A British American Tobaccót két kereskedelmi vállalat alapította, és 1902-ben jegyezték be Londonban. Piaci értéke gyorsan emelkedett, az alapításkori 900 ezer fontról negyven évvel késôbb 98 millió, 1997-re pedig 19 milliárd angol fontra. A társasághoz tartozó cégek jelenleg évi 700 milliárd szál cigarettát gyártanak, részesedésük pedig 12,8 százalékos a földünkön forgalmazott dohánytermékekbôl. A BAT 1992. márciusában vásárolta meg — elsô közép-európai befektetéseként — a legnagyobb múltú magyar cigarettagyártó üzemet, a Pécsi Dohánygyárat. A kilencvenéves gyár modernizálása 1994 januárjában fejezôdött be, a beruházás értéke, természetesen a vételáron felül, 25 millió font, azaz mai áron több mint 7 milliárd forint volt. A beruházás eredményeként a Pécsi Dohánygyár kapacitása az évi 7 milliárd szál cigarettáról 14 milliárdra növekedett. Fokozatosan továbbfejlesztették a nagy hagyománnyal rendelkezô Sopianae márkát, e mellett itt gyártják a Pall Mall és a Kent márkacsaládot is. A dohánygyár jelenleg több mint 600 embernek ad munkát.

— Ön milyen cigarettát szív? — érdeklôdöm Lábody Lászlótól, amikor ô megkérdezi tôlem, a nem dohányzótól, hogy nem zavar-e, ha rágyújt.

— Lucky Strike-ot — mutatja a cigarettásdobozt az igazgató. — Cégünk terméke. Kamaszkorom óta makacs és megrögzött dohányos vagyok. Imádok rágyújtani.

— Gondolom egy ilyen cégnél elvárás, hogy a munkatársak dohányozzanak...

— Ez egyáltalán nem kötelezô, de lehet.

— Korábban, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetôjeként a magyarság érdekeit képviselte, ma pedig egy multinacionális cég egyik elsô embere. Nem érez ebben ellentmondást?

— A kérdés eleve azt feltételezi, hogy valamiféle ellentét van adott esetben a nemzeti érdek és a multinacionális vállalat érdeke között. Pedig nincs. A multikról általában rengeteg téves elképzelés, sztereotípia él, mintha legalábbis ôk lennének az emberiség fô kártevôi, holott szó sincs errôl. Persze multija válogatja. Mert az sajnos valóban megtörtént a privatizáció során Magyarországon is, hogy a külföldi piacot vásárolt, bezárta az itteni gyárat, és behozta a külföldi holmit. Ez a fajta hozzáállás a dohányiparra egyáltalán nem jellemzô. Éppen az ellenkezôje történt. A privatizációt követôen megmaradtak a munkahelyek, gyakorlatilag az egész gyárat újjáépítették, cégünk például 20—30 évi profitot ruházott be, de gondolom, a többieknél is hasonlóak az arányok. Ez azt jelenti, hogy hosszú távú az elkötelezettség. A BAT munkahelyei magyar munkahelyek, a termékek magyar termékek, itt fizetjük a nem is akármekkora adót. 1996-ban a magyar dohányipar egésze 65 milliárd forintot, ebbôl mi 25 milliárdot.

— De a dohányárú adótartalma alacsonyabb, mint sok más terméké.

— Attól függ. Magyarországon a cigaretta átlag adótartalma 62 százalék. Az Egyesült Államokban, ahol most a dohánygyárak ellen kampány folyik, az átlag 30 százalék körül van. A legjobban Angliában adóztatják, ott 80 százalék fölötti. De ez mindig annak a függvénye, hogy mit bír el a fogyasztó, milyen a vásárlóerô, hiszen a termelési és kereskedelmi költségeket, egyebeket egy bizonyos határon túl nem lehet leszorítani. Következésképpen minden adóemelés áremeléssel jár együtt. 1992-ben az állam 20 milliárd forint dohányjövedéket szedett be, 1996-ban pedig 65 milliárdot. Ki lehet számolni, mi van az áremelkedések mögött.

— A dohányipar, mint az egyik legjobb adófizetô, kivételezett helyzetébôl adódóan többet is megenged magának. Például azt, hogy nem áll szóba a kormánnyal, pontosabban annak népjóléti miniszterével, illetve az egészségügyi önkormányzattal.

— Amióta világ a világ, az egészségügy mindig megpróbált külön bevételi forrásokra szert tenni, és ennek mindig is kedvenc célpontja volt a dohányipar. Az adót nem az ipar emeli, és nem is az ipar osztja szét. Az a költségvetés feladata. Nekünk az a véleményünk, hogy ami adót ránk kivetnek, azt befizetjük, de hogy plusz adót vagy kártérítést fizessünk, annak nem látom a logikáját.

— A miniszter megnyilatkozásaiból az derült ki, hogy a dohánylobby azért bújik ki a tárgyalások alól, mert találva érzi magát.

— Dehogyis, errôl szó nincs. A miniszter úr megérkezett valahonnan külföldrôl, tartott egy sajtóértekezletet, és fölszólította a dohányipart, hogy fizessen. Így kezdôdött a dolog. Ez nem tudom, mennyiben nevezhetô tárgyalásnak.

— A BAT privatizációs sikertörténetként emlegeti a pécsi gyár megvásárlását. Miért éppen rájuk esett a választásuk?

— Ezért folyt a legnagyobb versenyfutás, miután ez a gyár volt Magyarországon a legnagyobb és viszonylag a legmodernebb. Valamint a pécsiek tulajdonában volt a Sopianae márka, amely a magyar piacnak ma is majdnem a felét teszi ki. Igazából a márka volt a nagy érték, és vele a piaci részesedés, nem pedig a gyár. Egy gyárat bárhol és bármikor fel lehet építeni.

— Ahogy például Romániában tették, pedig ott még el sem kezdôdött a dohányipar magánosítása.

— Ploieƒti-en épült egy új gyár, zöldmezôs beruházással, amely ôsszel kezdett el termelni. Valóban Romániában még nem privatizálták az állami dohányipart, ahogy a térség országai közül Bulgáriában sem. Viszont Romániában engedélyezték, hogy a multik zöldmezôs beruházással építsenek gyárakat.

— Mit jelent a zöldmezôs beruházás?

— Azt, hogy vadonatúj gyár épül; a román márkavédjegyek, mivel nem történt privatizáció, továbbra is állami tulajdonban maradtak. Mi vagyunk a másodikak Romániában, az elsô gyárat az R.J. Reynolds, a Camel gyártója építette.

— Ennek a két multinacionális cégnek mekkora részesedése van a román piacon?

— Erre azért nehéz válaszolni, mert csak a legális kereskedelem adatai ismertek, a feketepiacé nem. A cigarettapiacot milliárd szál/évben szokták mérni. Magyarország nagyjából 22 milliárdos piac, a román ennek több mint a duplája. Nagyon durván számolva ennek kétharmada az állami monopólium, egyharmada az import cigaretta, plusz a két új gyár termelése. Adó szempontjából pont fordított a helyzet: az állami monopólium fizeti az adó egyharmadát, a többiek pedig a kétharmadát. Már ha fizetnék. Mert a fekete- vagy illegális import igen-igen kiterjedt. A Balkánon egyébként is áttekinthetetlen a helyzet, Szerbia—Boszniában például a piac 100 százalékig a csempészetre épül.

— Magyarországon a BAT a legerôsebb?

— Igen. Miénk pillanatnyilag a piac 39 százaléka. Utánunk következik az Egri Dohánygyárat megvásároló Philip Morris 31 százalékkal, azután a Debreceni Dohánygyárat privatizáló német Reemstma, a maga 21 százalékával, végül egy sátoraljaújhelyi, illetve hódmezôvásárhelyi magyar magán cég.

— Magyarország, illetve a környezô államok esetleges EU-tagsága befolyásolhatja-e az önök pozícióit? Gondolok itt arra, hogy egy brüsszeli EU-döntés értelmében 2006-tól a tagországokban tilos lesz a dohánytermékek reklámozása, illetôleg a dohányipar szponzorizációs tevékenysége.

— Ez egyelôre még csak egy javaslat, amit elôször el kell fogadni. Nyilván, ha Magyarország tag lesz, akkor ez bennünket is érinteni fog, erre föl kell készülnünk.

— A parlament által nemrégiben elfogadott reklámtörvény meglehetôsen liberális a dohánytermékekkel szemben. A dohánylobby az országgyûlésben is jól mûködött.

— Ez azon közhelyek egyike, amit szeretnek szajkózni. A törvényjavaslat vitája során, ha jól emlékszem, több mint 200 módosító javaslatot nyújtottak be, ebbôl összesen 28-at fogadtak el, és négy érintette konkrétan a dohányipart.

— Mindenesetre egy nemdohányzó számára, aki vagyok, meglehetôsen agresszívnek tûnnek a különféle cigarettareklámok az újságokban, az óriásplakátokon.

— Abból induljunk ki, hogy a dohány legális termék. Számomra eléggé morbidnak hat az a logika, amit most éppen egy amerikai jogász fejtett ki, miszerint az, ha az állam megadóztat egy terméket, nem jelenti egyúttal azt, hogy az a termék legális. Hát ez számomra eléggé nyakatekert logika. Ha egyszer a cigaretta egy legálisan, ellenôrzötten gyártott termék, miért ne lehetne kommunikálni a fogyasztóval? Vannak olyan országok, ahol több mint húsz éve tilos a dohányreklám, de ez a dohányfogyasztást nem befolyásolja. Általában véve az a tapasztalat, hogy abban a döntésben, hogy valaki dohányzik, vagy sem, a reklám gyakorlatilag nem játszik szerepet.

— Akkor mégis miért van rá szükség?

— Azért, mert ha egyszer már valaki dohányzik, abban már van szerepe a reklámnak, hogy mit szív. Öt évvel ezelôtt Magyarországon az úgynevezett könnyû, alacsony nikotintartalmú cigaretták aránya 3 százalék volt. Ma 32 százalék. Nehezen tudom elhinni, hogy ez a váltás megtörténhetett volna reklámok nélkül. A reklámtilalmat elsôsorban azok az országok szeretik, amelyekben a dohányipar állami monopólium, mert a tilalom befagyasztja, konzerválja a piacot. Nálunk sem volt negyven évig reklám, 1990-ben a hazai fogyasztás 26—27 milliárd szál volt. A mostani legális eladás 22 milliárdra esett vissza, figyelembe véve, hogy a feketepiac részesedése 10 százalékos.

— A BAT mennyit költ a nyereségébôl reklámra?

— A reklám költségként jelenik meg, nem nyereségként. A romániai szabályozásnak például az volt az egyik rákfenéje, hogy ott nem írhatják le költségként. Emiatt az egész reklámpiac mûködésképtelen volt. A közelmúltban meg is változtatták ezt a szabályt.

— Akkor így kérdezem: összegszerûen mennyit költenek reklámra?

— Erre hadd ne válaszoljak... A Közterületi Reklámszövetség publikált adatai szerint az óriásplakátok 15 százaléka cigarettareklám. Ebbôl tételezzük fel, hogy a BAT piaci részarányosan van jelen.

— A multik uralják a piacot; beszélhetünk egyáltalán kizárólagosan magyar érdekeltségû dohánygyárról?

— Van egy magáncég, a VéTabak, amit Hódmezôvásárhelyen hoztak létre. De még egyszer hangsúlyozom, azért tartom eleve rossznak a kérdést, mert a nemzeti és a multinacionális szembeállítását abszolút nem érzem helyénvalónak.

— A londoni Guardian magyar lapokban is megjelent elemzése szerint hazánkban az országgyûlési képviselôk rendszeresen kérnek valamilyen szívességet a magyarországi dohányipartól. A lap idézi a BAT sajtófônökét, aki szerint "baráti képviselôk nagyon gyakran fordulnak hozzánk kérésekkel, bár nem személyes jellegûekkel". Önt is meg szokták keresni?

— Ami a Guardianban megjelent, az egy eléggé egyoldalú összeállítás volt, torz képet festett. Hozzátenném, hogy a magyar fordítás sem adta vissza az eredeti szöveget, amely úgy szólt, hogy "a képviselôk hoznak hozzánk kéréseket". És ez nem ugyanaz, mint hogy "gyakran kérnek tôlünk szívességeket", ahogy az a fordításban megjelent. A magyarországi gyárunk száz különbözô ügyet szponzorál, összesen 22 millió forint összegben. Akadt köztük olyan is, amit képviselô hozott, hogy vizsgáljuk meg. Ebben szerintem semmi kivetnivaló nincs. Szeretik eltúlozni a dohánylobby erejét. A dohányipar végül is a gazdaság egyik szereplôje, kölcsönös elônyök és érdekek alapján, hosszú távon gondolkodó iparág. És aki egy kicsit is ért hozzá, az ezt tudja.

— Ön tehát azt állítja, hogy a lobbyzás hozzátartozik a normális mûködéshez.

— Szerintem igen. Az sem véletlen, hogy tôlünk kérnek segítséget, hiszen a BAT Baranya megye legnagyobb adófizetôje. Cégünk filozófiája: igyekszünk felelôs állampolgár módjára viselkedni abban a közegben, ahol jelen vagyunk. A támogatás legfontosabb kritériuma, hogy releváns társadalmi problémák megoldását szolgálja, és legyen etikailag támadhatatlan. — Keresték már meg önöket magyarországi pártok támogatás reményében?

— Nem. Londonban született egy döntés, miszerint semmiféle párttámogatás nincs. Bármennyire hihetetlen, a képviselôk józanul gondolkodó emberek, akik adott esetben odafigyelnek az érvekre. Senkit nem kell megkörnyékezni ahhoz, hogy kommunikálni tudjunk vele. És ezt nem akarják elhinni nekünk...

Néhány, a BAT által támogatott kezdeményezés:

Pécsi Diagnosztikai Központ: európai színvonalú mûszerparkja, a létezô legpontosabb és leggyorsabb diagnosztikai tevékenységet biztosítja, egyben egyetemi oktatóhelyként is szolgál.

Aradi Vértanúk Szobra Alapítvány: érdekessége, hogy a BAT által szponzorált Kiss Ernô-szobrot a cég javaslatára egy kolozsvári mûvész, Kolozsi Tibor készítette.

Pécsi Nemzeti Színház: a BAT évrôl évre jelentôs összeggel járul hozzá a színház költségvetéséhez, illetve különdíjat alapított a legnépszerûbb mûvésznek, amelyet a közönség szavazatai alapján ítélnek oda.