Az orosz nyelv

Az Oroszország és a volt SZU-tagállamok közötti viszony tétje

David Teurtrie: La langue russe. Un enjeu dans les relation entre la Russie et son étranger proche. Le courier des pays de l’Est, 2004. 1043 no. 67-75 p.

Az orosz nyelv aktuális helyzete a FÁK országaiban a szovjet örökség és a függetlenség politikai következményeként értékelhető. Úgy tűnik, a volt Szovjetunió nyelvi politikájának következménye nem összegezhető ill. magyarázható pusztán russzifikációként, ugyanis a szovjet hatóságok a nemzetiségek tényleges kulturális autonómiáját elfogadták. Ennek következtében elismerték a „kis” nyelveket (a minoritások nyelvét), mely bevezethetővé vált az iskolarendszerben, a sajtóban, a kultúrában, a kereskedelemben és a helyi adminisztrációban. A russzifikációs politikát egyébként az 1930-as években kezdték. A szovjet nyelvpolitika azonban nem volt egységes, sem időben, sem térben. A Moszkva által elfogadott döntésekben és a különböző köztársaságokban történt alkalmazásukban eltérések mutatkoznak, egészen a passzív ellenállásig. Ez a komplex és ellentmondásos örökség határozza meg az új független államok helyzetét.

Általános tendenciák (1989-1998)

 Oroszország és a russzofonok (orosz nyelven beszélők) a széthullás pillanatában: a Szovjetunió utolsó éveiben az oroszok a teljes népesség 52%-át tették ki, miközben 82% beszélt oroszul és 58% ismerte el az oroszt anyanyelvének. A nem-oroszok 62%-a beszélte tökéletesen Puskin nyelvét és az oroszok mindössze 3,5%-a értett a különböző nemzetiségek nyelvén. A föderáció köztársaságainak népei közül a beloruszok voltak leginkább „russzifikáltak”: a lakosság 82,4%-a beszélte az oroszt, míg Grúziában csak 28,1%. Érdekes megemlíteni, hogy 1989-ben 25 millió orosz élt az orosz föderáció területén kívül, azaz az egyéb köztársaságokban. Az 1990-es években előtérbe került a nyelvi kérdés: az összes köztársaság hivatalos státuszt adott a saját nyelvének.

 A függetlenségre törekvő köztársaságok két vonatkozásban is konfrontálódtak: elő kellett mozdítani az etnolingvisztikai csoport saját nyelvét, illetve helyettesíteni azt az orosszal. Így a gyakorlatban az állam képviselői, akik korábban döntően orosz nyelven nyilatkoztak meg, az új nyelvi politika előidézőjévé váltak. Ezáltal a szovjet rezsim által preferált orosz továbbra is együtt élt a különböző nemzetek által használt kisebbségi nyelvvel a helyi adminisztrációban, az oktatásban, az irodalomban és a helyi kiadású különböző publikációkban. Így például Ukrajnában az orosz iskolákban tanuló diákok aránya 1991-1998 között 51,4%-ról 36,4%-ra csökkent. A médiumokban is csökkent az orosz nyelv korábbi dominanciája, pl. Kazahsztánban 2002 januárban döntést hoztak arról, hogy a tv-műsorok 50%-a kazah nyelven hangozzék el, illetve egyes köztársaságokban a korábbi cirill betűs írást felváltották latin vagy arab betűs írásmóddal. A függetlenné vált köztársaságok jelentős sokkot idéztek elő migrációs vonatkozásban: 1990-1998 között több mint 2,5 millió orosz emigrált a FÁK-tól, ami a fenti tarka képet tovább fokozta. A russzofon emigráció egyébként földrajzilag eléggé differenciált volt; Tadzsikisztánban pl. a polgárháború miatt az oroszok 55%-a kényszerült lakóhelyét elhagyni, Moldáviában az oroszok 9%-a került ilyen helyzetbe.

 Jelcin érája után az orosz kormány nekilátott egy koherens politika kidolgozásához. A külügyminisztérium ajánlásokat tett a helyzet tanulmányozása céljából: általános tanulmányt kell készíteni az orosz etnikum számbelileg teljes meghatározására, hogy azt fel lehessen használni az orosz anyanyelvűek tájékoztatási (sajtó) és oktatási folyamataiban. Egyébiránt az egyes kisebbségek (pl. a tatárok vagy kazahok) szabadon használták saját adminisztrációjukban a nyelvüket. Az oroszt az RSFSR (az orosz föderáció) 1991. október 25-én kelt törvénye tette hivatalos nyelvvé, elismerve, hogy más kisebbségek használhatnak más nyelvet és abc-t is (pl. a tatárok a latin abc-t).

 Az oktatás területén az oroszok továbbra is igyekeztek állandósítani az orosz nyelvet, miközben az egyes köztársaságok azt csak idegen nyelvként kívánták oktatni az iskolákban. Oroszország egyébként továbbra is birtokolja az ex-szovjet területen lévő egyetemes többségét.

 Érdekes a médiumok helyzete is: az orosz nyelv terjesztésének egyik fő eszköze épp a tömegtájékoztatás, melyet a volt Szovjetunióból örököltek át. Napjainkban a sajtó politikailag különböző irányultságú, ám a FÁK országaiban továbbra is döntően oroszul jelenik meg. Ukrajnában ukrán-russzofon újságok jelennek meg. A gazdasági sajtó orosz nyelvű, a tv-adók viszont elég nagy különbözőséget mutatnak. A médiumok által igen nagy hatás érhető el a közvélemény formálásában: az orosz adókat jobban dotálják, mint a nemzetiségieket. Az internet egyaránt jó támogatója (terjesztője) az orosznak és a SZU-beli többi nyelvnek, bár kétségtelen, hogy a FÁK-tagországain belül nagyobbrészt az orosz dominál ebben a vonatkozásban. A russzofonok, akik továbbra is a FÁK területén belül élnek, igen fontosak, mert az 1990-es évek óta „visszatérési” mozgalmat indítottak Oroszországba, az orosz hatalmak pedig igyekeznek favorizálni ezt a törekvést, mindenekelőtt Moszkva akarata szerint. A törvény egyenlőnek tekinti a nem-orosz régi szovjet állampolgárokat betelepülés szempontjából (pl. a Kaukázusból jövőket). Az orosz nyelv nemcsak a FÁK érintkezési nyelve, de a diplomácia nyelve is.

A SZU-ból kivált tagállamokat egyébként négy csoportra lehet osztani:

 1. Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Üzbegisztán: az orosznak nincs hivatalos státusza;

 2. Grúzia, Örményország, Tadzsikisztán: ezek a legszegényebb államok;

 3. Ukrajna, Kazahsztán: az orosz nyelvű kommunikáció igen fontos;

 4. Belorusszia, Kirgizisztán: segíteni tudnak az autonóm köztársaságoknak és a szeparatistáknak (Abházia, Dél-Oszétia).

Végül marad még Moldávia, mely egyik csoportba sem sorolható és ahol pro- és antiorosz felfogás egyaránt szerepel.

 Összegezve: az orosz nyelv pozíciója jelentősen megváltozott az 1990-es években, helyzete igen komplex, részleteiben is. Jelezni tudja az egyes államok közötti különbözőségeket, a rendkívül ellentmondásos fejlődés jobb megismerése céljából.

 Wernke Géza