Pro és kontra

Napjaink egyik vitatott kérdése az oktatási rendszer szerkezetváltása. Szenvedélyes viták folynak arról is, hogy csökkentek vagy pedig növekedtek a tanuló fiatalok esélyegyenlôtlenségei. Az egyik oldalon az a nézet uralkodik, hogy ez a rendszer nyitottabbá vált a szerkezetátalakulás során, mások pedig azt hangsúlyozzák, hogy a kilencvenes évek változásai a rendszer "elitközpontúságához" vezettek. Az egyik nézet képviselôi a rendszer sokféleségét, a másik nézet képviselôi annak kettészakadását, illetve az iskolázatlan, falusi társadalmi csoportok gyerekeinek az oktatási rendszerbôl való egyre nagyobb mértékû kirekesztôdését hangsúlyozzák. Az egyik nézet képviselôi a piac-kompatibilis iskolarendszer létrejöttének elkerülhetetlenségét, mások a piacnak az esélyegyenlôségre gyakorolt romboló hatását emelik ki. A piac-kompatibilis oktatás mellett érvelôk —különösen a felsôoktatás területén —azt hangsúlyozzák, hogy a különbözô társadalmi csoportok tudatosan megválasztják, hogy hol, milyen irányban tudnak karriert csinálni. A másik tábor viszont azzal érvel, hogy a társadalmi szelekció a felsôoktatási rendszerben soha nem volt olyan erôs Magyarországon, mint a kilencvenes években. Ezt támasztják alá azokkal az adatokkal, amelyek azt mutatják, hogy az elit jellegû felsôoktatási intézményekben (mûvészet, tudomány, orvosi) tanuló hallgatók nyolcvan százaléka a középiskolák mintegy egynegyedébôl kerül be.

A kétféle forgatókönyv és a társadalmi egyenlôtlenségek

A magyarországi viták kapcsán legyen szabad az olvasót azokra a nyugat-európai vitákra emlékeztetni, melyek a társadalmi egyenlôtlenségek és az ifjúság viszonyának elemzése, illetve a fiatalok jövôbeli kilátásának latolgatása során felvetôdtek. E viták kiindulópontja: az ifjúságkutatásban új korszakba léptünk. A hetvenes évek elméleti és módszertani szempontból innovatív ifjúságkultúra-kutatási tradícióját megdöntötték azok a kijózanító hatású beszámolók és elemzések, amelyek a nyolcvanas évtized ifjúsági munkanélküliségének természetérôl és társadalmi következményeirôl szólnak. Azt hangsúlyozzák, hogy jelenleg olyan strukturális változások várhatók, amelyek —legalábbis potenciálisan —kihatással vannak az "ifjúság" fogalmára és a fiatalokra mint szociális kategóriára egyaránt. A demográfiai, technológiai és gazdasági változások, az oktatás és képzés módosítják az ifjúsági átmenetek szabályozó mechanizmusait is. Továbbra is vitatott kérdés marad: a fiatalok értékei, életükkel, jövôjükkel kapcsolatos attitûdjei szintén változnak-e, és ha igen, hogyan? És ha így van, az ilyen változások úgy jelentenek-e pluszt a strukturális változásokhoz képest, hogy függetlenek tôlük, avagy alapjában részét képezik azoknak? (Chisholm 1993. 49.)

Az "ifjúság" új fogalmát, a fiatalok helyzetét meghatározó társadalmi egyenlôtlenségeket a "társadalomalatti osztály" tézisével kapcsolják össze. Halsey kimutatta, hogy a hetvenes évek közepétôl a jómódú többség és a leszakadt kisebbség közötti különbségek elmélyültek. A szegénység egyre terjedt. Szerinte 1983-ban a brit lakosság 36%-a élt olyan vagy ahhoz közeli szinten, hogy segélyekre szorult. A "két ország" mindinkább lakóhely szerint is elkülönült: a többoldalúan depriváltak mindinkább romló körülmények között a belvárosban rekednek meg, míg azok, akik ezt anyagilag megtehetik maguknak, a külsô városrészbe költöznek. (Halsey 1988 29.) A német ifjúságkutatók pedig azt a megállapítást fogadták el, miszerint olyan társadalmi változások zajlanak le, hogy a társadalom csaknem egésze jómódú középosztállyá válik, amely az "ifjúságra" mint egységes kategóriára nézve általános érvényû következménnyel jár.

Az ifjúság és a társadalmi egyenlôtlenségek viszonyának lehetséges alternatívája beágyazódik a posztindusztriális társadalom jövôjérôl és a társadalmi munkamegosztásról folyó vitákba, amely a fejlett társadalmak strukturális munkanélkülisége, technológiai innovációja és a jövedelemelosztása fényében zajlanak. Ebben a vitában az ifjúságra nézve két szcenárió rajzolódik ki.

Az egyikben, a munkanélküliség szcenáriójában Nagy-Britanniában a hetvenes évek során kialakult "két ország""modell fennmarad egy, a hátrányos helyzetûek alkotta rugalmas munkaerô-tartalékokkal, amely a kettôs munkaerôpiac másodlagos szektorát képezi. Az ehhez kapcsolódó társadalmi kockázatok nyilvánvalóak. Az ifjúsági zavargások lehetôsége ezek közül csak az egyik, az etnikai zavargásokkal való összekapcsolódás pedig robbanó hatású, mivel az etnikai/faji kisebbségek ifjúsága egyre inkább hajlamos kedvezôtlen helyzetét az intézményesített rasszizmusnak tulajdonítani.

A másik, a szabadidô megnövekedésének szcenáriója letörölné a stigmákat a nem-foglalkoztatottakról, akik egy új "dologtalan" szabadidôs osztály alapját képeznék. Ennek az elmozdulása a munka-szcenárió felé a tanulás felértékelôdéséhez és a fiatalok középosztályba integrálódásának felgyorsulásához vezet.

Napjaink magyar társadalmának átalakulásában mindkét —fiatalokat érintô —szcenárió benne rejlik A kérdés különösen aktuális a kelet-európai társadalmakban, ahol az ipari társadalmak úgy követték az elmúlt negyven évben a nyugat-európai ipari társadalmakat, hogy társadalmi berendezkedésükben a kelet-európai mintákat kényszerültek követni. Azaz: a társadalmi egyenlôtlenségek értelmezésekor nem kerülhetjük meg a társadalmi átalakulás kérdését.

A hatalmi struktúra átalakulása és nemzedékváltás.
A mobilitás csatornái

A hatalmi struktúra értelmezése nélkül nem adhatunk választ a kelet-európai ipari társadalmak átalakulására, amelyet nagy mértékben befolyásolt az oktatási rendszer hatalomközpontú szabályozása. A szocializmus lényege a munkaerô és a tulajdon korlátozása. Ennek következtében primátust kap az ideológia és a bürokrácia. Az elitek tagoltsága a politikai hatalmi és ideológiai síkon következik be. Szelényi —Konráddal írt —könyve éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az elit úgy alakult át, hogy a káderréteg mellett megjelenik egy iskolázottabb technokrata-réteg. A hatvanas évekig dinamikusan növekvô iskolázottság eljut addig a szintig, hogy a káder-bürokrata-rend mellett a szakértelmiség is egyre fontosabb szerepet játszik; létrejön a szocializmus technokráciája. Kialakul a felemelkedés két csatornája: a politikai intézményrendszeren belüli és az állami oktatási rendszer. A hatvanas évek végétôl a humán értelmiség csoportja ebben a hatalmi törekvésben vesztes lett. A nyolcvanas években már három csatorna mûködik: a politikai fôiskola, marxista-leninista egyetemek, az állami egyetemek és az underground, azaz: házi egyetemek. Ezek mind eltérô tudású és társadalmi hátterû elitcsoportokat hoztak létre, és mindhárom csatornán felvetôdik a nemzedékváltás kérdése.

A mobilizációs csatornák hármassága, ami a nyolcvanas évek elején kialakult, egyben az iskolai tudás különbözô tereit, értékeit is jelenti. Az MSZMP-hez tartozó politikai fôiskola, az állami egyetemek intézményes keretei és ezek underground csatornái a hetvenes évek elején igazolják a Szelényiék által felvetett elit társadalmi szerkezetét. Ennek lényege: kialakul egy technokrácia és egy marginalizálódó értelmiség. Ez az elitszerkezet elôrevetíti az átalakulás ütemének felgyorsulását, melynek napjainkig visszatérô jelensége a nemzedékváltás kérdése (Szalai 1994, Szalai 1996).

A helyi társadalom és nemzedékváltás

A társadalmi szerkezet újratagolódása és a nemzedékváltás kérdése erôteljesen felszínre kerül, ha a helyi társadalom vonatkozásában nézzük az új elitstruktúra kialakulását. Ehhez a megközelítéshez két szempontot érdemes kiemelni:

a) Szocialista bürokrácia átalakulása, ezzel az új elitstruktúra kialakulása: a pártrend és a technokrácia kettôsségével. Ez származásban és iskolázottságban is különbözôségeket takar.

b) Az átalakulás kezdetével a kettôs társadalmi szerkezet is kialakul. Ekkor fontossá válik ennek értelmezése is. Kemény István már az átalakulás kezdetén hangsúlyozta, hogy hatalom a magyarázó ereje e társadalomszerkezetnek. "A pártközpont által diktált monolitikus hatalommegosztás az egyik (és 1963-ban a fontosabbik) kiindulópont. Mint egy késôbbi tanulmányomban írtam, állami tulajdonban volt a földek, az energiaforrások, a városi telkek és a termelôeszközök java része; az állam rendelkezett az ország munkaerôivel; az állam szabta meg a munka díjazását is. Az állami tulajdon fölött a politikai bizottság rendelkezett; a gazdasági uralmon kívül kezében volt a politikai, a katonai, a kulturális és az információs hatalom is. Ugyanakkor úgy véltem —és úgy vélem most is ", hogy a Rákosi-terrornak és a Kádár-rezsim megtorlási idôszakának (1957"1963) nem sikerült a korábbi társadalmi szerkezetet felszámolnia. Két építményt, két szerkezetet láttam magam elôtt: az egyik az utánzással született kommunista szerkezet volt, a másik az évszázadok alatt kialakult bonyolultabb és szövevényesebb szerkezet." (Kemény 1994)

A Kemény által felvett hatalmi elem mellett van a társadalom mélyében egy másik is: a második gazdaság megjelenése, a piaci viszonyok kiépülése. A második gazdaság fontos szerepet játszik az elitstruktúrák megváltoztatásában: lehetett valaki a pártbürokráciának vagy a technokráciának tagja, de döntô céljává válik, hogy a politikai privilégiumait gazdaságivá váltsa át. Az olyan tanulmány, mint például Az utolsókból lesznek az elsôk?, amely leírja, hogyan tudja a pártbürokrácia tudását konvertálni az átalakulás során, értelmetlen lenne, ha nem vennôk figyelembe, hogy a hetvenes évek városi pártitkárai hogyan ügyeskedték ki a második állami lakást anyósuk nevére (Kolosi Tamás—Róna-Tas Ákos 1992). Ahogyan nem hagyhatjuk figyelmen kívül az elnyomott parasztok, munkások kompenzációs stratégiájával párosuló kispolgárosodási törekvéseit sem. Ez a folyamat a 90-es években felgyorsult azáltal, hogy a burzsoává válás lehetôsége elérhetô céllá lett.

Ha a helyi társadalom szerkezetét vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy eltérô volt az állami ipar kiépítettsége. Mindegyiket viszont átszôtte az a hatalmi struktúra, amelyet a kommunista párt dominanciája testesített meg. A pártnómenklatúra azonban a szocialista ipar fellegváraiban is érintkezett a második gazdasággal, a téesz-melléküzemágakkal, a vgmk-kal, és jól tudta konvertálni kapcsolatait a spontán privatizációs folyamatokban.

A lokális társadalmak között különbséget tehetünk aszerint is, hogy mennyire váltak válságövezetekké, hol volt a szocialista nagyipar fellegvára, hol volt jelentôsebb a mezôgazdasági kistermelés és gazdálkodás. A nyolcvanas évek végére a különbözô területek elitjei átalakuláson mentek keresztül, melynek lényege, hogy a pártbürokrácia a hagyományos elit hatalmát a gazdaságba konvertálja át.

Az állami ipari struktúrában a hetvenes években diplomázott nemzedék a nyolcvanas évekre osztályvezetôi funkciókat tölt be, ez lesz napjaink burzsoáziája. A burzsoává válást éppúgy elôsegítette a KISZ-es múlt, mint a második gazdaság ismerete. A helyi hatalmi szerkezet nemzedékváltását pedig nem véletlenül a nyolcvanas években kialakult hármas mobilitási csatornának, politikai csatornájának utolsó nemzedéke a BIT-esek testesítik meg. Ebben a versenyben a nyolcvanas évek végén feltûnt fiatal —underground kapcsolatokkal rendelkezô —politikusi nemzedék háttérbe szorult, hogy napjainkra az undergroundot elfelejtve divatos yuppie öltözetben újra megjelenjék.

Az oktatási rendszer átalakulása és a fiatalok esélyei

A társadalmi átalakulás és a fiatalok esélyeinek értelmezésében figyelembe kell venni a demográfiai tényezôket, a közoktatási rendszer átalakulását és azzal összefüggésben a munkaerôpiaci helyzet alakulását.

A 90-es éveknek legfontosabb tendenciái az iskolai végzettség hosszú távú emelkedése, a másik tendencia az 1974 és 1976 között született nagyobb létszámú korosztály átvonulása az oktatási rendszeren. Végül igen lényeges oktatáspolitikai változtatások történtek: a felsôfokú intézetek ösztönzése a hallgatói létszám emelésére, a középfokú oktatásban érettségit adó típusok kiterjesztése, szakmai iskolai képzésben résztvevôk létszámának csökkentése (Andorka 1996).

A magyar oktatási rendszer átalakulása felgyorsult, miközben az oktatási rendszer esélyegyenlôség-központú ideológiája több ponton megkérdôjelezôdött. A megkérdôjelezés nem feltétlenül az egyenlôtlenségek növekedésének következménye, hanem inkább annak, hogy a tömegesedés, demokratizálódás, globalizálódás nem vezet az egyenlôtlenségek csökkenéséhez, hanem új típusú egyenlôtlenségek jönnek létre. (Lukács 1996)

A magyar oktatási rendszeren a nemzedékek átvonulásában meghatározó szerepet játszanak a demográfiai tényezôk, a regionális és az etnikai különbségek. Az iskolaszerkezet-váltással felbomlott a vertikális iskolaszerkezet, a gimnáziumok lefelé terjeszkedésével elmosódott az alap- és középfok közötti, a szakközépiskolák felfelé terjeszkedésével pedig a középfok és felsôfok közötti határ. Vitás kérdés: csökkent-e, illetve növekedett-e az iskolarendszer átjárhatósága.

A rendszerváltás a szakképzés területén jelentette a legnagyobb kihívást. A kihívásra adott válaszok igen differenciáltak —a szakképzés az a terület, amelyben egyre inkább az iskolán kívüli képzés szerepe növekszik —illetve ennek mentén ragadható meg leginkább a felnôttoktatás átalakulása (Liskó Ilona 1996a, Liskó 1996b).

A középosztállyá válás esélye és underclass. Következtetések

A közoktatási rendszer átalakulása növelte a versenyt az általános iskolák, illetve a gimnáziumok között azáltal, hogy az utóbbi nyolcosztályos gimnáziummá alakult. Az iskolák közötti verseny nyomán felerôsödô szelekció a társadalmi szelekció felerôsödésével járt együtt. Vizsgálataink azt mutatják, hogy a gimnazista nyolcadikosok (a szülôk iskolázottságát, foglalkozási pozícióját és anyagi helyzetét tekintve) sokkal elônyösebb szülôi háttérrel rendelkeztek, mint az általános iskolák nyolcadikosai. A gimnáziumnak viszont, hogy vezetô szerepét megôrizze, növelnie kellett a környezô falvakból bekerülôk arányát, azaz az iskolai szelekció erôsödése növekvô területi nyitottsággal párosult.

Az iskolai szelekció elôre hozatala, illetve az általános iskolák közötti verseny a nyolcadikosok társadalmi összetételét két irányba befolyásolja: növekszik a különbség a "jó", illetve "rossz" iskolák között, valamint növekszik a különbség az iskolán belül. A legmarkánsabb új jelenség az "underclassból" (alacsony iskolázottságú, tartósan munkanélküli szülôk) származók növekvô elkülönülése, amely gyakran etnikai (roma gyerekek) elkülönülését is jelenti. Az általános iskolák közötti verseny viszont növeli az iskolák területi nyitottságát. (Az utóbbi idôben viszont az iskolák próbálják "mederben" tartani az iskolaválasztás szabadságát.)

Az általános iskolai szelekció még inkább érvényesül a középiskolában. Vizsgálatunk Tamásiban és Gyôrött is megerôsíti, hogy a szakmunkásképzô, szakközépiskola, gimnázium iskolatípus szerinti különbözôsége a tanulók társadalmi összetételének a különbözôségét is jelenti, vagyis a gimnáziumi tanulók kerülnek ki (a szülôk iskolázottságát, a foglalkozási pozícióját, anyagi helyzetét tekintve) a legelônyösebb családi környezetbôl, majd a szakközépiskolások, és az utóbbiaktól élesen elkülönülnek a szakmunkástanulók. A szakmunkástanulók belsô differenciáltsága igen erôs, mindenekelôtt az "underclassból" jövôk és a "többiek" között húzódik, illetve ezen iskolatípusban rajzolódnak ki az anyagi különbségek. A három iskolatípuson belül a szakmunkásképzôben, valamint a szakközépiskolában a legmagasabb a bejárók, kollégisták aránya.

A korai szelekciónak a nyolcadikosok felsôoktatási intézményekbe való továbbtanulási szándékát nézve meghatározó szerepe van: Tamásiban a gimnazista nyolcadikosok közül mindenki tovább akar tanulni, a nem gimnáziumi nyolcadikosoknak viszont mintegy kétötöde érettségit adó intézménybe szeretne tanulni, kétötöde pedig már nyolcadikban elhatározta, hogy felsôfokú intézményben szeretné folytatni tanulmányait. A továbbtanulási szándékokban mutatkozó különbség a szakmunkásképzô és az érettségit adó intézmények között húzódik. A hetvenes évekhez képest a szakmunkástanulók és szakközépiskolások továbbtanulási szándékában egy felfelé tolódás figyelhetô meg: a szakmunkástanulóknak mintegy kétharmada szeretne továbbtanulni, igaz döntô többségük érettségit szeretne szerezni. A szakközépiskolásoknak négyötöde, a gimnazistáknak pedig kilenctizede szeretne felsôfokú intézménybe továbbtanulni. A szakközépiskolások továbbtanulási szándéka inkább korlátozódik arra a szakterületre, amely a szakközépiskola profilja (Tamásiban a közgazdaságtan), a gimnazistáké univerzálisabb, de mindkét iskolatípusban a továbbtanulni szándékozók fele a fôiskolát választotta.

A tamási vizsgálat azt a hipotézist erôsítette meg, hogy a közoktatási rendszer átalakulása az iskolai szelekció felerôsödésével jár. Óvatosan kell azonban bánnunk azzal a következtetéssel, hogy ez a társadalmi szelekció felerôsödését is eredményezte. Ennek oka, hogy az iskolai, illetve iskolán belüli szelekció társadalmi szelekcióként az underclassból jövôk, és a többiek közötti szakadékot mélyíti. Az iskolai szelekció felerôsödése jelentôsen megnövelte a területi mobilitást, amely a "többség" számára növelte az iskolaválasztás, illetve a továbbtanulás esélyét. A továbbtanulási esélyek növekedésének az egyik legfontosabb tényezôje a piaci rendszer kiépülése, és ebben a rendszerben helyüket megtalálók számára egyre fontosabbá válik a gyerek iskolai taníttatása. A piaci rendszer kiépülése nem csökkenti, hanem növeli a továbbtanulási esélyeket.

A fiatalok esélyének megítélése szempontjából meghatározó jelentôségû a felfelé kúszó mobilitás jelensége (climbing mobility), amelynek egyfelôl kedvez a piaci rendszer kiépülése, másfelôl a közoktatási rendszer átalakulása (a szakmunkásképzôk, szakközépiskolák "felfelé" orientálódása, amely mindkét iskolatípusban a továbbtanulási szándék fokozódásával jár (a szakmunkástanulók számára az érettségi, a szakközépiskolások számára a korábbi évtizedekkel szemben a felsôfokú képzettség megszerzése). E folyamat mellett azonban két tendencia felerôsödése figyelhetô meg: egyrészt az elitbe való bekerülés egyre nehezebbé válása - ezt mutatja az, hogy a gimnáziumok elit jellege tovább nôtt -, másrészt az iskolázatlan, szakképzetlen rétegek gyerekeinek végleges leszakadása.

A gyôri vizsgálat erôsítette meg azt a meggyôzôdésünket, hogy a közoktatási rendszer felôli megközelítésünk nem lehet teljes, ha nem vizsgáljuk meg, milyen szerepet játszanak a felekezeti iskolák az esélyegyenlôség alakulásában. Azt gondoljuk, hogy két egymásnak ellentmondó hipotézist kockáztathatunk meg:

A felekezeti iskolák az élesedô konkurenciaharcban "elitképzô" feladatukat hangsúlyozzák, következésképpen a bekerülés a felekezeti iskolába egyre erôsödô társadalmi szelekcióval jár.

A felekezeti iskolák az élesedô konkurenciaharcban a szociális problémák, a leszakadó rétegek megállítására szolgáló kompenzáló programok kialakítására törekednek.

Az egyetemi hallgatói vizsgálataink elôzetes eredményei alapján két hipotézist kockáztathatunk meg:

Az egyetemi hallgatók családi hátterében meghatározó a szülôk iskolai végzettsége, azaz a kulturális tôke, ez azonban a gazdasági tôke fokozódó szerepével párosul. A gazdasági tôke növekvô szerepe viszont egy másik vizsgálattal, illetve a jogászhallgatókkal készített mélyinterjúkkal összhangban azt is jelenti, hogy az egyetemi hallgatók jelentôs része elsôgenerációs értelmiségi lesz. A mélyinterjúk azt is megmutatják viszont, hogy a szülôk az adott település (többnyire falu, illetve kisváros) —elsôsorban vállalkozásuk révén —befolyásos polgárai.

IRODALOM

1. Andorka Rudolf: Társadalmi változások és társadalmi problémák, 1940"1990, Statisztikai Szemle, 1992. 4"5. 301"324.

2. Uô. A magyar társadalom: a múlt öröksége, a rendszerváltás problémái és lehetséges jövôbeli fejlôdés 2005-ig. I-II. Valóság, 1995. 4. és 5., 63"91., illetve 37"53.

3. Uô. A társadalmi jelzôszámok tükrében. In: Társadalmi riport 1996. Szerkesztette: Andorka Rudolf - Kolosi Tamás - Vukovich György. Bp., TÁRKI"Századvég, 16—44.

4. Csizmadia Ervin: A magyar demokratikus ellenzék (1968 - 1988). Bp., T-Twins Kiadó. 1995.

5. Chisholm, Lynne: Élesebb lencse vagy új kamera? In: Civilizációs korszakváltás és ifjúság. Szerkesztette: Gábor Kálmán, Szeged, 1993.

6. Dahrendorf, Ralf: Reflections on the Revolution in Europe. New York, Random House, 1990.

7. Gábor Kálmán: Társadalmi átalakulás és ifjúsági korszakváltás. Educatio Füzetek. 1996. 13"34.

8. Halsey, A. H. British Social Trends Since 1900, revised ed., London, Macmillan 1988.

9. Jelentés a magyar közoktatásról (eds.: Halász Gábor"Lannert Judit), Bp.,1995 Országos Közoktatási Intézet, 41.

10. Kemény István: Szemináriumi elôadás a posztindusztriális társadalomról. In: Szociológiai írások. Szerk. Gábor Kálmán, Kemény István. Szeged, 1992.

11. Uô. Hol tart a társadalmi kompromisszum Magyarországon. Párizs, Magyar Füzetek 1. In: Kemény (1992)

12. Uô. A központosított gazdaság és a civil társadalom. In: K. I.: Közelrôl és távolból. Bp., Gondolat Könyvkiadó. 1986.

13. Uô. Velük nevelkedett a gép. Szociológiai Tanulmányok. Bp.,1990. VITA

14. Uô. Szociológiai írások. Szerkesztette: Gábor Kálmán, Kemény István, Szeged, 1992. Replika Könyvek 1.

15. Uô. Doktori értekezés tézisei. Szociológiai írások. Bp.,1994.

16. Uô. Társadalmi átalakulás és ifjúság. Bp., 1996. (Kézirat)

17. Uô. A magyarországi roma (cigány) népességrôl. Magyar Tudomány, 1997. 6., 644"656.

18. Uô. A romák és az iskola. Educatio, 1996. 2., 71"83.

19. Kertesi Gábor"Kézdi Gábor: Cigány tanulók az általános iskolában. Educatio Füzetek. 1996. 3., 7"101.

20. Kozma Tamás: Ifjúság és oktatás. Educatio, 1995. 2. 208"222., illetve 216.

21. Uô.Településhálózat és iskolarendszer. Educatio, 1996. 2., 248"259.

22. Lannert Judit: Változások a hazai iskolaszerkezetben. Educatio, 1996. 2., 215"230.

23. Liskó Ilona: Elit oktatás és iskolaszerkezet. Educatio,1995. 4., 727"732.

24. Uô. A szakmunkásképzés alternatívái. Educatio, 1996. 1., 1"14.

25. Uô. A szerkezetváltás elsô hulláma. Educatio, 1996. 2., 260"273.

26. Lukács Péter: Iskolarendszerek a fejlett országokban. Educatio,1996. 2., 203"214.

27. Kolosi Tamás"Róna"Tas Ákos: Az utolsókból lesznek az elsôk? A rendszerváltás társadalmi hatásai Magyarországon. Szociológiai Szemle, 1992. 2, 3"26.

28. Konrád György"Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz. Bp., Szépirodalmi Kiadó, 1989.

29. Szalai Erzsébet: Útelágazás. Hatalom és értelmiség az államszocializmus után. Budapest"Szombathely, Pesti Szalon Kiadó—Savaria University Press, 1994.

30. Uô. Az elitek átváltozása. Bp., Cserépfalvi Kiadó. 1996.

31. Szamuely László: Változó struktúra, változó ipari társadalom. Bp., Koping"Datorg rt. 1992.

32. Szelényi Iván"Konrád György: A késleltetett városfejlôdés konfliktusai. Valóság, 1971. 112., 20"35.

33. Tellér Gyula: A szabadság egy rejtett dimenziója. Párizs, 1978. Magyar Füzetek 1.

JEGYZETEK

1.Az oktatás helyzetét alapvetôen meghatározza az egyes korosztályok létszáma, összetétele. Magyarországon az elmúlt évtizedben a korosztályok száma különösen gyorsan változott. A hatvanas évtized elejének rendkívül kislétszámú korosztályai után következtek a hetvenes évek közepén született nagylétszámú korosztályok. A demográfiai csúcs tanulói a közoktatásból már kikerültek, az elmúlt években az általános iskolákban, két éve pedig már a középfokú oktatásban is egyre kisebb korosztályok vesznek részt. A középfokú oktatás most érkezett el a radikális tanulólétszám-csökkenéshez, miközben az általános iskolákban ez a folyamat lassan befejezôdik. (Kozma 1995, Kozma 1996)

2. Nemzetközi tendencia, hogy egyre többen és magasabb életkorig vesznek részt az iskolarendszerû képzésben, mind nagyobb tömegek számára mind késôbbi idôszakra tolódik tehát a munkaerôpiacra kilépés idôszaka. Az oktatás ilyen értelmû expanzióját részben a gazdasági fejlôdés igényei kényszerítik ki abban az értelemben, hogy a dolgozóknak egyre több és színvonalasabb képességre van szükségük. Másfelôl a munka világának átalakulása, beleértve a munkanélküliség jelentôs mértékét is, amely minden fejlett országban azzal jár, hogy a fiatalok munkájára egyre késôbbi életkorban van és lehet szükség, a munkaerôpiacra való belépésük egyre nehezebbé válik. A gyermek- és ifjúkor meghosszabbodása mellett az oktatás expanzióját társadalompolitikai törekvések is szorgalmazzák, de az expanzió mértékadó elemzések szerint ma fejlett világszerte öngerjesztô, önmagát gyorsító folyamatnak is látszik: a magasabban képzett szülôk gyermekeiknek is magasabb, sôt, a sajátjuknál magasabb képzettséget igényelnek (Lukács 1996; Gábor 1996)

Egy 1995-ös számítás szerint a fejlett országokban az 1992-ben ötéves gyerekek változatlan trendekkel számolva átlagosan az alábbi mennyiségû —tanévekben mért —idôt fognak teljes idejû nappali képzésben iskolában, illetve felsôoktatási intézményekben tanulni:

Észak-Amerika 1 4,2 -14,7 év

Európai Unió 13,4 - 15,9 év

OECD 9,4 - 15,4 év

Csehország, Lengyelország, Magyarország, Oroszország "több mint 12 tanévet"

(Lukács 1996)

3. A középiskolai továbbtanulási esélyeket például meghatározza az, hogy a 15 éven aluli évfolyamok létszámai jóval kisebbek, mint a 15 éves és 15 évnél idôsebb évfolyamoké. A most kezdôdô években ezért sokkal könnyebb lesz a középiskolába való bejutás. A különbséget már akkor láthatjuk, ha a mai 18 évesek 178 ezres létszámát a 14 évesek 144 ezres létszámával összehasonlítjuk. 1994 szeptemberében a 15"19 éves korcsoport létszáma 883 ezer, az egy-egy évfolyamra jutó átlagos létszám 176 ezer volt. Ma viszont a 14 évesek létszáma 144 ezer, a 13 éveseké 138 ezer, a 12 éveseké 129 ezer, a 11 éveseké 123 ezer és a fiatalabb évfolyamok átlagos létszáma is 123 ezer. (Kemény 1996)

1993-ban nappali tagozaton az általános iskola 8. osztályát eredményesen 144 ezer tanuló végezte el. Az 1993"94-es tanévben a szakközépiskolák I. évfolyamára 49.601 tanuló, a gimnáziumok I. évfolyamára 36.465 tanuló iratkozott be. A 144 ezer általános iskolát végzett gyerekbôl tehát középiskolában 86.066. vagyis majdnem 60 százalék tanulhatott tovább. Ehhez mindjárt hozzá kell tenni, hogy a 14 évesek létszáma 1993. január 1-jén 162 ezer, 1994. január 1-jén 155 ezer volt, és hogy 14 éves korig az általános iskola 8. évfolyamát 1991-ben a tanulók 81.0, 1992-ben 81,5, 1993-ban 81.4 százaléka végezte el. A középiskolába bejutott 86 ezer gyerek a teljes évfolyamnak már nem 59 vagy 60, hanem 54 százalékát tette ki. Már ebben az évben kedvezôbbek voltak a bejutási arányok, mint korábban. A középiskolák elsô osztályába járók száma az 1991"92-es tanévben 83 488 volt, de a bejutási arány a 8. osztályt végzettekhez képest 52%, a 14 évesekhez képest 48%. 1989-ben 83 403 gyerek iratkozott be a középiskolák elsô osztályába, de a 14 évesekhez viszonyított bejutási arány 44 százalék volt. (Kemény 1996)

4. Az iskolaszerkezet átalakulásával kapcsolatban vetôdik fel, hogy különösen a kisiskolákkal kapcsolatban, hogy növekednek a területi különbségek "A kis iskolák ügye szorosan összefügg a kistelepülések problémájával. Az iskolák több mint fele (58%) községekben található, miközben az osztályok 44%-a, a pedagógusok 41%-a található itt, és a tanulók 40%-a tanul ezekben az iskolákban. Az összevont osztályok aránya városokban elenyészô, az ilyen osztályok 86%-a a községekben van. Ennek megfelelôen az egy iskolára jutó tanulók száma messze alacsonyabb, mint a városokban (miközben a különbözô típusú városok átlagszámai közt nem annyira nagy a különbség), az egy osztályra és egy pedagógusra jutó tanulók számában viszont nem akkora a különbség a községek javára. A 10000 fô alatti településeken volt található az iskolák 60,5%-a, míg a tanulók 42,1%-a tanult ezeken a településeken. Az 500 fô alatti településeken átlagosan 51 fôs iskolák mûködnek, ami a 10000 fô alatti településeken mûködô iskoláknak átlagának is kevesebb, mint harmada...A legújabb monitor vizsgálatok alapján úgy tûnik, hogy az elmúlt években is csökkent a tanulmányi teljesítmények tükrében mért oktatás színvonala, és ezen belül is nôtt a szakadék a falusi, községei és a városok iskolák között —az utóbbiak javára." (Lannert 1996)

5. Mind az iskolázottsági, mind a munkaerôpiaci pozíciója szerint markánsan elkülöníthetôk a roma fiatalok:

"A 15"19 éves korcsoportban 1993 végén a foglalkoztatottak aránya a nem romáknál 15,1 százalék volt, a romáknál 15,6 százalék, a munkanéküliek aránya a nem romáknál 7,2 százalék, a romáknál 11,4 százalék, az inaktívaké a nem romáknál 77,7 százalék, romáknál 73,0 százalék.

A munkaerôpiaci hasonlóság más megvilágításba kerül, ha figyelembe vesszük a roma és nem roma fiatalok iskolába járását:

"Ezek az arányok látszólag közel állnak egymáshoz. A látszat azonban csal. A majdnem 78 százalék inaktív nem roma személynek döntô többsége (a korcsoport 70,1 százaléka) tanuló volt. A ténylegesen inaktív személyek aránya 7,6 százalék. A roma fiataloknak viszont csak 24,9 százaléka volt tanuló. A nem roma tanulók 5,2 százaléka fôiskolára vagy egyetemre járt, 55,5 százaléka szakközépiskolába vagy gimnáziumba és csak 6,2 százalékuk általános iskolába. A 15"19 éves roma tanulók 45,4 százaléka általános iskolába járt, 10 százaléka szakiskolába, 30,8 százaléka szakmunkásképzôbe, 13,5 százaléka szakközépiskolába vagy gimnáziumba és 0,2 százalékuk folytatott felsôfokú tanulmányokat. " (Kemény 1997)

Még markánsabban rajzolódik ki a roma és nem roma fiatalok közötti különbség 20"24 éves korban:

"A 20"24 éves korcsoportban a foglalkoztatottak aránya a nem romáknál 55,9 százalék volt, a romáknál 23,8 százalék. A munkanélküliek aránya a nem romáknál 11,9 százalék volt, a romáknál 23,5 százalék. Az inaktívak aránya a nem romáknál 32,1 százalék volt, a romáknál 52,8 százalék." (Kemény 1997)