Kínai migráció az EU-tagországokban

A Kínai Népköztársaság területén kívül élô kínaiak számára vonatkozóan a becslések meglehetôsen tág határok, harminc és ötvenhét millió fô között mozognak. Az anyaország viszonya külföldre szakadt fiaihoz nem tekinthetô belügynek, mivel számarányuknál és gazdasági befolyásuknál fogva hatékony közvetítôi és érvényesítôi lehetnek a kínai érdekeknek. A külkapcsolatoknak tulajdonított fontosság függvényében az anyaországot elhagyó kínaiak megítélése a történelem folyamán többször változott. Az ún. tengerentúli kínaiak szerepének legutóbbi átértékelésére a "nyitás és reformok" politikájának meghirdetésekor került sor, amikor az 1978-as alkotmány a kínai nemzet részeként a nem kínai állampolgárságú külföldön élô kínaiak törvényes jogainak és érdekeinek védelmét is felvállalta. Ezt majd az 1982-es alkotmány szûkítette le a külföldön élô kínai állampolgárok és hazatért tengerentúli kínaiak körére.

A kialakulóban lévô kínai közös piac illeszkedik a jelenlegi világgazdasági integrációs folyamatokba, mert ez inkább etnikai, mint regionális alapon szervezôdik. A világgazdaságon belül új formációként jelentkezik azon hálózatoknak kiépülése, amelyekben az országok közötti gazdasági kapcsolattartással szemben a cégek és személyek közötti közvetlen kapcsolatok dominálnak. Az egyik gazdaságilag legerôsebb hálózatot az ún. tengerentúli kínaiak alakították ki. Gazdasági súlyuk jóval meghaladja számarányukat. A hálózat fôszereplôi személyesen ismerik egymást, az üzletet önállóan vezetik, s csak szükség esetén dolgoznak együtt. A kívülállókat nem engedik be maguk közé. A hálózat valamennyi alegysége úgy funkcionál, mintha a hálózat középpontja lenne. Erôs etnikai szálak fûzik össze az anyaországbéli 1,2 milliárdnyi lakost és a külvilágban élô kínaiakat.

A Kínában zajló liberalizációs folyamatok következtében jelentôsen felgyorsult a kínai migráció üteme. A külföldön szerencsét próbáló kínaiak számát éves átlagban hétszázezer körüli fôre teszik. Két-háromszázezerre becsülik az Ázsiába, az Amerikai Egyesült Államokba, illetve Oroszországba irányuló kínai migrációs áradat éves nagyságrendjét, míg Európában ennek átlaga évi százezer fô körül mozog. A kivándorlás célpontját tehát elsôsorban a távol-keleti térség államai képezik, amelyeket Ausztrália, majd az Egyesült Államok követ. A másodlagos célterületnek számító európai országok közül leginkább Franciaország, Olaszország és Németország vonzza a kínaiakat, míg Közép-Európában Magyarország a legkedveltebb célpont. Ennek magyarázatát a nyugati országokba való egyre nehezebb bejutás, valamint az adja, hogy a térség átalakulási folyamatában politikailag és gazdaságilag is Magyarország bizonyult az egyik legstabilabb befogadó országnak.

A kínai hatóságok jellegzetes magatartása alapján feltételezhetô, hogy nem korlátozzák, inkább elôsegítik állampolgáraik külföldre jutását. Kínai illetékesek a következô egyszerû kérdéssel tudják ellhalgattatni a migrációs áradattól félô amerikai vagy európai szervezetek és közéleti személyiségek emberi jogi kérdésekre vonatkozó felvetéseit: mit tennének, ha alanyi jogon járna útlevél minden kínainak?

Egyre nyilvánvalóbbá kezd válni, hogy a Szovjetunió széthullásával együtt megszûnt az a szûröközeg, amely gyakorlatilag elválasztotta Európát Ázsiától. A két kontinens közötti átjárhatóság ebbôl az irányból nagymértékben nôtt. Az egyre nagyobb számban és nyugati irányba húzódó kínai népesség fokozatosan tágítja a régió áteresztô képességét. Három-négy millióra teszik az egykori Szovjetunió területén bolyongó kínaiak számát. Ellenben a migrációs útvonalakat bôvítô folyamat veszélyének felmérése után az európai országok növekvô elzárkózással, a migrációs kérdések szorosabb egyeztetésével védekeznek.

A migráción belül a külföldön élô kínaiak négy típusát különböztetik meg:

1) kereskedô-vállalkozó: jellemzôje a nagyfokú mobilitás;

2) vendégmunkás: aki szerzôdése lejártával hazamegy;

3) huaqiao: Kínán kívül él, de kínai állampolgárságát megtartotta (ez a réteg élvezi a kínai kormány támogatását, amelyhez szoros politikai, gazdasági, kulturális és érzelmi viszony köti — a magyarországi kolónia többsége ebbe a csoportba sorolható);

4) huaren: kínai származású külföldi állampolgár, többnyire az Egyesült Államokban, Ausztráliában vagy Nyugat-Európában él, kultúrája "eurázsiai", mivel Kína számára túlságosan nyugatiasodott, más kultúrák számára azonban túlságosan kínai maradt.

A Yearbook of the Huaren Economy 1996. évi kötetének adatai szerint Ázsiában a migrációs lakosságnak 82,3, Amerikában 12,5, Afrikában 0,4, Óceániában 1,7, Európában pedig 3,1 százaléka kínai eredetû, ami ez utóbbi földrész esetében 781.317 kínait jelent. A kínai migráció nagyságára vonatkozó adatok azonban meglehetôsen pontatlanok. A china-townok zárt közösségén belül nem egyszerû pontos felmérést készíteni.

A migráció irányának módosulásában úgy tûnik, Nyugat-Európa nagy részében kétirányúvá alakult át, illetve visszájára fordult egy évszázadosnál hosszabb folyamat. A nyugati civilizáció "europaizálta" a világot. Az utóbbi évtizedek folyamán erôsödött fel az az ellenkezô irányú mozgás, amelynek sodrása egyre népesebb afrikai és ázsiai migrációs tömeget hoz Európába. A globalizálódás Európa formálásában is érezteti hatását, amely védekezési mechanizmusainak az erôsítésével válaszol a kihívásra. Az Európán belüli határok megnyitásával, az átjárhatóság erôsödésével párhuzamosan épülnek azon gátak is, amelyekkel próbálják megállítani az illegális bevándorlók áradatát. Ezzel megoldani a már bent lévôk, illetve a legálisan érkezôk ügyét azonban nem lehet.

Európában az elsô migrációs célpont Németország. Miután a kétmillió fôt is meghaladó migrációs népességnek nincs sok esélye az állampolgárság elnyerésére, a társadalom peremén elkülönülten, idegen testként vegetálnak a német környezetben. A helyzet komolysága folytán Németország mindent megtesz, hogy többé ne alakulhasson ki hasonló helyzet, így rendkívül szigorú idegenrendészeti eszközök alkalmazásával hárítja el az ázsiai migráció újabb hullámait. A tanulmányi vízumot kérôknek minden esetben olyan tesztet kell kitölteniük, amelynek alapja a megfelelô német nyelvtudás. Ez a politika az üzleti céllal beutazni kívánók elé is szigorú követelményeket állít. Vállalatalapításhoz minimálisan ötvenezer márka alaptôkét követelnek meg, és csak a szabályosan bejegyzett vállalatok vezetôi kaphatnak vízumot.

A kínai árubehozatal zömét eleinte az élelmiszeripari termékek képezték. Ezeknek körét fokozatosan bôvítették más termékek bevonásával. Németországban 1992-ben például negyvenhárom nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó kínai vállalat mûködött, amelyek az éttermek élelmiszer-alapanyag ellátásán túlmenôen az éttermi étkészleteket és egyéb felszereléseket is szállították. Más cégek textíliák, kerékpárok, sör stb. importálására szakosodtak. A kereskedelmi tevékenységen kívül egyre több biztosítással, ingatlanüzlettel, szállítással foglalkozó cég jön létre. Emelkedik a kínaiak számára létesített utazási irodák, könyvesboltok, kozmetikai és egyéb szolgáltatásokat nyújtó kínai cégek száma is.

Valamennyi ország gyakorlatára jellemzô, hogy a beutazási lehetôségeket megpróbálja korlátozni, ennek ellenére az ázsiai származású bevándorlók száma bizonyos országokban megállíthatatlanul nô. (Ez különösen Svédország esetében feltûnô.) A szigorúság jellemzi Finnország bevándorlás-, illetve letelepedés-politikáját. A tanulmányi céllal érkezôk is csak úgy léphetnek be az országba, ha letétbe helyeznek bizonyos pénzösszeget. Ennek nagysága arányos az országban eltölteni szándékozott idôvel. Ez a letét egyben a finnországi tartózkodással kapcsolatos költségek fedezését is szolgálja, amihez a finn állam nem nyúlhat hozzá. Szigorú migrációs politikájának köszönhetôen Európában Norvégia állja legjobban az illegális bevándorlók rohamát. A Norvégiában élô kínai kolónia tagjai nagyrészt még a polgárháborús idôkben, 1946 körül érkeztek és illeszkedtek be sikeresen a fogadó ország társadalmába. A norvég állampolgárságú kínai fiatalok többségét a felsôfokú szakképzettség, valamint az ország gazdasági és üzleti életébe való aktív bekapcsolódás jellemzi. A hagyományos foglalkozásnak számító kereskedelmen kívül az ország számítástechnika-iparában számottevô még a kínai jelenlét.

Bár Európán belül a migráció legkedveltebb célállomása Németország, a legtöbb kínai Angliában és Franciaországban él. Az egyre elzárkózóbb migrációs politikát folytató EU-országok körében az említett két ország az, amelyben már az évszázad elsô felében számottevô kínai kolónia alakult ki. Nem véletlen, hogy Európában a migrációs kérdés kezelésének gyakorlatilag két meghatározó típusát az angol és a francia modell adja.

A rendkívül színes, többnyire karib-tengeri, indiai, afrikai, pakisztáni, bangladesi és kínai bevándorlókból összetevôdô nemzetközi társaság asszimilációjának fokozata és módja rendkívül különbözô Nagy-Britanniában. A hivatalos angol migrációs politikának meghatározó elemét a másság tiszteletben tartása képezi. Ez azzal jár, hogy nem szorgalmazzák az egyének integrálódását az angol társadalomba. A különbözô etnikai csoportokat identitásuk ôrzésére bátorítja az angol kormányzat. 1960 óta készülnek felmérések Nagy-Britanniában a nemzeti hovatartozást illetôen. A közelmúltban készült (szám szerint negyedik) felmérés tanúsága szerint a nemzeti kisebbségeknek több mint kétharmada, a kínaiaknak pedig körülbelül a fele vallotta magát britnek. Az emigránsok más csoportjaihoz képest a kínaiak egyebek mellett abban is markánsan különböznek más nemzetek fiaitól, hogy a fiatalok többsége vagy nem tartja vallásosnak magát, vagy csak kevés fontosságot tulajdonít ennek identitása szempontjából.

A Nagy-Britanniában élô kínaiak számát kétszázezer körülire becsülték 1991-ben. Döntô többségük Hongkongból származik, de szép számmal vannak közöttük Délkelet-Kínából érkezettek is. Számuk azóta, ha lényegesen nem is, de minden bizonnyal nôtt. Az elsô bevándorlók az angol kereskedôhajókon dolgozó kínaiak közül kerültek ki a 19. század elején. 1815-ben mindössze 78 kínai élt Angliában. Londonban és Liverpoolban viszonylag korán kialakultak a mai china-townok elôdjei. Az angol kormány már 1905-ben korlátozta a kínai bevándorlók számát. A második világháborút követô exodusban a kínai tengerészek közül sokan Angliában maradtak. Jelentôsebb bevándorlási hullám az ötvenes, majd a hatvanas években következett. Brit-koronagyarmatként Hongkong volt a kínai kivándorlók utánpótlásának legfontosabb helye. A kevésbé képzett, viszont angol útlevéllel rendelkezô hongkongiak végzik az alantasnak számító fizikai munkákat, például a mosogatást.

Az ötvenes években sokan foglalkoztak élelmiszer-feldolgozással, késôbb pedig a kínai étterem bizonyult a legkifizetôdôbb vállalkozásnak. 1982-ben 4500, 1992-ben már 5500 kínai éttermet tartottak számon Angliában. Általánosítható az a megállapítás, hogy a bevándorlók második és harmadik nemzedékének iskolázottsági foka határozottan magasabb, mint bevándorló ôseiké. A diplomások és szakképzettek aránya (ügyvéd, gyógyszerész, mérnök stb.) állandóan növekszik. Jelenleg száznál több kínai egyesület mûködik Angliában.

Franciaországban a "migrációs kérdés" középpontba való állítása a Nemzeti Front politikájának a következménye. A németországi helyzethez hasonlóan az emigránsok többségét itt is a muszlimok adják, tömegük meghaladja az itt élô protestánsok vagy zsidók számát. Az angol gyakorlattól eltérôen az emigránsokat ebben az országban egyénenként hajlandók csak kezelni, mégpedig olyan individuumként, aki identitását feladva franciává akar válni. Ez a homogén kulturális identitás oly mértékben kodifikált, hogy a hivatalos statisztikákban nincs is olyan rubrika, amely a francia állampolgároknál a kisebbségi (vagy nemzeti) eredetet rögzítené. A felmérések egyértelmûen egy erôs asszimilációs folyamatot mutatnak.

Több mint háromszázezer kínai él Franciaországban. Ezeknek mintegy 30 százaléka Sanghaiból vagy Wenzhouból származik, közel 70 százaléka pedig a délkelet-ázsiái területekrôl érkezett. Az azonos származási hely koncentráltsága az átlagosnál is magasabb az itt élô kínai etnikumúak körében. Az elsô kínaiak, akiknek többsége még paraszt volt, az elsô világháború után került Franciaországba, származásuknak megfelelôen többnyire kuliként. A történelmi változások vonzásában egy részük késôbb hazatért, mások viszont Párizsban maradtak. A Délkelet-Ázsiában zajló átalakulási folyamatok következményeként indult meg a kínai származású migráció második nagyobb hulláma Párizs felé, amelynek következtében Franciaország az 1970-es években a kínai közösségek egyik legnagyobb befogadó állomásává vált. A kínai negyedben fôleg Zhejiang, Wenzhou, Qingtian, Chaobeitianmen szülöttei élnek. Éttermeik, üzleteik, feldolgozóipari üzemeik mellett kiterjesztették érdekeltségüket a bôráru-, ruházati és bútoriparra, valamint a kereskedelem bizonyos területeire is. 1992-es francia statisztikai nyilvántartás szerint összesen tízezer kínai étterem, 170 vegyeskereskedés, 100 export-import cég, 250 ajándékgyártó, 70 bank és biztosítási társaság, 45 gyógyszertár, 30 szállító, 120 szolgáltató cég, 55 elektronikai vállalat, 160 bôrfeldolgozó és ruhakészítô, 30 ingatlanközvetítô cég, valamint 20 autójavító, illetve autóiskola van a kínaiak tulajdonában.

A nyugat európai export-import tevékenységgel foglalkozó kínaivállalatok 1982-1992 között

(Forrás: Yearbook of the Huaren Economy. 1996. 213.)

Összességében megállapítható, hogy a bevándorlók képzettségi szintjében komoly elmozdulás tapasztalható. Egyrészt az újonnan érkezôk iskolázottsági foka is magasabb elôdeikénél, a kínai kolóniák másod-harmad generációja pedig többnyire már nyugati típusú oktatásban részesül. Sokan ösztöndíjasként érkeznek Kínából a nyugati felsôoktatási intézményekbe, ezek elvégzése után a hazamenés helyett a letelepedést választják. Mások komoly tôkebefektetések révén jutottak el Nyugat-Európába. Kínai, tajvani vagy hongkongi alapítású bankok egyre nagyobb számban nyitják meg bankfiókjaikat Európa területén. Esetenként kezességet is vállalnak kínaiakért a hitelfelvételhez.

Az újonnan jöttek közösségei párhuzamosan léteznek, de nem olvadnak bele a korábban elszármazott kínai migránsok nyugat-európai közösségeibe. Az életüket befolyásoló intézmények és folyamatok oly mértékben különböznek a régiektôl, hogy identitástudatuk (mérhetôen) is másként változik. Az új migránsok társadalmilag mozgékonyak, mûveltek és egyénileg sokkal motiváltabbak, mint a nyugat-európai közösségeket megalapító ún. qiaoxiang-migránsok. A korábban kitelepülôket szûkebb, a hagyományos kivándorlástól gazdaságilag függô otthoni környezet jobban ösztönzi a hagyományok ôrzésére és folytatására. A qiaoxiang-migránsok Nyugat-Európában önfenntartó, "monokulturális" etnikai zárványgazdaságokat alkotnak. Ez a gyakorlatban úgy mûködik, hogy a piac kimerülésével inkább áttelepítik egy új helyre, változatlan formában az üzleti tevékenységet (a helyi keresleti igényekhez igazítottan), tehát nem változtatnak a kínálati vagy a tevékenységi szerkezeten.

Kínaiak Magyarországon

Az utóbbi évek során gyökeret eresztô kínai kolónia kialakulása egy újabb szállal köti Magyarországot az EU-hoz. A magyarországi kínaiak beilleszkedési folyamatának minôségi változását jelzi, hogy Budapesten is megfogalmazódott a China-town megteremtésének igénye. Bár a magyarországi kolónia kapcsolatát az anyaországgal politikailag is szoros kötôdés jellemzi, boldogulását az európai régióban próbálja megtalálni. A kínai gyemekek magyar iskolában tanulnak. Ez elôrevetíti a második, illetve a harmadik generáció sorát. A következô generációk sokkal inkább nyugat-európai sorstársaikkal fognak azonosulni, mint az anyaországban élô honfitársaikkal.

A Magyarországon élô kínaiak többsége 1989 és 1992 között közvetlenül Kínából vándorolt be. Hivatalos nyilvántartások szerint 1990-ben 11.621, 1991-ben 27.330, 1992-ben 10.128 lépte át a magyar határt. A vízumkényszer részleges visszaállításával (1992) számuk jelentôsen csökkent, hivatalosan alig több mint hatezer kínai tartózkodik munkavállalóként az országban. A hivatalos és valós adatok között nyilvánvalóan eltérés van: a kínai közösség vezetôi 9—13000-re becsülik a magyarországi kínaiak számát.

A kínai befektetések pontos összegét is nehéz megállapítani, kínai adatok szerint a kínai állami vállalatok magyarországi tôkebefektetése 1995-ig elérte a 40 millió, a magánvállalkozóké pedig az 50 millió dollárt. Kínai számítások szerint Magyarország rendelkezik mindazon adottsággal, mellyel elosztó központja lehet a Kelet-Európába irányuló kínai exporttermékeknek. A Záhonyban létrehozandó vámszabad terület is a szomszédos országok piaci lehetôségeinek jobb kiaknázása végett érdekli a tôkeerôs kínai befektetôket. Az EU-integráció iránti elkötelezettség adja a kínai érdekeltség másik erôs motivációját, mivel az Európába irányuló kínai beruházások kulcsfontosságú tranzitállomását látják Magyarországban. Sajnos, a Magyarországon tevékenykedô kínai vállalkozók és üzletemberek körében az 1992-ben létesített Kínai Kereskedelmi Központ mûködésének megítélése meglehetôsen negatív. Ha tehetik, igyekeznek elkerülni a vele való kapcsolatot. Valószínûleg közrejátszik ebben az a központi felügyelettôl, beavatkozástól való félelem, amelynek árnyoldalát az anyaországban volt alkalmuk megtapasztalni.

Formális státusuktól függetlenül csaknem valamennyien az üzlet (kereskedelem, étterem, klinika, szolgáltatás) valamilyen formájából élnek. A kétoldalú kereskedelmi forgalomnak legalább 90 százalékát a Magyarországon bejegyzett kínai tulajdonú gazdasági társaságok 10 százaléka bonyolítja le. Körülbelül száz kínai állami vállalatnak van Magyarországon képviseleti irodája, illetve mûködô vállalkozása. 1995-ben több mint ezer bejegyzett kínai cég létezett, és harminc olyan piacot lehetett összeszámolni, amelyen döntôen kínai termékeket árultak. A kolónia egyik vezetôje szerint a kínai árusok 80 százaléka száz-kétszázezer dolláros forgalmat bonyolít le évente és legalább tíz olyan kereskedô van közöttük, akiknek éves jövedelme eléri a kétmillió dollárt. Az 1995-ben bevezetett vámpótlék és vámszabályok érvényesítésének szigorítása negatívan érintette a Magyarországon tevékenykedô kínai üzletembereket. A piac túltelítettsége és a szabályozási gyakorlat — a környezô országokhoz viszonyítva — kedvezôtlenebbé válása a kilencvenes évek közepétôl egy Lengyelországba, Csehországba, valamint Szlovákiába irányuló áttelepülési hullámot indított meg.

A külföldön dolgozó kínaiak körében a tôkerepatriálásnak kedvelt formája volt olyan magyarországi közös vállalatok alapítása, amelyhez a külföldi fél csupán — a kedvezményes elbánásra jogosító — nevét adta. A fiktív kínai—magyar joint venture-ök számára vonatkozóan természetesen nem állnak rendelkezésre adatok, feltételezhetô azonban, hogy számuk nem kevés. Példaként Tianjin (Tiencsin) városát említhetjük, ahol tizenkét kínai—magyar közös vállalkozást tartottak nyilván 1995-ben. A vállalatokkal kapcsolatos tájékozódás során derült ki, hogy egy sem volt olyan, amelynél a magyar beszállításnak vagy a részvétel egyéb formájának legkisebb jelét is fel lehetett volna fedezni. Jellemzô példája az ilyen típusú "együttmûködésnek" az a 92 km-es vasútvonal is, amelyet a China Daily- Busieness Weekly 1996. június 2. számának híradása szerint a Hungarian China Commercial and Industrial Investment Co. által alapított joint venture épít 55,4 millió dolláros befektetéssel Liaoning tartományban. Természetesen errôl a vállalkozásról is kiderült, hogy a magyarokhoz csak annyi köze, hogy a kínai cég Magyarországon van bejegyezve. A szabályozórendszer módosulása, a külföldi befektetésû vállalatokhoz kötôdô kedvezmények megvonása minden bizonnyal csökkenteni fogja a fiktív "joint venture"-ök számát. Ennek következtében profitjuk repatriálása helyett a kolónia tagjai közül szívesen fektetnének be (többen és többet) Magyarországon.

Ugyanakkor számolni kell azzal a ténnyel is, hogy a Magyarországon élô kínaiak a nyugat-európai kínai migráció szerves és integráns részének tekintik magukat. 1998 augusztusában az európai kínaiak éves konferenciájának színhelye Budapest lesz. Ráadásul az Európában Élô Kínaiak Szervezetének soros elnökeként (rotációs alapon) egy Magyarországon élô kínait fognak megválasztani. Ez a tény egyértelmû bizonyítéka annak, hogy kínai részrôl minden (európai, magyar, kínai) oldalon komolyan veszik az integrációt. Magyarország EU csatlakozásától azt várják, hogy az itt élô kínaiak automatikusan bekerülnek az európai közös piacra.