Montenegrótól Koszovóig – a kihívott Szerbia
Dérens,Jean-Arnault – Geslin,Laurent: Du Monténégro au Kosovo, la Serbie défiée = Le Monde diplomatique, 2006, (53.évf.) 628. sz., július, p. 4-5.
„Szerbia a stabilitás és a biztonság kulcs-partnere a Balkánon” – jelentette ki az osztrák külügyminiszter, Ursula Plassnik, 2006. július 1-jéig soros elnök az Európai Unióban. A Koszovóról szóló tárgyalásokat azonban felfüggesztették.
2006. június 5-én Szerbia – akarata ellenére – független állam lett, mert a montenegróiak így döntöttek. A szerb Vuk Drasković a monarchia visszaállítását szorgalmazta. Néhány napon belül Alexandre Karadjodjević herceg, a trón várományosaként bukkant föl.
2006. a szerbek számára nem indult ígéretesen: az Európai Unió felfüggesztette velük a tárgyalásokat, mivel a háborús bűnös, Mladić még mindig ott bujkált. Ezután Montenegró is faképnél hagyta őket. Nagy-Szerbia álma szertefoszlott. Azonban tudni kell, hogy a 2003-as népszavazás alkalmával is a montenegróiak 30 százaléka vallotta magát szerbnek. A függetlenséget lényegében Cetinje, Rozaje, Ulcinj városok szavazták meg. Ez ama ritka eset volt az egykori Jugoszlávia területén, amikor a nemzeti kisebbség akarata egybeesett az uralkodó közösségével. A montenegrói függetlenségi nyilatkozat szerint az állam „polgári társadalom, többnemzetiségű, multikultúrájú, többvallású, az egyéni és a kisebbségi jogokat elismeri és védelmezi”.
Ezzel a Szerbiában élő 200 ezer montenegrói egyik napról a másikra idegen lett. A közhivatalt betöltőket hirtelen munkanélküliség fenyegette. A Koszovóban rekedt szerb enklávék lakói is nyugtalanná lettek saját sorsuk miatt. Nyilvánvalóan Szerbiába kell menekülniük… A KFOR ellenőrzése alatt kénytelenek voltak eddig művelni szőlőjüket, de ez csak az alkoholizmus megerősödéséhez vezetett. Kérdés, meddig képesek megvédeni őket a kék sisakosok? A Belgrád és Pristina között folyó bécsi tárgyalások nem hoztak eredményt.
A szerbek maradását életképes, önrendelkezésre alkalmas közösségek kialakításával remélik elérni. A nem-albán lakosságot azonban mindenképpen széttagolják Koszovóban, hogy teljesüljön a multietnicitás elve. Vélhetően 50-60 ezer szerbet tudnak még befogadni a nemzetközi közösségek által garantált biztonság mellett. Ha a 120 ezer koszovói szerb függetlenedni vágyik, azzal nem tud majd szembenézni társadalmilag-politikailag sem a befogadó állam, Albánia, sem Szerbia.
A szerb szélsőjobbot, a pánszerb eszmék híveit Seselj még mindig képes irányítani hágai börtönéből. A szavazatok 40 százalékát egyelőre a Szerb Radikális Párt viszi el. Kostunica pedig legszívesebben lemondana.
Banja Luka (Bosznia-Hercegovina) tele van, a legkülönbözőbb területekről érkezett, szerb menekültekkel. Többségük egyszerűen csak szerbnek tartja magát. Nincs bennük indulat, de Szerbián kívül minden más államot csak amolyan üres kagylóhéjnak éreznek. Az 1995-ös daytoni megállapodást azonban Európa komolyan veszi: garantálja Bosznia-Hercegovina államiságát, még akkor is, ha két részre oszlik: a Boszniai Szerb Köztársaságra és a horvát-bosnyák föderációra.
A legszélesebb egyetértés van afelől is, hogy a bosnyák állam jelenleg nem működik, mégsem változtatnak. Félő, hogy egy szavazás a szerbek elszakadását tartaná csupán fontosnak.
Vajon lehetséges-e teljesen átrajzolni a határokat úgy, hogy az etnikai szempontok érvényesüljenek? Ehhez el kellene felejteni, hogy Szerbia az egyik legtöbb etnikumú állam a Balkánon! A nem szerb kisebbségek mintegy 45 százalékát alkotják Vajdaság – mely 1990-ig autonóm volt - lakosságának. Ezen kívül mintegy 100 ezer albán lakos is él a Presevo-völgyben, a Novi Pazar-i multietnikumról nem is beszélve. A szerb identitás szétesett. Ezt kellene újrafogalmazni a többnemzetiségű államot figyelembe véve, vagy új határokat megállapítva. Ezen kívül lehetséges alternatíva: sürgősen az Európai Unióhoz csatlakozni. Az integráció újfajta együttműködéseket hozna magával a szomszédos államokkal. Egy bizonyos, hogy a szerb nacionalizmusra csakis európai keretek között találhat megoldást.
„Nagy-Albánia” veszélyes álma
uott: Ręves dangereux d’une „Grande-Albanie”
2006 márciusában Besnik Mustafaj albán külügyminiszter azzal a bejelentéssel lepte meg a világot, mely szerint „ha Koszovót megosztják, nem garantáljuk többé a határok integritását sem Albánia, sem Macedónia albánlakta irányában”.
Ulcinj, a legészakibb montenegrói település mintegy ötvenezer albán lakosa szerint „lehetséges albánnak lenni Montenegróban”.
Macedóniában is több jogot kaptak az albánok: 2001 augusztusa óta államalkotó nemzet lettek, a szerbekhez hasonlóan. Ahol 20 százaléknál többen vannak, ott az adminisztráció nyelve albán is lehet. Nyelvi nehézség nélkül jutnak be az egyetemre az albán diákok.
Maradtak elégedetlen csoportok is. Például a Presevo-völgyi albánok szerettek volna szavazni Koszovó sorsáról. 2001-ben albán gerillák jelentek meg Presevo-völgyben, és Macedóniában is, „Nagy Albánia” eszméjét hangoztatva. Ha a Koszovóra vonatkozó nemzetközi döntés nem lett volna kedvező, a gerillák bármikor készek lennének etnikai villongásokat kirobbantani.
Az albánokban megmaradt a történelmen való elégtétel-vevés szándéka. A XIX. század végén, a balkáni népek közül ők ébredtek utoljára. Az 1912-1913-as balkáni háborút követően két részre szakították őket (Montenegró, és Szerbia), sőt Macedóniának is jó darab jutott földjükből. Az albánok szerint létezik ’Nagy-Albánia’, és az ’etnikumok Albániája’ fogalom. Az első az illír időkig megy vissza, a második, a jelenleg albánok lakta területeket jelenti. ’Nagy-Szerbia’, ’Nagy-Horvátország’ eszméje mellett létezik tehát egy pánalbán vonulat is. Ezen is csak az európai integráció segíthet. Tény azonban – a határrendezések képtelenségét végiggondolva –, ha ma egy albán nyelvű könyv megjelenik, annak számos olvasója akad Albánián kívül Koszovóban, Macedóniában, Montenegróban, és Szerbiában.. Ugyanígy az is igaz, hogy ma egy albán anyanyelvű diák járhat egyetemre Tiranában éppúgy, mint Tetovóban, sőt Pristinában is.
Kakasy Judit