A foglalkoztatási feszültségekkel súlyosan terhelt Nógrád megyében a kormányzati segélyprogramok és számos területfejlesztési koncepció ellenére is mindössze egyetlen komolyabb zöldmezôs beruházás létesült. Az is a megye nyugati részén, Rétság határában. Amikor híre kelt, hogy a Magyarországon leginkább audio- és videoszalagjairól közismert japán TDK komolyan fontolgatja, hogy kétmilliárd forintos beruházással elsôre legalább félezer munkahelyet létesít a nógrádi városban, sokan voltak a tamáskodók. A japánok elcsábításáról, s az azóta kialakult kapcsolatról Gresina István polgármester nyilatkozott.
Teljesen korrekt, mindkét fél számára elônyös viszony kialakítására törekedtünk, s törekszünk a késôbbiekben is mondta a polgármester az önkormányzat és a japán cég közötti viszonyról.
Mit ajánlottak a TDK-nak?
Mindenekelôtt tízéves, a helyi iparûzési adó fizetése alóli mentességet garantáltunk. Ugyanakkor a beruházáshoz szükséges telket ingyen és bérmentve bocsátotta a város a rendelkezésükre. A terület szövetkezeti tagok részarány-tulajdonában volt, tôlük kellett megvásárolnunk. Mindezek mellett pedig a közmûvesítésrôl is az önkormányzat gondoskodott. Sokan irigykednek most a városra, de mindenkinek tudnia kell, hogy nem könnyû megfelelni a japánok elvárásainak. A rétsági beruházás mellett szólt a fôváros közelsége, illetve az, hogy a szlovák határ közelében fekszik a város.
Mit kértek, másként mit várnak el a városba települt befektetôtôl?
A tárgyalások során kezdettôl fogva világossá tettük, hogy nemcsak a foglalkoztatási elônyökbôl kívánunk részesedni, a TDK-beruházást lebonyolító, ugyancsak japán Simizunak partnerként kell kezelni az önkormányzatot, és a lehetôségekhez képest munkát kell biztosítania az építkezésen a környékbeli vállalkozásoknak is.