A kínai buddhizmus egyik sajátos, a buddhizmus fejlôdését egész Kelet-Ázsiában meghatározó tanítása a hirtelen megvilágosodás. Az indiai buddhizmus szerint nagyon hosszú, fáradságos út vezet a buddhaságig. Kínában ezzel szemben úgy vélték, hogy bárki megvilágosodhat (még a földi életében) egyetlen pillanat alatt. Ez a tantétel a Tang-korban (618—907) kialakuló s egyre tágabb teret nyerô csan iskola központi tételévé vált. A 4—5. században Tao-seng már megfogalmazta ezt a tételt, így a csan iskola mesterének fogadja el. Elôször röviden áttekintjük életútját, majd megvizsgáljuk a hirtelen megvilágosodásról és az ehhez szervesen kapcsolódó Buddha-természetrôl vallott nézeteit.

Tao-seng i.sz. 360 körül született, már fiatal korában kiemelkedett tehetségével. A pradnyá iskola neves mestere, Csu Fa-taj térítette buddhista hitre, s mire szerzetessé avatták, híre már mindenhová eljutott. 397-ben a Lusan hegyen felkereste a kor két nagy mesterét, Huj-jüant és Szanghadévát, majd az utóbbi vezetése alatt a Szarvásztiváda Abhidharma irodalmat tanulmányozta. 405 és 406 között Csanganba ment, csatlakozott a Kumáradzsiva köré gyûlt szerzetesekhez, s valószínûleg részt vett a Vimalakirit-nirdésa szútra és a Lótusz szútra fordításában. 408-ban dél felé indult. Elôbb visszatért a Lusan hegyre, majd a déli fôvárosba, Csienkangba ment. Északról magával hozta Szeng-csao A pradnyának nincs tudása címû értekezését. Ez a mû, mely a buddhista és a taoista eszmék mesteri ötvözete, nagy hatást gyakorolt Huj-jüanra és a neotaoizmus befolyása alatt álló déli buddhista körökre. Tao-seng érdeme, hogy összeköttetést teremtett a birodalom szétszabdaltsága miatt eltérô irányba fejlôdô lusani és csangani buddhista közösségek között. Ebben az idôben Tao-seng figyelmének központjába a Nirvána szútra került, s hamarosan a mû elismert magyarázójává vált.

Csienkangi tartózkodása idején történt a következô eset. A Liu Szung-dinasztia Ven császára néhány szerzetest, köztük Tao-senget, vendégül látott a palotájában. Az ételt meglehetôsen késôn, dél elmúltával szolgálták fel, s mivel a buddhista regulák tiltják az evést ebben az idôben, a szerzetesek vonakodtak nekilátni. A császár észrevette ezt, és így szólt: "Még csak a délidô kezdete van." Mire Tao-seng így válaszolt: "A nap az Eget ékesíti, ezért ha az Ég mondja (tudniillik a császár az Ég fia), hogy még csak dél van, akkor ennek így is kell lennie." Majd fogta a csészéjét, s elsôként kezdett enni. Társai feloldozást nyerve Tao-seng szavaitól rögtön követték példáját, s nagyon hálásak voltak lélekjelenlétéért.

Ez az eset jól illusztrálja, hogy Tao-seng fittyet hányt a formaságoknak és elôírásoknak. Ebben a neotaoisták által hirdetett szabad szellemiséget ismerhetjük fel. A neotaoisták, szemben a konfucianizmus szigorúan elôírt szertartásosságával, a szabad, kötöttségektôl mentes életformát tartották eszményinek. A legjellegzetesebb példa erre talán a "bambuszliget hét bölcse", irodalmárok és mûvészek csoportja, akik "neveletlenségükkel" számtalanszor megbotránkoztatták a konfuciánus köröket.

Tao-sengnek a hirtelen megvilágosodásról írott értekezése nem maradt fenn, és fellelhetô munkáiban csupán szórványos utalásokat találhatunk e tételre. Elméletének rekonstruálásában segítségünkre vannak kortársainak és a késôbbi buddhista mestereknek a feljegyzései.

A hirtelen megvilágosodás kérdése elôször Cse-tun írásaiban jelenik meg. A Dasabhúmika szútra a mahájána ideál, a mások megmentése érdekében saját megszabadulásáról lemondó bódhiszattva szellemi fejlôdését tíz szintre osztja. A hetedik szinten megszerzi a bölcsességet, s többé már nem eshet vissza alacsonyabb szintekre, eljövendô megvilágosodásához kétség sem férhet. Cse-tun arra következtetett ebbôl, hogy a bódhiszattva ezen a szinten hirtelen megvilágosodást él át. Ez azonban csak részleges, hiszen a teljes megvilágosodás a tizedik szinten következik be. Tao-seng két okból is hibásnak véli Cse-tun eszmefuttatását. Egyrészt ha a bódhiszattva a megvilágosodást a hetedik szinten, míg a buddhaságot a tizediken éri el, akkor ez a megvilágosodás és a buddhaság különbözôségét vonja maga után. Szerinte viszont ez a kettô azonos. Másrészt a bódhiszattva útjából három állomás még hátravan, megvilágosodása tehát nem tekinthetô sem hirtelennek, sem teljesnek. További megvilágosodásra volna szüksége, így ez az elmélet valójában a fokozatos megvilágosodás tanát támasztja alá.

Tao-seng hirtelen megvilágosodásról vallott nézeteit nagyban befolyásolták Abhidharma-tanulmányai. Mesterének, Huj-jüannak a kármáról írt értekezésében megtalálható a hirtelen megvilágosodás tanításának csírája. "A világi kötelékektôl megszabadult vendég nem véti szem elôl a csodás dharmát (tanítást). Megtisztítja tudatát a titok kapujában. Egyetlen pillanat alatt a legmagasabb helyre szökell. Ha (kármája miatt) balsors is lenne késôbb osztályrésze, immár nem kell tennie ellene semmit. Valahogy a kárma megszûnik benne, nem sújtja többé a háromféle következmény." A "vendég" a hínajána buddhizmus szentjére, az arhatra utal, aki a Szanghadéva által kínaira lefordított Abhidharma-hridaja szerint hirtelen megszabadul minden kármától, és a háromféle (mostani, következô és az azutáni életekre kiható) következmény alól felmentést nyer. Huj-jüan nem használja a "hirtelen" szót a fenti idézetben, a "szökell" mégis egyértelmûen erre utal.

Az Abhidharmán túl a neotaoista elmélkedésekkel szorosan összefonódó pradnyá filozófia is fontos kútfôje volt Tao-seng újszerû tanításának. Kínában a pradnyá filozófia elemzôi összekapcsolták a jelenségvilág mögött meghúzódó valóságot, a "li" taoista fogalmát a buddhista transzcendens bölcsességgel, a pradnyával. Tao-seng a hirtelen megvilágosodás mellett azzal érvel, hogy a "li" oszthatatlan, így annak megértését sem lehet szakaszokra bontani. "A «li», az igazság a maga-olyanságban (ce-zsan) rejlik: a megvilágosodás az a folyamat, amelynek során titokzatos módon azonosság jön létre az igazsággal. Ha az igazi lét nem osztható szintekre, akkor hogyan is lehetnének különbözô fokozatai a megvilágosodásnak?"

Tao-seng meditatív tapasztalatairól ez olvasható életrajzában: "Miután sokáig mély meditációs állapotban idôzött, megértése elhatolt odáig, ami a szavakon túl van. Ekkor így kiáltott fel: «A jelképeknek az a céljuk, hogy tökéletesen megérthessük az eszményit. Miután az eszményit megleltük, akkor már elfeledkezhetünk a jelképekrôl.»"

Liu Csiu, Tao-seng tanítványa így idézi mesterének szavait: "A megvilágosodáshoz vezetô harminchét gyakorlattal közel kerülhet valaki a nirvánához, de ettôl ôt még nem hívják arhatnak. A hat tökéletesség (páramitá) segítségével közel kerülhet valaki a buddhasághoz, de nem nevezhetô még bódhiszattvának. A favágáshoz hasonlítva mondhatjuk ugyan, hogy a fát lábról lábra vagy hüvelykrôl hüvelykre vágjuk ki, mivel még mindig marad a fából. A lételemek eredetnélküliségének a felismerésekor mégis az eredet végére kell járni, így a megvilágosodásnak hirtelen kell bekövetkeznie."

A hit általi megértést (hszin-csie), melynek alapja a tanítás, nem tekintette igazi megvilágosodásnak. Hszie Ling-jün mûvébôl ismerhetjük meg álláspontját ebben a kérdésben: "A megértéshez nem lépésrôl lépésre kell eljutni, úgy, amint a tanításból eredô hit egyre erôsödik. Mit értek ezen? Az a tény, hogy a hit a tanításokból születik meg, azt mutatja, hogy napról napra lehet haladni. A (végsô) megértés azonban nem fokozatos, ezért nem lehet részleges megvilágosodást átélni."

Hszie Ling-jün, aki Tao-seng örökébe lépett, A vita az eszményirôl címû értekezésében azt állítja, hogy az indiaiaknak a fokozatos út, míg a kínaiaknak a hirtelen út a megfelelôbb.

Az ötödik században a "hirtelen—fokozatos" vitában az indiai buddhizmushoz közelebb álló fokozatos út képviselôi gyôzedelmeskedtek. Huj-kuan a hegymászó hasonlatával magyarázta a fokozatos megvilágosodást. A hegymászó célja elérése elôtt már látja a hegycsúcsot a messzeségben. Mivel a cél látómezôjébe került, ennyiben megérkezett, ugyanakkor a lábával nem jutott el még odáig, ezért nincs ott. A végsô igazság oszthatatlan ugyan, de az emberek különbözô szellemi képessége miatt az igazságot részben is meg lehet érteni.

Tao-seng Buddha-természetrôl vallott nézeteit a Nirvána szútrából meríti, amelyet élete utolsó felében tanulmányozott. A mû hínajána változatáról három kínai fordítás is készült. A mahájána változatot elôször Fa-hszien ültette át kínaira Buddhabhadra segítségével, majd Dharmarakséma fordította le 421-ben. Mikor a Jüan-csia uralkodási periódus (424—453) közepén Fa-hszien fordítása délre került, néhány buddhista, köztük Huj-jen, Huj-kuan és Hszie Ling-jün megváltoztatta a szöveg fejezeteinek a beosztását. Ezt nevezték a késôbbiekben déli szövegnek, szemben Dharmarakséma fordításával, amelyet északi szövegnek hívtak.

A Keleti Csin-dinasztia (317—420) alatt a buddhista gondolkodók figyelmét a taoizmus és a pradnyá filozófia kötötte le. Az Északi és Déli Dinasztiák (420—581) korában viszont már a mahájána Nirvána szútra két fordítása állt az érdeklôdés középpontjában. A hínajána hagyomány szerint a nirvána a világ szenvedéseitôl való megszabadulás állapota, ezzel szemben néhány mahájána mû, mint például a Lótusz szútra vagy a Mádhyamika-sástra a nirvána állapotának az ürességnek, azaz a lételemnek önvaló-nélküliségének felismerését tartja. A Nirvána szútra jelentôsége abban áll, hogy ez írja le elôször a nirvánát pozitív fogalmakkal: örök, boldog, személyes és tiszta. Minden lény elérheti a buddhaságot, mivel mindannyian rendelkeznek a megvilágosodás elôfeltételével, a Buddha-természettel. Dharmarakséma fordításában ez olvasható: "Ami én-nélküli, az az élet és a halál. [...] A fájdalom a hitetlenek útja, de boldog a nirvána (állapota). Tisztátlanok a megalkotott tárgyak, de tiszták a buddhák és a bódhiszattvák dharmái." A neotaoizmus nem-létén és a pradnyá filozófia ürességén nevelkedett buddhisták, akik a nirvánát személytelen, üres állapotnak tekintették, meghökkenve fogadták ezeket az új gondolatokat. Buddha utolsó prédikációjának tekintették ezt a mûvet, amelyben végsô tanítását kifejtette. Érthetô tehát, hogy nagy becsben tartották.

Fa-hszien fordítása szerint az iccshantikáknak, akik nem hisznek a budhista tanokban, s csak a világi örömöknek élnek, nincs Buddha-természetük. Tao-seng úgy érezte, hogy a szöveg itt hibás, mivel ellenkezne a mahájána tanításokkal az, ha bizonyos lényeket kizárnának a megvilágosodás lehetôségébôl. Sok szerzetes eretnekségnek bélyegezte Tao-seng állítását, s ki akarták ôt közösíteni. Tao-seng azonban nem hátrált meg: "Ha az, amit állítok, ellentétben áll a szútra mondanivalójával, akkor testemet fekélyek borítsák el. Ha azonban igazam van, akkor a tanítói székben ülve távozzam el az életbôl!"

Elhagyta a fôvárost, s visszatért a Lusan hegyre (430-ban). Nemsokára Dharmarakséma fordítása is eljutott a déli fôvárosba, Csienjebe, s tanítványai egy másolatot küldtek az elûzött mesternek. A huszonharmadik fejezetben megtalálta azt a részletet, amely alátámasztotta álláspontját. Eszerint a tathágata örök, változatlan, boldog, tiszta, személyes, és soha nem lép be a nirvánába; minden lény, még az iccshantika is rendelkezik a Buddha-természettel, és képes a megvilágosodásra.

Tao-seng életének utolsó napjait a Lusan hegyen töltötte. 434-ben egy napon a tanítói székbe emelkedett, s láthatóan jó egészségben, jókedvûen magyarázta a szútrák értelmét a hallgatóságnak. Mikor épp készült elhagyni az emelvényt, botját kiejtette kezébôl. Még mindig egyenesen ült, kívülrôl olyan volt, mint korábban, de abban a pillanatban a nirvánába távozott.

A Buddha-természet tanítása szorosan összefonódik a hirtelen megvilágosodással, hiszen a lények azért képesek a hirtelen megvilágosodásra, mert bennük rejlik a Buddha-természet. Bár a szennyezôdések elhomályosítják az eredendôen tiszta természetet, a homály eloszlatásával a buddhaságot azonnal meg lehet valósítani. "A lények eredendôen fel vannak vértezve Buddha tudásával és bölcsességével, ám a szenny és az akadályok elfedik ezeket. Miután Buddha segít megszabadulni a szenny fátylától, képesek birtokukba venni."

Tao-seng a Nirvána szútra által bevezetett valódi én (csen-vo) és a buddhista alaptanítások által hirdetett nem-én fogalmak közti ellentmondást úgy oldja fel, hogy a nem-ént azonosítja a valódi énnel. Írásaiban a Buddha-természetet a dharma, az igazság, az eredet, a tao, a maga-olyanság, a "li", a változatlanság, a középút és a nirvána szinonimájaként használja.

Bár a Buddha-természet a megvilágosodás oka, önmagában nem elegendô a megvilágosodáshoz, kell valami, ami aktivizálja ezt az erôt. Ezt nevezi feltételnek (jüan). Buddha-természet és feltétel szorosan összefonódik a megvilágosodási folyamatban: "Az ok és a feltételek nem választhatók el egymástól, mivel vannak okok és feltételek, ezért vezethet a tanulás a buddhaság eléréséhez. Miként lehetne a nem-ént az éntôl elválasztani?" Ennek a részletnek külön érdekessége, hogy itt a fokozatos megvilágosodás mellett érvel, noha egyébként a hirtelen megvilágosodás hirdetôje.

Tao-seng korai megnyilatkozásait elsôsorban az Abhidharma és a neotaoizmussal ötvözött pradnyá filozófiai elmélkedések inspirálták, a mahájána iratoknak kisebb szerep jutott ebben. Életének kései szakaszában a Nirvána szútra hatásának tudható be, hogy tanaiban az egyetemes buddha-természet gondolata a hirtelen megvilágosodás tételének új felôdési irányt szabott. A Buddha-természet és a hirtelen megvilágosodás kapcsolatát a csan iskola híres jelmondata tömören így fejezi ki: "Meglátva a Buddha-természetet Buddhává válik." A Buddhává váláshoz tehát elegendô, ha felismeri valaki eredendô, tiszta, benne rejlô Buddha-természetét.

IRODALOM:

Ch'en, Kenneth K.S.: Buddhism in China: A Historical Survey. Princeton University Press. Princeton, 1964.

Csen Pej-zsan: Csu Tao-seng. Taipei, 1988.

Kim Young-ho: Tao-sheng's Commentary on the Lotus Sutra. State University of New York, 1990.

Lai Whalen: Tao-sheng's Theory of Sudden Enlightenment Re-examined. In: Peter N. Gregory (szerk.) Sudden and Gradual: Approaches to Enlightenment in Chinese Thought. Univeristy of Hawaii Press. Honolulu, 1987, 169—200.

Tang Jung-tung: Han Vej Liang-Csin Nan-pei-csao fo-csiao si. Peking, 1988.

Zsen Csi-yü (szerk.): Csung-kuo fo-csiao si. Peking, 1988.