Valahol egy távoli szigeten – kezdhetnénk, mint egy mesét, pedig talán igaz – mindenkinek (minden szigetlakó polgárnak) alanyi jogon jár egy HONLAP. Mondjuk, hároméves kortól.
Eszerint a virtuális én nem egy mondvacsinált fogalom. Lassan szervesen hozzátartozik önnön személy-képünkhöz, sõt, a személy klasz-szikus fogalmát ki kell egészítenünk: test (corpus), lélek (animus), szellem (spiritus) és … cyber…? Nem, ez túl robotzsarus. Talán: virtus?
Nálunk ehhez egyelõre még fizetni kell. Hacsak nem "kelünk útra", és nem keresünk olyan helyeket a világhálón, ahol ingyen és bérmentve biztosítanak számunkra pár megabyte-nyi helyet. Ilyen "szolgáltatóknál" viszont az a kikötés, hogy amennyiben három hónapig nem nyúl hozzá az ember anyagához, akkor azt automatikusan letörlik.
Kell-e ennél szebb példázat arra, hogy a személyiség mindig alakul?
Vagy netán ez a jövõ (és értelemszerûen a múlt) semlegesítése, a folyamatos jelen-lét? Pontosabban: a jelen-lenni-kellés? Mivé lesz a HOLNAP?
Mondjunk ellent az áramvonalasított egónak?
Mi lenne az, amihez biztosan nem piszkálnánk hozzá háromhavonta, egye fene, ha letiltják is a honlapunkat?
Meg tudnánk-e tervezni elõre azt, hogy milyen jellegû dolgainkat cserélnénk, vagy változtatnánk rajtuk háromhavonta?
Az, hogy a virtualitásba helyezzük el saját dolgainkat, kihatással van-e magukra a dolgokra?
Ránk?
