Az óbudai hajógyári szigeten immár ötödik éve megtartott Diáksziget vitathatatlanul Európa egyik legnagyobb és legelismertebb ifjúsági rendezvényévé nôtte ki magát. Az évek során egyre növekvô látogató- létszám, a nemzetközi elismerés, díjak, pozitív sajtóvisszhang és nem utolsósorban olcsósága és az üzleti siker révén a Sziget mára a magyar közvélemény döntô többsége számára is elfogadhatóvá vált. Az idei statisztikák 260 000 látogatót említenek, ami azt jelenti, hogy a hazai ifjúság igen jelentôs része ellátogatott ide, amellett hogy a külföldi résztvevôk is jelentôs létszámban képviseltették magukat, a szervezôk becslése szerint 15—20%-ban. A nyugati országok fiataljain kívül nagy számban érkeztek Cseh- és Lengyelországból, Szlovákiából és a volt Jugoszlávia térségébôl. Mindez azt jelzi, hogy Budapestnek és rajta keresztül Magyarországnak — nem utolsósorban a Sziget révén — minden esélye megvan arra, hogy az ezredfordulóra a közép-európai térség ifjúsági kultúrájának központjává és mintaadójává váljon.

Kutatásunk azt kívánja megvizsgálni, hogy milyen szerepet tölt be a Diáksziget a magyar fiatalság életében, szabadidôtöltésében, illetve tágabb értelemben mennyire tükrözi annak speciális értékeit, normáit, magatartásformáit és kulturális mintáit, esetlegesen mennyire képes maga a Sziget formálni ezeket. Mindezt annak az ifjúsági korszakváltásnak a keretébe helyezve kívánjuk vizsgálni, mely noha már a nyolcvanas években elkezdôdött, épp napjainkra vált teljessé. Ennek a folyamatnak a lényege magának az ifjúsági életszakasznak a kitolódása, amely elsôsorban az iskolában és a különbözô szakképzési formák keretein belül eltöltött idô megnövekedésével magyarázható. A fiatalság így egyre nagyobb önállósággal is rendelkezik, hiszen csökken a család és más intézmények közvetlen vagy közvetett kontrollja. Ez a fajta önállóság új fajta értékrendet és kulturális mintákat alakít ki, mely elsôsorban fogyasztás- és szabadidô- orientált. Ezzel egy idôben és erre reagálva a piac is az ifjúság felé fordult, felismerve annak óriási fogyasztói potenciálját. Különösen nagy szerepet vállalt ebben a folyamatban a mass media, mely egyaránt mintaadó és mintakövetô ebben az összefüggésben, ami nem feltétlen negatív jelenség. Sajátosan kelet-európai jelenség, hogy ez a folyamat egybekapcsolódik a piacgazdaságra való áttéréssel. Mindez a Diákszigeten a hatalmas létszámnak és a rendezvényre irányuló növekvô érdeklôdésnek köszönhetôen ideális alkalmat nyújt a kutatásra.

Természetesen tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy mindez nem vonatkozik a fiatalság teljes egészére, hiszen sokan nem tudtak vagy nem akartak részt venni ezen a rendezvényen. Elsôdleges feladatunknak tekintjük, hogy meghatározzuk, melyek ezek a rétegek, és kik azok, akik viszont elmennek, és mi a lényegi különbség a két csoport között.

Bevezetés

Elöljáróban fontos leszögeznünk, hogy a Sziget-kutatást egy jövôbeni kutatási programcsomag elôkészítô vizsgálatának szántuk, amely támpontul szolgálhat egy átfogóbb kutatás alapelveinek kidolgozására.

Vizsgálatunkat — Nyugat-Európában a hatvanas években, Magyarországon a hetvenes-nyolcvanas évektôl és különösen a rendszerváltás után kibontakozó igen fontos mozzanat, az ifjúsági kultúra látványos megjelenése indokolta, amely szorosan kapcsolódik a fogyasztói kultúra elterjedéséhez.

Ezt a kérdéskört a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején a Birminghami Iskola fogalmazta meg:1 kiindulópontjuk az volt, hogy a II. világháború után kialakuló "emberarcú kapitalizmusban" az állami támogatások révén a válsághelyzetek kiiktatódnak, és a fogyasztásnak egyre szélesedô társadalmi rétegek, így a fiatal generáció is részévé válik. Az Iskola képviselôi számos kísérôjelenségre hívták fel a figyelmet: többek között arra, hogy a "bôség társadalmában" megváltoznak a szabadidô-eltöltés, a szórakozás feltételei. (Kedvenc példájuk a labdarúgás szabadidô-eltöltési funkciójának megváltozott jellege: míg a II. világháború elôtti Angliában a futball amatôrök, szûk kiscsoportok, szomszédokból, barátokból álló rajongók kötetlen, felszabadult szabadidô-eltöltési tevékenysége volt, a hatvanas években a népszerû labdajáték a szórakoztatóipar egyik húzóágazatává vált, amelyben a versenyszellem, a teljesítmény-orientáltság dominált.) A változás lényege, hogy a szórakozás, szabadidôtöltés, de a fogyasztói társadalom más területein is fellazulnak az emberi kapcsolatok, a fogyasztói ipar szórakoztatási szolgáltatásai pedig a személyközi kapcsolatok létrejöttének megváltozott kereteit nyújtják. A fogyasztói társadalomban — vélik a Birminghami Iskola képviselôi — az ifjúság nem veszti el osztálytagoltságát, hiszen a fogyasztási javakból történô részesedés differenciálóan hat a fiatalokra. (A differenciálódási folyamat "nyertesei" Angliában a középosztály fiataljai, a "kizártak" közé tartozik a munkásfiatalok jelentôs része. Ez utóbbiak egy más típusú, munkástradícióra építô, agresszívebb — lásd a skinheadeket — ifjúsági kultúra letéteményesei a hetvenes évek elején.)

Számos adat bizonyítja, hogy Magyarországon és Kelet-Európában, különösen a rendszerváltás után, a fogyasztásnak kiemelt szerepe van a fiatalok körében, és a fogyasztási javakkal való rendelkezés, illetve az ezekbôl történô részesedés generációs jegyeket hordoz.

A fogyasztási javak '60-as évek óta folyamatos térhódítására mutat rá a KSH ifjúságstatisztikai felvétele. 1984-ben és 1995-ben is kimutatható, hogy a fiatalabb korcsoportokban jóval alacsonyabb azoknak a hányada, akiknél a vizsgált életmód-elemek közül egy sem fordult elô.2 Így például abban a korcsoportban, amelyik a 60-as évek végén volt 10—14 éves (1984-ben 25—29 évesek), közöttük 46%-ot tett ki azoknak az aránya, akiknél az egyik életmódelem sem fordult elô, akik viszont a 80-as évek végén, a 90-es évek elején voltak 10—14 évesek (1995-ben 15—19 évesek), közöttük mindössze 7% a megfelelô érték. A kapott értékek viszonylag jól érzékeltetik az egymástól több mint két évtizednyire levô generációk között a "modernizációs távolságot".3 Romániai vizsgálataink során kiderült, hogy az egyetemi hallgatók, középiskolások, általános iskolások egy nyilvánvaló szelekciós rendszer részesei, a fogyasztói javakkal való rendelkezésben viszont egy fordított generációs egyenlôtlenség figyelhetô meg. Az általános iskolások szülei jobban el vannak látva fogyasztói javakkal, mint az egyetemistáké.4 A fentiekbôl kiindulva kérdésként merül fel, hogy a fogyasztói ipar szabadidô-eltöltésben betöltött növekvô szerepének feltétele mellett mit is jelentett a Sziget: kik és mit fogyasztottak a Szigeten, ugyanakkor a fogyasztói javak elterjedése mennyiben hoz létre egy homogénebb ifjúsági kultúrát.

A szabadidô-eltöltés, szórakozás és a fogyasztói ipar összekapcsolódása mellett, illetve ezzel összefüggésben egy másik tendencia is megnyilvánul: nevezetesen az, hogy a munka intenzifikálódásával a szabadidô-tevékenység is intenzifikálódik. A nyolcvanas évek közepén a német—magyar vizsgálatból5 kiderült, hogy a német fiatalok intenzívebben dolgoznak és intenzívebben szórakoznak, mint a magyarok. A német fiatalok intenzív szabadidô-tevékenységében azonban nem egyszerûen csak a fogyasztás jelenik meg, hanem különbözô aktív tevékenységek, amelyek által saját törekvéseiket, életszemléletüket fejezik ki (zenélés, sportolás, az alternatív kultúra megjelenése). A német ifjúsági kultúra tehát nem kizárólag fogyasztáscentrikus, hanem olyan értékek, normák, törekvések kifejezése, amelyek legfontosabb jegyei számos megnyilvánulási formában jelentkeznek: a zenében (alternatív zenekarok), politikai cselekvésekben (zöldmozgalmak, alternatív békemozgalmak) stb. A magyar ifjúsági kultúra esetében a hatvanas évektôl a fogyasztói kultúra térhódítása, a fogyasztáscentrizmus válik meghatározóvá - ezt csak erôsítik a második gazdaság megjelenése révén felerôsödô materiális törekvések a fiatalok körében -, az alternatív kultúra elemei a nyolcvanas évek végéig csak elszigetelten jelentkeztek, elsôsorban a kulturális és ifjúsági elithez (pl. egyetemisták) való kötöttségük révén.

A Sziget-kutatás lehetôséget nyújt arra is, hogy megválaszoljuk: mennyire adott teret az egyhetes rendezvény a fogyasztói kultúrák mellett az alternatív kultúrának, illetve milyen szerepet játszhat az alternatív kultúra a Sziget-rendezvények látogatóinak. Ennek kapcsán elméleti kérdésként az is felvetôdik, hogyan történik az ifjúsági kultúra meghonosodása azokban az országokban, amelyekben a piac kibontakozása a rendszerváltáshoz kötôdik, illetve hogy a piac térhódítása a magaskultúra erodálását, visszaszorulását jelenti-e, vagy pontosan a piaci feltételek között, a "megkésettség" elônyeként jöhet létre a fogyasztás és a magaskultúra találkozása.

A fogyasztói kultúra elterjedése Nyugat-Európában együtt járt a fiatalok individualizálódásával, önállósodásával, a közvetlen intézményi kontrollok megszûnésével, a hagyományos ifjúsági szervezetekben való részvétel csökkenésével. Ez utóbbi jelenséggel párhuzamosan a közösségi tevékenységek, a kollektív megnyilvánulás formái egyre inkább kortárscsoporti törekvésekként, a felnôtt társadalomtól bizonyos értelemben függetlenül, saját, új értékek teremtése mentén jelennek meg.

A rendszerváltás utáni Magyarországon az ifjúságkutatók hangot adtak abbéli aggodalmuknak, hogy a régebbi ifjúsági szervezetek (KISZ, Úttörôk stb.) megszûnése folytán a magyar fiatalok immár "nem tartoznak sehova". Az kétségkívül tény, hogy például a rendszerváltás után alakult ifjúsági politikai szervezetek nem igazán találtak lelkes hívekre a fiatalok körében. A Sziget azonban választ adhat arra is, hogy az alternatív és a fogyasztói kultúra találkozása létrehozza-e azt a terepet, amelyen a fiatalok önszervezôdési törekvései kibontakozhatnak. Ennek kapcsán megvizsgálandó az is, hogy létrejöhetnek-e olyan szervezôdések, amelyek nemcsak a szórakozásnak, szabadidô-eltöltésnek nyújtanak teret, de amelyek közösségi minták és értékek (pl. tolerancia) hordozóiként a fiatalok szociális közegei lehetnek.

A Sziget-kutatás során azt is megvizsgáljuk: milyen osztálytagolódás figyelhetô meg a fiataloknál a rendszerváltás után.

A Sziget története

A Diáksziget sikertörténete igen sok tekintetben arról is szól, hogy milyen igényekkel lép fel a mai fiatalság, hogy értékrendszerük hogyan változott meg az elmúlt években, illetve arról, hogy a hazai ifjúságpolitikai intézményrendszer mennyire tudja követni ezeket a változásokat. A rendszerváltást követô években megszûnt egy olyan intézményi háttér, amely bár egyik elsôdleges célja egyfajta ellenôrzés fenntartása volt, mégis igen fontos társadalmi integrációs és szocializáló funkciót töltött be a fiatalok számára. Ez nem csupán az iskolára, ifjúsági mozgalmakra és a különbözô társadalmi eseményekre terjedt ki, hanem a fiatalok szabad idejének egy részére is, többek között az ifjúsági klubokra és a táboroztatásra. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a fiatalok ne lettek volna haszonélvezôi is egyben ennek a rendszernek, hiszen folyamatosan a maguk ízléséhez alakították az építôtáborok, KISZ-táborok és klubok arculatát, melyek ideológiai jellege ennél fogva fokozatosan el is halványult. Az 1989-et követô években — sôt már ezt megelôzô idôszakban — azonban ez az intézményrendszer fokozatosan felszámolódott. Azok az ifjúsági szervezôdések, amelyek ezután jelentek meg programjaikkal, mind vallási, ideológiai vagy éppen üzleti alapon szervezôdtek, így egyrészt több szempontból kizáró jellegûek voltak, másrészt nem biztosították a fiatalok számára a korábban megszokott, bár viszonylagosnak nevezhetô autonómiát.

Ezt az ûrt érzékelték a Diáksziget késôbbi szervezôi, Müller Péter, a Sziámi zenekar énekese és Gerendai Károly az együttes menedzsere, amikor 1993-ban elképzeléseikkel a Fôvárosi Önkormányzathoz fordultak. Elképzeléseikben egy olyan ifjúsági tábor szerepelt, amely a táborozás mellett egyben koncerteket és kulturális programokat is kínálna egy héten keresztül a nyár végén, egyfajta "kultúrkempingként". A Fôváros ennek megrendezését a megfelelô kapacitás hiányában nem vállalta, azonban felajánlotta teljes támogatását, valamint helyszínként az óbudai Hajógyári-szigetet. Ezek után maguk alapítottak szerény tôkével Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft. néven egy vállalkozást, melyen keresztül a fennmaradó néhány hét alatt sikerült megszervezniük az elsô Diákszigetet, melyben közeli barátaik segítettek, általában mindenfajta elôzetes tapasztalat nélkül, lelkes amatôrökként. A rendezvény két színpadával, rengeteg magyar együttessel és kulturális programjaival harmincezer fiatalt vonzott, tehát jelentôs sikernek számított. A közvélemény azonban általában nem fogadta el a rendezvényt, a sajtó pedig drogszigetként vagy halálszigetként emlegette.1994-ben a legendás woodstocki fesztivál 25. évfordulóján a rendezvény az Eurowoodstock nevet kapta, és fellépett néhány olyan világsztár, aki annak idején Woodstockban is játszott. Bôvült a program, a fesztiválnak lett saját rádiója, filmhíradója, mozija, voltak színházak, szabad mûvészeti akciók, felolvasások. Noha maga az elnevezés idehaza nem vált igazán népszerûvé, külföldön azonban fôleg ennek köszönhetôen kapott a fesztivál nagyon pozitív sajtóvisszhangot. Az európai fesztiválokat minôsítô angol szervezet az év legjobb esztiváljának minôsítette a Szigetet. Ez az elismerés a szervezôk szerint annak tulajdonítható, hogy az évfordulóra az eredeti helyszínen megrendezett amerikai rendezvényt mindenki kudarcnak tekintette anyagiassága és szervezési hibái miatt, így az összehasonlításban a Diáksziget sokkal jobban szerepelt.

1995-ben már csak Sziget '95 a rendezvény neve, hogy azokat a fiatalokat ne ijesszék el, akik már nem járnak iskolába, hogy ne tûnjön úgy, mintha ôk ki lennének rekesztve. Ekkor már sokkal több sztár jön el, minden szempontból nagyobbá válik a kínálat, és százötvenezer jegyet adnak el; a Sziget Európa legnagyobb fesztiváljai közé kerül. Minden siker és elismerés ellenére a rendezvény nem nyereséges, mivel igen kevés állami és önkormányzati támogatásban részesül, a tudatosan igen alacsonyan tartott jegyárak pedig nem hoznak elegendô nyereséget, sôt az évek során a rendezvény egyre növekvô adósságot görget maga elôtt, melyre a magyar sajtó is gyakran felhívja a figyelmet. Ezek után fordulnak a rendezôk — sok más nagyobb cég mellett — a Pepsihez, és ajánlják fel a fôszponzori címet, melyet az el is fogadott, és aminek értelmében három éven keresztül a Pepsi-Cola évi háromszázezer dollárral támogatja a Szigetet, mely összegnek azonban csak kis részét kapják meg készpénzben, a többi reklámköltségként és különbözô barter üzletekben jelenik meg — a rendezvény neve így 1996-tól kezdve Pepsi-sziget. Mivel Magyarországon még kevéssé alakultak ki a szponzori tevékenység megfelelô szabályai, ezért a Szigeten a különbözô szponzorok a külföldi koncertszervezôk számára aránytalanul nagy hirdetési felületeket kaptak — számukra természetesen az is túlzás, hogy egy rock-fesztivált a fô szponzorról nevezzenek el —, azonban a szponzori pénzek segítségével tavaly már sikerült a adósságokat jelentôsen csökkenteni, az idei évben pedig a jelentôsen megnövekedett költségvetés ellenére is nullszaldósra sikerült zárni, ha a korábbi adósságok nem lettek volna, akkor akár még hasznot is hozhatott volna. Az utóbbi két évben megrendezett fesztiválok ennek is köszönhetôen hatalmas sikernek bizonyultak, minden eddiginél több sztár fellépôvel, gazdagabb kínálattal és programlehetôséggel. A fontosabb külföldi tévéadók és rádiók jelentôs része folyamatosan tudósított a helyszínrôl, illetve híranyagában közölte azokat, az MTV Europe pedig, mint az egyik legfontosabb támogató külön élô és "konzerv" anyagokat adott le a Szigetrôl, az általa támogatott öt fesztivál egyikeként. Feltehetôen ennek és az üzleti sikernek is köszönhetô, hogy a hazai közvélemény is egyre inkább elfogadja a Szigetet, sôt a hazai sajtó a korábbi évekhez képest kifejezetten pozitív hangon ír a Szigetrôl.

Az elôzetes kutatások szerkezete és módszertana

Az Oktatáskutató Intézet Ifjúságkutató Csoportjával közösen 1997. augusztus 14. és 21. között elôzetes kutatásokat végzett a Diákszigeten.6 Ennek során vizsgálni kívántuk, hogy kik vesznek részt ezen a rendezvényen, milyen szociális háttérrel rendelkeznek, milyen jellegzetes csoportokat képviselnek, és pontosan mi az, amit itt keresnek, milyen kulturális és fogyasztói preferenciákat követnek. Fontosnak tartottuk, hogy megtudjuk, a résztvevôk milyen programokat látogatnak, mit fogyasztanak rendszeresen, mennyit áldoznak az ittlétükre, mennyire fontos része a Sziget a nyaralásuknak, hogy visszajáró vendégek-e. A helyszínen készített részletes interjúk elemzése segített ezen kérdések megválaszolására. Külön hangsúlyt fektettünk arra, hogy külföldi látogatók és határon túli magyarok is kerüljenek a mintába. Nem törekedtünk merev, egyszempontú osztályzásra, inkább általános magatartásformákra voltunk kíváncsiak.

A kutatás másik területe a Sziget szervezésére és mûködtetésére irányult. Vizsgáltuk hogyan reagál a társadalom erre az eseményre, illetve azt, hogy a Sziget milyen össztársadalmi jelenségeket képez le. A szervezôkkel készített interjúkban elsôsorban arra szerettünk volna választ kapni, hogy milyen személyes motivációval rendelkeznek, milyen irányban mozdultak el az eredeti elképzeléseiktôl, és a jövôben milyen változtatásokat terveznek, hogyan látják a Sziget jövôjét, a legfontosabb szempont azonban a professzionalizáció kérdése volt. Interjúkat készítettünk továbbá az itt dolgozó szolgáltatókkal, illetve ezek alkalmazottaival, megkerestük valamennyi fontosabb, magát a Szigeten képviseltetô civil és non-profit szervezetet, olyanokat, mint az Alba Kör, a drogprevenciós alapítványok, az anarchisták, az alkoholizmus-ellenes szervezetek vagy a Krishna-tudatúak. Ezeknek a szervezeteknek a puszta jelenléte is rávilágít azokra a jellegzetes problémákra, melyekkel napjaink fiatalsága szembenéz, vezetôik és munkatársaik azonban részletes válaszokkal szolgáltak céljaikkal, mûködésükkel és a hozzájuk fordulókkal kapcsolatban.

Az általunk végzett megfigyelések a Szigeten készített interjúkat részben kiegészítették, részben pedig önálló szerepet kaptak. Megfigyeltük az egyes helyszíneket, programokat, a fôbejáratot, a büféket és kocsmákat és persze a résztvevôket. Igyekeztük az itt lévôk két teljesen különbözô csoportjának, a hetijeggyel kint sátorozók és a napijeggyel egy-egy alkalommal belátogatók szokásait feltérképezni öltözködési szokásaikon, programokon való részvételükön, fogyasztásukon, napi beosztásukon és viselkedésükön keresztül.

A helyszínen készített megfigyeléseken és interjúkon kívül igyekeztünk egyben alapos sajtófigyelést is végezni, visszamenôleg is. Elsôsorban az országos napilapok és a zenei, kulturális és gazdasági folyóiratok adták ennek az alapját, de helyt kaptak az aktuális tévé és rádiómûsorok is. Külön kategóriát alkottak a Sziget által vagy ahhoz kapcsolódóan megjelentetett kiadványok, mint a Sziget Sun vagy a Pesti Est és a Wanted magazin különszáma, illetve a Sziget által rendelkezésünkre bocsátott dokumentumok, mivel bepillantást nyújtanak a szervezôk munkájába, bemutatják stílusukat és hozzáállásukat.

Ki volt ott és ki nem volt ott

Az idei Diákszigetre a statisztikák szerint 260 000 látogató érkezett, fiatalok az ország valamennyi részérôl és a határokon túlról. Ez a szám önmagában is elég nagy ahhoz, hogy meghatározott csoportokra osszuk fel ôket, ezt a munkát pedig tovább nehezíti az a tény, hogy ide mindenki azért jött el, hogy a lehetô legjobban érezze magát, hogy mindent megtehessenek, ami másnak nem árt, ne szóljon rájuk senki, hogy mit vesznek fel, milyen a hajuk. Ennek következtében nagyon sokan egyfajta maskarában, jelmezbe öltözve jelennek meg, és még azok is, akiktôl távol áll az efféle extrémitás, az eseményhez öltöznek, akár azzal, hogy a jobbik ruhájukat veszik fel, vagy pedig pont ellenkezôleg, a szokásosnál "szakadtabbnak" próbálnak látszani. Akik például kint sátoroznak a Szigeten, azok természetesen az utolsó napokban már messze nem úgy néznek ki, mint az elején, és errôl nem is feltétlen ôk tehetnek — gondoljunk azokra például, akiknek ellopták az összes ruháját. Az összképet tovább színesíti az a rengeteg itt dolgozó technikus, vendéglátós, biztonsági ôr vagy éppen a kint lévô civil szervezetek tagjai, akik munkaidejük lejártával nem tudnak vagy nem akarnak hazamenni, továbbá az ide akreditált több mint kétezer újságíró, tévés és rádiós, valamint a tiszteletjeggyel rendelkezôk más csoportjai: politikusok, mûvészek, filozófusok és még sokan mások.

A fentiek alapján is látszik, hogy milyen nehéz feladat vár arra, aki mégis el akar végezni valamiféle csoportosítást. Mi ebben elsôsorban interjúalanyaink véleményére, a szervezôk tapasztalataira és saját megfigyeléseinkre támaszkodtunk, melyek mind különbözô szempontokat vettek figyelembe. Alaphipotézisünknek megfelelôen a megkérdezettek igen nagy hányada a résztvevôket elsôsorban zenei ízlése, másrészt viselkedése, illetve anyagi helyzete alapján sorolta be. A zenei irányzatok szerinti besorolás leggyakrabban elôforduló kategóriái a "punk", a "technós", az "alternatív" és a "rocker" volt, ennél többet szinte senki sem említett, de ez maguk a megkérdezettek szerint sem fedte le az egész közönséget. Annál is inkább, mivel rengeteg stílus képviseltette magát a különbözô színpadokon, és noha egy-egy helyszín egy adott irányzatot próbált lefedni programjával (pl. blues-színpad, rock-színpad), a nagyszámú fellépô miatt nem igazán valósult meg, persze szemmel láthatóan sokan próbáltak külsejükkel megfelelni kedvenc zenéjüknek. Másrészt viszont a fellépôk nagy része már nem igazodik egy adott irányzathoz, ami különösen igaz az idei év sztárjainak nagy részére, olyanokra, mint a Chumbawamba, a dEUS, a Rollins Band, a New Model Army vagy a Foo Fighters, akiket elég nehéz bármilyen hagyományos stílusba besorolni. A megkérdezettek nagy része különbséget tett azok között, akik a zene miatt jöttek el, és azok között, akik csak bulizni vagy berúgni akarnak itt. A legtöbben kiemelték azokat, akik túlzott mértékben fogyasztanak alkoholt, drogot fogyasztanak, illetve azokat, akik agresszíven viselkedtek. Várakozásunkkal ellentétben azonban senki nem különböztette meg az ittlévôket lakhelye alapján, nem merült fel az egyetemeken és fôiskolákon különben idôközönként felbukkanó vidéki—pesti vagy falusi—városi ellentét.

A Sziget szervezôi másfajta csoportosítási lehetôségre hívták fel a figyelmünket, nevezetesen a korcsoportok szerintire. Véleményük, saját megfigyeléseink, interjúink egyes újságcikkek alapján azt állapítottuk meg, hogy az ittlévôk jelentôs része vagy a középiskola felsôbb éveit végzi, vagy pedig valamilyen felsôoktatási intézmény alsóéves hallgatója, tehát a 16—21 év közötti korcsoport tagja. A második legnagyobb csoport természetesen a 22—28 év közöttieké, közülük kerül ki a rendezôk nagy része is. Ez a két csoport elsôsorban helyszínek szerint különül el egymástól. A fiatalabb generáció magától érthetôen az újabb együtteseket kedveli, és fôleg ott található meg, ahol ezek játszanak. Másrészt fôleg ôk az adott vidéki ifjúsági vagy egyetemi klubok mellett telepednek meg, törzshelyként vagy gyülekezési pontként használva azokat. Az idôsebbek viszont elsôsorban a már a rendszerváltás elôtt is népszerû alternatív zenekarok (Európa Kiadó, Sziámi stb.) fellépésein találhatók meg. Mindez azonban nem döntô fontosságú, hiszen a világsztárok koncertjein vagy a kulturális programokon már nem fedezhettük fel ezt a fajta elkülönülést.

Kutatásunk alatt a legkézenfekvôbb és a legkönnyebben követhetô csoportosítást a heti- és napijegyek alapján végeztük, mivel a belépôként viselt karszalagok színe alapján könnyen tájékozódhattunk. A hetijegyesek nagyobbik része vidékrôl vagy külföldrôl érkezett, és kint is sátoroztak mind a hét napig. Nagyrészt igen fiatalok voltak, és jellemzô volt rájuk, hogy nagyobb, minimum 5—6 fôs társaságok laktak egymás mellett és jártak együtt szórakozni, de nem alkottak egy zárt kört, sôt ôk bizonyultak a legbarátságosabbaknak. Ôk vettek részt a legtöbb rendezvényen, hiszen nekik volt a legtöbb szabad idejük. Ha nem is volt kevés pénzük, akkor is viszonylag beosztóak maradtak, hiszen egy egész hétben kellett gondolkodniuk, fôleg az olcsóbb meleg ételekre és italra költöttek, esetleg néhány emléktárgyat vettek. A hetijegyesek másik csoportját fôleg azok a pestiek alkották, akik megvették az egész rendezvényre szóló jegyet, vagy pedig valamilyen módon tiszteletjegyet szereztek, de nem feltétlen jöttek ki mindennap, és akkor is csak délután érkeztek. Ôk szintén társasággal jöttek, ami azonban általában kisebb, 3—4 fôs volt, esetleg a barátnôjükkel vagy barátjukkal érkeztek. Általában jóval többet költöttek az elôzô csoportnál, programjuk pedig jóval intenzívebb volt, például kevesebb kulturális eseményen vettek részt.

A napijegyesek elsô csoportjába azok tartoznak, akik nem engedhették meg maguknak, hogy hetijegyet vegyenek, bár szerettek volna hosszabb idôt kint tölteni. Ôk általában egy vagy két alkalommal vettek jegyet, aztán esetleg próbáltak valahogy még bent maradni. A beengedési rendszer alapján elôzô este éjfél után rögtön megvették a belépôjüket, ami a következô nap reggeléig volt érvényes. Amíg kint voltak, legtöbbjük ennivalóra nem vagy alig költött — leginkább ôk álltak sorban a krishnások ingyen "ételkóstolójáért" — így szinte minden pénzüket innivalóra költötték, ha pedig elfogyott, akkor adott esetben kéregettek, de sosem pénzt, csak italt vagy cigarettát. A másik csoport tagjai nem vettek hetijegyet, mert az egy hét a munkájuk vagy más ok miatt nekik túl sok lett volna, de többször, 3—4 alkalommal is kijöttek a Szigetre. Délután érkeztek, általában a Nagyszínpad mûsorának kezdetekor. Ôk voltak azok, akik a legtöbbet költöttek, és nemcsak ételre vagy italra, hanem ruhára, CD-re, bizsukra és másra is. Egy-egy világsztár vagy ismertebb magyar együttes koncertjét megnézték, de utána általában már nem érdekelte ôket más program — vagy vásároltak, vagy pedig valamelyik olyan helyszínen állapodtak meg, ahol táncolni lehet. Barátaikkal már kint a Szigeten találkoztak

Végül maradtak azok, akik kifejezetten valamelyik együttes vagy világsztár koncertjére jöttek el. Ôk egyedül vagy egy-két barátjukkal érkeztek, a koncert után viszonylag hamar el is mentek, esetleg érdeklôdésbôl még egy darabig maradtak, programokban általában nem vettek részt.

Ez a besorolás természetesen igen vázlatos, tovább pontosítható vagy újabb részekre bontható, és nagyon sokan persze egyáltalán nem illenének egyetlen csoportba sem, mindenesetre úgy véljük, hogy megfelelô kiindulópontként szolgálhat.

Jóval nehezebb arra válaszolni, hogy kik voltak azok a fiatalok, akik nem jöttek el. Biztosan sokan akartak, de nem tudtak eljönni valamilyen okból. A legfiatalabbak közül sokan lehettek olyanok, akiket a szüleik nem engedtek el, mert féltették ôket. Nyilvánvalóan a legtöbben azért nem voltak ott, mert a zenei ízlésük nem találkozott a Sziget kínálatával, vagyis a kifejezetten populáris irányzatok hívei, vagy ahogy egy interjúalanyunk kifejtette, azok, akik a (kereskedelmi) rádiókban hallható zenéket szeretik. Ôk általában fenntartás nélkül el is hiszik a Szigetrôl terjedô rémhíreket, pletykákat. Van olyan, aki az esemény táborozás jellegét, a tömeget nem szereti. Nem jöttek el azok a jól megfizetett, sikeresebb fiatalok sem, akik a gazdasági szférában dolgoznak. Ôket ez részben nem érdekelte, részben pedig valamilyen drágább helyen, külföldön töltötték rövid szabadságukat. Akiknek a munkája viszont valahogyan a szórakoztatóiparhoz vagy általában a kultúrához kapcsolódott, azok eljöttek. A legszegényebb réteghez tartozók természetesen nem engedhették meg maguknak az amúgy igen alacsony árakat sem. Közülük sokan mégis eljöttek, és a Sziget bejáratánál vagy pedig a HÉV megállójában táboroztak, esetleg belépôre gyûjtöttek, és azokkal barátkoztak, akik a barátaikat várták, vagy ott kint fogyasztották el a magukkal hozott alkoholt, amit a kapuban úgyis elvettek volna tôlük.

Végezetül pedig voltak olyanok is, akiket a Sziget körüli reklámkampány riasztott el, ezért sznoboknak tartják azokat, akik elmennek, és — bár sokan köztük az elsô években már voltak kint — azt gondolják, hogy ôk ezt már kinôtték, túl vannak már rajta.

Fogyasztás és/vagy nonkonformitás

Megállapítottuk, hogy a résztvevôk igen nagy része a középiskola felsôbb évfolyamait végezte, vagy éppen bejutott valamilyen felsôoktatási intézménybe, tehát a 16—21 éves korosztályba tartozott. Sokan voltak visszajáró vendégek, de pont ez a korosztály az, amelyik "belenôtt" a rendezvénybe, így elôször vagy maximum másodszor járt itt. Gyakorlatilag mindenki tudatosan a Diákszigethez alakította a nyarát, ami azt is jelenti, hogy a legtöbben különmunkát vállaltak a nyár elején, amennyiben amúgy nem dolgoztak, hogy fedezzék itteni költségeiket. Általában elmondható, hogy mindenki igen aktívan szórakozott, és erre igen sokat volt hajlandó áldozni. Különösen az idén volt megfigyelhetô, hogy ebben egy hatalmas kínálat is segítette az ittlévôket, melyhez éppúgy hozzátartoztak az olcsó étel- és italfajták, használt ruhák és anarchista fanzinok, mint a Guiness sör, a CD-k és az olyan kifejezetten drága sportolási lehetôségek, mint a bungee-jumping. A szolgáltatók tehát a fiatalokat érintô szinte valamennyi szférából itt voltak, termékeiket a Sziget szervezôi feltételeinek megfelelôen csökkentett áron kínálva. A piac tehát több értelemben is jelen volt a Szigeten. Maga a fesztivál egyfelôl egy támogatott kulturális rendezvény alacsony árakkal és ingyenes kulturális programokkal, másrészt viszont egyre inkább rászorul arra — már csak a támogatás alacsony mértéke miatt is —, hogy piaci alapokon mûködjön, ahogy maga a kulturális élet is egyre inkább így mûködik. A piac biztosítja másfelôl azt a széles kínálatot mind programokban, mind fogyasztási cikkekben, melyek sokszínûsége a rendezvény egyik legnagyobb vonzereje a fiatalok számára, ahogyan ez a vizsgálatainkból kiderült. Nem utolsósorban pedig azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok teljes mértékben "fogyasztáskomformnak" bizonyulnak, és igen sokat, átlagosan napi 2—3000 forintot költenek itt, amiben nincs benne a jegyek ára. Míg általánosan elmondható, hogy a magyar fiatalok még mindig igen nagy mértékben támaszkodnak családjukra pályakezdésnél, lakáshoz és tartós fogyasztási cikkekhez jutásnál, addig szórakozásukat és szabadidôtöltésüket mára szinte teljes mértékben ôk maguk fedezik, ami nagymértékben hozzájárul individualizációjukhoz és saját értékrendjük kialakításához. Ennek a középosztály-jellegû piacorientált magatartásnak látszólag ellentmond az a fajta nonkonformitás, amely mindig is hozzákapcsolódott a Szigetrôl kialakított képhez, és amelyet a sajtó, azzal, hogy folyamatosan az érdekességeket, az extremitást emeli ki — például gyakorlatilag minden fotón, ami a rendezvényrôl megjelenik, punkok láthatók, noha ôk csak a sokaság töredékét alkotják —, a maga módján folyamatosan megerôsít. Minden ilyenfajta eseménynek azonban éppen a sokaságból való kitûnés és a felfokozott szórakozni vágyás a lényege, mára azonban ennek a különbözni vágyásnak nincsen ideológiai háttere, ez már nem minôsül lázadásnak, csupán a mára oly jellemzôvé vált intenzív munka utáni intenzív szórakozás szerves része. Így maga a nonkonformizmus is árucikké és a piac részévé válik, annak az általános folyamatnak a részeként, amely során az ún. alternatív kultúra és a tömegkultúra ind közelebb kerül egymáshoz, és folyamatosan felhasználja a másik elemeit. Az alternatív irányzatok azért kénytelenek populárisabbá válni, — egyfajta ironikus távolságtartás mellett —, mert a piac által egyre inkább csak így maradhatnak fenn, az egyre inkább a fiatalság felé forduló fogyasztói kultúra pedig saját dinamizmusának fenntartása és fogyasztói bázisának növelése érdekében használ fel korábban alternatívnak minôsülô elemeket. Ennek a Szigeten is megfigyelt következménye az, hogy a fiatalok már nem elkötelezettek egy adott mûfaj vagy irányzat mellett, gyakorlatilag "mindenevôvé" váltak a szórakozás terén, noha az igazán kommersznek minôsülô irányzatok nem jelentek meg.

A drogkérdés

Véleményünk szerint a nonkomformizmusnak az elôbbiekben vázolt értelmezéséhez tartozik a drog kérdése is a Szigeten. Napjainkra Magyarországon több fontos változás zajlott le a drogfogyasztással kapcsolatban, melyek egyik legfontosabb pontja az, hogy hazánk tranzitországból végérvényesen felvevôpiaccá vált. Ennek legfôbb oka az lehet, hogy nálunk is kialakultak olyan fizetôképes rétegek, melyek igényt tartanak a különbözô kábítószertípusokra. Igen fontos megállapítani, hogy mára a drogfogyasztás nagymértékben differenciálttá vált, a különbözô szereket különbözô csoportok használják. Ez leképez egyfajta társadalmi hierarchiát is, melynek a legalján ott találhatjuk a különbözô vegyszereket és ragasztókat használó, "szipuzó", általában feltûnôen fiatal szegények rétegét — számuk újra ugrásszerûen megnôtt, de pontos adatokkal nem rendelkezünk róluk, hiszen ôk általában nem részei a klasszikus felhasználói és forgalmazói körnek, mivel ezeket az anyagokat olcsón és legálisan is beszerezhetik. Hozzájuk képest új jelenség a kiegyensúlyozott anyagi háttérrel rendelkezô fiatalok mindinkább elterjedô drogfogyasztása, melyben igen fontos szerepet kapnak a szintetikus kábítószerek. Ezeknek újonnan felbukkant és a legutóbbi években világszerte egyre népszerûbb fajtái, mint például az extasy és a különbözô típusú gyorsítók, kifejezetten a fiatalok körében való fogyasztásra készültek. Jellemzô rájuk a viszonylag magas ár és a könnyû kezelhetôség, és noha egyáltalán nem veszélytelenek, mégis jóval biztonságosabbaknak nevezhetôk, mint például az intravénás szerek, és semmiképpen nem okoznak függôséget. Gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy ezen anyagok megjelenésével olyan rétegek is alkalmi vagy rendszeres fogyasztókká váltak, amelyek eddig nem számítottak potenciálisan veszélyeztetettnek, és akiket végsô soron divat- vagy szabadidôs fogyasztóknak is nevezhetünk. Erre a jelenségre nézetünk szerint az a fajta, a fiatalok körében egyre inkább elterjedô új típusú életforma adhat magyarázatot, mely az egyre intenzívebbé váló munka utáni rövid, de rendkívül intenzív szórakozást helyezi elôtérbe. Ily módon a drogfogyasztás a fiatalok számára egyre inkább elfogadott részévé válik az intenzív szórakozásnak, másrészt viszont nonkonformitás-érzetet nyújt. Különösen vonatkozik ez a Szigetre, ahol a probléma egyrészt a nagyszámú fiatal miatt koncentráltan jelenik meg, másrészt az esemény a külvilágtól viszonylag elzártan, de a média révén mégis a világ szeme elôtt zajlik. Mint olyan rendezvény, ahol rengeteg fiatal van egyszerre együtt nehezen ellenôrizhetô körülmények között, a Sziget jellegébôl fakadóan vonzza a kábítószer-dealereket, és feltehetôleg olyanok is kötnek itt kisebb üzleteket, akik különben nem mernek ezzel foglalkozni. Azonban — mint azt több magas rangú rendôrtiszt is elmondta különbözô fórumokon — arányaiban kisebb a drogfogyasztás itt, mint egy átlagos hétvégi diszkóban.

Az általunk megkérdezettek nem túl magas aránya — mintegy 10—15% — használt valamilyen drogot a saját bevallása szerint, általában füvet vagy hasist, viszont majdnem mindenki azt állította, hogy ha akarna, akkor nagyon könnyen jutna anyaghoz, illetve hogy találkozott már vele a Szigeten. Mindez azt jelenti, hogy ha nem is használják, akkor is ismerik a különbözô kábítószerfajtákat, illetve azt, hogyan lehet hozzájuk jutni. Azok, akik nem éltek az anyaggal, egy kivételével mind azt válaszolták, hogy nem zavarja ôket, ha mások használják, illetve a kérdés hidegen hagyja ôket. Ez igen nagy változást jelent a korábbi évekhez képest, amikor egy erôs "egészséges—drogos" szembenállás volt megfigyelhetô, és amikor a kábítószert nem használók élesen elhatárolták magukat.

Az a tény, hogy a fiatalok ilyen tájékozottak és toleránsak a drogkérdésben, bizonyítja, hogy milyen fontos részévé vált mára a fiatalok szórakozásának a kábítószer-fogyasztás. A kérdéshez azonban az is hozzátartozik, hogy ez nagyrészt az ún. könnyûdrogokra vonatkozik, hiszen mint kiderült, a fiatalok döntô többsége világosan tud differenciálni ebbôl a szempontból. Mindezt alátámasztják a Szigeten jelenlévô drogprevenciós alapítványok tapasztalatai. Ezek a szervezetek igen fontos felvilágosító és megelôzô munkát folytatnak, például tûcsere programot bonyolítanak le, noha gyakran laikus szempontok alapján dolgoznak, egymás közötti egyeztetés nélkül, civil szervezetek révén mégis jóval közelebb tudnak kerülni a fiatalokhoz, mint bármilyen illetékes szerv, szerepüket több újság is kiemelte és elismerte. Az itt dolgozók elmondták, hogy noha a kábítószerélvezôk száma nôtt, a helyzet mégis sokkal kontrollálhatóbbá vált, mivel a fiatalok jól informáltak a drogokról, és meglehetôsen biztonságos módon tudják ôket használni. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a Szigeten a fiatalok szemmel láthatóan úgy érzik, joguk van ezeket a szereket használni, hiszen azért jöttek ide, hogy végre békén hagyják ôket, ennek megfelelôen meglehetôsen nyíltan is élnek az anyaggal, elsôsorban a fûvel, az ilyenkor szokásos elôvigyázatosság nélkül, ami a szervezôket meglehetôsen kínosan érinti. A drog ily módon jelképes lázadásként és szabadságszimbólumként is megjelenik — a Nyugaton komoly hagyományokkal rendelkezô, a könnyûdrogok legalizálásáért indított mozgalom egyes jegyei, mint például a cannabis-leveles pólók, itt is felbukkantak —, amit az újságok indirekt módon kétségkívül megerôsítenek, hiszen egyfajta mítoszt teremtenek a Sziget körül, melynek egyik alapeleme az újra és újra megjelenô "drogsziget" sztereotípia.

A tolerancia szigete és az ifjúság "apolitikuma"

Világszerte tapasztalható jelenséggé vált napjainkra a fiatalok politikai érdeklôdésének és aktivitásának egyre növekvô hiánya és az ifjúsági szervezetek számának általános csökkenése, ami fokozott aggodalommal tölti el a "felnôtt" társadalmat. Ezt sokan a tömegdemokrácia kudarcaként, sokan a ma uralkodó nevelési irányzatok hibájaként fogják fel, míg mások a fogyasztói kultúra elterjedésével magyarázzák. Különösen erôteljesen jelenik meg ez a kérdés az új kelet-európai demokráciákban, pedig ebben a térségben általában erôsen túlpolitizált társadalmakról beszélhetünk. Tény, hogy a hazai fiatalság igen kevés érdeklôdést mutat a politika iránt, ami politikusok, publicisták és társadalomtudósok figyelmét egyaránt felkeltette. Cikkek és tanulmányok jelennek meg a "puha generációról", amely minden felelôsséget leráz a válláról, semmilyen érték mellett nem hajlandó kiállni, és kizárólag a saját szórakozásával hajlandó törôdni.

Sokak számára a Diáksziget léte is ezt a feltételezést igazolja. Való igaz, a Szigeten nem volt egyetlen napilap, közéleti hetilap sem kapható, hacsak a Sziget Sunt vagy az anarchisták fanzinjait nem számítjuk ezeknek — és nem szólt sehol sem a tévé vagy a rádió. A szervezôk is elmondták nekünk, az évek során azt tapasztalták, hogy az itt kint lévô fiatalok általában nem tudják ez alatt az egy hét alatt, hogy odakint a külvilágban mi zajlik, mik az aktuális hírek, hacsak azok nincsenek kapcsolatban a Szigettel. Mindezt valóban lehet egyszerû közönyösséggel és apátiával magyarázni, azonban ez túlzott leegyszerûsítésnek tûnik. Nézetünk szerint ez részben reakció a felnôtt társadalom eltúlzott átpolitizáltságára, másrészt pedig az ifjúság folyamatos önállósodásának és saját értékeinek és magatartásmintái kialakításának a folyamatába illik bele. Ahogyan ezt a bevezetôben vázoltuk, ebben a folyamatban valóban fontos szerepe van a fogyasztói kultúra elterjedésének, mely egyre inkább ifjúságorientálttá vált. A fogyasztással együtt fokozott jelentôséget kap maga a szabad idô és ezen belül a szórakozás, nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a ma felnövekvô generációk jóval nagyobb követelményeknek kell hogy megfeleljenek egy fokozott versenyhelyzetben, ahol a munka is egyre intenzívebbé válik. Részben az ez által keletkezô stresszhelyzetre adott válaszként maga a szórakozás is egyre intenzívebbé válik — hiszen kevesebb lett az erre fordítható idô is —, és egyre fontosabb szerepet tölt be a fiatalok életében.

Pontosan a fogyasztás sokszínûsége és a széles kínálat az, ami egyre növekvô toleranciához vezet, hiszen bizonyos irányzatok vagy stílusok kizárásával a fiatalok csak saját választási lehetôségeiket korlátoznák. Ilyen szempontból a Sziget és az általa kínált kulturálisan sokszínû programok — mint például az etno-zenekarok, az elôadások és a különbözô dokumentumfilmek — amellett, hogy a szórakozást szolgálják, fontos kulturális mintaadó és szocializációs szerepet töltenek be. Ez még akkor is igaz, ha a fiatalok egy-egy programon csak rövid ideig vesznek részt, és sok mindenbe csak belekóstolnak, azonban szinte semmit nem utasítanak el. Sokak legfôbb programja a Szigeten egyfajta folyamatos körforgás volt, melynek egyaránt volt része a vásárlás, az Afrika-fesztivál, a kocsmázás, a videósátor vagy a Szabadegyetem. Az a tény, hogy a fiatalok ilyen nagy mértékben érdeklôdôek és nyitottak, már eleve kizárja azt, hogy általában apatikusak vagy közömbösek lennének. Szerintünk sokkal inkább arról van szó, hogy a munka és/vagy a tanulás, vagyis a jövôre való megfelelô felkészülés és az ezt kiegészítô intenzív szórakozás együtt egy olyan új és az eddigieknél sokkal önállóbb életstílust teremtett meg, amelynek nem vagy még nem része az aktív politizálás, és a politika is csak úgy jelenik meg mint érdekesség — például a hírmûsorokban —, vagy pedig adott esetben mint választható szakma vagy kereseti lehetôség.

Szintén fontos tényezô az a fajta közösségi hangulat, amely a rendezvényre jellemzô, és amely a fiatalok számára a kínálat mellett az egyik legnagyobb vonzerôt jelenti. Ilyen sok fiatal mellett nagyon sokak számára meglepô — egy-két esetet leszámítva — az agresszivitás szinte teljes hiánya. Ezt különösen az egészségügyi felügyelet dolgozói emelték ki, akik gyakran tapasztalták a fiatalok nagyfokú segítôkészségét, még olyan esetekben is, amikor erre nem volt szükség. Több interjúalanyunk is megjegyezte, hogy a szervezôk eredeti mottója — "Kell egy hét együttlét" — mennyire igaznak bizonyult, és hogy milyen igény van a fiatalokban arra, hogy találkozzanak egymással, hogy minél több emberrel ismerkedhessenek meg, és minél szabadabban lehessenek saját korosztályuk társaságában. Mindez egyértelmûen egy új generáció önkifejezésének és életképes önszervezôdésének a jele, melyet a Diáksziget története, a kezdeti elszigeteltségbôl, ellenszenvbôl és anyagi kudarcokból való kitörés és a jelenlegi sikerek és elismerések is egyértelmûen igazolnak.

Összegzés

Hangsúlyozva azt, hogy kutatásunk nem a teljesség igényével készült, a következô pontokban foglalhatjuk össze a Szigeten tapasztaltakat:

A Sziget létrejöttének, szervezôdésének története beilleszthetô a fogyasztói ipar kialakulásának folyamatába, ugyanakkor a fogyasztói iparnak egy sajátos formájaként jelentkezik; nem egyszerû piaci vállalkozás a Sziget, hanem éppen az önkormányzati támogatás révén a vállalkozás és a költségvetési támogatás ötvözeteként jöhetett létre. Az önkormányzati támogatás mellett a rendezvény sikerességéhez nagymértékben hozzájárultak a kulturális elit, az alternatív kultúra régi és új képviselôi is és nem utolsósorban az a közösségi élmény, amit a Sziget a látogatóinak nyújthatott.

A Birminghami Iskola egyik alaptézise, miszerint a fogyasztói kultúrának nem mindenki egyformán részese, a Sziget látogatóira is kiterjeszthetô: több vonatkozásban is állíthatjuk, hogy a Sziget elsôsorban a jövendôbeli középosztályé. Egyrészt a résztvevôk zöme a utolsó éves középiskolások, az egyetemi hallgatók, valamint az aktív keresô fiatalok soraiból kerül ki, akik intenzíven megdolgoztak a Szigeten való részvételükért, és akik tudatosan megtervezett nyári programjukként tekintik az egyhetes rendezvénysorozatot. Másrészt a szigeti résztvevôk fogyasztóként viselkednek, fogyasztásuk konform jellegû, de a fogyasztás során az elit és az alternatív kultúra mintáival is találkoznak, és átveszik ezeket.

A Sziget mint szórakozási forma összekapcsolódik azzal a változással, ami a fiatalok szabadidô-tevékenyégében bekövetkezett. A változás egyrészt szerkezetileg más munka—szabad idô megosztást eredményezett, másrészt magasabb intenzitásfokra emelte a munkavégzést és a szórakozás igényét is: a Szigetre látogató fiatal intenzíven tanul vagy dolgozik, tudatosan próbálja megtervezni az életét, és az intenzív szórakozás reményében vesz részt a szigeti rendezvényeken. Az intenzív kikapcsolódásnak igen fontos eleme a közösségi élmény: ilyen értelemben a Sziget nem egy bevásárlóközpont, hanem kulturális rendezvények olyan tere, amelyben lehetôség nyílik nemcsak magyarországi, hanem határon túli magyarok és külföldi fiatalok találkozására is. Ebben a vonatkozásban cáfolandónak tûnik az a nézet, miszerint a fiatalok individualizálódása, társadalmi részvételének csökkenése eltörli a közösségi részvétel igényét. Ez az igény valóban létezik, kielégítésének színterét és módozatait azonban a fiatalok szeretnék önállóan megválasztani és kialakítani.

A fogyasztásban észlelhetô konformitás mellett bizonyos nonkonformitás figyelhetô meg a fiatalok körében. Ez a nonkonformitás a Szigeten paradox módon fogyasztói jelleget is öltött, hiszen külsô jegyei a tetoválástól az extrém ruhadarabokig a helyszínen megvásárolhatóak voltak. Ezzel kapcsolatban leszögezhetô: a fiatalok nonkonformitását ma már nagymértékben a fogyasztói ipar és a médiák által gerjesztett és kialakított magatartásminták vezérlik. Emellett azonban a nonkonformitásnak egy más típusát is tapasztalhattuk a Szigeten, amelyet az önálló érték- és stílusteremtés, az alternatív kultúra által nyújtott minták jellemeznek (mint pl. a Tilos Rádió). A nonkonformitás harmadik vonulatát a piacon is tapasztalható versenyhelyzet termeli ki: ez a verseny nem csupán az anyagi javak és a társadalmi pozíciók megszerzésének küzdôterén zajlik, de megnyilvánulhat a szabadidô-tevékenységek megválasztásában is (lásd pl. a kötélugrás).

Az ifjúságkutatási irodalomban elterjedt az a tézis, hogy a fiatalság a rendszerváltás vesztesének tekinthetô. Érthetô, hogy a rendszerváltással nem járt együtt generációváltás is, hiszen a fiatalok egy nagyon szûk csoportja az, amely generációváltás-partnerként jelenik meg például a politikában. A másik tézis "puha" generációként értékeli a fiatalokat, akik elfordultak a közélettôl és a politikától. A Sziget némiképp ellentmond ennek a tézisnek: a szigeti fiatalok nem egy "puha", hanem egyszerûen egy "másik" generáció tagjai. Egy olyan nemzedéké, amely a professzionális munkavégzésre és versenyhelyzetre tudatosan készül, ehhez viszont elvárja az önálló döntés jogát a szabad idô eltöltésének megválasztásában. E nemzedék tagja nem akar politikus lenni, nem kíván részt venni a közéletben sem, mert úgy gondolja, hogy ha vannak professzionális politikusok, akkor önállóan el képes dönteni, kire kell adnia szavazatát. A mintákat, értékeket pedig ez a generáció olyan közösségektôl és olyan tevékenységi formákon keresztül szándékszik elsajátítani, amelyek számára szimpatikusak. Ez a nemzedék valóban a piaci körülmények hatása alatt áll, de a Sziget pontosan azt bizonyítja, hogy a piaccal szembeni alternatívákat, a közélet vagy a kultúra területérôl érkezô kritikákat könnyen magáévá teszi. A generációváltás azután fog majd bekövetkezni, amikor ezen a talajon ez az új nemzedék megveti a lábát.

JEGYZETEK

1. A Centre for Contemporary Cultural Studies (CCCS) 1964-ben alakult Richard Hoggart vezetésével. A hetvenes években számos tanulmányt közöltek a Working Papers in Cultural Studies sorozatban. Alapvetônek tarjuk ebben a sorozatban Clarke J.—T. Jefferson: Working Class youth cultures. Working Papers in Cultural Studies. Birmingham, 1974.

2. Négy jellemzô alapján — külön szoba, saját tanulóasztal, különórákon való részvétel, illetve egyesületben való sportolás — készített összevont mutatóról van szó.

3. Harcsa István: Az ifjúság életkörülményei I. Gyermekek a családban. A 10—14 éves korosztály életkörülményei. Társadalomstatisztikai füzetek. Bp., 1995. 27. sz. 59.

4. Gábor Kálmán—Cseke Péter: Fordulat elôtt? A magyar és román tanuló fiatalok összehasonlító vizsgálata. Budapest (kézirat) 1997.

5. Gábor Kálmán—Molnár Péter: Az ifjúsági kultúra korszakváltása. A magyar és nyugatnémet fiatalok a nyolcvanas években. In: Civilizációs korszakváltás és ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái. Szerkesztette: Gábor Kálmán, Szeged, 1993.

6. A kutatást saját erôforrásból végeztük.