Parazsat gyûjt a fejére, aki egyáltalán foglalkozik a témával, holott meggyôzôdésem, hogy valamennyi érintett fél érdekét szolgálja a kérdés higgadt, indulatoktól mentes megvizsgálása. Szinte hiszterizált problémává Pekingnek az a felfogása teszi, hogy Tajvan esetleges ENSZ-tagsága részét képezi a szigetország azon feltételezett törekvésének, hogy független, önálló állammá váljék. A Kínai Népköztársaság, amely az "egy Kína" elvet vallja, Tajvant Kína elidegeníthetetlen részének tekinti, egy tartománynak, amelynek elôbb-utóbb vissza kell kerülnie a központi kormány fennhatósága alá. Peking a jövôbeli egyesülés akadályát látja Tajvan ENSZ-tagságában, ezért mindent megtesz a felvétel megakadályozásáért.

Nézzük elôször röviden a tényeket. A Csang Kai-sek vezette Kínai Köztársaság 1945-ben az ENSZ alapító tagja és a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának egyike lett. Ezt a pozícióját a Kínai Köztársaság azt követôen is megôrizte, hogy 1949-ben vereséget szenvedve kiszorult a szárazföldrôl, és Tajvanra vonult vissza. Ez volt a helyzet egészen 1971-ig, amikor az ENSZ-közgyûlés 2758-as számú határozatával eltávolították a világszervezetbôl, és helyét a Kínai Népköztársaság foglalta el. Peking ezt követôen átvette a korábban a tajvani rendszer által is vallott felfogást a kizárólagos képviseletre vonatkozóan. Amíg Tajvan képviselte Kínát az ENSZ-ben, a nemzeti Kína mindent megtett a Népköztársaság felvételének megakadályozására, 1971 óta Peking teszi ugyanezt Tajvannal szemben.

A Tajvani Kínai Köztársaság nemzetközileg meglehetôsen elszigetelt. Jelenleg huszonkilenc — többnyire kisebb dél-amerikai, afrikai és óceániai — ország tart fenn vele diplomáciai kapcsolatot, bár több mint 120 képviseleti irodát mûködtet külföldön. Elszigetelôdési folyamata az ENSZ-bôl való kikerülésével indult el, és különösen súlyos csapást jelentett számára, hogy 1979-ben az Egyesült Államok is a KNK-val létesített diplomáciai kapcsolatot. A KNK az ország kizárólagos képviseletére tart igényt, így csak olyan országokkal hajlandó hivatalos diplomáciai kapcsolatokat létesíteni, amelyek megszakítják azt Tajvannal. Tajvan álláspontjában 1991-ben következett be változás, amikor alkotmánymódosítással véget vetett "a kommunista lázadás elfojtására való mozgósítás idôszakának", ami lényegében a szárazföld fegyveres felszabadításának szándékára utalt. Ez lehetôvé tette számára Kína megosztott realitásának elismerését.

A KNK és a tajvani vezetés között egyetértés van abban, hogy egyetlen Kína létezik, ennek értelmezésében azonban nem tudnak megegyezni. Peking szerint a KNK jelenti Kínát, ennek pedig része Tajvan, amely még 1886-ban vált önálló tartománnyá. Tajpej felfogása szerint Kína nem azonos a KNK-val, hanem Kína részét képezi a szárazföld, Tajvan és minden történelmileg hozzá tartozó terület. Tajvan tehát Kína része, de nem része a Népköztársaságnak, amely soha egyetlen percig nem gyakorolt szuverenitást Tajvan fölött, ott ugyanis az 1912-ben megalakult Kínai Köztársaság rendszere van hatalmon. Kínában tehát két politikai rendszer létezik, amelyek teljes szuverenitást gyakorolnak területük fölött. Az "egy Kína" fogalom hangsúlyozása lényegében magában foglalja, hogy Kína nem egységes, nem egyesített. A tajvani rendszer elfogadja ezt a realitást, a két politikai entitás létét, Peking azonban változatlanul "lázadó tartományként" kezeli Tajvant. Ezért hallani sem akar Tajvan jelenlétérôl nemzetközi politikai szervezetekben, beleértve az ENSZ-t is.

Ugyanakkor Tajvannak az ENSZ-be való visszakerülését illetôen számos megfontolásra érdemes érv sorakoztatható fel. Mindenekelôtt az ENSZ egyetemes képviseletre törekvését kell említeni. Nehezen indokolható, hogy miközben az ENSZ tagországainak kétharmada ennél jóval kisebb lélekszámú, miért nem lehet képviselete a több mint 21 milliós népességû országnak, amely egy önálló állam minden lényeges attribútumával rendelkezik, az önálló területtôl, önálló kormánytól és teljes államapparátustól a saját hadseregen át az elmúlt évtizedekben a világ egyik legkiemelkedôbb teljesítményét felmutató gazdaságig. A KNK 1971-es ENSZ-felvételekor az egyik fô érvként az szerepelt, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a realitást, hogy a KNK mind méretét, mind pedig lakosságát tekintve túlságosan "valóságos" ahhoz, hogy mellôzni lehessen. Ugyanezt a realista megközelítést lehetne érvényesíteni Tajvan esetében is.

A hidegháború és a szuperhatalmi szembenállás terheitôl megszabadulva a világ ma nagyobb figyelmet szentelhet olyan problémák megoldásának, mint az etnikai konfliktusok, a terrorizmus megfékezése, a környezetvédelem, a szegénység stb., ami közös erôfeszítést, a nemzetközi élet minden szereplôjének együttes felelôsségvállalását igényli. Tajvan, annak ellenére, hogy sem az ENSZ-nek, sem szakosított szervezeteinek nem tagja, az ENSZ alapokmányának szellemében aktívan részt vesz e problémák megoldásában. Jelenleg mintegy harminc országnak nyújt egészségügyi, mezôgazdasági, halászati stb. segítséget. Nemzetközi Gazdasági Együttmûködési Fejlesztési Alapja 1988-as alapításától 1995 végéig 490 millió dollár kölcsönt adott tizenhat országnak, nemzetközi segélyalapja 1990 óta több mint hatvan országnak nyújtott segélyt természeti csapások esetén, aktívan részt vesz az ENSZ-nek a szegénység felszámolására kidolgozott programjaiban stb. Peking mindezt "dollárdiplomáciának", a nemzetközi elismertetésért folyó átlátszó manôvernek bélyegzi, ez azonban nem változtat azon az alapvetô tényen, hogy Tajvan valóban hozzájárul a gondok megoldásához.

Tajvan — szakítva korábbi álláspontjával — nem vonja kétségbe a KNK ENSZ-tagságának jogosságát, nem egész Kína képviseletében akar ismét visszakerülni a világszervezetbe. A párhuzamos képviselet Tajvan szerint nem jelentené egy majdani újraegyesülés elutasítását, sôt az egyidejû képviseletre megosztott országok esetében már eddig is volt példa. Itt elsôsorban Németország és Korea két része képviseletének analógiájára hivatkoznak. Hiszen Nyugat-Németország 1952-ben, Kelet-Németország 1972-ben megfigyelôként csatlakozhatott az ENSZ-hez, ezt követôen pedig 1973-ban teljes jogú tagokká váltak. Ugyanez Dél- és Észak-Korea esetében 1949-ben és 1973-ban következett be: mindkét ország az ENSZ tagállamává lett. Az érvelésben nagy hangsúlyt kap, hogy a két Németország párhuzamos tagsága nem akadályozta meg a késôbbi újraegyesülést, és elvileg a két Korea sem mondott le errôl, Peking ezeket az analógiákat azzal utasítja el, hogy Tajvan Kína része, az ENSZ viszont szuverén államok szervezete.

Gazdasági szervezetekben egyébként már számos precedens van a KNK és a Kínai Köztársaság párhuzamos képviseletére. A Kínai Köztársaság 1966-ban alapító tagja volt az Ázsiai Fejlesztési Banknak, amelyhez a KNK 1986-ban csatlakozott. 1991-ben egy idôben csatlakoztak az Ázsiai Csendes-óceáni Gazdasági Együttmûködéshez (APEC), és egyelôre mindketten megfigyelôi státust élveznek a GATT utódszervezetében, a Világkereskedelmi Szervezetben (WTO). A mai nemzetközi viszonyok meghatározó elemévé a gazdaság vált, s még inkább azzá fog válni a következô évszázadban. Ebbôl a szempontból rendkívül fontos tényezô, hogy a szárazföld és Tajvan között egyre szorosabb kapcsolatok alakulnak ki a gazdaság, a kultúra, a sport és az emberi kapcsolatok területén is. 1997 októberében tajvani hivatalos szervek a jóváhagyott szárazföldi befektetések összegét 11 milliárd dollárban határozták meg (Peking 14 milliárd dollárról beszél), miközben a becslések már 1994-ben 25 milliárd dollárt emlegettek, ma pedig már 40 milliárd dollár feletti összegrôl szólnak. Emellett a KNK Tajvan egyik legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált. Peking abban bízik, hogy a gazdasági kapcsolatok segítségével egyre inkább függô helyzetbe hozhatja Tajvant, és rákényszerítheti akaratát. Emellett ma már vitathatatlan világgazdasági súlyát is felhasználja Tajvan nemzetközi elszigetelésére, gazdasági retorziókkal sújtva azokat az országokat, amelyek számára nem tetszô lépéseket tesznek Tajvan felé, vagyis lényegében ugyanazt a "dollárdiplomáciát" alkalmazza, amit Tajvan esetében keményen elítél.

Tajvan mai helyzete az ENSZ vonatkozásában kísértetiesen hasonlít ahhoz, amelyben a KNK volt 1949-et követôen, amikor ugyanolyan akadályokkal találta magát szemben a világszervezetbe való bejutásnál, mint most a szigetország. Erre azért érdemes emlékeztetni, mert akkor egy érdekes és ma is használható megoldási javaslat merült fel. 1950. március elején az egyetemesség elvébôl kiindulva az ENSZ akkori fôtitkára, Trygve Lie javasolta a képviselet és az elismerés szétválasztását. Leszögezte, hogy egy állam vagy kormány elismerése egyéni, míg a világszervezethez való tartozás elismerése kollektív aktus, és ez utóbbi nem függhet az egyes országok részérôl történô elismeréstôl. Ilyen alapon lehetôvé vált volna a KNK csatlakozása az ENSZ-hez, függetlenül attól, hogy hány ország ismerte el. Az ezen az alapon elkészült memorandum sorsát azonban megpecsételte, hogy 1950 júniusában kitört a koreai háború, amelybe "önkénteseivel" a KNK is belépett. A képviselet és az elismerés szétválasztása mellett akkoriban felhozott érvek azonban ma is helytállóak. A politikai helyzet változása miatt az államok megvonhatják valamelyik országtól a politikai elismerést, de attól még annak az államisága továbbra is fennmarad.

Tajvan esetleges ENSZ tagsága tulajdonképpen elôsegítené az egyesítés ügyét is, hiszen ez nemcsak fórumot teremtene képviselôik rendszeres tárgyalásai számára, de megnövelné annak az esélyét is, hogy egyenlô felekként tárgyaljanak az újraegyesítésrôl. A nemzetközi elszigetelôdés enyhülése ugyanakkor csökkenthetné azon tajvani erôk befolyását, amelyek Tajvan függetlenségének kinyilvánításában látják a megoldást. Peking persze fegyveres erôszakkal fenyegetôzik. Tajvan ENSZ-tagságával tehát Peking erôszakos fellépésének esélye is csökkenne, ami feltétlenül javára válna a térség békéjének és stabilitásának. A reflexszerû, indulatokkal átszôtt elutasítás helyett számos érv és tényezô higgadt mérlegelésére lenne szükség Tajvan ENSZ-tagsága és nemzetközi szerepe megítélésekor.