Amerikai forrásból a bukaresti hetilap örömmel számol be a román— amerikai diplomáciai kapcsolatok 80. évfordulóján Washingtonban tartott ünnepi szimpóziumról. Több mint 300 diplomata, politikus, jogász stb. hallgatta érdeklôdéssel 1998. január 16-án szinte öt órán keresztül a tizennégy elôadást a román—amerikai kapcsolatok történetérôl. A két ország jelenlegi viszonyáról elmondták, hogy "erôsebb a kapcsolat, mint valaha is volt" s "az elkövetkezô években tovább fog erôsödni." Többen beszéltek Románia demokratikus lépéseirôl, a gazdasági haladásról és Amerika szándékáról, hogy mindenben támogatja Romániát. Mircea Geoanã nagykövet a köszöntô szavait Emil Constantinescu elnöki üzenetének felolvasásával tette hangsúlyosabbá. Az elôadók közt rangos tudósok neveit olvassuk, például Dinu Giurescu, Vladimir Tismãneanu, Irina Livezianu professzorokét, akik nyugat-európai és amerikai egyetemeken is elismertek.

Van azonban a román—amerikai viszonyrendszernek egy másik, sokkal kézzelfoghatóbb vonatkozása, mégpedig a dollár és a lej viszonya, mely ugyancsak 1998 januárjában hozta izgalomba a pénzügyi szakértôket, de az utca emberét is azzal, hogy konvertibilissé tették a lejt, s nem lehetett igazán elôrelátni ennek a következményét: zuhan avagy nem a román pénz értéke, hiszen minden mozgásnak kihatásai vannak a mai gazdaság alakulásában.

Adrian Vasilescu, az egyik legismertebb román pénzügyi szakember szerint, még jó is, ha az elsô idôben cikk-cakkban ugrál a lej—dollár viszony, mert megzavarja a spekulánsokat; hosszabb távon persze jó a stabilizációra számítani, "figyelembe kell venni, hogy a pénznek is ára van!" A belsô piacon a nemzeti pénznemnek a vásárlóereje határozza meg értékét. A lej esetében az infláció miatt értékének nagymértékû zuhanását tapasztalhattuk jó ideje. 1990 októberéhez viszonyítva Romániában 300—400-szorosra emelkedtek az árak, az élelmiszerárak esetében még drasztikusabb az ugrás. Az emelkedett reálbér erre az idôszakra csupán 50—60%-át fedezi az égig ugró áraknak.

A nemzeti pénznem értékének egy másik mutatója más pénznemekhez való viszonyítása, a paritás. Romániában 1989 elôtt háromféle lej—dollár viszonyítást alkalmaztak — egyik sem volt reális. 1990 februárjától kezdve — ugyancsak adminisztratív intézkedéssel — egységesítették az átszámítási kulcsot, 1 dollár = 21 lejjel indultak. Egy év múlva indult be a valutapiac Romániában, akkor már 1 dollár = 200 lej volt az arány. Ezen a piacon válik világossá, hogy ki nyer és ki veszít, hiszen a szabadpiacon lesz nyilvánvalóvá a reális érték. Vagyis: mennyi nemzeti pénznemre van szükség meghatározott külföldi áru vagy szolgáltatás kifizetéséhez; vagy fordítva: mennyi nemzeti pénznemet lehet vásárolni külföldi valutáért, ami külföldön forgalmazott hazai áruból vagy szolgáltatásból származik.

A szerzô levonja a lehetô legegyszerûbb és legkézenfekvôbb következtetést: "Ha tudni akarja az ember, hogy mennyire versenyképes, hagynia kell, hogy a szabadpiac mondja ki az igazságot. Hazugságot akar megtudni? Le kell fojtania a piacot és «szépecske» árfolyamot kap. A hazugság ára viszont óriási: pangás és szegénység."

Románia érdeke a lej valós értékének és nem csupán a látszatnak a javítása. (Dilema, 1998. 262.)