A Novi Pazar-i Szandzsák - feszültséggóc Dél-Kelet Európában
Dérens,Jean-Arnault – Geslin,Laurent: Le Sandjak de Novi Pazar. Un foyer de tensions en Europe du Sud-Est. = Le Courrier des pays de l’Est, 2006. 1058. sz., 78-93 p.
(A szerzők a „Courrier des Balkans” vezető szerkesztői. A kéziratot 2006 novemberében zárták le.)
A Szandzsák területét 1913-ban Szerbia és Montenegró megosztotta egymás között. A szerbek, maguk között csak Raskaként emlegetik a középkori Nemanjici-dinasztia bölcsőjét. Valamikor a transzbalkáni kereskedelem színtere volt a hegyes vidék. Ma az 550 000 lélekszámú lakosság 60 százaléka vallja magát muzulmánnak. Jugoszlávia szétesése óta a Szandzsák muzulmán közössége nehezen találja identitását. Az elhúzódó gazdasági-társadalmi bizonytalanság közepette a radikális iszlám irányzat erősödött meg, főleg a szerb oldalon. Paradox módon, a bosznia-hercegovinai háború (pl. a NATO-bombázások) során a Szandzsák területén nem létezett az etnikumok között nézeteltérés. 2006. május 21. óta Montenegró független, ezzel hivatalosan kétfelé szakadt a Szandzsák. Kérdés, hogy világvége lesz-e a területből, vagy megmarad útkereszteződésnek?
A ’szandzsák’ elnevezés ottomán eredetű. A Berlini kongresszus (1878) döntött úgy, hogy kerüljön a terület ottomán fennhatóság alá. Ekkor albán és szerb területek is ehhez a közigazgatási egységhez kerültek. Majd 1908-ig az Osztrák-Magyar Monarchia katonái felügyelték. Bécs boszniai annexióját követően azonban ez is megszűnt és gyakorlatilag helyi bej irányította a kis egységet. A balkáni háborúkban megosztozott rajta Szerbia és Montenegró, majd 1918-tól Jugoszlávia igazgatása alá került.
A Szandzsák hagyományosan menedékhelyül szolgált a balkáni muzulmán népességnek. Ugyanakkor Szerbia bölcsője is, a középkori Nemanjici-dinasztia révén. Itt találhatók a legszebb szerb ortodox kolostorok: Mileseva, Sopocani, Drudjevi Stupovi. A II. világháború során itt alakult meg a nemzet felszabadítására az antifasiszta komité, a béke idején azonban mégis a kettéosztott, 1912-es határt szabták ki rá (egyebek közt Milovan Djilas, a későbbi másképpen gondolkodó segédletével).
A XX. századi háborúk átrendezték a lakosság megoszlását. A szláv muzulmánok csaknem egységesen Tutin, Rozaje, Sjenica, Novi Pazar területére tömörültek. A szerb nacionalisták pedig célul tűzték ki a muzulmánoktól való „etnikai” tisztogatást. Noha muzulmánok és ortodoxok ennek következetében egymással tömörülnek, a nemzetiség szerinti megoszlás egyáltalán nem egyértelmű. A Szandzsák különböző etnikumai évszázadok óta egymás mellett élnek, de egy-egy településen belül sosem keveredtek egymással. A szláv muzulmánok ’muzulmánok’-nak tartják magukat, míg az a véleményük, hogy a ’bosnyák’ muzulmánok integristák
A Szandzsákot évszázadok óta karavánutak szelték át. A XVI. századi török uralom óta kereskedelmi térség. A XX. században egészen fontossá lett a Szandzsák területe, mint „folyosó” kelet-nyugati irányban, ugyanakkor az egyetlen terület maradt Szerbia és Montenegró összekötésére. A 2003-as, rövid életű uniónak a két volt jugoszláv tagállam között komoly következményei lettek: Montenegró bevezette az ÁFÁ-t, majd vámkapukat állított föl, míg Szerbia úgy gondolta, hogy mozgó rendőrökkel képes úrrá lenni a helyzeten. A montenegrói függetlenség ellenzői persze kampányba kezdtek a határállomások ellen. Annyit elértek, hogy ma elegendő egy személyi igazolvány a határ átlépéséhez.
Kelet-nyugati irányban azonban nincs összefüggő vasútvonal. Ahhoz, hogy a Szandzsák fejlődjön, először is magára kell találjon. A hozzá legközelebbi repülőterek (Pristina, Podgorica, Sarajevo) több órányi autóútra vannak. Tervezik, hogy Podgorica és Plav között megépítik az utat, ami egy valamikori karavánút vonalán Albániát is bekapcsolná a forgalomba. Így a montenegrói főváros 70 km-re kerülne Plavtól, melyet most 250 km megtételével lehetséges elérni. Azt is tervezik, hogy a berani katonai repteret elérhetővé teszik a civil lakosság számára is.
A Szandzsák régóta magáénak mondhatja azt a kétes dicsőséget is, hogy különféle bűnöző szervezetek, bandák találkahelye. Így a Szandzsák lakosait némi előítélet övezi: valamennyiüket kicsit bűnözőnek, vagy ha nem, nacionalistának, iszlámistának ítélik. Ennek az is oka lehet, hogy szandzsáki bűnözők egy csoportja Boszniában időzik, és egyebek közt, befolyásolja a Demokratikus Akció Pártjának kemény magját, amelynek célja a bosnyák közösség megosztása.
Novi Pazar területén néhány drogbáró is él, akik Törökország és Európa között közvetítik a kábítószert. Ma már a helyi fogyasztás is meglehetősen elterjedt.
Embercsempészetben és -kereskedelemben, a prostitúció szervezésében is aktív szerepet játszik a földrajzilag kulcshelyzetben lévő Szandzsák.
A nemzetközi illegális migráció támogatásában leginkább a koszovói Pristina repülőterével való „együttműködés” révén vesznek részt.
Az 1990-es évek közepén virágzó textilipar ma már nem létezik. Mindössze 200 gyár működik, ebből is 80 a lábbelikre szakosodva. A korábbi piacokat, Bulgáriát, Görögországot, Koszovót, Montenegrót azonban újabban elöntötte a kínai és pakisztáni ruházat.
Paradox módon a nemzetközi közösség által Szerbiára kimondott szankció (1992-2000) a Novi Pazar-i bosnyákoknak kedvezett. Milošević halálát követően azonban kiderült, hogy a kínaiak sokkal olcsóbban állítják elő ugyanazt a farmernadrágot (130-400 eurót fizettek egy munkásnak a 8-12 eurós nadrágért, a kínaiak azonban 7 euróért adják a farmert!). A szerbek most versenyt futnak az idővel és a kínaiakkal. A szerbek két nap alatt kénytelenek követni a legújabb divatot, míg a kínaiak két hónapos késésben vannak. Tervezik, hogy újra megnyitják a bezárt Raska textilgyárat.
Novi Pazar gazdasági helyzete azonban katasztrofális. A bankok 6-30 százalékos kölcsöne meggátolja a nyugatival lépést tartó technológiák beruházását. A tanulmányait évente befejező, mintegy 4500 fiatal nagy része munkanélküli.
A Szandzsák a rendkívülien sújtott Koszovó északi részét köti össze Bosznia-Hercegovina 1992 óta etnikai tisztogatást elszenvedett Drina menti részével. A „híd” szerep együtt járt nagy tömegű menekült befogadásával, illetve átengedésével.
Az etnikai tisztogatást túlélő, szülőföldjéről elűzött emberek tömege találja magát ma a bíróságokon, hogy bizonyítsa, a hivatalos állásponttal szemben, bizony etnikai tisztogatás miatt kényszerült elhagyni lakóhelyét, és most kéri a kárpótlást, illetve a visszatelepedés lehetőségét. Egyik ilyen, a 350 bukovicai muzulmán esete, de hasonló a Priboj mellettieké is. Előfordult, hogy montenegrói rendőrök visszaadták a szerb hatóságoknak a menekülteket, akiket azután kivégeztek. Az akkori montenegrói vezetés, Djukanović és Bulatović kettőse erősen elkötelezte magát Milošević politikája mellett.
Milo Djukanović azonban megszabadult riválisától, és 1998 tavaszán elnökké választották, amikor is szakított Milošević-tyel, és a Szocialisták Demokratikus Pártját vette kézbe, s kezdett az Európai Unió felé közeledni. 1998 nyarától, három hónap alatt 80 ezer koszovói albán menekült Montenegróba, Plavba, Rozajeba. Minthogy Montenegrót, és Szerbiát is bombázta a NATO, az elsődleges áldozatok a bosnyákok lettek volna! A montenegrói kormány ekkor fegyvert kezdett osztani Rozaje civil bosnyák lakosságának.
A bukovicai eseményektől öt-hat évnyire voltunk csak ekkor! Milo Djukanović montenegrói kormánya ekkor szövetségesévé tette a bosnyákokat/muzulmánokat.
1992-ben, a Demokratikus Akció Pártja (élén Alija Izetbegović-tyal) nacionalista tagsága titkos népszavazást szervezett Bosznia-Hercegovinában a Szandzsák önrendelkezéséről. Nem egészen váratlan módon csak a muzulmánok vettek részt a szavazáson. A párt legelszántabb része, a szájsebész Sulejman Ugljanin vezetésével, a bosnyák nyelv hivatalos elismerését követelte. 1993-ban ismét illegális szavazást tartottak, ezúttal a Szandzsák státusáról, mégpedig abban az értelemben, hogy lehetőség volna visszatérni az 1912 előtti határokhoz.
Ezután Szerbia összes nagy városában elveszítette a községhatósági választásokat az ellenzék, kivéve Novi Pazart. Tíz éve elszánt politikai harc folyik Ugljanin és Rasim Ljajić között, aki ugyanabban a pártban kezdte pályafutását, majd létrehozta a Szandzsák Demokratikus Pártját. Milošević halála után, a kisebbségi és emberi jogok minisztere lett 2000-ben. 2006-tól pedig a Hágai Büntetőtörvényszékkel kapcsolatot tartó szerb bizottság elnöke. Egy évvel később Vojislav Kostunica Szerb Demokratikus Pártjához csatlakoztak, amelyik élesen bírálta Ljajić programját. A Demokratikus Akció Pártját mint a bosnyák kisebbség Nemzeti Tanácsát azonnal elfogadta a szerb kormány. Feladatuk a bosnyák nyelvű oktatás és országismeret megszervezése lett. Tankönyveik az ún. hagyományőrző, vallásos bosnyák identitást tükrözik.
A Demokratikus Akció Pártja és Kostunica, szerb miniszterelnök egyezsége közös érdeket tükröz. Ugljanin mindenesetre megpróbálja távol tartani a Szandzsák muzulánjait/bosnyákjait attól, hogy részt vegyenek Szerbia politikai életében. Novi Pazar elmúlt két évében úgyis minden választás erőszakkal súlyosbítva zajlik. Legutóbb Ruzdija Durovićot, egy jelöltet a Demokratikus Akció Pártja listájáról, a szavazóhelység előtt lőttek le. Az érte – egy imám által – mondott nyilvános imát a Szandzsák muftija mélyen elítélte. A Szandzsák népe, a szláv muzulmánok és az albánok 1996 óta Djukanović politikáját támogatják. A háttérben a politikusnak olyan ígérete is áll, amely szerint a muzulmánok soha nem lesznek montenegrói polgárháborúnak kitéve. Sőt, teljes szabadságot kaptak kereskedelmi ügyleteik intézésében. Ennek az integrációs politikának eredményeképpen a muzulmánok vagy más etnikai-vallási pártok sosem értek el jelentős eredményt a választásokon.
Amikor 1998-ban Ugljanin meg akarta ismételni a Szandzsákról szóló népszavazást, értelmiségiek másik csoportja szerkesztett egy olyan nyilatkozatot, amelyben egyszer sem fordul elő a ’szandzsák’ kifejezés, hanem a ’montenegrói muzulmánok’ programját emlegeti. Itt kéri a muzulmán (nem bosnyák) nemzet elismerését a köztársaságon belül.
A helyzet azonban azóta változott. A lakosság szerb része megnőtt, a muzulmánoknak pedig egyre kisebb része tartja magát bosnyáknak.
Novi Pazarban a lakosság 85 százaléka muzulmán. Az utóbbi időben azonban wahabiták erőszakoskodnak a lakossággal, a lányokat kendő viselésére kényszerítik, a nyilvános tereken nem engedik leülni a padokra a szerelmes párokat, zenészek hangszereit semmisítik meg stb. A mufti, Muamer Zukorlić határozottan elítéli a szélsőségeseket. Szerinte nem lehetnek 200-nál többen, és elhatárolja tőlük a muzulmán közösséget. Sajnos, négy évvel ezelőtt még csak 20-50 wahabitát emlegetett… Zukorlić 1993-ban érkezett Novi Pazarba, pont akkor, amikor hét új, Korán-iskola nyílt. Határozottan fellépett a siíta hatást tükröző, szúfi dervisek tanítása ellen, miként a nagy számban renovált, ugyanakkor a hagyományos, balkáni freskókat tiltó mecsetek ellen. Hogy a szélsőségesek nincsenek nagyobb számban Novi Pazarban, az a drog elterjedésének is betudható, ugyanakkor ez kiszolgáltatottá is teszi a fiatalokat a szélsőséges szellemi irányzatnak.
Zukorlić határozottan meg van győződve arról, hogy egyedül az iszlám képes a bosnyák/muzulmán identitást kialakítani és megerősíteni a Szandzsákban. A Szandzsák mai szerepe még nem teljesen tisztázott. Ha ismét a Koszovót Boszniával összekötő útkereszteződés szerepét tölthetné be, könnyebben megtalálná folytonosságát történelmi múltjával.
Kakasy Judit