Több nyelv, kevesebb francia?
A bővített EU és a francia nyelv státusa az EU egyik nyelveként
Hnízdo, Bořivoj: More Languages, Less French? The Enlarged EU and the Status of French as an EU language. = Perspectives, 2005. 24. no. 61–68. p.
Az európai integráció történelme során a francia mindig is privilegizált nyelv volt. Mindazonáltal az elmúlt tíz év integrációjának leglátványosabb eredménye, hogy a francia nyelv elvesztette dominanciáját az Európai Unióban. Ez a cikk a bővítés szerepét tárgyalja a francia nyelv helyzetének megváltozásában. Az EU szélesebb körben használt nyelvei (LWC) szempontjából a 2004-es év kulcsfontosságú jelentőséggel bírt. Ezzel a bővítési lépcsővel egy éles elkülönülés jelent meg a nagy, többnyire nyugati nyelvek beszélői és a kis nyelvek között, többnyire északon és keleten. A nyugat-európaiak többnyire anyanyelvüket használják országhatáraikon kívüli kommunikációjuk során, míg északon és keleten természetes dolog nem az anyanyelvet használni. Ez a megosztottság különösképpen a francia nyelv számára jelent kihívást az angol és a német nyelvvel szemben. Míg a franciát különösen Észak- és Közép-Európában nagy nyelvnek tartják, de nem olyannak, amely LWC-ként is használható.
A cikk azon kívül, hogy a bővítés hatását vizsgálja a francia nyelv státusára az EU-n belül, megpróbál választ találni arra is, hogy további hasonló változásokat is várhatunk-e.
A francia nyelv mind ez idáig privilegizált helyzetet élvezett az Európai Szén- és Acélközösség egyedüli hivatalos nyelveként. Amikor 1957-ben megalakult az Európai Gazdasági Közösség, a hat alapító tag nyelve közül négyet fogadtak el hivatalosként. A nyelvek nem ABC-rendű felsorolásakor a francia kerül első helyre, ami azt sugallja, hogy jelentős szerepe volt, míg egyes kommentátorok amellett érvelnek, hogy az 1973-as bővítésig a francia volt az Európai Gazdasági Közösség egyetlen hivatalos nyelve.
Attól változott volna meg a francia nyelv munkanyelvi státusa, hogy az új EU-tagállamok kevésbé használják? A szerző szerint ez kevéssé valószínű, mivel valójában már kezdetektől fogva a francia nyelv státusa nem állt összefüggésben annak szociolingvisztikai pozíciójával az Európai Gazdasági Közösségben, később az EU-ban. A francia nyelv helyzete mindig két tényező befolyásának eredménye volt. Az egyik földrajzi: az EU összes fő intézménye teljesen vagy részben francia ajkú területen helyezkedik el (Brüsszel, Luxembourg, Strasbourg). A második tényező politikai: az európai integráció folyamata során a francia nyelv volt az egyetlen hivatalos nyelve az EGK-nak 1957 és 1973 között. 1995-ig az EU domináns nyelve volt.
A francia még mindig kizárólagos nyelv az Európai Törvényszéken (Court of Justice). A gyakornokok által használt nyelvek elemzése kimutatta, hogy házon belüli kommunikációjuk 45,4%-át franciául folytatták, mindössze 3,7%-uk használta az angolt. A gyakornokok mindössze 17%-a választotta az angol nyelvet, mint kívánatos nyelvi összekötőt.
A francia kormány szoros együttműködést folytat Belgium és Luxemburg államvezetésével több programban a francia nyelv helyzetének erősítéséért az EU intézményeiben. 2001-ben egy francia–német szövetség állt fel a „csak angolul” beszélő Európa ellenében. Képes lesz-e a francia kormány a francia nyelv pozíciójának erősítésére, különösen az észak- és kelet-európaiak sikeres meggyőzésére, hogy Pompidou szavaival élve „Európa nyelve a francia”? A francia nyelv fenntartja különleges helyzetét az EU intézményeiben, de semmiképpen nem közvetítő nyelv Észak-, Közép- és Kelet-Európa számára. Jelenleg olyan helyzet állt elő, hogy ezen térség EU-országai az EU-intézményeit csak mint „nyugat-európai intézményeket” látják. Ha az EU intézményei megpróbálják fenntartani frankofon jellegüket, az tovább mélyítheti jövőbeni politikai elidegenedésüket az új európai polgároktól.
Az EU közvetítő nyelveinek nézőpontjából tekintve a 2004-es bővítés segített felosztani Európát nagy (többnyire nyugati) és kis nyelvek (északon és keleten) beszélőire. A nyugat-európaiak többnyire anyanyelvüket használják közvetítő nyelvként (megjegyzendő a hollandok és a portugálok kivételével). Az EU északi és keleti részén teljesen természetes az anyanyelvtől különböző közvetítő nyelv használata, ami külön gondot okoz a franciák számára. Az angollal és a némettel ellentétben, amelyet a kisebb EU-nyelvek beszélői nagy európai nyelvként és hasznos közvetítő nyelvként ismernek el, a franciát csak nagy nyelvnek tartják, de nem hasznos közvetítő nyelvnek, különösen Észak- és Közép-Európában.
Valójában ezt a folyamatot nem az EU-bővítés eredményeként, hanem egy szélesebb körű jelenségként kell tekinteni. A francia mint közvetítő nyelv hanyatlása nemcsak Európában érhető tetten, hanem a világ más részeiben (pl. Latin-Amerikában) is, beleértve sok volt francia befolyási övezetet – nemcsak az arab országokban és Délkelet-Ázsiában, de frankofon Afrikában is. Sok európai nem tartja többé a franciát világnyelvnek, így annak helyzete mint hasznos közvetítő nyelv a világ más részei felé, ennek megfelelően, megszűnőben van.
Bosznay Csaba