— A Társadalmi Párbeszéd Csoport folyóirata, a 22 meglehetôsen szép kort ért meg. Megjelenésének nyolcadik évfordulóján a 22-ben interjút olvashattunk Stelian Tãnaséval, a folyóirat elsô fôszerkesztôjével. Rengeteg érdekes mûhelytitkot tudhattunk meg a folyóirat múltjáról. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy 1996-ig, a választásokig a 22 az ellenzék folyóirata volt. 1996 végén nem a lap váltott gazdát, hanem az egykori ellenzék vette át a hatalmat. Befolyásolta-e a folyóirat életét ez a változás? Beszélhetünk-e valamiféle törésvonalról?

— Érdekes kérdés. 1997 folyamán — többé vagy kevésbé jogosan — azzal vádoltak minket, hogy a hatalom lapja vagyunk. Való igaz, hogy lényegesen visszafogottabbak voltunk másoknál a hatalom bírálatában. Másrészt úgy érzem, ha változtatunk, az logikus következmény. Nem öncélúan írunk, nem azért szerkesztjük ezt a folyóiratot, hogy a rólunk kialakult képet minél szebbé tegyük. Mi egy bizonyos programot kívántunk támogatni. Néha éppenséggel egymással is vitatkoztunk, ugyanis másként vélekedtünk arról, mennyire jó politikus egyik vagy másik személy. A jelenlegi ellenzéktôl azonban mindenkor elhatároltuk magunkat.

— Milyen belsô viták voltak a szerkesztôség életében?

— Kezdetben például feszültség alakult ki Nicolae Manolescu és Emil Constantinescu támogatói között. Bevallom, eleinte én is Manolescut támogat- tam, miközben Constantinescunak kevés híve volt a szerkesztôségben; egy bizonyos pillanatban csak Gabriel Andreescu állt ki mellette. Mindez persze nem azt jelenti, hogy késôbb nem változtattunk helyet, olykor akár kölcsönösen. Bíztunk bizonyos politikusokban, de különösen egy politikai programban, ezért természetesnek érzem, hogy miután megtörtént a hatalomváltás, nem szabadu- lunk rájuk csakis azért, hogy bebizonyítsuk: mi vagyunk az éber sajtó, a jó házôrzô eb. De a nézôpontok épp elégszer távolságtartásra vallanak. Van, aki inkább a Demokrata Párttal szemben, másvalaki inkább a parasztpárttal szemben kritikus. Ezek nem heves viták, nincs olyan lapszám, amelyben ez ál: "Le a kormánnyal!" Másrészt én, mint fôszerkesztô, fizetési listákat, nyomdai számlákat is írok alá, tudom, hogy a papír ára állandóan növekszik, ugyanakkor pedig a példány- számra is figyelek, így aztán megvannak a magam saját csalódásai.

— Személyes frusztrációk a 22-nél?

— Igen. Sohasem vártunk a hatalomra jutott politikusok támogatásáért pénzbeli juttatást, azonban arra sem gondoltunk, hogy pozitív válasz nélkül maradunk, amikor a Mûvelôdésügyi Minisztériumtól kulturális projektre kérünk támogatást. Néha azt állítják, hogy pénzt kaptunk a hatalom új birtokosaitól, azonban mi egyetlen lejt sem láttunk tôlük. A 22 kéthavonta jelentkezô irodalmi mellékletet szeretett volna indítani, azonban válaszra sem méltattak. Nem vagyunk pesszimisták, de optimisták sem lehetünk. Várakozunk, hiszen tudjuk, hogy nehéz év áll elôttünk.

Nagyszerû a függetlenség gondolata, de ne feledjük, hogy a sajtó világában is vannak politikai erôvonalak, érdekcsoportok, gazdasági érdekek. Ezek a legfüggetlenebb kiadvány életében is kimutathatók. Tisztességtelen dolog volna a 22-rôl azt állítani, hogy a hatalom lapja, hiszen ugyanúgy saját erejébôl tartja fenn magát, mint Iliescuék idejében. Talán furcsán hangzik, de éppenséggel kevesebb pénzbôl kell megélnünk, mint két évvel ezelôtt. Tavaly csak a Soros Alapítványtól kaptunk támogatást. Az adatok bizonyítják, hogy ez is csak feleakkora volt, vagy kevesebb, mint a România literarã-nak nyújtott támogatás, s közel akkora, mint a Dilemáé. Szükségesnek tartom kihangsúlyozni, hogy függetlenek vagyunk.

— Mit jelent a folyóirat számára, hogy munkatársai között hatalmon lévô politikusok is vannak?

— Semmi újat nem hozott az, hogy néhány munkatársunk a Victoria vagy a Cotroceni-i Palotában dolgozik. Egyesek nagyon elfoglaltak, néha éppenséggel el sem mondhatják a véleményüket, mert visszafogottságra készteti ôket hatalmi pozíciójuk. Nem merik egészen kimondani azt, amit gondolnak. Lám, ismét a személyes frusztráció... Elkeserítônek tartom, és ezt meg is írtam, hogy a 22, amely hasznos lehet a politikai kultúra kialakítása szempontjából, nem szerepel az államigazgatás intézményeinek elôfizetési listáján. Miniszteri irodákban járva azt tapasztaltuk, hogy ugyanazokra a kiadványokra fizetnek elô, mint néhány éve. Semmi nem változott. Románia egyetlen követsége sem járatja a 22-t. Csupán a hadügyminisztérium fizetett elô a lapra, viszont ez is csak egy évre szólt. Néhány elôfizetéstôl nem lennénk gazdagabbak, azonban itt a politikai kultúra hiányáról van szó. Magasrangú tisztségviselôk sem kívánják felvállalni azt a minimális fogalomrendszert, amelyet mi hozzáférhetôvé teszünk.

— Említette, hogy fontosnak tartja a folyóirat függetlenségét. A 22 a TPCS megalakulása után a kritikai gondolkodásmód, az értelmiségi párbeszéd teljes önállósággal rendelkezô fórumaként jelent meg. Mennyire valósultak meg a folyóirat célkitûzései? Hol mondtak csôdöt, mi nem sikerült?

— Nyilvánvaló, hogy sok minden nem sikerült. Ezek egy részéért legegyszerûbb a TPCS-t felelôssé tenni. Bár hasonló helyzetben vagyok, remélem, nem járok úgy, mint Bãsescu, aki megbírálta a kormányt. Remélem, a TPCS elnézôbb lesz velem szemben... Be kell látnunk, hogy az erôteljesen induló TPCS sokat vesztett erejébôl. Ezt a TPCS legtöbb tagja is így tartja. Nem jött létre a célul magunk elé tûzött dialógusforma. Összetartott bennünket a Ceauƒescu iránti gyûlölet, azonban 1989 után ez az összetartó erô egyre gyengült. Az emberek felfedezték, hogy sokfélék. Más-más környezetbôl származnak, más a sorsuk és az életfelfogásuk, mégis összetartja ôket, hogy hisznek a demokráciában, mellette állnak. Mind a piacgazdaság hívei, de errôl sem ugyanaz a véleményük. Az eredeti összetartás meglazult.

Nem tartozom az alapító tagok közé, 1990 januárjában vettek fel. Megítélésem szerint ôk túlzottan értelmiségiek. Írtam is egy cikket, amelyben vitatkoztam velük, saját barátaimmal, arról, amit "az elit arroganciájának" neveztem. Igen, én kissé "populista" vagyok. Részben személyes kudarcomnak vélem, hogy nem tudtam nyitottabbá tenni a folyóiratot. Az eredeti intellektuális alaphang nagyrészt megôrzôdött. Sajnálom, hogy nem sikerült jó valóságriportokat közölni a lapban. Románia a szociális témák aranybányája. Kegyetlen, bonyolult jelenségek között élünk; ezeket profi nyugati újságírók nagyszerûen kiaknáznák. Lépten-nyomon társadalmi drámákba ütközünk, a mi sajtónkban mégis túlteng a politikai pletyka. Nem neveltünk fel olyan újságírókat, akik ezzel foglalkozzanak, pedig Rodica Palade kolléganômmel együtt gondoltunk arra, hogy meghonosítjuk az igazi tényfeltáró újságírást.

— Miért nem sikerült?

— Azért nem sikerült, mert az elmúlt években a társadalmi gondok rétege háttérbe szorult. Aki az átlagosnál értelmesebbnek tartja magát, vagy feltalálja agát az újságírásban, azonnal megpróbálkozik a politikai kommentárral, utána pedig nem akar "lecsúszni". Ellenben ha nem foglalkozunk a társadalmi gondokkal, ha sohasem megyünk falura, ahol az ország lakosságának negyven százaléka él, ha nem vagyunk kíváncsiak arra, hol vannak az igazi konfliktusok és bonyodalmak, akkor hogyan beszélhetünk társadalmi dialógusról? Akkor ez csupán a tanult fôk párbeszéde, akik persze szintén többféle álláspontot képviselnek. Sokszor eltöprengtem azon, hogy is állunk a párbeszéddel a Társadalmi Párbeszéd Csoportnál.

— A folyóirat helyet ad olvasói visszajelzéseknek. A lap második oldalán kommentárok jelennek meg — levelek vagy vitacikkek formájában. Az olvasótáborral tartott kapcsolat alapján el tudják-e dönteni, hogy a folyóirat megfelel vagy sem bizonyos elvárásoknak? Milyen olvasóréteget céloznak meg?

— Fontosnak tartjuk az olvasói levelek rovatát. Minden körülmények között ragaszkodtunk hozzá. Néha tévedtünk; sajtóperbe is keveredtünk... Ezért az oldalért is hamut kellett hintenünk a fejünkre. A bányászlátogatások alkalmával közöltünk egy-két igen kemény hangvételû levelet.

Gondot okoz, hogy nem nézhetünk utána minden esetben a levélíró kilétének. Ki vagyunk téve annak, hogy esetleg manipulálnak. Nem tudhatom, hogy a cím és az aláírás valóban létezô személyé, vagy minden fiktív. Ezt a kockázatot részben az olvasóra próbáltuk hárítani, azonban végsô soron csak a mi vállunkra nehezedik. Ki a levélíró? Jóhiszemû személy-e vagy diverzáns?

— Más csatornákon is érkeznek visszajelzések az olvasóktól?

— Igen. Felméréseket végeztünk. Egy tavaly kapott támogatás lehetôvé tette, hogy átfogó kérdôíves felmérést végezzünk. Az olvasók egytizede válaszolt kérdéseinkre. Arra kértük ôket, hogy adjanak érdemjegyet is a lapnak. Meglehetôsen jó jegyeket kaptunk. Legtöbb olvasónk azt kérte, ne változtassunk a folyóiraton. Az is igaz, hogy mindig olyasmire vállalkoztunk, amit félig sem teljesítettünk. A csapatunk kis létszámú, ugyanis minden területen igyekszünk alacsony szinten tartani a kiadásokat. Lehetetlen mindennel foglalkozni, mi pedig a politikai élettôl a kultúráig az egész palettát be akarjuk mutatni. Valami mindig kimarad.

— A 22 olykor élénk reagálást váltott ki a politikusok, illetve az újságírók részérôl. A népszerûségnek némiképpen a sajtóper is fokmérôje. A 22 több perben is al- vagy felperes. Nehezítik-e ezek a szerkesztôség életét vagy sem? Óvatosabbá vált a 22, vagy errôl szó sincs?

— Lehet, hogy elfogult vagyok, de engem elégedetlenséggel tölt el a román sajtó jelenlegi állapota. Mindvégig a sajtószabadságot támogattuk. Tudom, hogy sok perbe fogott újságírót ártatlanul ítélnek el, ugyanakkor a sajtóban elfogadhatatlan dolgokat mûvelnek, és felháborító írások jelennek meg. Meglehet, magam is azután jutottam erre az álláspontra, hogy szintén megjártam. Saját bôrömön tapasztaltam meg a faragatlanság terrorját. Ez a mai román sajtó egyik általános vonása. Túl sok az olyan újságíró, aki neveletlenségével és gorombaságával kérkedik. Akár tudják, akár nem, mintaképük Corneliu Vadim Tudor, ô pedig a két világháború közötti idôkbôl merített. Ha bíróság elé kerül az ilyen ügy, azt fogják mondani, hogy a kérdéses írás pamflet, és Arghezi példájára hivatkoznak. Csakhogy 1998-ban nem kellene modellként Arghezit idézni, jobb mérce lehetne a nyugati sajtó. Az ottani tiszteletre méltó lapokban nyoma sincs a román sajtóban gyakori förmedvényeknek.

Milyen mértékben befolyásoltak minket a perek? Nem érintették függetlenségünket. Tanulságosak voltak. Meggyôzôdésem, hogy sértegetések nélkül is kifejezhezhetjük véleményünket. A jelzô az, ami leginkább sértô lehet. Amikor ott tartottunk, hogy már-már elveszünk a sajtóperek sûrûjében, bebizonyítottam a kollégáknak, hogy ugyanaz a gondolat többféleképpen kifejezhetô, nem kell feltétlenül azt mondani, hogy XY bunkó, állat, primitív, hülye. Ilyen kifejezéseknek semmi keresnivalójuk a sajtóban.

— Hol tartanak ezek a perek?

— Rendkívül kíváncsi vagyok az igazságszolgáltatás mûködésére. Ha ilyen helyzetbe kerül az ember, nem szabad rögeszméjévé válnia, mert akkor nem tudja többé becsületesen végezni a munkáját. Nekünk "szerencsére" régebb is nehéz életünk volt, megszoktuk azt, hogy ne hagyjuk magunkat. A mi szemszögünkbôl nézve a Corneliu Vadim Tudor elleni per jól halad, mivel ô nem jelenik meg az idézéseken, nem úgy viselkedik, ahogy kellene. Az én pereim Ion Cristoiuval (Na‡ional) és Dorin Tudorannal (Adevãrul) akármeddig elhúzódhatnak. Szövegeik gyalázkodóak, és nyilvánvaló, hogy nekem kellene megnyernem mindkét pert. Egyetlen tapodtat sem fogok hátrálni. Miért alakult ki ez a sajnálatos helyzet a román sajtóéletben? Azért, mert nincs határozott vélemény- nyilvánítás, amikor valakit megsértenek vagy gyaláznak. Sajnálom, hogy mások is ugyanebbe a helyzetbe kerültek. Az Adevãrul sorra vette az egész szerkesztô- séget rettenetes gyalázkodásaival. Eleinte azt hittem, hogy amolyan stílusfor- dulatok. Amikor Andrei Cornea becsmérlésével Dumitru Tinu túllépett minden mértéket, kemény hangvételû levelet írtam neki. A következmény az volt, hogy én lettem a céltábla. A hecckampány folytatódott; ekkor jöttem rá, hogy tennem kell valamit. Senki sem mondta, mit... A két pert egyedül indítottam el. Csodálkozom a minket körülvevô érdektelenségen; senki sem vág vissza, jóllehet törvénybe ütközô dolgokról van szó. A román társadalomra jellemzô a passzivitás. "Úgysem változik semmi." "Disznóság az egész" — gondolják sokan. Ellenben a gyalázkodás leállott, miután perbe fogtam ôket. Ezek az újságok felelni fognak a becsületes emberek bemocskolása miatt.

— Ha Corneliu Vadim Tudor elveszti az általa indított pereket, akkor Andrei Cornea és a 22 egyfajta "legenda" alapjait helyezi le. Romániának lesz fasiszta politikusa és fasiszta pártja...

— Igen. Egyetlen pillanatig sem gondolok arra, hogy Vadim gyôzni fog. Tetteiben és írásaiban elegendô bizonyíték található a fasiszta típusú gondolkodásmódra. Igaz ugyan, hogy ô nem küldi haláltáborokba az embereket, azonban fenyegetései valósak. Kimondta és kimondja ôket. Vadim továbbra is nagy veszélyt jelent.

— Említette a nyugati sajtót. A 22 a francia modellt tartja követendônek vagy az amerikait? Gyakran egyazon oldalon találjuk a kommentárt és az információt. Az amerikai sajtóban ezek szigorúan elhatárolódnak.

— Megpróbáltuk az információt a kommentártól elválasztani. E kísérletünk eredményeképpen született meg A hét politikai eseményei — röviden címû rovat ("Sãptãmîna politicã pe scurt"). Kár, hogy a rovat elvesztette eredeti lendületét, amikor szerkesztôje elment tôlünk. A tévét választotta; ennyit az újságírók vándorlásáról... Jelenleg nem rendelkezünk azzal a logisztikával, amely ehhez a rovathoz szükséges volna. Rövid információkkal helyettesítettük (PS — Pe Scurt, Röviden). Figyelembe kell venni, hogy a lapunkban megjelenô írások nagy része kommentár. Kevés információt közlünk. Ez a szerkezet éppen abból adódik, hogy a 22 hetilap; mintha mindig a temetés végére érkeznénk: mire a lap megjelenik, minden esemény lefutott, vagy az igazi bombák késôbb robbannak. Nem szállíthatunk túl sok információt az olvasónak, így hát jelentôsen megnövekszik a kommentár szerepe. Ugyanakkor az is igaz, hogy értelmiségi profiljánál fogva a 22 már indulástól kezdve kommentárlap volt. Nem mérhetjük magunkat az amerikai vagy a francia hetilapokhoz. Azok munkatársai járják a világot, társadalmi vagy politikai riportokat készítenek. Másként informálódnak. A mûszaki újdonságok kommentálása?... Ez ismét csak hiányzik. Nekünk nemigen van példaképünk. Klasszikus hetilap és kulturális folyóirat hibridje a 22. Kialakítottuk a magunk hûséges olvasóközönségét — ez teszi lehetôvé a jelenlegi képlet fenntartását.

Amikor a folyóirat élére kerültem, kevés tapasztalattal rendelkeztem. Francia újságíróbarátomnak próbáltam elmondani, milyen a lap. Azt jósolta, el fogok bukni, mert a 22-rôl nem tudni, miféle: nem is tisztán kulturális, de nem is politikai vagy társadalmi folyóirat.

— Tulajdonképpen a 22 modellt teremtett a román sajtóéletben.

— Én is azt hiszem. A Dilema utánunk jelent meg, és sok hasonló vonást mutat. Nálunk az elsô években nem voltak rovatok. Késôbb rovatosítással próbáltunk rendet teremteni, azonban megôriztünk bizonyos kezdeti elrendezést. Mindvégig szem elôtt tartottuk a folytonosságot. Nem a mindenáron való változtatást, hanem a megôrzést tartottuk fontosnak. A mai Románia épp a folytonosság hiányában szenved. Hol vannak a magukat tartósan elkötelezô emberek és intézmények?

— A Dilema tematikus hetilap, de néha a 22-nek is van tematikus melléklete. Hogyan állítják össze a "Plus" oldalakat?

— Ôszintén szólva mellékleteink összeállításának két oka van. Elsôsorban bizonyos elvek szolgálatába állítjuk ezeket az oldalakat, másrészt viszont az is igaz, hogy ez anyagi támogatást jelent a folyóirat számára. Hiába ígérne pénzt cigányellenes mellékletre valaki, nem fogadnám el az ajánlatát. Viszont többször is állást foglaltunk e kisebbség jogainak támogatásáért.

Néha kétszeres munkát végzünk. Meg kell találnunk és meg kell gyôznünk azokat az alapítványokat és szervezeteket, amelyek anyagilag támogathatják a mellékleteket. Meg kell értetnünk velük, hogy más is van, nemcsak szemináriumok és értekezletek, ahol sokat beszélnek az emberek, és mindent gyorsan elfelejtenek. Azt is tudjuk, hogy olvasóink ajándékként értékelik ezeket a tematikus összeállításokat, hiszen a folyóirat ára változatlan marad.

Minden mellékletre érkeznek visszajelzések. A legszakszerûbb témákra is. Meglepett, hogy az adózási rendszernek szentelt oldalak is kiváltottak olvasói leveleket...

— A román sajtóéletben kevés a vita. Kevés az érdemi eszmecsere. Ott vannak az említett társadalmi gondok... Az átmeneti korszak lényeges elemei feldolgozatlanul maradtak. Van-e erre vonatkozóan sajátos politikájuk, stratégiájuk?

— Azt hiszem, sok igazság van ebben a kérdésben. Eleinte egyfajta "monolitikus" TPCS-kép alakult ki bennem. A Csoport álláspontját képviseltem, és folyóiratában nem közöltem a "hivatalostól" lényegesen eltérô véleményt. Eltérô álláspontok között vergôdtem. Nehezen birkóztam meg ezzel...

Beismerek valamit, ami részben e kérdéshez kapcsolódik. A korábbi ellenzék szócsöveként nem kívántuk az egykori hatalom álláspontját megszólaltatni. Ha néhanapján ennek képviselôi is helyet kaptak a 22-ben, csak kritizáltuk vagy gúnyoltuk ôket. Ez persze nyomot hagyott olvasóinkon is. Mivel pedig piacgazdaságban élünk, kész az ördögi kör: ôk meghatároznak minket, s mi meghatározzuk ôket.

Megjelent a címoldalon Adrian Nãstase fényképe — a lapszámot nem vásárolták. Máskor Andrei Corneával kettesben interjút készítettünk Ion Iliescuval, s hát túl elnézôek voltunk. Sok tiltakozó levelet kaptunk, és a lap nem fogyott. Olvasóközönségünk meglehetôsen konzervatív e tekintetben; állandosult kategóriákban gondolkozik. Egyetlen példát mondok. Szélsôséges eset. Ha Pruteanu fényképe "vinné" a 22-t (és ez lehetséges!), akkor sem tenném a címlapra. Legfennebb úgy, ahogy meg is jelent, Markó Béla mellett.

Három éve annak, hogy Gabriel Liiceanu barátunk írt egy cikket ("Arheul Pruteanu"). Ezt mind a mai napig nem tagadta meg, habár éppen ideje volna. Mellékesen jegyzem meg, hogy Pruteanu csak azután küldött lapunknak cikket, hogy már fontos politikussá vált, így kénytelen voltam megadni neki a válaszlehetôséget. Nem volt korábban munkatársunk. Azért közöltük Liiceanu írását, mert ô az olvasóink egyik legkedveltebb szerzôje. Az ô fényképét akartuk a borítóra tenni, azonban arra kért, hogy helyette jelenjék meg Pruteanu, a kép alatt a felirattal: "Arheul Pruteanu". Így, utólag ezt a megoldást melléfogásnak tartom.

— Nem volna újabb melléfogás a jelenlegi ellenzék szerepeltetése a 22-ben? Hol húzhatjuk meg a párbeszéd határvonalait?

— Egyre gyakrabban gondolkozom azon, hogy az ellenzéknek is helye lehetne a lapban. Nézzenek bele a 22-be! Az ellenzéknek nyoma sincs. Nem tudtunk elszakadni a múlttól. Továbbra is kissé az az érzésünk, hogy ostromlott várban élünk. Félünk, hogy nem elég szilárd még a talaj, vagy igazság szerint még minden meginoghat.

El kell fogadnunk olvasóink elvárásait, azonban szeretnék próbát tenni. Vajon mennyire kíváncsiak olvasóink a legkevésbé visszataszító ellenzékiekre? Elôreláthatóan lanyha érdeklôdést fognak tanúsítani irántuk. A vitáról, párbeszédrôl pedig csak annyit: egymás között sem alakult ki igazából ennek az igazi közege. Gyakran esik meg, hogy ilyen vagy olyan okból kifolyólag szinte reflexszerûen félbeszakítjuk a párbeszédet.

— Hogyan készül a lap? Hogyan mûködik "belülrôl nézve" a 22 "konyhája"?

— Olykor már-már misztikus érzéseim vannak. Van, mondjuk, három írás, az ezekhez kapcsolódó negyedik pedig éppen akkor pottyan az égbôl az asztalunkra, amikor legkevésbé vártuk volna. Persze a rutin sem mellékes tényezô. Lelkiismeretesebb szerzôink pontos idôben szállítják az írásokat a rovatok számára. A hatalomváltás után sajnos ez sem ugyanúgy mûködik. Megnyertük a csatát, de elvesztettük a háborút... Ilie erbãnescunál fegyelmezettebb újságíróval sosem találkoztam, ôt pedig azóta nem láttam, mióta elindult a parlamentbe, hogy átvegye miniszteri kinevezését.

A rovatok alkotják a folyóirat gerincét — akkor is, ha nem egyforma rendszerességgel jelentkeznek. Nem tudtunk jó újságírókat kiképezni, vagy akik jó szakemberekké váltak, már nem dolgoznak nálunk, csupán külsô munkatársaink. Igen, a tekintélyes értelmiségiek közremûködése adja a lap gerincét. És ne feledjük a mindennapi, fárasztó, stresszes munkát! Kivel készítünk ezen a héten interjút? Amikor bársonyszékekbe telepednek, az egyszerû halandókat számos határidônapló és seregnyi titkárnô védi a látogatóktól.

Hogyan mûködik a szerkesztôség? Hétfôn szerkesztôségi gyûlést tartunk, de — a tördelôk és grafikusunk bosszúságára — állandóan változtatunk. "Háborúink" java része abból ered, hogy nem közöljük rögtön (amint kiszedjük a kemencébôl) az írásokat, hanem még dolgozunk rajtuk. Oldalak változnak, mert jobb anyag érkezett. Stb.

— Dan Perjovschi karikatúráit hetente rendelik meg?

— A lap grafikai képének a kialakításában Perjónak jelentôs szerepe van. Minden alkalommal vitatkoznunk kell vele. A szabad terület a tét. Ô több helyet szeretne kapni a rajzoknak, mi pedig "túl sokat" írunk. Panaszkodik is: "Elkészült egy újabb fekete lapszám; már megint rengeteget írtatok!" Kiváló képi publicisztika.

— Tudja, mi a dolga. Elolvassa az írásokat, és ötletei támadnak. Tudjuk, hogy bizonyos oldalak nagyszerûen illeszkednek az ô rajzaihoz. Nyilvánvaló, hogy megkérjük: a nagyon szomorú dolgok mellé ne rajzoljon semmit.

— Milyen mértékben alakítja a szerkesztôk politikai opciója a 22 arcélét?

— Egyelôre mindannyian a barikád ugyanazon oldalán vagyunk. Fogalmam sincs, milyen polgárháborúk lesznek a szerkesztôségben, ha a Demokrata Párt kilép a koalícióból. Túléltük a Polgári Szövetség Pártjának a Konvencióból való távozását is. Most bölcsebbek vagyunk. Remélem, nem lesznek gondjaink. Azt hiszem, mi könnyebben meg tudunk egyezni, mint a kormány tagjai vagy a politikusok.

— Amikor 1990-ben a Nemzeti Megmentés Frontja párttá alakult, a Társadalmi Párbeszéd Csoport is megtehette volna ugyanezt. Ön szerint a "TPCS Párt" megjelenése az ország érdekeit szolgálta volna, vagy eleve esélytelenként indult volna a politikai életben?

— Oly különbözô emberek alkották, hogy politikai pártként nem maradhatott volna fenn. Többségük vérbeli értelmiségi. Ez nem pozitív tulajdonság. Olyan emberek, akik egy szép napon kiállnak a sorból: "Mi ez a sok hûhó? Inkább félrevonulok, írok egy könyvet." Nincs elég akaraterejük ahhoz, hogy a politikai életben tevékenyen részt vállaljanak.

— Elefántcsonttoronyba vonulnak?

— Igen. Aztán következik az újabb elégedetlenség, hiszen visszavonulásuk után középszerû emberek teszik rá a kezüket a legfontosabb hivatalokra. Panaszkodnak, hogy gondok vannak; de mit tehetnek, ha nincsenek hatalmi, döntéshozatali helyzetben? A partvonalról csak bírálni lehet.

— Sok elemzô szerint 1990 után a TPCS szerepe jelentôsen lecsökkent, a 22 viszont erôteljes dinamizmusával jelentôs helyet/szerepet vívott ki magának a román sajtóéletben. Ez a "szerepcsere" veszteség a TPCS számára?

— Nem. A folyóirat továbbra is a TPCS alibije. Együtt kell tennünk valamit a túlélésért. Mindig a túlélôk lesznek a gyôztesek.

Bukarest, 1998. jan. 22.