Oroszország – Grúzia: problémák és perspektívák
Abašidze, Z.: Rossija – Gruzija: problemy i perspektivy. = Voprosy Istorii, 2001.
10. no. 137-143. p.
A szerző Grúzia rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Oroszországban. Mint írja, a két ország viszonyáról már igen sokan és igen sokat írtak nemzedékről nemzedékre. Tíz évvel a Szovjetunió széthullása után sokan nosztalgiával emlékeznek vissza azokra a szép hagyományokra, melyek ezernyi szállal kötötték össze a két népet. Az a tövises út azonban, amelyet a két ország kénytelen volt megtenni az elmúlt időszakban, sajnos rányomta bélyegét a két, immár független állam kapcsolataira. A jelenlegi helyzet egyik felet sem elégíti ki. Különbözőségek vannak a két nép között mind világnézeti, mind magánjellegű kérdésekben, nincs objektív információ-áramlás. Kíséreljük meg feltárni a kiváltó okokat. A Szovjetunió széthullása az orosz politikai elit számára veszteség volt, Grúziának viszont siker: a függetlenség megszerzésének sikere. Ezen alapul a két ország állami politikája. A viszonyt tovább bonyolította az abház konfliktus, amely a politikai elhidegülés egyik fő oka. A grúz társadalom ezt a konfliktust nemcsak területi integritása megőrzése kérdéseként fogta fel, de a függetlenségi harc folytatásaként is. Szembetűnő sok olyan tény is, amely azt tanúsítja, hogy Oroszország politikailag és anyagilag is támogatja az abház szeparatistákat. Jelcin egyébként elismerte Moszkva részleges felelősségét ebben a kérdésben. Grúziában gyakran felteszik a kérdést: a csecsen szeparatizmust miért tekinti Moszkva elfogadhatatlannak, az abházt pedig nem. Ezt a kérdést természetesen másként is lehet értelmezni, de a grúzok úgy vélik: következetes elvi politikát kell folytatni, amely a szeparativisták számára világossá teszi, hogy ambícióik perspektívátlanok. Amíg kettős mércével mérnek, a grúz társadalom elidegenedése az oroszoktól folytatódni fog.
A grúzok csalódása az abház szindróma miatt annyira nagy volt, hogy sokan Nyugat felé kezdtek kacsintgatni, így a „nyugati orientáció” szintén az orosz-grúz viszony egyik megrontójává vált. Grúziának a nyugati országokkal való kapcsolatában semmilyen aljas szándéka nincs.
Nagyon fontos és vitatott kérdés Grúzia NATO-tagságának kérdése is. Oroszország a NATO-t mint ellenséget értékeli, amely veszélyezteti az ország biztonságát, Grúzia ezzel szemben ilyet nem is gondol. A grúzok számára egyértelmű, hogy a NATO tagjai a világ leghaladóbb országai és egyáltalán nem negatív jelenség, ha Grúzia is a NATO-ba igyekszik. Kétségtelen, hogy Grúzia még sokáig nem fog megfelelni a NATO követelményeinek. A NATO-ba történő belépés ezért nincs is napirenden, Grúzia az un. „békepartnerség” keretein belül működik együtt a NATO-val. Miért jelent ez másoknak fenyegetést? – teszi fel a kérdést a szerző. Grúziát ezért nem kell kritizálni, inkább az érintett államoknak együtt kellene működni a vitás kérdések megoldásában. A kaukázusi biztonság kollektív felelősségének kérdése szerepel abban az új kezdeményezésben is, melyet az Európai Unió támogat. A „kaukázusi stabilitási paktum”-ban kísérletet tesznek a viselkedési szabályok meghatározására térségben a kívánt biztonság elérésére mind a „nagy halak” (USA, EU), mind pedig a régió nagyobb államai (Törökország, Irán) számára. Sajnos Oroszország még nem nyilatkozott erről a tervezetről, így tehát a stabilitás útja a Kaukázusban széles nemzetközi együttműködés útján történhet.
Úgyszintén fájó pont az orosz-grúz viszonyban a Grúziában állomásozó és működő orosz katonai bázisok kérdése is. Grúziában ezeket a bázisokat is a hidegháború megnyilvánulásának tartják. Az orosz csapatok kivonása azonban nem lehet napirenden, mert az 1995-ben aláírt kétoldalú szerződés az orosz csapatok 25 éves ott-tartózkodását irányozza elő. A jelenleg tárgyalások szintjén az oroszok 14 évet, a grúzok viszont 2-3 évet terveznek.
A legbonyolultabb kérdés a két ország viszonyában a csecsen kérdés. Az orosz fél Grúziát a csecsen szeparatívizmus támogatásával vádolja, amit grúz részről abszurdnak tekintenek, mert az az ország, amely az abház szeparatizmust fő problémának tekinti, nem támogathat egy másik elszakadási kísérletet. Bonyolult szituáció alakult ki a Pankisz szorosban, ahol kb. 7 ezer csecsen menekült tartózkodik. Lehet, hogy vannak közöttük harcosok is, de katonai bázisnak tekinteni ezt a helyet azért mégis csak túlzás.
Komoly gondot jelentett a 2000-ben bevezetett új vízumrendszer is. Az orosz fél ezt az intézkedést elkerülhetetlennek tekintette, míg a grúzok barátságtalan lépésnek. A nehézségeket kétségtelenül nem szabad kizárólag az orosz félnek tulajdonítani – mondta Sevardnadze grúz elnök, hangsúlyozva, hogy a grúzok az oroszokat egyenjogú partnernek tekintik és célszerű minden irányban együttműködni.
A konkrét ellentmondások ellenére a két ország megtalálja a közös nyelvet mind a kétoldalú, mind pedig a FÁK viszonylatában. Reméljük – írja a szerző –, hogy az abház probléma megoldása, valamint az orosz-grúz gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása jelentős impulzust ad a további fejlődéshez; az utóbbinak már mutatkoznak a jelei.
Végezetül a szerző leszögezi: „Közös világban élünk, meg kell tehát szüntetnünk a bizalmatlanság légkörét, hogy új, széles utat biztosítsunk népeink számára”.
Wernke Géza