A külkereskedelmi forgalom gyors növekedése

1992—1995 között a Kínai Népköztársaság szembetûnô eredményeket ért el a külgazdasági kapcsolatok kiszélesítése, a külkereskedelmi forgalom bôvítése s e forgalom áruszerkezetének és földrajzi megoszlásának a javítása terén.

A külkereskedelmi összforgalom folyóáras értéke az 1991. évi 135,7 mrd dollárról 1995-ben 280,9 mrd dollárra, ezen belül az export 71,9-ról 148,8 mrd dollárra és az import 63,8-ról 132,1 mrd dollárra emelkedett. E forgalommal 1995-ben Kína a világ tizedik legnagyobb volumenû kereskedelmet lebonyolító országává vált. 227 országgal, városállammal, valamint önálló vámterülettel rendelkezô közigazgatási egységgel tartott fenn kereskedelmi kapcsolatot. Tovább javult a kínai külkereskedelem áruszerkezete. A kínai export értékébôl 1995-ben a gépek és elektronikai termékek részesedése már 29,4 százalékot tett ki. Az importon belül jelentôsen megnövekedett a gépek és szállítóeszközök behozatala. A külföldi érdekeltségû vállalatok, amelyeknek száma 1994 végén a 206 ezret, 1995-ben pedig már a 234 ezret is meghaladta, 1994-ben 87,7 és 1995-ben 109,8 mrd dollár értékû külkereskedelmi forgalmat bonyolítottak le, azaz a Kínai Népköztársaság külkereskedelmi összforgalmának 37, illetve 39,1 százalékát. 1995-ben a kínai exportból való részesedésük 46,9 mrd dollárt tett ki, ami az összexport 31,5 százalékának felelt meg. A fenti adatok összevetésébôl látható, hogy a külföldi tôkével mûködô vállalatok súlya a kínai importban még az exportnál is jelentôsebb, mivel 1995-ben az általuk importált 62,9 mrd dollár értékû áru az az évi összimport 47,6 százalékát tette ki. Ez abból adódik, hogy a külföldi érdekeltségû cégeknek csupán fele termelôvállalat, a másik fele a szolgáltatási szférában (a kereskedelemben, a vendéglátóiparban, a személy- és teherszállításban, a hírközlésben és — újabban — a pénzügyi szférában) mûködik. A kínai gazdaság nyitottságára mi sem jellemzôbb, mint az a tény, hogy a külkereskedelmi forgalom összértéke és ezen belül az export 1995-ben már a GDP 48, illetve 21,3 százalékát tette ki.

A KNK legjelentôsebb kereskedelmi partnerei részint a távol-keleti és délkelet-ázsiai térség fejlett és újonnan iparosodott országaiból, részint pedig Észak-Amerika, Európa, Eurázsia, illetve a csendes-óceáni térség fejlett ipari államai közül kerülnek ki. A kínai külkereskedelmi forgalom összértékének több mint 80 százalékát reprezentáló és Kínával 1995-ben már külön-külön is több mint 4 mrd dolláros összforgalmat lebonyolító 14 legjelentôsebb partnerországnak az utóbbi öt évben csupán a sorrendje változott meg, az összetétele azonban ugyanaz maradt. Az 1995. évi adatok alapján ezen országok sorrendje és a forgalom mrd dollárban megadott összege a következô volt: Japán (57,5); Hongkong (44,6); Egyesült Államok (40,8); Tajvan (17,9); Korea Köztársaság (17,0); Németország (13,7); Szingapúr (6,9); Oroszország (5,5); Olaszország (5,2); Egyesült Királyság (4,8); Franciaország (4,5); Kanada (4,2); Ausztrália (4,2); Hollandia (4,1).

A külkereskedelmi forgalom földrajzi megoszlását tekintve, a kilencvenes években is az ázsiai országok túlsúlya a jellemzô, bár a korábbi években tapasztalt kétharmados részesedési arány 1995-re 60,6 százalékra szorult vissza. Ezt követi Európa 18,1, majd Észak-Amerika 16 százalékkal. Így a latin-amerikai és az afrikai országok, valamint Ausztrália és a csendes-óceáni szigetországok a kínai összforgalomból 1995-ben együttesen is csak 5,3 százalékkal részesedtek. A külkereskedelmi forgalomnak Kínán belüli földrajzi megoszlása továbbra is a tengerparti tartományok és tartományi jogú nagyvárosok nyomasztó túlsúlyát mutatja. 1995-ben Kuangtung tartomány egymaga 33,1 százalékkal részesedett az összforgalomból.

A külföldi tôke Kínában 1992—1995 között

Kínában a külföldi tôke bevonása és felhasználása terén gyors ütemû fejlôdés következett be. Kedvezô irányú minôségi átalakulás vette kezdetét, ami mindenekelôtt a külföldi tôke felhasználására vonatkozóan megkötött egyezmények számának az ugrásszerû megnövekedésében, a felhasználáson belül a hitelek további visszaszorulásában és a mûködô tôkebevonás további térnyerésében, valamint a ténylegesen megvalósult külföldi tôkebefektetések differenciáltabb ágazati és területi megoszlásában mutatkozott meg.

A külföldi tôke bevonásával 1992—1995 között 217 283 szerzôdést kötöttek, ami ötszörösen felülmúlta az 1979—1991 között létrejött szerzôdések számát (42779). A megkötött szerzôdések száma — szemben az 1991-ben aláírt 13 086 szerzôdéssel — 1992-ben 48 858-ra, 1993-ban pedig 83 423-ra emelkedett, 1994-ben viszont 47 646-ra, majd 1995-ben 37 187-re esett vissza. A külföldi tôke együttes összege 3897 mrd dollárt tett ki, azaz háromszorosan haladta meg az elôzô 13 év alatt megkötött szerzôdésekben szereplô teljes összeget (1217 mrd). Ez a csaknem 390 mrd dollárt kitevô összeg a következôképpen oszlott meg: 1992: 69,4; 1993: 123,3; 1994: 93,8; 1995: 103,2 mrd dollár.

A korábbi idôszakokhoz képest lényegesen megváltozott a hitelek és a közvetlen (mûködô) tôkebefektetések aránya. Míg 1979—1988 között a rövidebb-hosszabb lejáratú hitelszerzôdések alapján elôirányzott évi összegek több mint kétszeresen meghaladták a közvetlen befektetésekre vonatkozó szerzôdések évi összegét, addig 1989—1991 között ez a trend már megfordult, s az aláírt szerzôdésekben elôirányzott közvetlen befektetések évi összege 20—73 százalékkal volt nagyobb a hitelszerzôdésekben szereplô összegeknél. 1992—1995 között viszont az egyes években aláírt 48 764, 83 437, 47 459, illetve 37 011 beruházási szerzôdés együttes évi összegei (58,7, 111,9, 83,1 és 91,9 mrd dollár) már ötszörösen, tízszeresen, hétszeresen és nyolcszorosan múlták felül a 94, 158, 97, illetve 173 hitelmegállapodásban szereplô összegeket (10,7, 11,3, 10,7, illetve 11,3 mrd dollár). A beruházási szerzôdések esetében az egy-egy szerzôdésre esô átlagos összeg évrôl évre növekedett: 1992: 1,2 mó; 1993: 1,3 mó; 1994: 1,7 mó; 1995: 2,5 mó dollár.

1979—1995 között 258 788 beruházási szerzôdést írtak alá kínai hivatalos szervek és cégek külföldi cégekkel. Együttesen 3959 mrd dolláros közvetlen külföldi tôkebefektetést irányoztak elô, 233 ezer bejegyzett külföldi tôkeérdekeltségû vállalat keretében. Az egy vállalatra esô külföldi tôkebefektetés 17 év átlagában ily módon kereken 1,7 mó dollár, ami nem jelentôs összeg, különösen ha számításba vesszük, hogy ezek között meglehetôsen sok több milliárd dolláros vállalkozás is van. Külön figyelmet érdemel, hogy az 1979—1995 között aláírt 258 788 beruházási szerzôdésbôl 216 761 szerzôdést (83,8 %) 1992—1995 között írták alá, s az ezekben elôirányzott 3435 mrd dolláros közvetlen külföldi tôkebefektetés az összes addig megkötött szerzôdésben elôirányzott (3959 mrd) összegnek a 86,8 százalékát teszi ki.

A ténylegesen igénybe vett hitelek, illetve a befektetett külföldi tôke nagyságrendjét illetôen az utóbbi túlsúlyba kerülése csak 1992-ben következett be, amikor a felhasznált 7,9 mrd dolláros hitellel szemben a beruházott külföldi tôke összege 11,3 mrd dollárt tett ki. 1993-ban, 1994-ben és 1995-ben ez az arány még inkább eltolódott az utóbbi javára: 11,2, 9,3 és 10,3 mrd hitel felhasználásával szemben már 27,8, 33,9 és 37,8 mrd dollár közvetlen befektetés állt. Az 1979 óta igénybe vett 91,4 mrd dollár hitelbôl és a felhasznált 133,2 mrd dolláros külföldi mûködô tôkébôl a szóban forgó négy évben 38,7 mrd hitel (42,3%) és 109,8 mrd mûködô tôke (82,4%) került folyósításra, illetve közvetlen befektetésre.

Az utóbbi években befektetett külföldi tôke jelentôs hányada már nem csupán a gyorsan megtérülô és viszonylag nagy hasznot biztosító ingatlanpiacra és az idegenforgalommal kapcsolatos szolgáltató ágazatokba, hanem egyre inkább az olcsó kínai nyersanyagot és munkaerôt hasznosító kitermelô és feldolgozó iparágakba áramlik, ami révén ezen iparágak korszerûsítését elôsegítô, tartós együttmûködési kapcsolatok alakulnak ki. 1995 júniusában a 221 608 külföldi érdekeltségû vállalat 63,6 százaléka a kínai—külföldi közös tôkéjû, 15,3 százaléka a kínai—külföldi közös igazgatású, 21,1 százaléka pedig a kizárólagosan külföldi tulajdonban levô és külföldiek által irányított vállalati formához tartozott. E három formát Kínában "három tôke vállalatként"(san zi qiye) emlegetik, megkülönböztetve a kizárólag kínai tulajdonban levô tôkés vállalatoktól.

Ami a külföldi tôke területi megoszlását illeti, továbbra is a tengerparti tartományok vannak túlsúlyban, azzal a különbséggel, hogy Kuangtung tartomány részesedési aránya az 1991. évi 41,6 százalékról 1995-re 27,1-re csökkent, miközben Csiangszu tartomány részesedése 4,7 százalékról 13,8-ra, Fucsien tartományé 10,1 százalékról 10,8-ra, Sanghaj tartományi jogú városé 3,1 százalékról 7,7-re, Santung tartományé pedig 4,6 százalékról 6,9-re nôtt. Az említett öt tengerparti tartomány, illetve tartományi jogú város együttes részesedési aránya az alábbiak szerint alakult: 1992: 71,6%; 1993: 66,2%; 1994: 64,7%; 1995: 66,3%. A csökkenô tendenciájú részesedési arány a nem tengerparti tartományok és területek fokozatos térnyerését jelzi a külföldi befektetôk érdeklôdésében. Ennek ellenére a külföldi befektetéseknek még jelenleg is csak kevesebb mint 20 százaléka esik az ország nem tengerparti tartományaira és városaira. Az említett öt közigazgatási egységen kívül Csöcsiang, Hopej (Hebei) és Liaoning tartomány, valamint Tiencsin tartományi jogú város szintén tengerparti területnek számít, s ezek mindegyike legalább egy-egy tengeri kikötôvel is rendelkezik.

A külföldi tôkének csaknem az 55 százaléka (még 1995-ben is) Hongkongból és Makaóból származott, 8,4 százaléka viszont tajvani eredetû volt. Ehhez adódott hozzá 5% szingapúri és további 2—3% más délkelet-ázsiai országokból származó kínai tôke. Így a "külföldi" tôkebefektetések több mint 70 százaléka kínai eredetû volt. Az Egyesült Államok részesedése a korábbi évek 7—8% körüli szintjén maradt, Japáné viszont az 1991. évi 13,1 százalékról 1995-re 8,5 százalékra esett vissza. Közel 2,8 százalékos részesedést ért el 1995-ben a Koreai Köztársaság. Az Európai Unió államainak a KNK-ba irányuló mûködô tôkebefektetései az utóbbi években együttesen sem érik el az 5 százalékot. Ez utóbbi államok azonban 1994-ben a KNK által felhasznált külföldi hiteleknek közel 22 százalékát folyósították, lényegesen többet, mint az Egyesült Államok (5,8%), Japán (10,5%) és Kanada (4,6%) együttvéve. A ténylegesen igénybe vett külföldi hitelek 52 százalékát (4,8 mrd dollárt) — viszonylag kedvezô kamatfeltételekkel — továbbra is a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és más nemzetközi pénzintézetek folyósították. Emellett a kínai vállalatok egyre gyakrabban vették igénybe a korszerû, komplett berendezéseket szállító nemzetközi cégek és multinacionális nagyvállalatok által felkínált középlejáratú kereskedelmi és fejlesztési hiteleket is.

A kínaiak életszínvonalának emelkedéseés életkörülményeiknek javulása

A gazdaság dinamikus növekedése és a külgazdasági együttmûködés gyors ütemû kiszélesedése lehetôvé tette a kínaiak életszínvonalának számottevô emelését, valamint munka- és életkörülményeik további javítását. Ebben jelentôs szerepet játszott a munkavállalási és kereseti lehetôségek bôvülése, különösen a vidéki és a falusi vállalatoknál.

A foglalkoztatottak száma az 1991. évi 648 millióról 1995 végére 680 millióra emelkedett, azaz négy év alatt 32 millió fôvel gyarapodott. Ez a gyarapodás nagyjából 1/3 : 2/3 arányban (10,3 és 21,1 millió fô) oszlott meg a falusi és a városi foglalkoztatottak között, ami azt jelenti, hogy a falusi foglalkoztatottak száma 1992—1995 között az 1991. évi 478,2 millióról 488,5 millióra, a városi foglalkoztatottaké pedig 169,8 millióról 190,9 millióra nôtt. A városi foglalkoztatottak növekedési üteme (12,4%) nem érte el a városi népesség ez idô alatt bekövetkezett növekedésének az ütemét (15,2%), a falusi foglalkoztatottak növekedési üteme (2,2%) azonban valamelyest meghaladta a falusi népességnek — az urbanizációs tendencia felerôsödése következtében lelassult — növekedési ütemét (1,4%). Míg 1991 végén a KNK 1158,2 milliós népességének csak 26,4 százaléka (305,4 mó fô) élt városokban és mezôvárosokban, addig 1995 végére ez az arány már meghaladta a 29 százalékot, és abszolút nagyságrendjét tekintve 351,7 mó fôt tett ki. A falusi népesség 73,6 százalékos aránya (852,8 mó fô) 71 százalékra csökkent, és abszolút számokban 864,4 mó fôre rúgott. Ennek ellenére a lappangó munkanélküliség jelensége továbbra is inkább a falvakra jellemzô, aminek következtében az utóbbi években — részben a szabadabb mozgáslehetôséget kihasználva — felerôsödött a munkaalkalom keresésével összefüggô, a falvakból a városokba irányuló belsô migráció. Az alkalmi munkát keresô és vállaló vándormunkások számát 1995 végén — a szezon jellegétôl függôen — országszerte 60—120 millió fô közöttire becsülték, ami komoly szociális feszültségforrás is a városok számára. Ezek az ideiglenes munkavállalók ugyanis többnyire "feketén" vállalnak munkát, rendkívül alacsony bérért dolgoznak, szociális ellátásban nem részesülnek, zsúfolt barakkokban laknak, és alkalmi munkalehetôségeiket elvesztve legtöbbször bûnözôkké válnak.

A munkaalkalmak és a foglalkoztatottak növekedésének átfogó, globális alakulásánál lényegesen fontosabb — a falvakban és a városokban egyaránt — a növekedésnek az egyes tulajdonformák közötti megoszlása. A városi foglalkoztatottak 21,1 millió fôt kitevô növekedésébôl négy év alatt az állami szektor létszámbôvítésére csak 6 mó fô jutott, a városi kollektív szektorban pedig 3,8 mó fôs létszámcsökkenés következett be. A korábban nem létezô vegyes tulajdonú részvénytársaságoknál 1995-ben már 3,2 mó fô dolgozott Ezzel szemben a városi egyéni szektorban, valamint a kínai és külföldi érdekeltségû magánszektorban foglalkoztatottak száma — külön-külön — 8,7 mó fôvel nôtt. A falvakban, a 10,3 mó fôs globális létszámnövekedés mellett, a falusi és vidéki vállalatoknál a foglalkoztatottak létszámnövekedése 32,5 mó fôt, az egyéni vállalkozók szektorában 14,3 mó fôt, a magánszektorban pedig 3,5 mó fôt tett ki. Ez egyben azt mutatja, hogy a falusi gazdaság egyéb szektoraiban — mindenekelôtt a kollektívától bérelt földön családi keretekben szerzôdéses termelési felelôsségi rendszerben gazdálkodó és éppen ezért a kollektív szektorba sorolt parasztok körében — a foglalkoztatottak száma 40 mó fôvel csökkent.

Ami a jövedelmi és fogyasztási viszonyokat illeti, az egy parasztlakosra esô tiszta jövedelem az 1991. évi 708,6 yuanról 1995-re 1577,7 yuanra nôtt, ami — az infláció hatását leszámítva — a reáljövedelem évi 4,3 százalékos átlagos növekedését jelenti. Ugyanezen idô alatt a városokban az egy fôre esô nominális jövedelem az 1991. évi 1544 yuanról 1995-re 3893 yuanra emelkedett, ami a reáljövedelem évi 7,7 százalékos átlagos növekedését jelenti. Ennek megfelelôen a falusi és a városi lakosok közötti átlagos jövedelemkülönbség az 1991. évi 1:2,18-ról 1995-re 1:2,47-re módosult. Az egy fôre esô fogyasztás pénzben kifejezett értéke még nagyobb eltérést mutat a kínai lakosság e két rétege között. Míg a mezôgazdasági lakosság körében az egy fôre esô fogyasztás folyóáras értéke az 1991. évi 621 yuanról 1995-re 1479 yuanra emelkedett, változatlan árakon számítva pedig átlagosan évi 7,4 százalékkal nôtt, addig a nem mezôgazdasági lakosok egy fôre esô fogyasztásának a folyóáras értéke az 1991. évi 1925 yuanról 1995-re 5044 yuanra emelkedett, változatlan árakon viszont átlagosan évi 8,4 százalékkal nôtt. A két réteg közötti arány ily módon az 1991. évi 1:3,10-rôl 1995-re 1:3,41-re növekedett. E jövedelmi és fogyasztási mutatók azonban valójában felnagyítják a falusi és a városi lakosok életszínvonalában ténylegesen meglevô különbségeket, mivel a falusi népesség az élelmiszerellátás tekintetében jelentôs mértékben még ma is önellátó, miközben a városi lakosság élelmiszerszükségleteit csaknem teljes egészében vásárlás formájában elégíti ki. Ezenkívül a városi lakosság egy fôre számítva közel két és félszer magasabb pénzjövedelmének lényegesen nagyobb hányadát takarítja meg, mint a falusi lakosság, mivel a parasztok az utóbbi években jövedelemtöbbletüket elsôsorban házépítésre és mezôgazdasági munkaeszközeik korszerûsítésére, illetve falusi és mezôvárosi ipari, építôipari és különféle szolgáltatóvállalatok létrehozására igyekeztek fordítani. Ettôl függetlenül a legfontosabb használati cikkek egy fôre esô fogyasztásában és a legkeresettebb tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságban még 1995-ben is jelentôs különbségek mutatkoztak a falusi és a városi családok között.

A kínai városi és falusi lakosság egy fôre esô fogyasztása 1995-ben

A városi és falusi lakosság 100 családra jutó ellátottsága 1995-ben néhány alapvetô fontosságú tartós fogyasztási cikkbôl

Forrás: Zhongguo Tongji Nianjian - China Statistical Yearbook 1996. 283. és 309.

A kínaiak megtakarítási hajlama egyike a legerôsebbeknek a világon. 1995 végén a lakossági takarékbetét-állomány folyóáras értéke már megközelítette a 3000 milliárd yuant. Ebbôl a városi lakosok betétállománya 2346,67 mrd yuant, a falusi lakosok betétállománya pedig 619,56 mrd yuant tett ki. A növekedés 1995-ben — az elôzô év végi betétállomány összegéhez képest — a városi betéteknél 676,39 mrd yuan, a falusi betéteknél pedig 137,96 mrd yuan volt. Ilyenformán az egy fôre esô megtakarítás 1995 végén országos méretekben 2449 yuant tett ki. Városokban 6672, a falvakban pedig 721 yuant. Ennek eredményeként, a lakosság kumulált megtakarításai 1995-ben már meghaladták az az évi folyóáras GDP több mint felét, ami példa nélküli a világon. Az ilyen mértékû és volumenû megtakarítás Kínában ma már nem kényszertakarékosság, vagyis nem arról van szó, hogy a kínaiaknak nincs mire elkölteniük keresetüket, hanem egy olyan általános, az igények és a szükségletek minôségi változásait tükrözô jelenségrôl, ami általában az újonnan iparosodó távol-keleti országokra s különösen a konfuciánus életfelfogás hagyományaival rendelkezô társadalmakra jellemzô. A kínai ember szereti biztonságban érezni magát és családját, ezért igyekszik felkészülni és pénztartalékot gyûjteni az esetleg bekövetkezô "szûk esztendôkre". Biztonságosabb befektetés híján ezt hajlandó az állami bankoknál és a takarékszövetkezeteknél elhelyezni. Ez a jelenség ugyanakkor a tömegeknek a kínai gazdaságpolitika iránti bizalmát is tükrözi, ami még inkább erôsödött azáltal, hogy a pénzügyi vezetésnek sikerült az 1994-ben 21,7 százalékos inflációt 1995-ben 14,8 százalékra visszaszorítani.

A kínai nemzetgazdasági teljesítmény a termelés naturális mutatói alapján talán még szembetûnôbb. Kína az 1995-ben elért 1298 millió tonnás szénkitermelésével, 450 millió tonnás cementtermelésével, 21 milliárd méteres pamutszövet-termelésével, 19,6 millió darabos színestelevízió-gyártásával, továbbá 466,6 mó to gabonatermésével, 50 mó t hústermelésével, 25,4 mó t halászati termékével és 22,5 mó tonna olajtartalmú növénytermesztésével az elsô helyet foglalja el a világtermelés ranglistáján. 1000 mrd kWó villamosenergia-termelésével, 94 mó tonna acéltermelésével és 24,5 mó tonna mûtrágyatermelésével a világranglista harmadik helyén áll. A kínai társadalom a nyolcvanas—kilencvenes évek fordulóján lépett be a "hûtôszekrény-szocializmus" korszakába, háztartási hûtôszekrényekbôl 1995-ben már több mint 9,3 milliót gyártottak. Kína átlépte a fekete-fehér televíziózás korszakát, s jelenleg már a városi háztartások közel 90 százaléka, a falusi háztartásoknak pedig 15 százaléka rendelkezik színes televízióval.

A világ népességének több mint 21 és a világ megmûvelhetô területeinek mindössze 7 százalékával rendelkezô Kínában megoldották a lakosság élelmezésének a problémáját. Az 1,2 milliárdos összlakosságon és a több mint 800 milliós falusi lakosságon belül kevesebb mint 1/10-re tehetô azoknak a száma, akik az "abszolút szegénység", azaz a fizikai létminimum szintjén élnek.

Különösen jelentôs az infrastrukturális építkezés, s ezen belül is az út- és vasútépítés, a távközlési hálózatfejlesztés, valamint a lakásépítés felgyorsulása, mely utóbbi következtében az egy fôre jutó lakóterület a városokban az 1991. évi 6,9 négyzetméterrôl 1995-ben 8,1-re, a falvakban pedig 18,5-rôl 21-re nôtt.

JEGYZETEK

1. Az 1990. évi népszámlási adatok tükrében 1990-tôl a korábbiaknál lényegesen magasabb foglalkoztatási adatokat közölnek mind a városi, mind a falusi foglalkoztatottak számára vonatkozóan. A korábbi adat 1991-re vonatkozóaan 583,6 mó összfoglalkoztatott, 152,7 mó városi és 430,9 mó falusi foglalkoztatott volt, az új adat viszont 648 mó összfoglalkoztatott, illetve 169,8 mó városi és 478,2 mó falusi foglalkoztatott. Vö: Zhongguo Tongji Nianjian (Statistical Yearbook of China) 1992—1997.

2. Ennek az egy családtagra esô tiszta jövedelemben kifejezett értékhatára — a yuan vásárlóerejének állandó csökkenése miatt — évrôl évre változik. 1995 végén a 350 yuan alatti egy fôre esô jövedelemmel rendelkezô családokat tekintették az "abszolút szegénység" szintjén élôknek. Ezek száma 1995 folyamán 10 millióval — 80 millióról 70-re — csökkent. Ilyen mértékû, illetve ütemû csökkenés mellett az évtized végére teljes mértékben felszámolhatják az abszolút szegénységet.

FORRÁSOK

Zhongguo Tongji Nianjian (China Statistical Yearbook) évkönyvei

A Beijing Review címû angol nyelvû hetilap

A Renmin Ribao (Zsenmin Zsipao) címû napilap

A Guoji Maoyi (Intertrade) címû havilap

A Zhongguo Gaige (China Reform) címû folyóirat

A Far Eastern Review címû angol nyelvû hongkongi hetilap