Nagyvárad. A minden újra, érdekesre nyitott kozmopolita város. A város, ahol a nôk a párizsi divatot követik. Így írtak Nagyváradról a századelôn, amikor a vállalkozókat még kis- és nagykereskedôknek, kis- és nagyiparosoknak nevezték. A fejlôdô, dinamikus városban kisebb és nagyobb cégek nyitottak üzletet, társultak be gyárakba. Gazdag polgárai külföldi építészekkel terveztették szecessziós palotáikat. Kereskedôváros — legyintettek az örök versenytárs, Kolozsvár polgárai. Ám a váradiak mit sem törôdve, Párizsra és Bécsre figyeltek. Pénzükkel nem fukarkodtak, s építették városukat. Mert gazdag város növekedett a Sebes-Körös partján.

Életébe beleszólt a történelem. '19-ben Oradeára változtatták a nevét, de nem hagyta magát térdre kényszeríteni. '44-ben elhurcolták a kereskedôit és iparosait. Aztán az orosz csizmák taposták le. Szürkeségre kényszerítette az "aranykor".

Senki sem csodálkozott, hogy amint lehetett, Várad megrázta magát, s körülnézett: jöjjön az új, az érdekes, a más.

Nehezen jöttek, de nem a városon múlott. S nem a valódi váradiakon. Végül az érdekes, a más megjelent a multinacionális cégek képében. A lakosok örömmel fogadták. Csak azon méltatlankodtak, hogy Temesvár megelôzte ôket. Ott ugyanis segített a politika, és érkezett a diktátor által eladott polgárok támogatása. Áramlott a német tôke.

Kapy István alpolgármester tôsgyökeres váradi. Vele beszélgettünk a multinacionális cégekrôl. A városvezetô multiknak becézi e hatalmas világcégeket, és úgy véli, jelenlétük hasznos a városnak. Olyan cégek, mint a Coca-Cola, a McDonald's vagy a nemrég elsônek Váradra érkezett Hyundai vonzza a többi külföldi befektetôt. A turisták is szívesen látják viszont az otthon megszokott termékeket. — A multik munkahelyeket teremtenek, más kultúrát hoznak magukkal. Kórházakat, gyermekotthonokat támogatnak, és nem utolsósorban hozzájárulnak a társadalom nyugati orientációjához — fûzi tovább a szót Kapy István.

Elsôként a szociális kérdésre "harapok rá", már csak azért is, mert tudom: a rokonszenves köztisztségviselô szívén viseli ezeket a gondokat. El is mondja, a kormány által kialakított védôhálón akkorák a lyukak, hogy a társadalom fele kipottyan belôle. Ezért a polgármesteri hivatal, bevonva civil és szakmai szervezeteket, megpróbál kialakítani egy biztonságosabb szociális védôhálót. A világcégek ebben is közremûködnek.

— A multik más mércét képviselnek. Nemcsak munkakultúrát, de szociális gondolkodást is tanulhatnak azok, akik közvetve vagy közvetlenül ezzel foglalkoznak. Váradon számos alapítvány mûködik és — nem gyôzöm hangsúlyozni — hozzá kell szoktatni a társadalmat az európai gondolkodáshoz. Ez elkezdôdött — mondja az alpolgármester, és szinte egyszuszra folytatja. — Az is példaértékû, milyen munkafeltételeket biztosítanak ezek a cégek az alkalmazottaiknak. Ez is alakítja a gondolkodást. Fontos a gazdasági szempont, a munkahelyteremtés, de éppen ilyen fontos a szociális gondolkodás kialakulása.

Kapy István kifejti, hogy a multinacionális cégek hajlandóak támogatni a szociális védôháló kialakítását, de célirányosan. Pontos tervet, programot kell kidolgozni, és a polgármesteri hivatal partnersége szükséges, hogy megkapják az igényelt összeget. Ám ezzel még nincs vége. A városi közigazgatás köteles figyelemmel kísérni a program végrehajtását.

Rövid idôre megszakad a beszélgetés. Hatalmas paksaméta aláírni való kerül az alpolgármester elé. Sürgôs!

Várakozás közben eszembe jut, hogy nem szeretem a McDonald's készítményeket, mégis jólesik látni a kiáramló fényt, no meg a vidáman majszoló fiatalokat. Idegenvezetô ismerôsöm mesélte, hogy tizenéves lányának hétvégi programja ellátogatni és fogyasztani valamit ebben a kis darab Amerikában. Visszaidézôdik bennem egy munkás ismerôsöm felkiáltása: ebben a szerelôüzemben még a vécé is tiszta. Igaz, azt már panaszosan mesélte, hogy új munkehelyérôl nem lehet elkésni és csórni sem. Majd felderült az ábrázata, és közölte: meg tud élni keresetébôl, mi több, a cég ünnepekkor megajándékozza alkalmazottait. Nem is akármivel. Karácsonyra félmillió lej értékû árut kapott a cég termékeibôl.

Mivel is folytathatnánk a beszélgetést, mint a munkakultúra és a munkahelyteremtés kérdésével.

Kapy István példával magyarázza a munkakultúrával kapcsolatos tapasztalatait. Meséli, hogy amikor a szakszervezetekkel tárgyalnak, a polgármesteri hivatal, a prefektúra, középen helyezkedik el munkáltató és munkavállaló között. Nem mondja, de érzékelhetô: a hálátlan ütközôpont szerepére kárhoztatva. Ilyenkor tapasztalják a multinacionális cégek alkalmazottainak munkakultúráját, hozzáállását a felmerült kérdésekhez. Teljesen másképpen viszonyulnak a vitás ügyekhez, mint a hazai vállalatok munkásai.

A munkahelyteremtés magától adódik, hiszen ezek a világcégek a termeléstôl a szolgáltatáson át a kereskedelemig mindennel foglalkoznak.

Beugrik a kép: kedvenc élelmiszerboltom egy olasz—román vegyesvállalat tulajdona. Bô árukészlet, friss, ízletes hús- és hentesáru. Mindez elfogadható áron. Ráadásul még a kiszolgálók is udvariasak. Kész Nyugat — mondanám, ha minap nem sétált volna egy kövér légy a szalámin. Csak tudnám, honnan került elô ebben a hidegben. Nincs idôm töprengeni, az alpolgármester folytatja mondandóját.

— A multik más kérdést is megoldanak. Többek között a személyzet kiképzését. Nem fordulnak a megyei munkaügyi hivatalhoz, pedig lehet, olcsóbb lenne számukra.

Eljátszik a gondolattal, hogy a multinacionális cégek kidolgozhatnának a megyei illetékesekkel közös átképzési programokat. Szerinte ezzel is munkahelyek létesülnének. Hiszen az átképzés is szolgáltatás: szellemi szolgáltatás, amely helyi alkalmazottakkal mûködne. Ebben a témakörben jó példa a Coca-Cola cég, amely egy váradi céggel közösen folyamatosan foglalkozik átképzéssel. Kapy István azt is elárulja, hogy a polgármesteri hivatal is készül finanszírozni képzést saját alkalmazottai számára. Hiszen — folytatja az alpolgármester — az eurokomformság nemcsak azt jelenti, hogy a hivatalnok pontosan érkezik a munkahelyére, és rendesen öltözködik, hanem az új technikai lehetôségek megismerését és nem utolsósorban a polgárokkal szembeni magatartásformát.

Elragad a képzeletem. Lelki szemeim elé tárul egy tiszta iroda, ahol az asztalokon nincs kiteregetve a reggeli, az alkalmazottak visszaköszönnek, és nem tekintenek ôsellenségnek, mert megzavartam ôket a szappanopera tegnapi epizódjának megvitatásában. Ám nyomban megvigasztalódom, mert a polgármesteri hivatal lakások visszaszolgáltatásával foglalkozó irodájának ifjú vezetôje bizonyára nem kell hogy részt vegyen a tanfolyamon. Ô és munkatársai megállják a helyüket Európában.

Következik a kötelezô aggályoskodás: nem kell félteni a fiatalokat a beáramló Coca-Cola kultúrától?

Az alpolgármester elmosolyodik. Nem, ô nem félti ôket. Az életforma nem változik olyan gyorsan, mint képzelnénk. A szokások, a divat, pedig hamarább lekopnak talán, mint az Nyugaton történt. Kialakul az egyensúly. Hamarosan nálunk is teret nyernek a természetes anyagok. A fogyasztóért folytatott egészséges verseny pedig semmi esetre sem káros. Egyébként a kormány "besegít" az egyensúly kialakulásába: a természetes alapanyagú üdítôkre nem vet ki fogyasztási adót.

Politikai körökben divattá vált beszélni a társadalom rétegzôdésérôl, a polgárosodásról. Nagyvárad esetében elkerülhetetlen a kérdés. Hiszen hagyományosan polgárváros. Több mint fél évszázadig irtották még a gondolatát is a polgárosodásnak. Újraéled ez a fogalom az emberekben, az életvitelükben, a magatartásukban? Az alpolgármester ezúttal is bizakodó:

— Megvalósul a rétegzôdés, csak nem mindig úgy, ahogy mi szeretnénk. Abból a rétegbôl van a legkevesebb, amelyre legnagyobb szüksége volna a városnak: a középrétegbôl. Mindenképpen dicséret illeti a váradi polgárokat, mert eleget tesznek elsô és legfontosabb kötelességüknek: jó adófizetôk. Fájdalmas, hogy az üzletemberek, a cégvezetôk próbálnak kibújni adófizetési kötelezettségeik alól. Maguk a cégek rossz adófizetôk: nincs kedvükre, vagy nem áll módjukban kiegyenlíteni adószámlájukat.

Ez esetben is reménykedünk a multik hatásában. A külföldi befektetôk nem engedhetik meg maguknak, hogy kitérjenek a törvény szabta kötelességeik elôl. Vélhetôen a pontos adófizetés szokását a többi cég is átveszi. Hátha ez esetben a jó példa lesz ragadós. Adott tehát a polgárosodás elsô feltétele: a váradiak adófizetôk. A másik feltétel, hogy gazdagodjanak az emberek. Hiszen a város csak akkor gyarapodhat, ha tehetôsek a polgárai.

Kapy István városvezetôi tapasztalatára hivatkozva úgy véli, egyre jobb módúak a váradiak. Majd ismét hangsúlyozza: dolgozzanak a polgárok, gazdagodjanak, de fizzessék az adót. Ugyanis csak akkor gyarapodik a város.

Kilépek a polgármesteri hivatal impozáns épületébôl. A téren egyik hordozhatótelefon-társaság reklámbódéja hívja fel magára a járókelôk figyelmét. Az elôttem baktató fiatalember pedig éppen egy ilyen készüléken továbbítja gondolatait. Igaz, kissé hangosabban a kelleténél.

Az évszázados színház egyik zugában mûködô világmárkájú fényképész-boltból kiváltok néhány arcképet. Majd elábrándozom az elektronikai bolt elôtt. Az emberek sietnek, és immár fel sem figyelnek a külföldi elnevezésekre, árucsodákra. A város éli mindennapjait. A század eleji krónikás nehezen ismerne rá. Hacsak az épületek, a nyüzsgés, az új, a más nem emlékeztetnék az általa megírt nyitott, kozmopolita Nagyváradra.