (Serviciu National de Evaluare si Examinare), mely a fejlesztés eredményeként elkészített nemzeti szabványok (standarde nationale) és értékelési kritériumok használatát biztosítja.

— Az új tanterveknek megfelelô tankönyvek készítését, nyomtatását és elosztását (megvalósítás: 1994 és 2000 között, 47,2 millió USD). A tankönyvek pedagógiai, didaktikai minôségét a Tankönyvjóváhagyási Nemzeti Tanács (Consiliul National pentru Aprobarea Manualelor) szavatolja. A tankönyvek kiadására versenypályázat kiírásával szabadpiaci feltételeket kívánnak teremteni. Ezeken a versenyeken kiadók vehetnek részt. A tervezet a könyvek elosztásában is tartalmaz újdonságot: az iskolák a tanulók létszámának és a tankönyv árának megfelelô értékû költségvetési összeget kapnak. A tervezet másik újdonsága a tankönyvpiac megteremtése. Bár a tervezet szövegében a tankönyvpiac fogalom szerepel, ez azonban nem tévesztendô össze a nyugati (vagy magyarországi) piacgazdaságban mûködô tankönyvpiaccal. Romániában ez a választható (alternatív) tankönyv bevezetését jelenti, ezt is erôsen leszûkített keretek között (a román nyelven folyó oktatás részére — tantárgyanként és tanévenként — három tankönyv iskolai használatának engedélyezését). A tervezet ismerteti a választás mechanizmusát: a nyolc hétig kiállított könyvek megtekintése után az iskola megrendeli a megyei tanfelügyelôségektôl a tanár és tanuló (!) által választott könyveket. A minisztériumban összesített adatok alapján történik a tankönyvek országos megrendelése. A tervezet becslése szerint körülbelül 175 címet nyomtatnak ki 20 millió példányban.

2. A szakképzés tartalmi fejlesztésére irányuló tervek (megvalósítás: 1995 és 1997 között, 2,3 millió USD) a modern piacgazdaságnak (és az Európai Unióhoz tartozó országok gyakorlatának) megfelelô foglalkozási standardokat meghatározva fogalmazzák újra a technológiai jellegû tantárgyak tartalmát, értékelési rendszerét. Ennek összehangolására létrehozták a Nemzeti Foglalkoztatási Standardok és Értékelés Tanácsát (Consiliul National pentru Standarde Ocupationale si de Evaluare). A tanács a Munkaügyi Minisztérium, a Tanügyminisztérium, a szakszervezetek és a vállalkozók képviselôibôl áll.

3. A vezetés és finanszírozás hatékonyságának növelése (megvalósítás: 1994 és 1999 között, 6 millió USD) érdekében a Tanügy- és a Pénzügyminisztérium új megoldásokat dolgoz ki. Ez nemcsak a költségvetési források újrafogalmazását, hanem a pénzforrások bôvítését (diverzifikálását), szakemberek képzését, a felhasználás hatékonyságának növelését, a felhasználók (iskolák) önállóságának és felelôsségének növelését is jelenti.

A reform vezetésére a Tanügyminisztérium létrehozta az Egyetem Elôtti Oktatás Reformjának Koordináló Egységét (Unitatea de Coordonare a Proiectului de Reformã al Învãtãmântului Preuniversitar, röviden UCP). Az öt évre tervezett egység (1,8 millió USD) a tervezet alkalmazásának felügyeletét, a munkacsoportok létrehozását, a pénzügyi menedzselést, a felhasználás törvényességét, a különbözô szereplôk közötti összhang megteremtését biztosítja.

A Tanügyminisztérium és a Neveléstudományi Intézet (Institutul de Stiinte ale Educatiei) részvételével létrehozott Tervkoordináló Bizottság (Comitetul de Coordonare al proiectului, ennek vezetôje az UCP elnöke) hivatott biztosítani a tudományos tartalmak és kitûzött célok megvalósítását.

A tervezet minden részletének megvalósítása külföldi tanácsadó cégek segítségével (asistentã technicã) történik. A reformkoordináló egység (UCP) a kanadai Eduplus Management Group szakirányítását veheti igénybe 38 hónapig. Az oktatásfinanszírozás és -irányítás fejlesztési terveinek megvalósítása a brikormány (Know How Fund) és a Soros Alapítvány közremûködésével történik (mindkét fél 400—400 ezer dollárral járul hozzá a tervezet kivitelezéséhez).

Elkészült tantervek:

— az elemi oktatás részére: román nyelv (írás, olvasás, szépírás, beszédmûvelés), matematika, környezetismeret (stiinte), ének—zene (román nyelven tanulóknak), rajz és képzômûvészeti nevelés, kézimunka, testnevelés, magyar és német nyelv (mint anyanyelv, tehát írás, olvasás, szépírás, beszédmûvelés), angol nyelv és francia nyelv (mint idegen nyelvek), erkölcsi nevelés (educatie civicã), a románok története, Románia földrajza;

— a gimnáziumi oktatás V—VI. osztályai részére: matematika, földrajz, biológia, történelem, rajz és képzômûvészeti nevelés, ének—zene (román nyelven tanulók részére), román nyelv, fizika, angol és francia nyelv (mint idegen nyelv);

Megjelent tankönyvek:

— az elemi osztályok részére: román nyelv I—III. osztályok számára (2—3 cím); magyar és német ábécéskönyv (3, illetve 1 cím); matematika román nyelven, I—III. o. (3—3 cím); matematika magyar nyelven, I—II. o. (1—1 cím); környezetismeret román nyelven, I—III. o. (3—3 cím); erkölcsi nevelés román nyelven, III. o. (4 cím); ének—zene román nyelven, I—III. o. (3—3 cím); angol nyelv II—III. o. (3—3 cím);

Továbbképzés:

— 1995 szeptemberében és 1996 augusztusában az I—IV. osztályos tanfelügyelôk új tantervek bevezetésével kapcsolatos továbbképzése.

Az idôszak eredményeinek román értékelése/bírálata

Az 1997-es értékelés (a Tanügyminisztérium és Neveléstudományi Intézet által 1997 februárjában elkészített tanulmány: A romániai reform stratégiája 1997 és 2000 között, Strategia reformei învãtãmântului din România) a stratégia elemeiként a gyorsítás (accelerare), áthatóság (infuzie) és szisztematikus (sistematic) szavakat használja. Tehát a reformot az elsô három éve után (1994—1996) nem tartja megfelelôen gyorsnak, áthatónak és átfogónak.

A szerzôk a lassú reform veszélyei között a fékezô tényezôk megerôsödését, a régi és új szerkezeti formák párhuzamos mûködését, a társadalmi elvárások és oktatási kínálat közötti fáziseltolódást, a költségek növekedését és az újító kedv csökkenését (demobilizare) említik.

A reform áthatóvá tétele érdekében "reformkultúra", tehát egyfajta gondolkodási és cselekvési mód kialakításának szükségességét hangsúlyozzák. A tanulmány kiemeli a modernizációs központok (kutatóintézetek, tanárok és oktatáskutatók) aktivitásának kérdését mint megoldásra váró problémát. Megemlíti Magyarország és Szlovénia példáját, a kutatás menedzseléséhez használható modellként.

A hatékonyság növelése érdekében javasolt megoldások:

— a helyi tartalmi fejlesztések, alternatív elképzelések támogatása (itt jelenik meg a helyi tanterv — curricula localã — fogalom is);

— az innovációs központok (Neveléstudományi Intézet, tanfelügyelôségek, pedagógiai központok, Központi Pedagógus Könyvtár, szakmai szervezôdések stb.) Internet-hálózatba való kapcsolása;

— a képzési formák változatosabbá tétele (tanárok, szülôk, szakszervezetek képviselôi, gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek és orvosok stb. részére);

— az eredmények állandó és rendszeres mérése.

A tanulmány a szisztematikus reformot (reforma sistematicã) mint átfogó, mélyreható folyamatot írja le (neveléspolitikai paradigmaváltásként), megkülönböztetve az egyszerûbb törvénykezési vagy tanterves reformfolyamattól. Egy ilyen folyamatot rövid távon nem tart elérhetônek a politikai kultúra, a régi rendszerben kialakult sztereotípiák, az állami monopólium továbbélése, pénzügyi források hiánya stb. miatt.

Az oktatási reformtervezet nem tesz említést a romániai nemzetiségek nyelvén folyó oktatásról. Ilyen szempontból pontosan tükrözi a nemzetállamban való gondolkodást, mely egyik jellemzôje az 1920 utáni román (oktatás)politikának. A romániai oktatás ügyét mint nemzeti prioritást kezeli, olyan rendszerként, melynek nyelve a román (és amelyben a románság történetét tanítják). Az oktatást szabályzó törvények és intézkedések kiskapuk használatát tették/teszik lehetôvé a nemzetiségek részére: "Ha egy helységben nagyon nagyszámú kisebbség él", "ha a tanulók több mint 20%-a más nemzetiség soraiból kerül ki" stb., akkor megengedhetô, hogy ...

Az új reform ilyen kiskapukat nem kínál. Egyszerûen csak oktatásról beszél. Megvalósítások azonban 1996-ig egyértelmûen csak a román nyelvû oktatás részére születtek. A feltételes mód az alkalmazásban már benne van: "a választható tankönyvek lefordíthatók a kisebbségek nyelvére, ha...", "elvileg megírhatók magyar (más, nem román) nyelven is tankönyvek, de...". Az ok ugyanaz, mint amit a reformtervben a "gátló tényezôk" címszó alatt is olvashatunk: a régi struktúrák, szereplôk és gondolkodásmód továbbélése. A tervet nevezhetjük európai szintûnek, a kivitelezés még erôsen kelet-európai.

A stratégia — magyar szempontból is — legjelentôsebb része a központosított irányítás lebontása (decentralizáció), a helyi jellegû kezdeményezések megerôsítése. A helyi tényezôk sorában a tanfelügyelôségeket, pedagógiai központokat és az iskolákat említi. Ez jól hangzik a külföldi (például a világbanki) szakemberek fülének, de a hazai valóságot ismerô számára félmegoldásnak tûnik. A centralizált rendszerbôl öröklött (egypártrendszerû) gondolkodásmód és az ennek megfelelô cselekvési sablonok/sztereotípiák az irányítás közép- és alsó szintjén ugyanúgy tovább élnek, mint a felsôbb szinteken.

A tanfelügyelôségek esetében nem történt funkciováltás, munkájuk nem segíti elô a gyors minôségi és szerkezeti változásokat. A megyei tanfelügyelôségeken létrehozott reformügyi tanfelügyelôi szerepkör az "illetékes elvtárs" modell. Ha egy többezres iskolával és pedagógussal rendelkezô megyében egy ember "kezeli" a reformügyeket, akkor ez csak papírok, körlevelek, átiratok szintjén marad. A többi "nem remformos". Ôk jobb esetben ismerik a tantárgyukkal kapcsolatos újdonságokat, de nem az egész fejlesztési folyamatra vonatkozóan. Ez különben a tervezet egyik nagy hiányossága is: tantárgyi szintre bontva próbál az oktatás minôségére hatni (az 55 tanterves bizottság mindegyike a saját tantervét "szabja újra").

Magyar szempontból csak a többségi magyar lakosságú megyék intézményei (tanfelügyelôségek, pedagógiai központok) és az önálló magyar iskolák adhatnának teret a tartalmi fejlesztés kidolgozására, kutató-, kísérletezô munkára. A magyar diákok nagy része azonban magyar tagozattal (is) rendelkezô iskolákban tanul, és a nem többségi magyar lakosságú megyékben. Milyen lesz ezekben az iskolákban az iskolai tanterv (curriculum scolar)? Ki fogja ezt jóváhagyni, hogyan készülnek ehhez tankönyvek és oktatási segédletek? Lehet-e a piaci szempontok kizárólagos figyelembevételével tervezni egy viszonylag kisszámú diákcsoport számára? A reformtervezet ezekre a kérdésekre nem ad választ.

Ezt a reformtervet nem bocsájtották nyilvános vitára, még csak nyilvánosságra sem hozták megfelelô idôben. Emiatt az oktatási rendszer képtelen az önszabályozásra (capacitatea sistemului de autoreglare). Az ösztönös és tudatos szinteken is mûködô önszabályozó (vagy önvédelmi?) kapacitás nagyobb volt 1990 elôtt, amikor a kirívóan értelmetlen intézkedések hatására a tanárok, tanítók, szülôk és diákok hamarabb megtalálták a járható utat, az önálló cselekvési módot.

A program közzétett változatainak feltûnô hiányosságaként említhetjük, hogy nem ad betekintést a 2000 (tehát a világbanki kölcsön felhasználása) utáni tervekbe (valószínû, hogy nem is készültek távlati tervek). Folytatódik-e az oktatás demokratizálása? Hogyan teljesedik ki a reform? Milyen lesz a helyi közösségek és az iskolák kapcsolata? Marad-e az ingyenes tankönyvrendszer, vagy létrejön a valódi tankönyvpiac? Milyen változások várhatók a szakfelügyeletben? Megváltozik-e az oktatási rendszer szerkezete? Újabb megválaszolatlan kérdések, melyek a magyar nyelvû oktatásfejlesztési kutató-tervezô munkát is lehetetlenné teszik.

A Neveléstudományi Intézetben folyik egyfajta nemzeti alaptanterv-építés, errôl azonban még nem közöltek részleteket. Romániai magyar oktatáskutató intézet nincs. Létrehozása és tudományegyetem vagy a neveléstudományi intézet melletti) mûvködtetése nélkül romániai magyar oktatásfejlesztésrôl sem beszélhetünk. Azt nem tekinthetjük megoldásnak, hogy a román intézet oktatáskutatói közül az egyik magyar. A megoldandó kérdések száma és nehézségi foka nem csökken azzal, hogy Romániában kevesebb magyar diák tanul, mint román. Ez a kritérium nem szabhatja meg az oktatáskutatással foglalkozók számát és az állami támogatás mértékét. A magyar nyelvû oktatás magyarországi modelleket ugyanúgy nem vehet át, mint ahogy a román közösség számára kidolgozott és esetleg átszabott megoldások sem illenek reá. A kicsit innen, kicsit onnan megoldás divatosnak tûnik, de kényszerruha. Ennek a kényszerzubbonynak a felváltására komoly — diákzsargonnal profi — kutató-tervezô munkára van szükség. A tervezésnek minden fázisában nyilvánosnak kell lennie, és a visszajelzések, kísérleti eredmények figyelembe vételével kell történie.

1998-ban új miniszter és új, a kisebbségi oktatásért felelôs államtitkár kerül a Nemzeti Nevelésügyi Minisztériumba. A miniszter rendeletek sorozatával felgyorsítja az addig döcögô reformszekeret. Ennek köszönhetôen az 1998/99-es valóban "átmeneti" tanévnek ígérkezik, egyszerre legalább háromféle tanterves és tankönyves szerkezet lesz érvényben az I—XII. osztályokban. A cél az oktatási reform gyors befejezése. A rendeletekkel újraszabott reform alapvetô célkitûzéseiben nem tér el a tervezetekben megfogalmazottaktól, de másként hangsúlyoz, és ami a leglényegesebb: a történéseket nem egy távoli jövôbe helyezi, hanem mindent azonnali bevezetésre javasol (Reforma învãtãmântului, acum, Tribuna Învãtãmântului, 1998. január 13.).

Néhány e rendeletek közül, idôrendi sorrenben és a teljesség igénye nélkül:

1. Az új "tankönyvpolitika" (Noua politicã a manualelor scolare, ordin nr. 3279/17.02.1998) néven kiadott rendelet intézkedik a Tankönyvek Nemzeti Bizottsága (Comisia Manualelor Scolare) létrehozásáról. Nem változtat a jelenlegi tankönyvpályázati rendszeren, azt a VII. osztályos tankönyvek kiírásáig mûködteti, de kilátásba helyezi, hogy a VIII-os tankönyveket már más kritériumok alapján fogadják el, az új tanterveknek megfelelôen.

2. A 3359/6.03.1998-as rendelet a kisebbségek oktatásáért felelôs államtitkárság feladatait határozza meg. Ennek az államtitkárságnak a hatáskörébe utalja a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó otkatás reformját (reforma educationalã în învãtãmântul minoritar) és az oktatáskutatási tevékenységeket is.

3. A 3330/25.02.1998-as számmal a miniszter elrendeli a Nemzeti Alaptanterv (Curriculum National) elkészítését és bevezetését az 1998/99-es tanévvel kezdôdôen.

4. A 3593/22.04.1998. számú rendeletben a miniszter "utasítja" a tankönyvszerzôket, hogy — európai modell szerint — készítsenek közös tankönyveket a szomszédos országok szerzôivel.

5. 1998. április: a minisztérium reformnaptárat (Calendarul reformei învãtãmântului preuniversitar) közöl, mely lényegében az eddigi rendeletek és rövid tárvra tervezett intézkedések összegzése.

6. A 3693/11.05.1998. számú rendelet fôiskolai szintre (la nivelul colegiilor universitare) emeli a tanítóképzést.

7. A 3987/16.06.1998-as számú rendelet az új tanévre vonatkozó intézkedéseket véglegesíti. Eszerint a szeptember 14-én kezdôdô 98/99-es tanév szemeszterekre oszlik; érvénybe lép a Nemzeti alaptanterv (Curriculum national), melyet a minisztérium és a Nemzeti Reformtanács (Consiliul National pentru Reforma Învãtãmântului) hagy jóvá; az I—V. osztályokban az oktatás az új kerettanterv szerint történik (noul plan-cadru), amelyet a késôbbiekben közöl a minisztérium; a VI—VIII. osztályokban az oktatás a régi-új reformtantervek szerint, az új kerettantervekbôl "ihletôdött" (ameliorãri inspirate) javításokkal történik; a IX. osztályban, amely az általános oktatás 5. éve lesz, a kerettanterv szerint készült tantervet kell használni; a X—XII. osztályokban pedig a régi (a reform elôtti) tantervek maradnak érvényben. A tankönyvhasználat többé-kevésbé megfelel a fenti tanterves szerkezetnek, azzal a különbséggel, hogy még nem készült egyetlen, az új kerettantervnek megfelelô tankönyv sem. A tantárgyakat mûveltségi területek váltják fel.

Újdonság az is, hogy I—IV. osztályokban az értékelés nem jegyekkel, hanem minôsítéssel történik. A többi osztályban kísérleti jelleggel és fokozatosan vezetik be az új értékelési normákat.

Ezt az intézkedéscsomagot 1998 szeptemberében még nem lehet értékelni, hiszen csak a következô héten "lép be" az iskolába. Van azonban néhány — a magyar nyelvû közoktatást (is) érintô — megválaszolatlan kérdés.

— Ki, kik fogják elkészíteni a magyar nyelvû oktatás sajátosságait figyelembe vevô alaptanterv- és kerettanterv-változatokat?

— Miben fog megnyilvánulni magyar nyelvû közoktatásunk tartalmi önállósága? (Beszélhetünk-e valamilyen önállóságról akkor, amikor ebben a "sokat ígérô" évben a minisztérium kisebbségi fôosztálya a magyar zenei nevelés tankönyveit román tankönyvek fordításaként rendelte meg? Ez is reformújdonság!)

— Hol és kik készítik el a fôiskolai tanítóképzés tanterveit?

— Milyen tankönyveket és taneszközöket használhatnak a magyar nyelven tanítók a választható tantárgyak/mûveltségi területek oktatására? Az iskolai/helyi tanterveknek megfelelô kísérleti tankönyvek elôállítása (szerkesztése, sokszorosítása) a kis példányszám (50—100 példány) miatt nem történhet profitorientált magánkiadók mûhelyében. A fejlesztéseket eddig támogató Tankönyvtanács az 1998-as évben sem hazai, sem külsô támogatásban nem részesült. (A magyar oktatási minisztériumban ma nincs olyan fiók, ahonnan a határon túli magyar nyelvû tankönyvek fejlesztésének támogatása megoldható volna.)

— Mi történik a magyar nyelvû szak- és speciális oktatással? Ennek eddig nem volt gazdája, valahogy minden alkalommal kiesett az oktatás körül ügyködôk látókörébôl. 1990 óta egyetlen magyar nyelvû tankönyvet sem adott ki a tanügyminisztérium a szakoktatás, illetve a speciális oktatás részére.

— Lesz-e önálló magyar tankönyvszerkesztôség és kiadó? Az önálló, állami pénzbôl támogatott kiadó kérdése nem kevésbé fontos, mint az önálló állami egyetem kérdése: az oktatás minôségének egyik alapfeltétele a jó tankönyv. Negyedmillió magyar gyermek kb. másfél millió tankönyvet használ évente! Az utóbbi ötven év fordításban készült tankönyveibôl a tanulók sem anyanyelvüket, sem nemzetiségük hagyományait nem sajátíthatták el. A tanulók létszáma nem engedi meg egy, a magyarországihoz hasonló tankönyvpiac létrejöttét.

— Hogyan fogadják a pedagógusok az ún tanterves szerkezetet? A "katedraféltés" nem lesz-e erôsebb, mint a megújulás igénye?

— Sikerül-e a tanulóknak, szülôknek (az oktatás "fogyasztóinak és megrendelôinek") az érdekeit beépíteni a helyi/iskolai tantervekbe?

— Milyen helyi, iskolai tantervet készíthetnek a kisebb (kevés szakképzett tanerôvel rendelkezô vidéki) iskolák vagy a román többségû iskolák magyar tagozatai?

— Milyen szakmai segítséget, irányítást, modelleket használhatnak azok a tanárok (tantestületek), akik komolyan veszik a tanterv- és tankönyvkészítés szabadságát? A tanárképzésben dolgozók ma legalább annyira "kívülrôl" figyelik a közoktatás metamorfozisát, mint a tanítók, tanárok. Magyarországi modellek nem használhatók, a Nemzeti alaptanterv csak nevében nemzeti, megfogalmazásában egy nagyon is országos dokumentum.

Folytathatnánk a kérdések sorát, de valószínû, hogy rövidesen megteszik ezt az elemzés készítôje helyett a tanítók, tanárok, szülôk és diákok is.

Összegzésként talán annyit, hogy a most kibontakozó reform hozzájárulhat a magyar nyelvû oktatás tartalmi önállóságának megteremtéséhez, ha élni tudunk a törvényes keretekben rejlô lehetôségekkel. Azt, hogy hogyan és mit tanítunk, többé nem a miniszter vagy valamelyik tanfelügylô határozza meg. A tanítás minôségéért, eredményességéért a tanító, tanár felel, és jelentôsen megnô a szerepe a szülônek (iskolai szülôközösségnek) is. A tervezés feladata azonban nem tehetô át egy-egy tanár, tanító vállára. A legsürgetôbb közösségi feladat a romániai magyar nyelvû közoktatás tartalmi és szerkezeti stratégiájának megfogalmazása, amelybôl világosan kitûnik, hogy milyen szintû önállóságra törekszünk, és hogyan kapcsolható ez a rendszer a román, illetve a magyarországi (és európai) oktatási rendszerekkel.