és ismét lassan jô a nyár
a hárs virága álmosan
növeszti szirmát
ahogyan
te alig bírnád
mint a szél
a lomb alatt
szirom sziromhoz alig ér
ha nincs ki értené
fogd föl magad
esôs a délután
ezért félti a nyár míg féltheti
szép jelmezét
kölcsön ne vedd
azt csak késôn lehet
miután néhány
hûvös éjszakát
a hold a földre hintett
s befele fordult
a tekintet.
Könnyû vers a vénülésrôl
két félelemtôl ugyanolyan messze itt
latolgatom a bátorság esélyeit
mert ez a látszat
belül vékony vagyok a két karom
féltôn takarja gyáván öleli
kis babonámat
a csend a rend szépen telik
kerekre hízik rajtam néhány
kósza gátlás
szerényen élek épp csak az dühít
hogy nincs rám tekintettel már
az idôjárás.