megalakulása (1992) óta célul tûzte ki a Korunk rendszeres megjelenésének támogatását és népszerûsítését, a Korunk-mûhely munkájának biztosítását. Az 1990-tôl harmadik folyamát élô folyóirat, román és angol nyelvû antológiáink (Cumpãna, Render), a magyar és román sajtószemlék (Sajtófókusz, Magropress), könyvkiadásunk (mindenekelôtt az Ariadné-könyvek), a fiatal és idôsebb munkatársainkat, barátainkat idôrôl idôre vendégül látó Korunk Stúdió, valamint a havonta új tárlattal jelentkezô Korunk Galéria együttesen jelenti azt a mûvelôdési központot, amely a nélkülözhetetlen feltételek biztosítása esetén messze kisugározhat. Ehhez kérünk és kapunk segítséget különbözô alapítványoktól, intézményektôl. 1998 márciusában örömmel jelenthetjük, hogy sikerült életre hívni a Korunk Baráti Társaság bel- és külföldi pártfogóinak és támogatóinak körét. Leveleinkre válaszoló testvérintézményeket, támogató intézményeket, tiszteletbeli grémium-, illetve alapító és pártoló tagokat nevezhetünk meg, szerte a nagyvilágból. Köszönjük jelentkezésüket, és bízunk benne, hogy az itt következô névsor a közeljövôben számottevôen bôvülni fog.
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia)
Szabad Sajtó Alapítvány (Budapest)
Alutus Nyomda (Csíkszereda)
Heidelberg és Környéke Magyarjainak Köre
Lábody László (Budapest)
Lauer K. Edit (USA)
Dr. Medgyessy Péter (Budapest)
Dr. Ury Elôd (Sopron)
Ambrus Gy. Csaba (Kolozsvár)
Márton László (Gyergyószentmiklós)
Pécsi Ferenc (Szatmárnémeti)
Szônyi Zsuzsa (Róma)
Tarczay Géza (Montreal)
Verestóy Attila (Székelyudvarhely)