A British American Tobaccót két kereskedelmi vállalat alapította, és 1902-ben jegyezték be Londonban. Piaci értéke gyorsan emelkedett, az alapításkori 900 ezer fontról negyven évvel késôbb 98 millió, 1997-re pedig 19 milliárd angol fontra. A társasághoz tartozó cégek jelenleg évi 700 milliárd szál cigarettát gyártanak, részesedésük pedig 12,8 százalékos a földünkön forgalmazott dohánytermékekbôl. A BAT 1992. márciusában vásárolta meg elsô közép-európai befektetéseként a legnagyobb múltú magyar cigarettagyártó üzemet, a Pécsi Dohánygyárat. A kilencvenéves gyár modernizálása 1994 januárjában fejezôdött be, a beruházás értéke, természetesen a vételáron felül, 25 millió font, azaz mai áron több mint 7 milliárd forint volt. A beruházás eredményeként a Pécsi Dohánygyár kapacitása az évi 7 milliárd szál cigarettáról 14 milliárdra növekedett. Fokozatosan továbbfejlesztették a nagy hagyománnyal rendelkezô Sopianae márkát, e mellett itt gyártják a Pall Mall és a Kent márkacsaládot is. A dohánygyár jelenleg több mint 600 embernek ad munkát.
Ön milyen cigarettát szív? érdeklôdöm Lábody Lászlótól, amikor ô megkérdezi tôlem, a nem dohányzótól, hogy nem zavar-e, ha rágyújt.
Lucky Strike-ot mutatja a cigarettásdobozt az igazgató. Cégünk terméke. Kamaszkorom óta makacs és megrögzött dohányos vagyok. Imádok rágyújtani.
Gondolom egy ilyen cégnél elvárás, hogy a munkatársak dohányozzanak...
Ez egyáltalán nem kötelezô, de lehet.
Korábban, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetôjeként a magyarság érdekeit képviselte, ma pedig egy multinacionális cég egyik elsô embere. Nem érez ebben ellentmondást?
A kérdés eleve azt feltételezi, hogy valamiféle ellentét van adott esetben a nemzeti érdek és a multinacionális vállalat érdeke között. Pedig nincs. A multikról általában rengeteg téves elképzelés, sztereotípia él, mintha legalábbis ôk lennének az emberiség fô kártevôi, holott szó sincs errôl. Persze multija válogatja. Mert az sajnos valóban megtörtént a privatizáció során Magyarországon is, hogy a külföldi piacot vásárolt, bezárta az itteni gyárat, és behozta a külföldi holmit. Ez a fajta hozzáállás a dohányiparra egyáltalán nem jellemzô. Éppen az ellenkezôje történt. A privatizációt követôen megmaradtak a munkahelyek, gyakorlatilag az egész gyárat újjáépítették, cégünk például 2030 évi profitot ruházott be, de gondolom, a többieknél is hasonlóak az arányok. Ez azt jelenti, hogy hosszú távú az elkötelezettség. A BAT munkahelyei magyar munkahelyek, a termékek magyar termékek, itt fizetjük a nem is akármekkora adót. 1996-ban a magyar dohányipar egésze 65 milliárd forintot, ebbôl mi 25 milliárdot.
De a dohányárú adótartalma alacsonyabb, mint sok más terméké.
Attól függ. Magyarországon a cigaretta átlag adótartalma 62 százalék. Az Egyesült Államokban, ahol most a dohánygyárak ellen kampány folyik, az átlag 30 százalék körül van. A legjobban Angliában adóztatják, ott 80 százalék fölötti. De ez mindig annak a függvénye, hogy mit bír el a fogyasztó, milyen a vásárlóerô, hiszen a termelési és kereskedelmi költségeket, egyebeket egy bizonyos határon túl nem lehet leszorítani. Következésképpen minden adóemelés áremeléssel jár együtt. 1992-ben az állam 20 milliárd forint dohányjövedéket szedett be, 1996-ban pedig 65 milliárdot. Ki lehet számolni, mi van az áremelkedések mögött.
A dohányipar, mint az egyik legjobb adófizetô, kivételezett helyzetébôl adódóan többet is megenged magának. Például azt, hogy nem áll szóba a kormánnyal, pontosabban annak népjóléti miniszterével, illetve az egészségügyi önkormányzattal.
Amióta világ a világ, az egészségügy mindig megpróbált külön bevételi forrásokra szert tenni, és ennek mindig is kedvenc célpontja volt a dohányipar. Az adót nem az ipar emeli, és nem is az ipar osztja szét. Az a költségvetés feladata. Nekünk az a véleményünk, hogy ami adót ránk kivetnek, azt befizetjük, de hogy plusz adót vagy kártérítést fizessünk, annak nem látom a logikáját.
A miniszter megnyilatkozásaiból az derült ki, hogy a dohánylobby azért bújik ki a tárgyalások alól, mert találva érzi magát.
Dehogyis, errôl szó nincs. A miniszter úr megérkezett valahonnan külföldrôl, tartott egy sajtóértekezletet, és fölszólította a dohányipart, hogy fizessen. Így kezdôdött a dolog. Ez nem tudom, mennyiben nevezhetô tárgyalásnak.
A BAT privatizációs sikertörténetként emlegeti a pécsi gyár megvásárlását. Miért éppen rájuk esett a választásuk?
Ezért folyt a legnagyobb versenyfutás, miután ez a gyár volt Magyarországon a legnagyobb és viszonylag a legmodernebb. Valamint a pécsiek tulajdonában volt a Sopianae márka, amely a magyar piacnak ma is majdnem a felét teszi ki. Igazából a márka volt a nagy érték, és vele a piaci részesedés, nem pedig a gyár. Egy gyárat bárhol és bármikor fel lehet építeni.
Ahogy például Romániában tették, pedig ott még el sem kezdôdött a dohányipar magánosítása.
Ploieti-en épült egy új gyár, zöldmezôs beruházással, amely ôsszel kezdett el termelni. Valóban Romániában még nem privatizálták az állami dohányipart, ahogy a térség országai közül Bulgáriában sem. Viszont Romániában engedélyezték, hogy a multik zöldmezôs beruházással építsenek gyárakat.
Mit jelent a zöldmezôs beruházás?
Azt, hogy vadonatúj gyár épül; a román márkavédjegyek, mivel nem történt privatizáció, továbbra is állami tulajdonban maradtak. Mi vagyunk a másodikak Romániában, az elsô gyárat az R.J. Reynolds, a Camel gyártója építette.
Ennek a két multinacionális cégnek mekkora részesedése van a román piacon?
Erre azért nehéz válaszolni, mert csak a legális kereskedelem adatai ismertek, a feketepiacé nem. A cigarettapiacot milliárd szál/évben szokták mérni. Magyarország nagyjából 22 milliárdos piac, a román ennek több mint a duplája. Nagyon durván számolva ennek kétharmada az állami monopólium, egyharmada az import cigaretta, plusz a két új gyár termelése. Adó szempontjából pont fordított a helyzet: az állami monopólium fizeti az adó egyharmadát, a többiek pedig a kétharmadát. Már ha fizetnék. Mert a fekete- vagy illegális import igen-igen kiterjedt. A Balkánon egyébként is áttekinthetetlen a helyzet, SzerbiaBoszniában például a piac 100 százalékig a csempészetre épül.
Magyarországon a BAT a legerôsebb?
Igen. Miénk pillanatnyilag a piac 39 százaléka. Utánunk következik az Egri Dohánygyárat megvásároló Philip Morris 31 százalékkal, azután a Debreceni Dohánygyárat privatizáló német Reemstma, a maga 21 százalékával, végül egy sátoraljaújhelyi, illetve hódmezôvásárhelyi magyar magán cég.
Magyarország, illetve a környezô államok esetleges EU-tagsága befolyásolhatja-e az önök pozícióit? Gondolok itt arra, hogy egy brüsszeli EU-döntés értelmében 2006-tól a tagországokban tilos lesz a dohánytermékek reklámozása, illetôleg a dohányipar szponzorizációs tevékenysége.
Ez egyelôre még csak egy javaslat, amit elôször el kell fogadni. Nyilván, ha Magyarország tag lesz, akkor ez bennünket is érinteni fog, erre föl kell készülnünk.
A parlament által nemrégiben elfogadott reklámtörvény meglehetôsen liberális a dohánytermékekkel szemben. A dohánylobby az országgyûlésben is jól mûködött.
Ez azon közhelyek egyike, amit szeretnek szajkózni. A törvényjavaslat vitája során, ha jól emlékszem, több mint 200 módosító javaslatot nyújtottak be, ebbôl összesen 28-at fogadtak el, és négy érintette konkrétan a dohányipart.
Mindenesetre egy nemdohányzó számára, aki vagyok, meglehetôsen agresszívnek tûnnek a különféle cigarettareklámok az újságokban, az óriásplakátokon.
Abból induljunk ki, hogy a dohány legális termék. Számomra eléggé morbidnak hat az a logika, amit most éppen egy amerikai jogász fejtett ki, miszerint az, ha az állam megadóztat egy terméket, nem jelenti egyúttal azt, hogy az a termék legális. Hát ez számomra eléggé nyakatekert logika. Ha egyszer a cigaretta egy legálisan, ellenôrzötten gyártott termék, miért ne lehetne kommunikálni a fogyasztóval? Vannak olyan országok, ahol több mint húsz éve tilos a dohányreklám, de ez a dohányfogyasztást nem befolyásolja. Általában véve az a tapasztalat, hogy abban a döntésben, hogy valaki dohányzik, vagy sem, a reklám gyakorlatilag nem játszik szerepet.
Akkor mégis miért van rá szükség?
Azért, mert ha egyszer már valaki dohányzik, abban már van szerepe a reklámnak, hogy mit szív. Öt évvel ezelôtt Magyarországon az úgynevezett könnyû, alacsony nikotintartalmú cigaretták aránya 3 százalék volt. Ma 32 százalék. Nehezen tudom elhinni, hogy ez a váltás megtörténhetett volna reklámok nélkül. A reklámtilalmat elsôsorban azok az országok szeretik, amelyekben a dohányipar állami monopólium, mert a tilalom befagyasztja, konzerválja a piacot. Nálunk sem volt negyven évig reklám, 1990-ben a hazai fogyasztás 2627 milliárd szál volt. A mostani legális eladás 22 milliárdra esett vissza, figyelembe véve, hogy a feketepiac részesedése 10 százalékos.
A BAT mennyit költ a nyereségébôl reklámra?
A reklám költségként jelenik meg, nem nyereségként. A romániai szabályozásnak például az volt az egyik rákfenéje, hogy ott nem írhatják le költségként. Emiatt az egész reklámpiac mûködésképtelen volt. A közelmúltban meg is változtatták ezt a szabályt.
Akkor így kérdezem: összegszerûen mennyit költenek reklámra?
Erre hadd ne válaszoljak... A Közterületi Reklámszövetség publikált adatai szerint az óriásplakátok 15 százaléka cigarettareklám. Ebbôl tételezzük fel, hogy a BAT piaci részarányosan van jelen.
A multik uralják a piacot; beszélhetünk egyáltalán kizárólagosan magyar érdekeltségû dohánygyárról?
Van egy magáncég, a VéTabak, amit Hódmezôvásárhelyen hoztak létre. De még egyszer hangsúlyozom, azért tartom eleve rossznak a kérdést, mert a nemzeti és a multinacionális szembeállítását abszolút nem érzem helyénvalónak.
A londoni Guardian magyar lapokban is megjelent elemzése szerint hazánkban az országgyûlési képviselôk rendszeresen kérnek valamilyen szívességet a magyarországi dohányipartól. A lap idézi a BAT sajtófônökét, aki szerint "baráti képviselôk nagyon gyakran fordulnak hozzánk kérésekkel, bár nem személyes jellegûekkel". Önt is meg szokták keresni?
Ami a Guardianban megjelent, az egy eléggé egyoldalú összeállítás volt, torz képet festett. Hozzátenném, hogy a magyar fordítás sem adta vissza az eredeti szöveget, amely úgy szólt, hogy "a képviselôk hoznak hozzánk kéréseket". És ez nem ugyanaz, mint hogy "gyakran kérnek tôlünk szívességeket", ahogy az a fordításban megjelent. A magyarországi gyárunk száz különbözô ügyet szponzorál, összesen 22 millió forint összegben. Akadt köztük olyan is, amit képviselô hozott, hogy vizsgáljuk meg. Ebben szerintem semmi kivetnivaló nincs. Szeretik eltúlozni a dohánylobby erejét. A dohányipar végül is a gazdaság egyik szereplôje, kölcsönös elônyök és érdekek alapján, hosszú távon gondolkodó iparág. És aki egy kicsit is ért hozzá, az ezt tudja.
Ön tehát azt állítja, hogy a lobbyzás hozzátartozik a normális mûködéshez.
Szerintem igen. Az sem véletlen, hogy tôlünk kérnek segítséget, hiszen a BAT Baranya megye legnagyobb adófizetôje. Cégünk filozófiája: igyekszünk felelôs állampolgár módjára viselkedni abban a közegben, ahol jelen vagyunk. A támogatás legfontosabb kritériuma, hogy releváns társadalmi problémák megoldását szolgálja, és legyen etikailag támadhatatlan. Keresték már meg önöket magyarországi pártok támogatás reményében?
Nem. Londonban született egy döntés, miszerint semmiféle párttámogatás nincs. Bármennyire hihetetlen, a képviselôk józanul gondolkodó emberek, akik adott esetben odafigyelnek az érvekre. Senkit nem kell megkörnyékezni ahhoz, hogy kommunikálni tudjunk vele. És ezt nem akarják elhinni nekünk...
Néhány, a BAT által támogatott kezdeményezés:
Pécsi Diagnosztikai Központ: európai színvonalú mûszerparkja, a létezô legpontosabb és leggyorsabb diagnosztikai tevékenységet biztosítja, egyben egyetemi oktatóhelyként is szolgál.
Aradi Vértanúk Szobra Alapítvány: érdekessége, hogy a BAT által szponzorált Kiss Ernô-szobrot a cég javaslatára egy kolozsvári mûvész, Kolozsi Tibor készítette.
Pécsi Nemzeti Színház: a BAT évrôl évre jelentôs összeggel járul hozzá a színház költségvetéséhez, illetve különdíjat alapított a legnépszerûbb mûvésznek, amelyet a közönség szavazatai alapján ítélnek oda.