Miért matematika? — kérdezték egyszer Erdôs Páltól, a világhírû matematikustól. Miért élet? — volt rá a felelet. Ennél pontosabban talán nem is lehet válaszolni arra, hogy miért foglalkozik valaki elméleti kutatással. Hisz az nem szokott gazdagságot hozni, legalábbis nem a mi vidékünkön. Máshol esetleg. De azért ott is kifizetôdôbb gyakorlati dolgokkal foglalkozni. Ennek ellenére az elméleti kutatók száma jelentôs. Hitük, hogy amit csinálnak, nem haszontalan, törhetetlen. A tudománytörténet a példa rá, hogy igazuk van. A nem euklideszi geometria használhatósága szinte csak száz év múltán derült ki, amikor a relativitáselméletnek szüksége volt rá. Egy tudományos dolgozat valódi értékét sem könnyû megítélni. Volt már rá példa, hogy jelentéktelennek tûnô vagy éppen hibás bizonyítást tartalmazó dolgozat jelentôs kutatások, eredmények forrása lett.

Vannak feladatok, amelyek évszázadokon keresztül lázban tartják a kutatókat, újabb és újabb próbálkozások születnek, idônként pedig hibás bizonyítások. A híres négyszín-tétel (ki lehet-e színezni csak négy színnel úgy egy tetszôleges térképet, hogy a szomszédos országok különbözô színûek legyenek) 150 évig tartotta sakkban a matematikusokat, míg végül 1976-ban a számítógép segítségével sikerült bizonyítani. A híres Fermat-tételt (amely bizonyos egyenlet megoldhatatlanságát mondja ki) csak néhány éve bizonyították be, miután több mint háromszáz évig próbálkoztak vele, sôt sokan bizonyíthatatlannak tartották, és voltak olyan szakfolyóiratok, amelyek a Fermat-tétellel foglalkozó dolgozatokat olvasatlanul visszaküldték. Ennek ellenére mindig akadtak, akik újra próbálkoztak, és végül az eredmény nem is maradt el.

Nálunk kevés ember van olyan szerencsés helyzetben, hogy csak kutatással foglalkozhat. A matematikai intézeteket a hetvenes évek közepén felszámolták, pontosabban kis létszámú csapattal az egyetemekhez csatolták. Késôbb újra különálló intézményekké alakultak, de jelentôségük nem olyan nagy, mint a hasonló jellegû külföldi kutatóintézeteké. Informatikai kutatóintézetek léteztek — még ma is vannak —, de többnyire gyakorlati szerzôdésekkel foglalkoztak (és foglalkoznak ma is), mivel többnyire önellátók kellett hogy legyenek.

Elméleti kutatás inkább az egyetemeken folyik. Annak ellenére, hogy az egyetemi tanerôk elsôdleges feladata a tanítás, a tanári rangfokozatok megszerzéhez elengedhetetlenül fontos a megfelelô tudományos tevékenység. Adjunktusi fokozathoz doktorátus kell. A szükség azonban törvény bont: a diáklétszám utóbbi évekbeni növekedése miatt sokkal több elôadó kell, mint eddig, ezért sok helyütt adjunktussá léphet elô az is, aki még nem doktorált, de már doktorandus, és legalább tíz dolgozatot közölt referált szaklapokban. Docensi (romániai magyar szóhasználatban: elôadótanári) fokozathoz a doktorátus elengedhetetlen, azonkívül legalább húsz referált cikk (közöttük külföldön megjelent is) és legalább egy szakkönyv (nem elég, ha csak egyetemi jegyzet). Egyetemi tanár viszont csak az lehet, akinek legalább harminc referált szakkcikke van, ezek közül legalább három külföldi folyóiratban, és ezek nagy része egy jól meghatározott kutatási területen belül. Sokszor azt is figyelembe veszik, hogy a közös cikkek esetében hánynak elsô szerzôje az illetô. Ez azonban eléggé esetleges, mert legtöbb esetben a szerzôk ábécé sorrenden szerepelnek.

Nálunk még nem divat a máshol eléggé elterjedt ún. idézettségi index, amely azt mutatja, hogy az illetô munkáira hány szakkcikkben hivatkoztak. Ez a szám azért nem mutat reális képet egy kutatóról, mert könnyû visszaélni vele (barátok egymás munkáira hivatkoznak, formális hivatkozás stb.). Ennél már az Erdôs-szám is jobb! Ez egy viccesnek induló, de ma már talán komolyan vehetô mérték a kutatási hatékonyságról. Köztudott, hogy Erdôs Pál (1913-1996) a 20. század egyik legnagyobb és egyben legnagyobb hatású matematikusa volt. Cikkei, tanulmányai száma meghaladja a félezret. "Magyaroszág ajándéka a világnak" — így nevezte ôt egy amerikai professzor — nagyon sok cikket írt közösen másokkal. Ezek többnyire az Erdôs ötleteire épültek, amelyeket közösen dolgoztak ki. Az Erdôs-szám értelmezése a következô: Erdôs Pálnak az Erdôs-száma 0, aki írt közös cikket Erdôssel, annak az Erdôs-száma 1. Akinek nincs Erdôssel közös cikke, de van olyannal, akinek az Erdôs-száma 1, az a 2-es Erdôs-számmal büszkélkedhet és így tovább. Az Interneten nyilvántartják azoknak a nevét, akiknek 1 vagy 2 az Erdôs-számuk (elôbbiek száma 507, az utóbbiaké 5897).

Ha a háborúhoz — közismerten — három dolog kell, úgymint pénz, pénz és pénz, a kutatáshoz ennél több, pontosan öt dolog kell: tehetség, kitartás és pénz, pénz, pénz. Az utóbbi három azért, hogy legyen pénz könyvtárra, legyen pénz konferenciákra, és végül legyen pénz a cikkek, tanulmányok, könyvek kiadására.

A romániai könyvtárak a hetvenes évek közepéig jók voltak. Ettôl kezdve drasztikusan csökkentették a külföldi megrendeléseket, a könyvtárak többnyire csere útján jutottak hozzá az egyetemi folyóiratokhoz. A legrangosabb folyóiratok azonban nem ezek! A hetvenes évek elejéig sok nyugati folyóiratot másolt formában kaptunk a Szovjetunióból. Ez addig mûködött, ameddig a szovjetek alá nem írták a szerzôi jogvédelemrôl szóló nemzetközi egyezményt. A hetvenes-nyolcvanas években olyan mostohán talán sehol sem bántak a tudománnyal, mint nálunk. A Szovjetunióban nagyon erôs matematikai iskola volt mindig. Amerikában rendszeresen kiadták az orosz nyelvû matematikai folyóiratokat angol nyelvre fordítva. Az oroszok is sokat fordítottak angolból, fôleg alapvetô könyveket.

Ma a könyvtárak kissé átalakulnak, de szerepük és pénzigényük nem csökken. A legtöbb szakfolyóiratnak van már elektronikus változata is. A legtöbb kiadó azt a politikát folytatja, hogy ha egy könyvtár megrendeli a folyóirat nyomtatott változatát, akkor ingyenes elektronikus hozzáférést biztosít ahhoz a folyóirathoz (esetleg más, hasonló jellegûhöz is). Ez úgy történik, hogy a könyvtár megadja a kiadónak azoknak a számítógépeknek az Internet-címét, amelyekrôl aztán a megfelelô folyóiratok elektronikusan elérhetôk. Így a megadott gépekrôl bárki böngészheti a folyóiratokat, lemásolhat, kinyomtathat cikkeket. Az elektronikus hozzáférés rendkívül megkönnyíti például a keresést egy adott tárgykörön belül. Vannak olyan folyóiratok is, amelyek a világhálón ingyen elérhetôk, és vannak olyanok is, amelyek csak elektronikus formában jelennek meg. Nagyon sok szerzô felteszi cikkeit, sôt néha még a könyveit is a saját honlapjára, ahonnan bárki letöltheti.

A fontosabb referáló lapok (mint például a Mathematical Reviews, a Zentralblatt für Mathematik stb.) a megszokott nyomtatott változat mellett, megfelelô díj ellenében hozzáférést biztosítanak az egész adatbázisához. Mindkét fent említett referáló lap idôközönként CD-lemezen is árusítja a rendszeres szakvéleményeket. Az 1999-es évre a tanügyminisztérium az ország összes egyetemének kifizette a Mathematical Reviews díját (ebben az esetben jelentôs kedvezményt kapva), korlátlan hozzáférést biztosítva. Reméljük, a jövôben is megtalálják a megfelelô anyagiakat, hogy a kutatáshoz nélkülözhetetlen informálódásnak ez a formája megfelelô legyen.

A tudományos konferenciákon való részvételt mindenhol az egyetem vagy a kutatóintézet biztosítja. Nálunk ezek az intézmények nem rendelkeznek megfelelô anyagiakkal ilyen célra. Egy tanszékrôl évente legfönnebb egy szakember utazhatna konferenciára abból a pénzbôl, amit erre a célra a tanszék kap. Legtöbb esetben más forrásokhoz kell fordulni (pályázatok, szerzôdések, alapítványok esetleg ösztöndíjak). A kutatáshoz támogatást lehet szerezni a TEMPUS-, CEEPUS- (Central European Exchange Program for University Study), Socrates-programok keretében, valamint magyarországi kutatáshoz a Domus-ösztöndíjak igénybevételével. Ezenkívül sokszor két ország vagy két intézmény közötti együttmüködés lehetôvé teszi közös kutatások folytatását. Jó tudni, hogy ilyen lehetôséget biztosít például a Román Akadémia és a francia CNRS (Centre National de Recherche Scientifique) közötti keretegyezmény. A közös tervet mindkét fél benyújtja a saját országa megfelelô intézményének. A terv jóváhagyása esetén mindkét fél biztosítja az országába érkezô kutatók teljes ellátását, az útiköltséget pedig a küldô ország állja.

A közlési lehetôségek is javultak. A legtöbb egyetemnek van saját tudományos folyóirata. Ezekben szakcikket közölni aránylag könnyen lehet, és lehetett régen is. Nehezebb a jó nevû külföldi lapokban. De ellentétben az 1989 elôtti helyzettel, amikor engedély kellett ahhoz, hogy valaki külföldön közöljön cikket, ehhez ma már csak a megfelelô színvonal kell. Még könnyebb a helyzet, ha konferencián bemutatott elôadásról van szó. Sokszor egy-egy szakfolyóirat külön számban jelenteti meg a konferencia anyagát. Ma már a kiadás elôkészítése sem tart évekig, mint régen, mivel a legtöbb esetben már olyan formában kérik az anyagot a szerzôktôl, amely megkönnyíti a szerkesztést. A csupán papíron beküldött dolgozatok már a múltéi, ma a lemezen, eletronikus levélben, elôre megadott formában kért dolgozatokkal dolgoznak (Ez az írás is az Internet segítségével jutott el a szerkesztôségbe.) Az utóbbi években megszaporodtak a közös dolgozatok. Ehhez már nem kell az, mint régen, hogy a szerzôk egy városból valók legyenek, vagy több-kevesebb idôt töltsenek egymás egyetemén. Az Internet megoldja a távolsági problémákat.

A mai fiatalok doktori tanulmányaikat már könnyûszerrel végezhetik külföldön is. Matematika és informatika szakon az utóbbi években nagyon sokan iratkoztak be doktori iskolába az Egyesült Államokban, Hollandiában, Angliában, Franciaországban, Ausztriában és persze nem utolsósorban Magyarországon. Nem ritka a közös irányítású doktorátus, amikor a külföldön szerzett doktorátus hivatalos elismertetése helyett azt választják, hogy ugyanazt a dolgozatot itthon is megvédik. Persze azok, akik külföldön doktorálnak, csak ritka esetben jönnek haza. A több évi kinntartózkodás után csak nagyon kevesen tudnak beilleszkedni az itthoni, nehezebb körülményeket biztosító egyetemi életbe. Nemcsak a kevesebb pénz, de a mostohább kutatási lehetôségek is gátolják ôket ebben. Fôleg családi kötelék miatt jönnek haza, akik jönnek.

A hazai egyetemek, és nem csak magyar vonatkozásban, jelenleg nehezen tudják biztosítani a megfelelô utánpótlást. Ez fokozottabban vonatkozik az informatikára. Egy frissen végzett informatikus könnyen talál olyan állást, hogy az egyetemi tanársegéd fizetésénél háromszor-négyszer többet keres. Ha meg akarjuk tartani azt a színvonalat, amelyet egyetemeink még ma is, ha nehezen is, de biztosítanak, akkor több pénzt kell a egyetemi oktatásba fektetni. És nemcsak a fizetéseket kell növelni, hanem az élet- és kutatási körülményeket is javítani. Nem valószínû, hogy az állam ezt megfelelô szinten meg tudja tenni, ezért az egyetemeknek, karoknak más forrásokat is fel kell kutatniuk. A magyar tanárok esetében ehhez hozzájárulhat egy hatékonyabb magyarországi ösztöndíjrendszer kialakítása is.

El kell kerülni azt a buktatót, hogy az egyetemi tanárok fôleg csak órák tartásával töltsék idejüket. Ez a veszély ma nagyon reális, egyrészt, mert kevés a tanár, másrészt pedig, mert az alapfizetés nem elég, és ezért aki csak teheti, több órát vállal, mint amennyi a kötelessége. Megfelelô egyetemi oktatás csak akkor van, ha az tudományos kutatással is párosul. Ez mindig így volt, és a jövôben is így lesz.