Nacionalizmus és az internet

Eriksen, Thomas Hylland: Nationalism and the Internet in Nations and Nationalism 13 (1), 2007, 1-17.

A nemzetek területi integritása gyakran a működés és a nemzeti identitás egységének előfeltétele, vagy legalább is sokan annak tartják. Mindazonáltal az elmúlt néhány évtized gazdasági és technikai fejlődése szükségszerűvé tette, hogy megkérdőjelezzük ezt a gondolatot. Többé nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy az egyazon nemzethez tartozó emberek egy adott területen élnek, és az sem biztos, hogy a kulturális homogenizáció eléri a nemzet szintjét a tömegtájékoztatás eszközein keresztül. Az internet elterjedésével egyidőben sok társadalomtudós és újságíró figyelmeztetett, hogy az internet veszélyezteti a nemzetek integritását, és hogy a területelvűséget nélkülöző jellege miatt az internet széttöredezéshez, és példanélküli kulturális különbségek kialakulásához vezethet, megnehezítve vagy gyakorlatilag lehetetlenné téve a közös képeken, megjelenítéseken és mítoszokon alapuló nemzeti identitás kollektív tudatának fenntartását. Bár még túl korai bármilyen következtetést levonni az internet hosszú távú hatásait illetően, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a jóslatok tévesnek bizonyultak. Valójában a nemzetek nagyon is jól érzik magukat a kibertérben, és az internet az elmúlt néhány évben kulcsfontosságú technológiája lett a nemzetek (és más elvont közösségek) együtt- és összetartásának. Nemzetek, amelyek elvesztették területüket (mint pl. az afrikanderek Dél-Afrikában), nemzetek, amelyek politikai okokból szóródtak szét (mint pl. a tamilok Sri Lankán vagy a kurdok), nemzetek nagy létszámú, ideiglenes tengerentúli diaszpórával (mint pl. a skandináv országok, ahol nagyméretű közösségek jelennek meg Spanyolországban télen), vagy nemzetek, amelyeknek sok állampolgára dolgozik ideiglenesen vagy állandóan külföldön (mint pl. India vagy a karibi szigetországok) sok helyütt jelennek meg az interneten – on-line újságoktól és magazinoktól kezdve a félhivatalos információs oldalakon át a „virtuális közösségi” honlapokig. A globalizáció korszakában amelynek jellemzői a szabad mozgás és a deterritorializálódás az internet inkább erősíti, mint gyengíti a nemzeti identitásokat.

A szerző az internetes nacionalizmus négy változatát írja le: az állami támogatású (Chile), a területiséget helyettesítő (afrikander), a függetlenség előtti (kurd) és a multikulturális (marokkói-holland). A legnagyobb különbség az internetes nacionalizmusban az egyes csoportok kapcsolata származási országukkal. Bizonyos kisebbségek jövőképe egyértelműen egy fejlett és újonnan függetlenné vált nemzethez történő visszatérést vetít előre; míg mások elfogadják, hogy nem lehet más hazájuk, mint a diaszpóra. Mindazonáltal a kurd és a marokkói-holland weblapok egy ettől nagymértékben különböző identitást mutatnak, ahol a közös pont az anyaország függetlenségének vágya és ezzel együtt a befogadó ország elfogadása. Amit az internetes nemzet kínálni tud, egy identitás érzet, amely társadalmilag, politikailag és gazdaságilag fel- és kihasználható, de csak azon az áron, hogy a valós, területileg létező állammal egy feszült, gyakran konfliktusos kapcsolatot alakít ki.

Ezzel egyidejűleg ki kell jelenteni, hogy az internet egy láthatatlan, de érzékelhető pajzsot tart a széttöredezett diaszpórák fölé számos országban, így pl. a kurd németség vagy a marokkói-hollandok közössége sokkal valószínűbb, hogy fennmarad, mint egy korábbi korszakban, ahol a körülzáródás és az asszimiláció voltak a legvalószínűbb hosszú távú következmények. A diaszpóra internetes nacionalizmusának politikai és kulturális hatásai gyakorta érzékelhetők az anyaországban is: alkalmanként a hatalomátvételre váró elitek az internetet használják hatalom-átvételi terveik koordinációjához; más alkalmakkor a diaszpórák aktívan támogatnak militáns, néha erőszakos csoportokat hazájukban, tudva azt, hogy nekik maguknak nem kell megfizetniük a fellángoló erőszak árát és megmaradhatnak a békés diaszpóra kényelmében. Egy területi egységbe foglalt tökéletlen integrációjú diaszpóra világ és ehhez hasonlóan egy szétszóródott nemzet tökéletlen tagsága az, amelynek az internetes források segítenek a társadalmi összetartozás és a kulturális beilleszkedés érzését kialakítani. Mind a kettő rendkívül nehezen elérhető cél más technológiai alapokon nyugvó uralom rendszerében. Mindazonáltal a gellneri nemzetállam modellektől eltérően, amelyek területi alapon nyugodtak, ez a helyzet magában hordozza az instabilitást. Mind a nemzetállam területiség alapú erői, mind az (esetleg csak) kibertérben fennmaradó nemzetek összekötő erői, amelyek a területiség ellenében hatnak, ütköznek egymással. A területi alapokon nyugvó nemzetállam, amelyet Gellner analitikusan leír, összevethető a patrilineáris rokonsági rendszerrel, ahol minden jog és kötelesség levezethető egyetlen elvből. A diaszporikus, sokszínű, változó, összetett, kortárs nemzetállamok és természetesen azok kisebbségei a matrilineáris rendszerekhez állnak közelebb, ahol kiemelkedő jelentőséggel bír ezeknek az egymásnak ellentmondó elveknek a kiegyensúlyozása. Ahogy azt már Gellner is tudta: nincs egyszerű kiút ebből a helyzetből, csak az az egy biztos, hogy a pluralizmus mindenképpen a megoldás része lesz.