Tóth Pál Péter

Népességfogyás – népességpótlás

A hazai népesség 1980 óta fogy. Ebben az évben, az előző évekhez viszonyítva még csak a férfiak száma lett kevesebb. A következőtől kezdve viszont már mindkét nembeli népesség száma csökkent. Ezt követően pedig az ország lakosságának száma nemcsak évről évre kevesebb és kevesebb lett, hanem a fogyás üteme felgyorsult, intenzívebbé vált. A demográfusok, az 1956 utáni népesedési adatatok alapján, a népességfogyás bekövetkezésére a politikai vezetés figyelmét már 1959-ben felhívták, de akkor ezt figyelmen kívül hagyták. [1]

Az 1980-as évek elejére kialakult népességszám csökkenésében és fennmaradásában számos tényező játszott szerepet. Ezek közül kiemeljük:

– az abortusz 1956-ban bekövetkezett liberalizálását,

– 1956 halottai és menekültjei (mintegy 200 ezer fő), illetve e veszteség multiplikatív hatását, majd

– azt a közel 190 ezer fős veszteséget, amely 1960 és 1990 között (állampolgárság kötelékéből történt elbocsátás, az ún. jogellenesen külföldön maradottak) érte az országot (a multiplikatív hatását az ő esetükben sem lehet figyelmen kívül hagyni), s végezetül

– a krónikus betegségek okozta többlet-halálozást, amelyet lényegében mind a mai napig nem sikerült mérsékelni.

Ezeknek a folyamatoknak a komplex hatását a rendszerváltoztatás még egyértelműbbé tette, felerősítette, és új jelenségekkel bővítette. Mindezek következtében az 1990-es évek elejére epidemiológiai válság alakult ki az országban.

Abban az esetben, ha a népesség számának csökkenésébe s következményeibe, például a népesség korstruktúrájának elöregedésébe stb. nem kívánunk belenyugodni, felvetődik a kérdés, hogy milyen lehetőség van a hiányzó népesség pótlására. A kérdésre abban az esetben lehet pontosabb választ adni, amennyiben ismerjük a célt, ami lehet:

– a 10 millió fő körüli lakosságlétszám megőrzése, vagy

– a valamilyen ok miatt hiányzó munkaerő pótlása annak érdekében, hogy a népességszám csökkenésének következményei – közép- és különösen hosszú távon – a hazai társadalomfejlődésben visszafordíthatatlan folyamatokat ne indukáljanak. (Természetesen a két cél együttes megoldására tett kísérlet is lehetséges.)

A népesség számát a termékenység és a halandóság szintje, a kettő különbözete és a nemzetközi vándorlás egyenlege együtt, egyszerre határozza meg. E három elem közül meghatározó szerepe a termékenységnek van, a másik kettő pedig a termékenység által elért eredményt módosítja. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy az egyes elemektől; a termékenység és a halandóság szintjének változásától, valamint a nemzetközi vándorlás egyenlegétől mi is várható a népességpótlás „ügyében”.

Termékenység

1980-ban az éves születésszám mintegy 150 ezer volt. 1996-ban is még meghaladta a 110 ezret. Két évvel később azonban már 100 ezer fő alá esett. A termékenységi mutató pedig előbb megközelítette, majd az 1,3-as szint alá esett, és jelenleg is ez alatt van. Ennek számos oka van, amelyek közül csak a rendszerváltoztatással együtt járó radikális politikai, gazdasági, társadalmi váltás hatását emeljük ki, amely a fiatalok családalapítási, gyermekvállalási magatartását jelentős mértékben átalakította. A termékenységi „apálynak” azonban még nincs vége. A házassági mozgalom tendenciájának megfelelően 2004-ben is nemcsak tovább csökkent a házasságkötések száma, hanem mivel a 20–24 éves nők körében ritkábbá vált, mint a 30–34 éves nők között, a házasulók átlagos életkora is tovább emelkedett. S bár az előző évben 453-mal több gyermek született, mint 2003-ban, a termékenységi szint nem változott. S ez azt jelenti, hogy amennyiben a 2004. évi termékenységi szint nem változik, akkor pedig az egyszerű reprodukciós szinttől messze elmaradva 100 nő élete folyamán mindössze 128 gyermeket hoz világra.

A jelenlegi helyzetben azonban nehezen elképzelhető, hogy a termékenység úgy alakuljon, hogy belátható időn belül önmagában a népességcsökkenés ütemét mérsékelni tudja. Szüleik nemzedékéhez viszonyítva ugyanis a most termékeny korba lépő női kohorszhoz egyrészt jóval kevesebben tartoznak, másrészt a most megszületett s majdan felnövekvő gyermekgenerációk létszáma mintegy 38 százalékkal alacsonyabb, mint az őket világra hozó anyák nemzedékének száma. Az e területen várható jövőt különösen reménytelenné teszi, s várható következményei még csak meg sem jósolhatók annak, hogy a többletszületések főleg a házasságon kívüli párkapcsolatban élő (első gyermekeiket vállaló magasabb iskolai végzettségű) anyáktól származnak. 2004-ben a házasságon kívül született gyermekek aránya 34 százalékra emelkedett! Reálisan tehát nem lehet számolni azzal, hogy a közeli jövőben a termékenység területén radikális változás következzen be, legfeljebb abban bízhatunk, hogy az az ütemes születésszám-csökkenés, amely az 1990-es évek második felét jellemezte, mérséklődik. Annak ugyanis semmiféle realitása nincs, hogy a ma termékeny korban lévő nők termékenységi arányszáma szüleikéhez viszonyítva legalább a duplája legyen, s ezzel a jelenlegi alacsony termékenységi szint mérséklődjön.

A 2050-ig tartó népesség-előreszámítás végső kohorsz gyermekszámai – alacsony, közepes és magas termékenységet feltételezve – 1,3, 1,6, 1,9. [2] Kiindulópont mindhárom változat esetében annak feltételezése, hogy a 2000 körüli termékenységi mélyponttól eltávolodunk. Ez azonban eddig nemcsak, hogy nem következett be, hanem még a korábbinál is alacsonyabb lett. Emellett annak a feltételezésnek a valóra válása is kérdéses, hogy a fiatalon elmaradt házasságokat mennyiben tudja pótolni az „idősebb” korosztályok növekvő házasságkötési kedve, illetve hogy a 20–22 évesen meg nem szült gyermekeket 25–28 évesen, vagy még ennél is idősebb korban be fogják-e, be tudják-e pótolni. Számos jel ugyanis már jelenleg is arra utal, hogy a feltételezett szándék ellenére az elhalasztást pótlás már nemigen fogja követni. Úgy látjuk ugyanis, hogy az „elhalasztott” gyermekeket a magasabb életkorokban kellő arányban a nők csak abban az esetben vállalnák, ha ezt hatékony családtámogatási rendszer segítené, illetve amennyiben a munkaerőpiacra történő visszatérésük is problémamentes lenne. Ezek valósággá válása azonban jelenleg még csak az óhajok birodalmához tartozik. A fentiek következtében pedig nem lehet kizárni a termékenységi szint további csökkenését, amely a népesség létszámának további zsugorodása mellett – a legalább egy gyermek általános vállalásának megszűnésével – jelentős arányú akaratlagos gyermektelenség kialakulását vetíti előre.

Ennek következménye, a további népességcsökkenés pedig azért jelent komoly problémát, mert összes következményeivel együtt a népesség kor szerinti összetétele idősebbé válik. Ezek közül a gazdaságilag aktívak és inaktívak, valamint a fiatal- és időskorúak egymáshoz viszonyított arányának megváltozására hívjuk fel a figyelmet. Az elmúlt hetven évben e téren bekövetkezett változások eredményét az 1. táblázat adatai mutatják.

1. A népesség korosztályok szerinti összetétele 1930 és 2005 között

Forrás: Népszámlálás 2001.

* Előzetes, részben becsült adatok.

A legfiatalabb korosztály (0–19 évesek) arányának össznépességhez viszonyított aránya csökkenése, különösen az 1990 és a 2001 közötti évtizedben igen jelentős volt. S mivel a 2001-es népszámlálást követően a termékenység területén semmi sem változott, nem lehet csodálkozni azon, hogy az aránycsökkenés azóta sem állt meg. Amennyiben pedig csak a 15–19 évesek össznépességen belüli arányát nézzük, akkor az 1980-ban 6,1, 1990-ben 7,4, 2001-ben 6,6, 2005-ben pedig 6,3 százalék. Mindez előrevetíti azt, hogy 2010-től, de legkésőbb 2015-től már az aktív keresők aránya is csökkenni fog. Tehát nemcsak a fiatalkorúak össznépességen belüli aránycsökkenésével és az időskorúak arányának növekedésével kell számolni, hanem azzal is, hogy a jelenlegihez hasonló termékenység mellett a munkaképes korosztályokhoz tartozók aránya is csökken. A termékenység területén tehát objektív és szubjektív okok következtében a közeli jövőben jelentős változás nem várható. Ebben a helyzetben már az is fontos és jelentős változás lenne, ha a gyermekvállalási kedv csökkenésének ütemét sikerülne lassítani.

A fentiekben bemutatott negatív fejlemények ellenére ezen a „területen” is jelentős tartalékaink vannak. Abban az esetben ugyanis, ha minden újszülött felnövekedve azonos eséllyel jelenhetne meg a hazai munkaerőpiacon, akkor a népesség számának csökkenése ellenére a hiányzó munkaerő pótlására nem föltétlen lenne olyan mértékben szükség, mint jelenleg. Adatok hiányában viszont arra a kérdésre, hogy az újszülöttek hány százalékának nincs esélye arra, hogy felnőve bekapcsolódhassanak a hazai társadalmi, gazdasági stb. életbe, nem tudunk válaszolni. Azt azonban nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy arányuk jelenleg legalább 15–20 százalékra tehető.

Halandóság

Ha csak az utóbbi 12 év fejleményeit vizsgáljuk, akkor azt mondhatjuk, hogy 2003-ban 6,6 százalékkal (8 990 fővel) kevesebben haltak meg, mint 1991-ben. A csökkenés igen jelentős, hiszen egyetlen személy indokolatlan vagy korai halála sem elfogadható. Az e területen várható jövőbeli lehetőségek szempontjából igen fontos, hogy a csökkenés döntően a férfiakat érintette. 2003-ban ugyanis 6746-tal kevesebb férfi halt meg, mint tizenkét évvel korábban. A változás ellenére azonban, amennyiben az egyes halálokban meghaltak számát megvizsgáljuk, akkor radikális változásról még mindig nem beszélhetünk. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a csökkenés 38 százaléka a balesetben meghaltak halálokra esett. Emellett nem sikerült még a daganatos, az idegrendszeri és az emésztőszervi betegségben meghaltak számát csökkenteni, s a keringési betegségekben meghaltaké is csak mérsékelten csökkent. Lényegében ugyanezt mondhatjuk el a többi, a halálozás magas számáért „felelős” halálok esetében is.

Azt, hogy meg fogunk halni, természetesnek kell tartanunk, de nem mindegy, hogy ez mikor következik be (2. táblázat).

2. Meghaltak korcsoportok szerinti százalékos megoszlása Magyarországon,

1991-ben és 2003-ban

Forrás: KSH Demográfiai lekérdező

Korcsoportok szerint vizsgálva és összehasonlítva az 1991-ben és a 2003-ban meghaltak összetételét, reménykeltő, hogy a 40–44 évesek korcsoportjáig a férfiak és a nők esetében minden korcsoportban a tizenkét év alatt felére, harmadára, legfeljebb negyedére csökkent az egyes korcsoportokhoz tartozó meghaltak aránya. Ezt követően a 45 évesektől a 85 évesekig, kivéve a 60–69 éveseket, 2003-ban többen haltak meg, mint 1991-ben. A 60–64 és a 65–69 évesek korcsoportjához tartozó meghaltak aránya 2003-ban szintén alacsonyabb volt, mint 1991-ben. Ezt követően a 85 éves vagy az ennél idősebb korban meghaltak közé kevesebben tartoztak 2003-ban, mint 1991-ben.

A meghaltak korcsoportos megoszlása azt mutatja, hogy 1991-hez viszonyítva, amikor a meghalt férfiak 41,83 százaléka 65. életéve előtt távozott el közülünk, addig 2003-ban már csak 37,99 százalék. A 3,89 százalékpontos változás, még akkor is, ha ez tizenkét év alatt következett is be, igen jelentős átalakulásra utal. Emellett fontos eredményként kell számon tartani, hogy jelentősen javult a csecsemőhalálozás. A csökkenő irányzat, igaz, hogy 2003-ban megtorpant, de az elmúlt évben a csökkenés ismét folytatódott. A csökkenés mértéke jelentős, mintegy 9 százalékos volt, s így a csecsemőhalandóság szintje első alkalommal esett 7 ezrelék alá. [3]

A bekövetkezett változások ellenére azonban ma még túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a népességcsökkenés ütemének lassításához a halálozás területén jelenleg még igen nagy tartalékkal rendelkezünk. Az elmúlt évek adatai alapján joggal feltételezzük, hogy a fejlettségünkhöz viszonyítva indokolatlanul magas halandóság csökkenni fog. Ebben a vonatkozásban biztató, s ez kedvező jel, hogy az utóbbi években a halálozás „elhalasztása” elsősorban a férfiakat érinti. Amennyiben ez általánossá válik, és végre halandósági „mintaváltás” kibontakozásáról beszélhetünk, akkor a népességcsökkenés üteme érzékelhetően mérséklődni fog, s e folyamat pozitív eredményeit 2030 után már egyértelműen érzékelni lehet. Abban az esetben viszont, ha az idő előtti halálozás magas számának csökkentése érdekében nemzeti program keretében nem teszünk meg mindent, akkor, ha mérsékeltebb formában is, de a halandóság területén 2030-ig feltételezhetően még folytatódik az az 1960-as években kialakult folyamat, melynek következtében a férfiak, ezen belül is a fiatal középkorúak és a középkorúak elhalálozási gyakorisága az indokoltnál és fejlettségünkhöz, az egészségügyi ellátás színvonalához képest továbbra is jelentősen emelkedett lesz. Mindez pedig azt fogja jelenti, hogy a vizsgált időszakban a népességfogyást a mortalitási viszonyokban bekövetkezett változás jelentős mértékben nem fogja befolyásolni. Rövid távon tehát, változatlan feltételek mellett ezen a területen sem várható olyan radikális változás, melynek következtében a fogyás ütemének növekedése s a népességfogyás megállna. Reálisan tehát azzal kell számolnunk, hogy a hazai népességfejlődés alaptendenciája – a halandóság területén várható elmozdulás ellenére is – továbbra is a népességszám csökkenése marad. Emellett a 65–x évesek aránya növekszik, az idős népesség létszáma egyre több lesz, amely a jelenlegi feltételek között egyértelműen veszélyeztetni fogja az időskori ellátó rendszerek finanszírozását. [4]

Természetesen különböző okok következtében nem érheti meg mindenki a 65. vagy a 70. életévét, ennek ellenére okkal állapíthatjuk meg, hogy sokkal többen távoznak el közülünk abban a korban, amikor még évtizedeken keresztül aktív tevékenységet kellene, lehetne folytatni. Abban az esetben tehát, ha a halandóság területén azok körében, akik jelenleg még a 60. életévüket már nem érik el, 2030-ig évenként „csupán” 1–1,5 százalékos „nyereséget” könyvelhetnénk el, akkor a mostani szinten konzerválódó termékenység és nem igazán jelentős pozitív vándorlási egyenleg mellett az ország összlakossága számának megőrzésében jelentős előrelépést tennénk. Azaz a halálozás területén a népességcsökkenés ütemének lassításához jelenleg még igen nagy tartalékkal rendelkezünk.

Nemzetközi vándorlás

A népszámlálások adatai az állandó népesség és a lakó népesség számának összehasonlításával a népszámlálás időpontjában itt élő külföldiek számáról is tájékoztatnak bennünket. Amennyiben feltételezzük, hogy a népszámlálás időpontjában az országban állandó lakóhellyel bíró, állandóan letelepedett egyének valamennyien itt tartózkodtak, akkor az ország területén élő külföldiek száma 1980-ban 8400, 2001-ben pedig 120 177 fő volt. (Az adatok a rendszerváltoztatás előtti és az azt követő időszak nemzetközi vándormozgalomhoz való viszonyát is jól mutatják.)

Természetesen nem lehet feltételezni, hogy valamennyi, az országban állandó lakóhellyel bíró, állandóan letelepedett egyének között ne lettek volna külföldiek, mint ahogyan azt sem, hogy valamennyi, az országban állandó lakóhellyel bíró, állandóan letelepedett magyar állampolgár a népszámlálás időpontjában itthon tartózkodott volna. Éppen ezért fel kell tételezni, hogy a népszámlálás időpontjában, az országban tartózkodó külföldiek száma a 120 ezret feltételezhetően legalább 25 százalékkal meghaladta. Emellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy a rendszerváltoztatást követően 2001-ig azoknak a külföldieknek a száma, akik magyar állampolgárok lettek, már meghaladhatta a 70 ezret, s akik 2001-ben már magyar állampolgárként az országban állandó lakóhellyel bíró, állandóan letelepedett egyének csoportjához tartoztak. [5]

A rendszerváltoztatás óta a bevándorló külföldiek évenkénti száma az első évek után csökkent, majd 1997-től ismét jelentősebbé vált (3. táblázat). Számuk 1999-ben és 2000-ben évente már a 20 ezret is meghaladta. Közöttük valamivel többen voltak a férfiak, mint a nők, s így a bevándorlók, ha nem is javítják, de rontani sem rontják a nem igazán jó hazai férfi–nő arányt. Abban az esetben viszont, ha az elmúlt évek tendenciája nem változik, akkor az évtized második felében előbb fokozatosan kiegyenlítődik, majd a bevándorlók között is a nők aránya meg fogja haladni a férfiakét.

bevándorló külföldi állampolgárok száma és százalékos megoszlása nemenként, 1990–2000

Forrás: A nemzetközi vándorlás idősorai.

 Természetesen külföldi állampolgárok nemcsak érkeznek, hanem el is távoznak az országból (4. táblázat). Az eltávozottak egy része az adott évben, más része viszont a korábbi években érkezők közül rekrutálódik. A kivándorló külföldi állampolgárok száma az első tíz évben jelentős mértékben elmaradt a bevándorlók számától, ennek következtében, amennyiben csak a külföldi állampolgárok migrációs mozgását vesszük figyelembe, minden évben migrációs nyereséget könyvelhetünk el.

4. A kivándorló külföldi állampolgárok száma és megoszlása nemenként, 1990–2000

 

Forrás: A nemzetközi vándorlás idősorai.

Feltételezhetően a 5. táblázat adatai meglepetésként hatnak, hiszen a 2050-ig tartó előreszámítási projekció szerint „Az alacsony vándorlási feltétel szerint az éves vándorlási egyenleg negatív, a közepes szerint mérsékelten pozitív, a magas szerint erősen pozitív lesz. Mindez a mértékekben -4000, +4000, +12000 fős éves egyenleget jelent 2001-től.” [6] Annak következtében viszont, hogy a tízezer főt minden évben meghaladó pozitívum nem érzékelhető, fel kellett tételezni, hogy a magyar állampolgárok nagy valószínűséggel jóval többen távoznak évente az országból, mint amennyit a töredékes adatok alapján gondolunk.

5. A külföldi állampolgárok vándorlási egyenlege, 1990–2000

A változás lehetősége, de hogyan?

A pozitív vándorlási egyenleg segítségével megvalósított népesség-„pótlás” dokumentálását következményei miatt szükségtelennek tartjuk folytatni. A kialakult helyzeten rövid távon, 3–5 év alatt, a demográfiai folyamatok jellegéből következően változtatni nem lehet. Középtávon, 10–15 év alatt viszont a népességfogyás és elöregedés ütemének csökkentésére megfelelő népesedéspolitikai intézkedések hatására talán még van lehetőség. Az ország működőképességének megőrzése érdekében a népességfogyás ütemének csökkentése – mivel megállítására már nincs lehetőség – a következő 10–15 év legfontosabb feladata, mert ha nem ezt tesszük, akkor a drasztikus termékenység-csökkenés, annak minden negatív következményével együtt visszafordíthatatlan folyamattá válik.

A termékenységcsökkenés kedvezőtlen tendenciája ugyanis, ha meg van hozzá a közös akarat – megfelelően hatékony központi intézkedésekkel – még lassítható. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy azokban az országokban sikerül a gyermekvállalási kedvet pozitívan befolyásolni, ahol aktív és komplex szemléletű – a pénzbeni támogatásokat, természetbeni szolgáltatásokat sokoldalú foglalkoztatási rendszerrel kiegészítő – családpolitika valósul meg. Ennek megfelelően hazánkban is olyan átfogó, hosszú távú, választási ciklusokon átívelő népesedéspolitikára van szükség, amely egyrészt épít a jelenlegi támogatási rendszerre, másrészt a lakosság preferenciáit és megváltozott gazdasági körülményeit az eddigieknél jobban figyelembe véve, hatékonyan ösztönzi a gyermekvállalást.

A termékenység-csökkenés lassításához a jelenlegi helyzetben komplex, kiszámítható, és politikai konszenzuson alapuló népesedéspolitikára lenne tehát szükség. Komplex, amennyiben a népesedéspolitika mind a pénzbeni juttatásokra, mind a gyermekvállalást segítő intézményrendszer fenntartására, minőségének javítására, mind pedig a család- és a munkavállalás konfliktusát oldó foglalkoztatási megoldásokra egyaránt kiemelt figyelmet fordít. A foglalkoztatáspolitikai elem hangsúlyosabb jelenlétére azért van szükség, mert a rendszerváltoztatás óta jelentősen csökkent a munkahelyek stabilitása. De komplex annyiban is, hogy széles körű társadalmi összefogásra épül, és a demográfiai folyamatokat meghatározó legfontosabb tudati tényezők befolyásolására is kiterjed.

Kiszámítható, mert a gyermekvállalás a családok részéről hosszú távú „befektetés”, amelyre csak a stabil feltételek hatnak kedvezően. Az elmúlt évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy a családpolitika bármely elemének negatív megváltoztatása azonnali és tartósan kedvezőtlen hatással van a gyermekvállalási kedvre. Ezzel szemben az elvett kedvezmény visszaadása annak korábbi hatását már nem éri el. Ezért hosszú távon kiszámítható, stabil családtámogatási rendszer bevezetésére van szükség. A stabilitásnak viszont az a feltétele, hogy ebben a kérdésben a kormányzati ciklusokon átívelő, a parlamenti pártok széles körű konszenzusán alapuló döntések szülessenek. Addig is, amíg a csökkenés ütemét lassító intézkedések nem fejtik ki kellő hatásukat, meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek a felnövekvő nemzedék minden tagja számára biztosítják, hogy a jelenlegi fejlettségi szintünknek megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek. Emellett a ma munkanélkülieket is olyan helyzetbe kell hozni, hogy ismét a gazdasági élet aktív szereplői lehessenek.

A fentiekkel párhuzamosan mindent meg kell tenni az idő előtti halálozás radikális csökkentése érdekében. Amint azt bemutattuk, amennyiben ezen a területen évenként csupán 1–1,5 százalékos „nyereséget” könyvelhetnénk el, akkor még abban az esetben is, ha a termékenység jelenlegi szintje nem változna, jelentősebb mértékű pozitív vándorlási egyenlegre sem volna szükség ahhoz, hogy a népességcsökkenés üteme csillapodjon, s az ország összlakosságának jelenlegi száma megőrződjön. Mindez egyben azt is jelentené, hogy a migráció továbbra is csak pótlólagos szereppel bírna a hazai népességfejlődésben.

A 2050-ig tartó előrejelzés változatai közül csak a „fenntartható” változat mutat minden területen kiegyensúlyozott képet. [7] Ez az állapot azonban csak abban az esetben jöhet létre, ha a születések száma tartósan 100 ezer fő felett alakul, s ha az évenkénti természetes fogyás sem lesz irritálóan magas. Ebben a „változatban” annak ellenére, hogy fokozatos öregedéssel ez esetben is számolni kell, mégis az idősek aránya a 30%-ot nem haladja majd meg, illetve a lakosság létszámának radikális csökkenése nem következik be.

A népesedési folyamatok fentiekben leírt kívánatos szintjei azonban ma még elérhetetlennek tűnnek. Abban az esetben azonban, ha a fentiek megvalósulását következetes és kiszámítható családpolitika támogatja, megvalósulása nem irreális. Ennek a helyzetnek a kialakulásában jelentős mértékű pótlólagos „forrást” jelent(het) a bevándorlás, melynek előfeltételei – különös tekintettel a társadalom fogadókészségére – javarészt ma még kialakítatlanok.

A bevándorlás mint lehetőség!?

 Abban az esetben tehát, ha megfelelő népesedéspolitikai intézkedések hiányában a termékenység és a halandóság szintje a következő évtizedekben is a jelenlegi szinten marad, s mégis azt szeretnénk, hogy a népesség száma ne, vagy lényegesen ne csökkenjen, akkor a nemzetközi vándorlás „segítségével” a születés és a halálozás okozta veszteséget korrigálnunk kell. Ez teoretikusan megvalósulhat akkor, ha például a termékenység és a halandóság változatlansága mellett a nemzetközi vándorlás pótolja a másik kettő által okozott hiányokat. (Természetesen nemcsak erre a „játékra” van lehetőség, hiszen ha a termékenység jelentős mértékű emelkedését tételezzük, akkor változatlan halandósági és nemzetközi vándorlási egyenleg mellett is elméletileg lehetőség „van” a fogyás ütemének csökkentésére, majd megállítására.)

Évről évre milyen vándorlási egyenleget kellene tehát „produkálni” ahhoz, ha csak a nemzetközi vándorlás segítségével szeretnénk a jelenlegi lakosságszámot megőrizni? Mielőtt azonban a „lehetséges” variációkat bemutatnánk, egy korábbi tanulmányban megfogalmazott feltételezésre szeretnénk a figyelmet felhívni. Akkor arra a kérdésre kerestük a választ, hogy egyetlen alkalommal hány fővel kellene az ország lakosságszámát növelni, hogy 2050-ig ne csökkenjen 10 millió alá. A válasz a következőképpen hangzott:

Iterációval meghatározható az az egyszeri volumen, amely – miután új, magasabb szintről indítja a népességi változásokat, 2050-ig a „bűvös” tízmillió fő felett tartja az ország népességszámát. Ez a nagyság 1,8 millió fő. Ennyi bevándorlónak kellene érkeznie 2000-ben ahhoz, hogy a termékenységi, halandósági, vándorlási alaphipotézisek mellett a népességszám mégse csökkenjen 10 millió alá 2050-ig. Ez a „betelepítés” 2001-re 11,8 millió főre emelné a népesség számát, a munkaképes korúak létszámát pedig – a bevándorlók sajátos korösszetétele miatt – 1,4 millióval növelné meg. [8]

A fenti gondolatok nyilvánosságra kerülése országhatáron belül és kívül is jelentős ellenérzést váltott ki, ami arra utal, hogy egy ilyen volumenű népességpótlásnak a gondolatára sem vagyunk felkészülve.

E tapasztalat birtokában úgy látjuk, hogy a népességfejlődést befolyásoló harmadik elemet, a migrációt a népességcsökkenés ütemének lassításában s majd megállításában „bevonni” csak akkor érdemes, ha egyfelől meghatározzuk, hogy ennek következtében milyen negatív hatások várhatók, másfelől, ha a várható közvetlen és közvetett költségeket is megbecsüljük. Kiindulópontnak a jelenlegi állapotot tekintjük, és bemutatjuk azt, hogy az ország népességszáma és egyéb demográfiai meghatározottsága hogyan alakulna 2020-ig abban az esetben, ha a nemzetközi vándorlás okozta nyereséget vagy veszteséget ki lehetne iktatni a hazai népességfejlődésből. [9] Ezt követően pedig szintén 2020-ig pozitív vándorlási egyenlegeket feltételezve vizsgálnánk a hazai népességszám alakulását.

Annak érdekében, hogy a vándorlási nyereség szerepét érzékeltessük, bemutatjuk, hogyan alakulna a népesség száma és egyéb demográfiai folyamatok szempontjából fontos megoszlása 2020-ig, amennyiben a termékenység és halandóság szintje megegyezne a 2001. évivel, a vándorlás évi egyenlege pedig nem lenne sem nyereséges, sem veszteséges (6. táblázat).

6. 2001-től termékenység és halandóság változatlan, a vándorlási évi egyenleg 0

Ez esetben az ország lakosainak száma 2020-ig közel egy millió fővel csökkenne. Csak 2020-ban, az előző évihez viszonyítva a lakosság száma két közepes nagyságú mai város lakosainak számával lenne kevesebb. A korstruktúrában is jelentős elmozdulás következne be, hiszen a 0–19 éves korosztályhoz tartozók aránya közel 4 százalékkal lenne alacsonyabb, s lényegében ennyivel lenne nagyobb a 65 éven felülieké. A gazdaságilag aktívak száma 2001-hez viszonyítva közel 700 ezer fővel, aránya pedig 1,5 százalékponttal lenne alacsonyabb, a függőségi arány pedig 0,442 ezrelékkel lenne magasabb (7. táblázat).

7. A népesség számának és százalékos megoszlásának alakulása korcsoportonként 2001-től*

* A termékenység és halandóság változatlan, a vándorlási egyenleg évi 0.

Abban az esetben tehát, amennyiben 2020-ig a termékenység és halandóság szintje a 2001. évihez viszonyítva nem változna, a vándorlási egyenleg évi értéke pedig nulla lenne, akkor a munkaerő-piaci befizetést előállító, közteherviselő munkaerő létszámának csökkenése megközelítené a 700 ezer főt. A munkaerő létszámának összeszűkülése, hiánya pedig:

– akadályozná a gazdasági növekedést, s ezen keresztül negatívan hatna a társadalom működőképességére,

– a gazdaságilag aktívak és inaktívak arányának inaktívak irányában történő elmozdulása következtében romlana a társadalom eltartóképessége,

– lehetetlenné tenné a jelenlegi szociális ellátórendszerek (egészségügyi ellátás, nyugdíj stb.) szolgáltatásainak bővítését, illetve hosszabb távon átalakítás nélkül működőképessége lehetetlenné válna.

Természetesen számolnunk kell azzal is, hogy valamilyen előre nem látható ok következtében nem válunk vonzóvá a migránsok számára, s évi 10 ezer fővel a vándorlási egyenleg negatív lesz (8. táblázat).

8. 2001-től termékenység és halandóság változatlan, a vándorlási egyenleg évi –10 000 fő

Ebben az esetben az ország lakosainak száma több mint 1 millió 160 ezer fővel csökkenne. 2020-ban pedig a 2019. évhez viszonyítva 81 300 fővel lenne kevesebb. 3,8 százalékkal lenne alacsonyabb a 0–19 éves korosztályhoz tartozók aránya, s 4,1 százalékkal pedig magasabb a 65 éven felülieké.

2001-hez viszonyítva 800 ezer főt is meghaladná a gazdaságilag aktívak számának csökkenése, aránya pedig 1,7 százalékponttal lenne alacsonyabb. E változások következtében a függőségi arány 0,460 ezrelékkel lenne magasabb (9. táblázat).

	2001	2005	2010	2015	2016	2017	2018	2019	2020
Korosztály	Szám
0–19	2360389	2208696	2031508	1859523	1829864	1804966	1784415	1764709	1745784
20–64	6294929	6268043	6124656	5931426	5869291	5805444	5737451	5654503	5557858
65+	1544980	1567691	1606617	1634729	1652882	1666040	1677074	1700324	1734594
20–59	5760685	5696448	5542797	5258780	5184679	5115095	5057617	5002364	4950975
60+	2079224	2139286	2188476	2307375	2337494	2356389	2356908	2352463	2341477
Korosztály	%
0–19	23,1	22,0	20,8	19,7	19,6	19,5	19,4	19,4	19,3
20–64	61,7	62,4	62,7	62,9	62,8	62,6	62,4	62,0	61,5
65+	15,1	15,6	16,5	17,3	17,7	18,0	18,2	18,6	19,2
20–59	56,5	56,7	56,8	55,8	55,4	55,1	55,0	54,9	54,8
60+	20,4	21,3	22,4	24,5	25,0	25,4	25,6	25,8	25,9
Függőségi arány 60+	0,881	0,969	1,077	1,241	1,277	1,306	1,321	1,333	1,341