Azt ugyan nem tudom — legfeljebb (jogosan) feltételezem —, hogy Kassák szerepel(-e) a magyar "digitális klasszikusok listáján, vagyis hogy fellôtték(-e) már az internetre, ám ebben a tudatlanságomban is indokoltnak vélem elindulni vele a Korunk (újabb) képesítési folyamatának közelítésében. Kassák volt ugyanis az, aki egyformán beszélve a szavak és a képek nyelvén, 1926-ban, a Dienes-féle kolozsvári folyóirat (vállalható elôdünk) elsô évfolyamában címben írta le: Éljünk a mi idônkben. Ô volt az, aki konstruktivista programjának jegyében kijelentette: "A falvak elektrizálása, az óceán átrepülése, a városok koncentrikus átépítése, a szépmûvészetek utilitárius átértékelése mind az ige beteljesedésének kezdetét jelenti. Az "önmagáért szépet tagadva állította: "egy tökéletesen megépített gép vagy tökéletesen megszerkesztett vers nem lehet csúnya. 2000 tavaszán legfeljebb a fogalmazás módján, egyes szavakon kellene változtatnunk ahhoz, hogy mai kiáltványként olvashassuk a kassáki bizonyossággal elhangzó próféciát, munkaprogramot: "Mi egy kialakuló kor kezdetén állunk. Egy új kor elôtt, egy új típust kezdô ember. [...] Nem könnyû kezû cizellálók, hanem nyughatatlan feltalálók és vassal, cementtel és üveggel dolgozó építômesterek vagyunk.

Hát persze, hetvennégy év múltán a vas és cement korszaka helyett elektronikáról, csipekrôl, mikrocsipekrôl beszélünk (az üvegpaloták nem mentek ki a divatból), a gép nekünk elsôsorban számítógépet, az építés programszerkesztést jelent. A "mozgóképeskönyv, amelyet egy (szintén 1926-os) filmcikkében emleget a Korunkban, ma akár internetesen is értelmezhetô. Mindezzel együtt nem merném határozottan feltételezni, hogy Kassák Lajos digitális klasszikusként olyan jól érezné magát. Kételyemet arra alapozom, amit a könyvrôl, a modern tipográfiáról a húszas években szóba és képbe rögzített. A budapesti Kassák Múzeum által (Csaplár Ferenc szerkesztésében) az 1999-es Frankfurti Könyvvásárra elkészített, nemzetközi elismerésre méltó album (Reklám és modern tipográfia) jó emlékeztetô. Itt olvasom (újra és egyetértéssel, figyelmeztetôként): "A könyv nem kényszerû tömegszállása szavaknak, mondatoknak vagy egyéb mûvészi alkotásoknak. Csakúgy van rosszul megcsinált könyv, mint ahogy van rosszul sikerült vers — vagy fordítva. Egy jó könyv létrehozása, a papír tudatos kihasználása, a szöveg tartalmát reprezentáló tipográfiai elrendezés, a fûzés vagy kötés, a belsô tartalomnak és a külsô alaknak karakterisztikus megformálása — komoly teremtô feladat. A könyvet optikai és taktilikus érzékeinkkel fogjuk föl, ez a két szempont a könyvcsinálás fundamentális eleme.

Igaz, A könyvrôl címû írás (eredetileg: a Tisztaság könyvében) csábító, "könnyítô gondolatokat is felvet. Például: "Mi a gyorsaság és kényelemszeretet emberei vagyunk. Gyorsaságban pedig és kényelemben nyilván az internet máris gyôztesnek mondható a könyvvel, a folyóirattal (a papírra kinyomtatottal, méltóan tipografizálttal, de jóval nehezebben beszerezhetôvel) szemben. Ami a világhálón fennakad, az a hal lesz a világhal, azt fogyasztják a legtöbben. Magára adó fórum aligha kerülheti meg, hogy így is jelezze létét, továbbélését. Képesíti magát azáltal, hogy képernyôrôl leolvashatóvá válik.

Egy kialakuló kor kezdetén állunk — mondhatjuk Kassák Lajossal, aki a szöveget (elôször a Ma lapjain) képarchitektúrákkal kísérte, aki kiállt a reklám és a film mellett. A mi új, legújabb korunk a szót is elektronikus jelekké átalakítva szórja szerte a világba — így a reklám mindeddig páratlanul hatékony, mert a legtávolabbra ható ódját teremti meg. A Korunkat már a neve kötelezi tudomást venni minderrôl. Képesedésünk-képesítésünk új állomásához érkeztünk; az elsô folyam (1940-ig) még nem ismerte a statikus képi jelet sem — noha szövegeiben (Kassák mellett a másokéban is, sorozatosan) minden új képzômûvészeti irányzatról beszámolt. (Genthon István 1926 júniusában A gépmûvészet címmel Tatlinról cikkezett.) Grafikusok, festôk, szobrászok a hatvanas, fôként azonban a hetvenes évektôl leltek otthonra a Korunkban — a laptestben és az intézményesülô Korunk Galériában. Most meg már Barótról érkezik a hír, hogy 1983-as kiállítónk, a festô Bodosi Dániel "virtuális kiállítása látható az interneten, bekapcsolva az információba az egykori Korunk-kiállításhoz kapcsolódó szövegeket is. (Érdemes megjegyezni, hogy Bodosi, az egykori Rudnay-tanítvány, 87. életévében jár...)

A Korunk tehát többféleképpen is képesedik — hitegethetjük magunkat, hogy a világ szeme rajtunk. És a mi szemünk a világon? Ennek bizonyítéka kíván lenni nyomtatásban (is) jelentkezô internet-lapszámunk. Be kell vallanom azonban, hogy ezzel a fajta képesítéssel nem mindenki rendelkezik a szerkesztôségben. Például e sorok írója sem. Aki ugyan hajlandó elgondolkozni az olvashatóságnak, a képnézésnek csodálatos gyorsaságán, igazából azonban ma is többre tartja a könyvet, a fellapozhatót (amely elmélyülésre is alkalmat ad!), a folyóiratot, sôt az újságot, amelyet papírra nyomtatnak, s a galériát is — ha ez nem csak virtuális. Az emberi létforma anyagszerûségét még mindig elsôdlegesnek véli, a szemrontás hagyományosabb formái mellett kardoskodik. Azt hiszi, hogy a világ szeme és szemünk világa egyaránt fontos ugyan, de az utóbbi mindennél fontosabb. Úgy gondolja, hogy jó a Korunkat rajta tudni az interneten, de még jobb (volna), ha akár az internetes lapszámot több ezren forgatják (forgatnák) otthonokban, könyvtárakban, idehaza és az országhatárokon túl. Ô maga is ezt fogja tenni, tanulva a világháló írásba rögzített gondolataiból.