Marosvásárhellyel kapcsolatban helybeliek és más tájak lakói sokszor hangoztatják, hogy a közép-erdélyi város lényegében egy infrastrukturális fekete lyukban található. A Nagyváradot, Kolozsvárt, Brassót, Bukarestet összekötô egyik hazai fôvasút hatvan kilométerre esik a várostól, az ugyancsak Maros megyei Segesváron halad keresztül. Még a letûnt, átkosnak "becézett" korban sokszor szó volt róla, hogy megépül a Segesvár—Marosvásárhely vasútvonal, és többször az a hír járta, hogy az erre kiutalt pénz megérkezett a megyei néptanácshoz, mégsem lett semmi ebbôl. 1989 után azonban újult erôvel folyt a lobbizás a vasútépítés érdekében, de az ígéreteken kívül más foganatja nem lett a közbenjárásoknak. A repülôtér sincs a helyzet magaslatán. Grandiózus elképzelések ugyan léteznek a korszerûsítéssel kapcsolatban, de ezek is egyelôre irattartókban alusszák Csipkerózsika-álmukat. Ez lehet az egyik oka annak, hogy Marosvásárhely a külföldi beruházások szempontjából talán elmaradottabb, mint a többi erdélyi város. A másik ok annyira kézenfekvô, hogy talán magyarázatra sem szorul: az 1990-es márciusi események jó hosszú idôre elriasztották a befektetôket, akik talán semmitôl nem menekülnek annyira, mint a politikai bizonytalanságtól, a konfliktusos zónáktól. A fekete március után a város élén gyakran váltották egymást a vezetôk, és így a tárgyalások folytonosságát sem nagyon biztosíthatta a polgármesteri hivatal.
Mióta a helyhatósági törvény néhány évre biztosítja azt, hogy a polgármester személye nem változik, és fôleg amióta Fodor Imre, a széles látókörû, mûvelt, kezdeményezô szellemû, semmitôl el nem zárkózó városvezetô áll a település élén, azóta kissé megpendültek a dolgok, de látványos eredményekrôl most sem beszélhetünk.
A polgármester igen nyitott ember hírében áll, ezért irodájában a vendégek egymásnak adják a kilincset. Mint mondja, rengeteg külföldi üzletember érdeklôdik, ám ezeknek a tájékozódó megbeszéléseknek általában elméleti jellegük van, tapogatóznak a cégek képviselôi, és kevesen jönnek vissza konkrét javaslatokkal. Vannak olyan cégek viszont, melyekkel kapcsolatban a beruházások ügye megfeneklett. A legelhíresültebb eset a McDonald's céghez kapcsolódik, mely már 1996 áprilisában írásban is kifejezte azt a szándékát, hogy üzleti társulást hozzon létre a marosvásárhelyi municípiumi tanáccsal. Majd 1997-ben Alecu Marian, a McDonald's fejlesztésért felelôs romániai igazgatója értesítette a polgármesteri hivatalt, hogy egy körülbelül 2500 négyzetméteres területet igényelne a várostól, ahol felépítsék az elsô vásárhelyi gyorsétkezdét. A városi tanács három helyszínt ajánlott fel a cégnek, és az ki is választott egy kis teret az egyik legfontosabb övezet, a Tudor tömbháznegyed szívében. Igen ám, de az ortodox egyház közbeszólt. Mivel a terecske közvetlen szomszédságában ortodox katedrális épül. Az egyik városi tanácsülésen tucatnyi ortodox pap jelent meg, és tiltakozott az ellen, hogy a McDonald's cég megszentségtelenítse a katedrális közvetlen környezetét. Az RMDSZ-tanácsosok és a polgármester teljes diplomáciai arzenáljának a bevetése sem volt elég ahhoz, hogy jobb belátásra bírják az egyházat. Tehát az építkezés függôben maradt. A McDonald's visszalépett, és jelenleg várja, hogy a hivatal más helyszínt ajánljon fel számára.
A magyarországi MOL hazai képviselete, a Carrier MOL Kft. 1997 márciusában küldte el a cég és a helyi tanács társulására vonatkozó szerzôdés tervezetét egy komplex MOL szolgáltató együttes létesítésével kapcsolatban, sôt késôbb az ajánlat úgy módosult, hogy a MOL "környezetkímélô üzemanyag-forgalmazó komplexumokat" szeretne létesíteni a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal közremûködésével. Ehhez elsô lépésként egy 3000—5000 négyzetméteres állami területet igényelt volna, természetesen valamely fôút mentén. A benzinkút-telepítések miatt egyáltalán nem lelkesednek a környezetvédôk, no meg a román tanácsosok sem tapsoltak a MOL-lal való társulásnak. Az üzlet így még mindig függôben van. Az igazság az, hogy a szabadon lévô állami Tapogatózás, lassú elôrehaladás
Marosvásárhellyel kapcsolatban helybeliek és más tájak lakói sokszor hangoztatják, hogy a közép-erdélyi város lényegében egy infrastrukturális fekete lyukban található. A Nagyváradot, Kolozsvárt, Brassót, Bukarestet összekötô egyik hazai fôvasút hatvan kilométerre esik a várostól, az ugyancsak Maros megyei Segesváron halad keresztül. Még a letûnt, átkosnak "becézett" korban sokszor szó volt róla, hogy megépül a Segesvár—Marosvásárhely vasútvonal, és többször az a hír járta, hogy az erre kiutalt pénz megérkezett a megyei néptanácshoz, mégsem lett semmi ebbôl. 1989 után azonban újult erôvel folyt a lobbizás a vasútépítés érdekében, de az ígéreteken kívül más foganatja nem lett a közbenjárásoknak. A repülôtér sincs a helyzet magaslatán. Grandiózus elképzelések ugyan léteznek a korszerûsítéssel kapcsolatban, de ezek is egyelôre irattartókban alusszák Csipkerózsika-álmukat. Ez lehet az egyik oka annak, hogy Marosvásárhely a külföldi beruházások szempontjából talán elmaradottabb, mint a többi erdélyi város. A másik ok annyira kézenfekvô, hogy talán magyarázatra sem szorul: az 1990-es márciusi események jó hosszú idôre elriasztották a befektetôket, akik talán semmitôl nem menekülnek annyira, mint a politikai bizonytalanságtól, a konfliktusos zónáktól. A fekete március után a város élén gyakran váltották egymást a vezetôk, és így a tárgyalások folytonosságát sem nagyon biztosíthatta a polgármesteri hivatal.
Mióta a helyhatósági törvény néhány évre biztosítja azt, hogy a polgármester személye nem változik, és fôleg amióta Fodor Imre, a széles látókörû, mûvelt, kezdeményezô szellemû, semmitôl el nem zárkózó városvezetô áll a település élén, azóta kissé megpendültek a dolgok, de látványos eredményekrôl most sem beszélhetünk.
A polgármester igen nyitott ember hírében áll, ezért irodájában a vendégek egymásnak adják a kilincset. Mint mondja, rengeteg külföldi üzletember érdeklôdik, ám ezeknek a tájékozódó megbeszéléseknek általában elméleti jellegük van, tapogatóznak a cégek képviselôi, és kevesen jönnek vissza konkrét javaslatokkal. Vannak olyan cégek viszont, melyekkel kapcsolatban a beruházások ügye megfeneklett. A legelhíresültebb eset a McDonald's céghez kapcsolódik, mely már 1996 áprilisában írásban is kifejezte azt a szándékát, hogy üzleti társulást hozzon létre a marosvásárhelyi municípiumi tanáccsal. Majd 1997-ben Alecu Marian, a McDonald's fejlesztésért felelôs romániai igazgatója értesítette a polgármesteri hivatalt, hogy egy körülbelül 2500 négyzetméteres területet igényelne a várostól, ahol felépítsék az elsô vásárhelyi gyorsétkezdét. A városi tanács három helyszínt ajánlott fel a cégnek, és az ki is választott egy kis teret az egyik legfontosabb övezet, a Tudor tömbháznegyed szívében. Igen ám, de az ortodox egyház közbeszólt. Mivel a terecske közvetlen szomszédságában ortodox katedrális épül. Az egyik városi tanácsülésen tucatnyi ortodox pap jelent meg, és tiltakozott az ellen, hogy a McDonald's cég megszentségtelenítse a katedrális közvetlen környezetét. Az RMDSZ-tanácsosok és a polgármester teljes diplomáciai arzenáljának a bevetése sem volt elég ahhoz, hogy jobb belátásra bírják az egyházat. Tehát az építkezés függôben maradt. A McDonald's visszalépett, és jelenleg várja, hogy a hivatal más helyszínt ajánljon fel számára.
A magyarországi MOL hazai képviselete, a Carrier MOL Kft. 1997 márciusában küldte el a cég és a helyi tanács társulására vonatkozó szerzôdés tervezetét egy komplex MOL szolgáltató együttes létesítésével kapcsolatban, sôt késôbb az ajánlat úgy módosult, hogy a MOL "környezetkímélô üzemanyag-forgalmazó komplexumokat" szeretne létesíteni a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal közremûködésével. Ehhez elsô lépésként egy 3000—5000 négyzetméteres állami területet igényelt volna, természetesen valamely fôút mentén. A benzinkút-telepítések miatt egyáltalán nem lelkesednek a környezetvédôk, no meg a román tanácsosok sem tapsoltak a MOL-lal való társulásnak. Az üzlet így még mindig függôben van. Az igazság az, hogy a szabadon lévô államiTapogatózás, lassú elôrehaladás
Marosvásárhellyel kapcsolatban helybeliek és más tájak lakói sokszor hangoztatják, hogy a közép-erdélyi város lényegében egy infrastrukturális fekete lyukban található. A Nagyváradot, Kolozsvárt, Brassót, Bukarestet összekötô egyik hazai fôvasút hatvan kilométerre esik a várostól, az ugyancsak Maros megyei Segesváron halad keresztül. Még a letûnt, átkosnak "becézett" korban sokszor szó volt róla, hogy megépül a Segesvár—Marosvásárhely vasútvonal, és többször az a hír járta, hogy az erre kiutalt pénz megérkezett a megyei néptanácshoz, mégsem lett semmi ebbôl. 1989 után azonban újult erôvel folyt a lobbizás a vasútépítés érdekében, de az ígéreteken kívül más foganatja nem lett a közbenjárásoknak. A repülôtér sincs a helyzet magaslatán. Grandiózus elképzelések ugyan léteznek a korszerûsítéssel kapcsolatban, de ezek is egyelôre irattartókban alusszák Csipkerózsika-álmukat. Ez lehet az egyik oka annak, hogy Marosvásárhely a külföldi beruházások szempontjából talán elmaradottabb, mint a többi erdélyi város. A másik ok annyira kézenfekvô, hogy talán magyarázatra sem szorul: az 1990-es márciusi események jó hosszú idôre elriasztották a befektetôket, akik talán semmitôl nem menekülnek annyira, mint a politikai bizonytalanságtól, a konfliktusos zónáktól. A fekete március után a város élén gyakran váltották egymást a vezetôk, és így a tárgyalások folytonosságát sem nagyon biztosíthatta a polgármesteri hivatal.
Mióta a helyhatósági törvény néhány évre biztosítja azt, hogy a polgármester személye nem változik, és fôleg amióta Fodor Imre, a széles látókörû, mûvelt, kezdeményezô szellemû, semmitôl el nem zárkózó városvezetô áll a település élén, azóta kissé megpendültek a dolgok, de látványos eredményekrôl most sem beszélhetünk.
A polgármester igen nyitott ember hírében áll, ezért irodájában a vendégek egymásnak adják a kilincset. Mint mondja, rengeteg külföldi üzletember érdeklôdik, ám ezeknek a tájékozódó megbeszéléseknek általában elméleti jellegük van, tapogatóznak a cégek képviselôi, és kevesen jönnek vissza konkrét javaslatokkal. Vannak olyan cégek viszont, melyekkel kapcsolatban a beruházások ügye megfeneklett. A legelhíresültebb eset a McDonald's céghez kapcsolódik, mely már 1996 áprilisában írásban is kifejezte azt a szándékát, hogy üzleti társulást hozzon létre a marosvásárhelyi municípiumi tanáccsal. Majd 1997-ben Alecu Marian, a McDonald's fejlesztésért felelôs romániai igazgatója értesítette a polgármesteri hivatalt, hogy egy körülbelül 2500 négyzetméteres területet igényelne a várostól, ahol felépítsék az elsô vásárhelyi gyorsétkezdét. A városi tanács három helyszínt ajánlott fel a cégnek, és az ki is választott egy kis teret az egyik legfontosabb övezet, a Tudor tömbháznegyed szívében. Igen ám, de az ortodox egyház közbeszólt. Mivel a terecske közvetlen szomszédságában ortodox katedrális épül. Az egyik városi tanácsülésen tucatnyi ortodox pap jelent meg, és tiltakozott az ellen, hogy a McDonald's cég megszentségtelenítse a katedrális közvetlen környezetét. Az RMDSZ-tanácsosok és a polgármester teljes diplomáciai arzenáljának a bevetése sem volt elég ahhoz, hogy jobb belátásra bírják az egyházat. Tehát az építkezés függôben maradt. A McDonald's visszalépett, és jelenleg várja, hogy a hivatal más helyszínt ajánljon fel számára.
A magyarországi MOL hazai képviselete, a Carrier MOL Kft. 1997 márciusában küldte el a cég és a helyi tanács társulására vonatkozó szerzôdés tervezetét egy komplex MOL szolgáltató együttes létesítésével kapcsolatban, sôt késôbb az ajánlat úgy módosult, hogy a MOL "környezetkímélô üzemanyag-forgalmazó komplexumokat" szeretne létesíteni a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal közremûködésével. Ehhez elsô lépésként egy 3000—5000 négyzetméteres állami területet igényelt volna, természetesen valamely fôút mentén. A benzinkút-telepítések miatt egyáltalán nem lelkesednek a környezetvédôk, no meg a román tanácsosok sem tapsoltak a MOL-lal való társulásnak. Az üzlet így még mindig függôben van. Az igazság az, hogy a szabadon lévô állami területek dolgában a város nagyon szegény. Ugyancsak állami területet bérelne a német—román Steilmann konfekciógyártó cég. A P&l vállalkozás 80—150 négyzetméteres területet szeretne bérelni hosszú idôre egy állandó kiállítási pavilon fenntartása végett, ahol háztartási gépeket, központi fûtéshez való felszerelést, melegvíz-szolgáltató berendezéseket forgalmazna. A Leclerc Rt. 3—10 hektáros területet igényelt egy vásárcsarnok megépítése végett, ám a tanácstól azt a választ kapta, hogy jelenleg nincs ekkora szabad állami felület a város térségében. Ez utóbbi kérések, ajánlatok 1997 folyamán jutottak el a polgármesteri hivatalhoz.
A tanács részérôl lassú a válaszadás, ügyintézés menete. Hogy ezen cégek közül melyek tárgyaltak magánszemélyekkel, és melyek vásároltak meg máris magánterületet, arról a polgármesteri hivatalnak nincs kimutatása.