Balti-orosz viszony az EU védőszárnya alatt

Die baltischen Staaten, Russland und die EU. Regionale Konflikte als europäische Aufgabe. = Osteuropa. Jg. 2008. No. 2. p. 53-63.

A 90-es évek elején függetlenné vált Észt-, Lettország és Litvánia EU-társulása jelentős mértékben erősítette a három balti állam pozícióit az Orosz Föderációval való viszonyukban. Egyidejűleg azonban el is mélyítette a balti-orosz ellentéteket, illetőleg bizonyos mértékig részint az EU és Oroszország, részint pedig az EU és a balti államok közötti viszony problematikájává avatta azokat. A változással lényegében egy, szoros együttműködésre ítélt, ugyanakkor vitás kérdésekkel is terhelt Moszkva - Brüsszel - Vilnius/Riga/Tallinn viszonyháromszög kialakulásáról beszélhetünk. A Baltikum érzelmi viszonya Oroszországgal ezen belül egyelőre változatlanul negatív. Ennek motívumai: a három, eladdig független szuverenitás 1941-es szovjet (a Molotov-Ribbentropp paktummal alátámasztott) annexiója, a hitleri hadsereg kiverése után a lakosság széles rétegeinek meghurcolása, száműzése, ötven év elnyomó diktatúrája. Tünetei: az 1920-as észt-szovjet határvonal visszakövetelése, a szovjet "felszabadítás" ünneplésének elutasítása, a szovjet katonai emlékművek áthelyezése (Tallinn, 2007), bizalmatlanság a függetlenné váláskor visszamaradt orosz lakossággal szemben, nagyobb részüktől az új honosítás megtagadása stb.

A háromoldalú kapcsolatok fő tényezője ezzel szemben ma a balti államok felségterületén keresztül nyugatra irányuló energiaszállítás (zömmel földgáz, kisebb részt kőolajra és áram). Az EU Oroszország-politikája energiaszállítási érdekeltsége (földgáznál átlagosítva: az import 36,7 százaléka) okán eleve maximális kiegyensúlyozottságra törekszik. A gázfelhasználás teljes mennyiségét Oroszországból importáló balti országok számára (egyébként Finnországgal együtt) egyenesen életveszélyes függőség alakult ki: abszolút értelemben kiszolgáltatottak a szállítás biztonságának és árképzésének egyaránt. A csapdahelyzetből két irányban próbálnak kiszabadulni: Egyrészt igyekeznek gátolni elkerülő vezetékek építését abból a meggondolásból, nehogy egy esetleges orosz gázbojkott egyedül a Baltikumot érinthesse. (Ezzel, persze, ellentmondásba kerülnek más EU-tagállamokkal.) Ennek a stratégiának megfelelő akció volt 2007-ben, hogy Észtország, miután a finnek és a svédek már elhárították maguktól a témát, a saját felségvizein megtagadta a hozzájárulást a kutatómunka megkezdéséhez a Balti-tengerfenéken át Németországba irányuló Északi Áramlat gázvezeték tervével kapcsolatban. Ezzel egyelőre blokkolta is a főként Németország által szorgalmazott elképzelést. Ismertek egyéb balti-orosz vitapontok is: vezetéken érkező orosz nyersolajat eredetileg lett, illetve litván kikötőkben (Ventspiels, Butinge) tankoltak továbbszállításra; 2001-től új orosz kikötő (Primorszk) vette át a főszerepet. Megzavarta a kapcsolatokat a Moszkva által kisajátított Jukos-vállalat litvániai finomítójának sorsa is, melyre akkor már nem vonatkozhatott a kisajátítás, viszont orosz cégek helyett a lengyel olajvállalatnak sikerült felvásárolnia (2006). Az oroszok erre átlátszó álindokokkal határozatlan időre leállították az olajszállítást.

A Baltikum szempontjából az energetikai kiszolgáltatottság másik ellenszerének számít - leplezett formában - az orosz kisebbségeinek szóló engedmények megfelelő alkú szerinti adagolása. Ez egyet jelent a háború utáni szovjetizálás és az erőltetett iparosítás során bevándorolt orosz lakosság (Lettország: közel 30 %, Észtország ca. 25%), magas EU-szinten is helytelenített túsz-szerepével. Az említett két országban a függetlenség elnyerését követően csak azok az oroszok kaptak feltételektől mentesen új állampolgárságot, akik, illetve akiknek felmenői már 1940 előtt balti állampolgárok voltak. A többiek számára ez az államnyelv megfelelő ismeretéhez kötött lehetőség maradt. Oroszország az emberi jogok megsértéséről és diszkriminációról beszél. Észt, illetve lett részről engedménynek számít, amit maga az EBESZ is sürgetett: a nyelvelsajátítás hathatós segítése, a feltételek könnyítése (adminisztráció ingyenessége, oktató helyek, oktatói létszám biztosítása). Lettországban - az Európa Tanács bíráló megállapítása szerint (2007) - az orosz kisebbség kétharmada, Észtországban 9 százaléka még mindig "hontalan". Litvánia "ütőkártyája", ahol az orosz lakosság aránya jóval 10 százalék alatt marad, és mindenki megkapta a honosságot: az ország geostratégiai kulcshelyzete, azaz a Kalinyingrádi területet az Orosz Föderációtól elválasztó fekvése. Ám a honosított oroszok sem élveznek egyelőre egyik államban sem tulajdonképpeni identitásukhoz fűződő jogokat.

A balti-orosz kapcsolatok ma kölcsönösen kiegyensúlyozott elemei: viszonylag alacsonyan tartott eladási ár - az orosz GAZPROM szolgáltatói részesedéséért cserébe; Inculkans (Lettország) hatalmas földalatti tárolójának közös használata. Erre építve és a továbbfejlesztés érdekében a balti államok, Lengyelországgal is társulva, aktív szerepet vállalnának egy egyeztetett, EU-szintű keleti politika meghatározásában. Ennek centrális eleme lehet az energiapolitika, viszont az EU egyelőre távol áll egy valóban közös energiapolitika kialakításától. A közös nevező meglenne atekintetben, hogy Oroszország és összességében az EU egyaránt érdekelt az energiaüzletben, hiszen az orosz állami bevétel egyötöde származik ebből, az EU-nak pedig szüksége van az energiára. Csakhogy országcsoportonként más és más a rövid távú, konkrét szándék és elképzelés: például Francia- és Németország mint két legintenzívebb igénylő és vásárló külön is egyezkedne Oroszországgal, másokat mintha egyáltalán nem is érdekelné a dolog (van más energiaforrásuk?!). A Baltikumot Lengyelországgal közösen közelről érinti, de szeretnének megfelelő biztosítékokat a gyakorlat számára. Ezért az elsők között szorgalmazzák a közös energiapolitikát és azzal együtt az érdemben egyeztetett keleti politikát. A keleti politikának - gazdasági vonatkozásban és azon túl - nemcsak része, de fontos eleme is az Oroszország-politika. Egy kellően célirányos és hatékony Oroszország-politika ugyanakkor elképzelhetetlen komplex keleti (együttműködési, esetleg társulási távlatot nyitó, illetve azt felerősítő) politika nélkül, kiterjesztve az EU határain kívül eső térség egészére, de főként Ukrajnára. Emellett Litvániának igen jó együttműködési esélyei nyílhatnak egy, a jelenlegi egyeduralmi viszonyaitól megszabaduló, jobb sorsra érdemes Belarusszal is, melynek ellenzékét ma a leghatározottabb formában felkarolja. Nevezhetjük ezt balti értelemben akár szomszédság-politikának is. A balti államok elhelyezkedésüknél fogva készek ebben regionális szerepet vinni.

Komáromi Sándor