Romániai német és magyar írók a Stasi látókörében
Herbstritt, Georg: Literatur und Machts. Rumäniendeutsche und rumänienungarische Schriftsteller im Blick der DDR-Geheimpolizei. = Spiegelungen. Jg. 2. 2007. H. 1, p. 54-58.
A szovjet-csatlós diktatúrák életében a KGB felszín alatti jelenléte szinte általános volt, az azonban, hogy egyikük titkosszolgálata a másik felségterületén felderítsen, ritkábban fordult elő. Ez történt NDK-részről a blokkból „kifelé” beszélő Románia irányában (természetesen a Securitate-tól függetlenül) egy most megtalált, 1977-ből datált, de nem is magában álló Stasi-dosszié tanúsága szerint. A beszédes dokumentumanyagot egy akkori helyettes csoportfőnök jegyezte (Horst Machts, akinek a neve szójáték gyanánt szerepel a cikk címében). Az informálódás egyes NDK-beli írók romániai német kollegáikkal fenntartott kapcsolataira irányult, amelyek írószövetségi cserelátogatások vagy magánlátogatások alkalmával a hivatalos útiprogramok körén kívül jöttek létre. Például NDK-írók romániai útjai esetében az írószövetség vagy a bukaresti külképviselet megkerülésével. A kapcsolatok ténye utólagosan viszont láthatóvá vált a romániai német sajtó közleményeiben. Ami a leglényegesebb: a vendégrovatok szereplői rendre az NDK irodalmi életén belül ellenzékinek számító alkotók voltak. A titkosszolgálat ismételten felhívta a figyelmet az NDK-írószövetség azon mulasztására, hogy írócseréiről nem informálja előzetesen a külképviseletet.
Ez az időszak a ’70-es évek román kultúrpolitikai lazításának körülbelül a vége volt, mint hasonlóan az NDK-ban. Román viszonyok között ez a lazítás lehetővé tette, hogy a német kisebbségi íróértelmiség a tágabb német nyelvterületen rendszeresebben tájékozódjék, annak mintaadó újdonságaiba a még oly szűk keresztmetszetű hazai orgánumok jóvoltából betekinthessen, mindenekelőtt a havonta megjelenő, kifogástalan igényességgel szerkesztett, Bukarestben megjelenő Neue Literatur számaiban. Az NDK-vonalon rendre az arc nélküli, sematikus standard mögött jelentkező, problémaérzékeny és útkereső, egyben pedig hamarosan az NDK könykiadásából és sajtójából s végül az országból is kitiltott fiatal, főképp költőnemzedék írásai szerepeltek Wolf Biermanntól Günter Kunertig a szemelvények sorában. A szerzők - otthoni kiszorítottságuknál fogva – nem adhattak mást, mint kéziratos újdonságot, így a Neue Literatur vagy a brassói Karpatenrundschau című hetilap néhány éven keresztül mintegy „irodalomtörténetet írt” NDK-beli szerzők első közléseivel. A szerzők szempontjából ezek a közlések szinte a nyilvánosság egyetlen lehetőségét jelentették, hiszen a nyugat-német orgánumokban való szereplés hatóságilag egyenesen tiltva volt.
A Stasi legelsősorban is a Brassóban megjelenő Karpatenrundschau roppant mozgékony kulturális rovatszerkesztőjére: Bernd Kolfra lett figyelmes, aki 1975-ös NDK-körútján tetemes irodalmi anyagot gyűjtött be romániai publikálás és népszerűsítés céljára, és később is fogadott kéziratokat. Kolf a közlés során magukat a szerzőket is részletes adatokkal mutatta be, részint a saját lapjában, részint a Neue Literatur-ban. Szövetségese ennél a folyóiratnál Gerhardt Csejka szerkesztő volt, akinek szintén komoly figyelmet szenteltek az informátorok, és már nyugat-német kapcsolatai okán „megbízhatatlan” minősítést adtak világnézeti beállítottságáról. Jurek Becker kelet-berlini íróra (akinek első három regénye küzdelmes körülmények között még az NDK-ban megjelent) önmagában rossz fényt vetett, hogy bukaresti útján Csejkát meglátogatta. Az NDK-kultúrpolitika egyszerűen féltette íróit az ellenőrzése alól kicsúszó negatív befolyásolástól. Kevésbé rótták fel Becker Szász János írószövetségi titkárnál tett látogatását, akivel előzőleg már Berlinben találkozott. Szászt mint nem német auktort és fordítót (aki a halk szavú Anemone Latzina erdélyi szász költőnővel élt házasságban) világnézetileg „bizonytalan”, de fellépését tekintve mértéktartó, „fegyelmezett” személyiségként jegyezték, aki kevésbé „kompromittálta” vendégét.
A sorok között olvasva kitapintható az információk forrásvidéke: a bukaresti NDK-külképviselet bázisán nyert közvetett vagy módszeresen kipuhatolt értesülések köre. A ténybeli részleteket az itt meglapuló ügynökök mozgatásának megfelelően minden bizonnyal a román egyetemeken működő, az NDK-ból fogadott, az írói berkekhez hozzáférő német lektorok álltak. A Stasi hibátlan szimatára vall, hogy a jelentésekben előforduló (ismertetésünkben csak válogatva felsorolt) NDK-írók, költők csakúgy, mint a romániai kollegáik, a ’70-es évek végére egytől-egyig ugyanott kötöttek ki, s nem is mindig szabad akaratukból: Nyugat-Németországban. A megfigyelést NDK részről a későbbiekben is, egészen a ’80-as évek végéig folytatták. Nyomon követték a temesvári „Adam Müller-Guttenbrunn”-kör tevékenységét, ahol egyebek között bemutatták a már nyugaton tartózkodó Biermann dalfelvételeit. Számon tartották a kolozsvári egyetem német tanszékének „három-négy reakciós” irodalomoktatóját. (Találgatni lehet, kik is lennének ők, többen, mint „hárman-négyen” lényegében nem is voltak.) A Stasi ekkor már romániai kapcsolatokkal bíró NDK-írók beszervezésére is törekedett a többiek megfigyelésére, a jelek szerint kevés sikerrel. Jónéhány dokumentum ebből a körből is ismert, de annyira frappáns eseteket már nem mutatnak fel, mint amilyenek a most közöltek.
Komáromi Sándor