Határmenti régiók és kisebbségek a 19–20. században

(Konferencia-kötet, szerk. Kupa László és Gyurok János) B end D Stúdió, Pécs 2004.

A honi tudományos élet figyelme az elmúlt másfél-két évtizedben ismét intenzívebben fordul a kisebbségi kérdések felé. Ezt a növekvő érdeklődést jelzik az újonnan létrehozott intézetek (Teleki László Alapítvány, MTA Kisebbségkutató Intézete, Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete stb.) is. Az elmúlt év áprilisában ismét bővült a magyarországi kisebbségi kutatóhelyek hálózata. 2003. április 15-én Pécsett megalakult a Magyar Szociológiai Társaság Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kutató Szakosztálya. Az alapítók a Pécsi Tudományegyetem különböző tanszékein tevékenykedő szakemberek köréből kerültek ki. A tavaszi alapítást ősszel (november 7–8.) egy bemutatkozó konferencia követte, az ott elhangzottakról pedig a most ismertetett, 2004 tavaszán megjelent tanulmánykötet ad számot.

Pécs városa, Baranya megye és az egész Dél-dunántúli régió (mint közismert) kedvező terepet kínál a kisebbségi kutatások számára. Egyike ugyanis azon Kárpát-medencei térségeknek, ahol immár három évszázada különböző nyelvű és kultúrájú emberek élnek többnyire békességben egymás mellett. A baranyai megyeszékhely nemcsak egyetemi város, hanem joggal tekinthetjük a hazai németek és horvátok, illetve részben a cigányok oktatási és művelődési centrumának is. Elegendő csak a Lénau-házra, a Gandi Alapítványi Gimnáziumra vagy pedig a Horvát Színházra gondolnunk. A városban készülnek továbbá heti rendszerességgel a tv-műsorok a magyarországi kisebbségek (német, horvát, szerb) számára is.

A nemrég megalakult pécsi szakosztály gazdag örökséget mondhat magáénak. Az egykori pozsonyi egyetemből a húszas évek elején újjászülető Pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemen ugyanis 1936-ban alakult meg a Kisebbségi Intézet, amely főként az elszakított országrészek magyarságának a fennmaradásáért vívott mindennapos küzdelmét volt hivatott erősíteni. Molnár M. előadása éppen e szellemi hagyatékkal ismertette meg a konferencia résztvevőit. A szerző vázolta az intézet tevékenységét is, ami egyebek mellett a kisebbségi kérdés sokoldalú feltárását tűzte ki célul számos diszciplína (jog, statisztika, közgazdaság, népjólét, történelem, földrajz) kutatási módszereinek és eredményeinek felhasználásával. A pécsi intézet által indított és Faluhelyi Ferenc szerkesztésében megjelenő Kisebbségi Körlevél, majd 1943-tól Nemzetiségi Szemle c. folyóiratok pedig egy évtizeden keresztül nyújtottak naprakész tájékozódási lehetőséget a témakör iránt érdeklődő szakembereknek és részben a nagyközönségnek is. Említést érdemel még a jeles pécsi irodalmárnak és művelődéstörténésznek, Várkonyi Nándornak e kérdésről folytatott publicisztikai tevékenysége, és főként 1944-ben megjelent nagy visszhangot kiváltó könyve, a Magyar Dunántúl is. Esszéjében a szerző (a német kihívásra válaszul) e Kárpát-medencei régiónak a magyar történelemben és kultúrában betöltött szerepét foglalta össze, mintegy igazolva Dunántúl és a magyarság egymástól való elválaszthatatlanságát.

A Kisebbségi Intézet mellett a Pécsi Tudományegyetemen az elmúlt évtizedekben és jelenleg is számos olyan nemzetközileg elismert szakember (Flachbart E., Polányi I., Herczegh G., Tilkokszky .L. Hoóz I. stb.) tevékenykedett (tevékenykedik), akinek életművéhez szorosan hozzátartozott (hozzátartozik) a kisebbségi kérdések kutatása, egy-egy aspektusának (jog, demográfia stb.) feltárása. Az utóbbi években (évtizedben) az egyetemen megvédett diplomamunkák, PhD-értekezések között is szép számmal találhatók a kisebbségi-etnikai problémák elméletét és gyakorlatát taglaló igen színvonalas munkák. A téma iránt tehát nem lanyhul a fiatalabb nemzedékek érdeklődése sem. A pécsi székhelyű akadémiai intézettel, a Regionális Kutatások Központjával pedig a területi (térségi) kutatások terén alakíthat ki hatékony együttműködést a nemrégiben alakult szakosztály.

A konferenciakötet címe a határ menti régiók és a kisebbségek 19-20. századi kapcsolatának elemzésére utal. Ennél azonban szélesebb kitekintésűek az elhangzott előadások. A szerkesztők a kötetet természetszerűleg a konferenciaköszöntőkkel nyitják, és gyakorlatilag mintegy keretet formálva az előadásoknak, a kerekasztal-beszélgetéssel és egy interjúval zárják, amihez mellékletként kapcsolódik a köszönetnyilvánítás, a konferenciaprogram és az angol nyelvű összefoglaló.

A kötetben közölt 15 tanulmány nagyobbik fele inkább elméleti jellegű és történelmi irányultságú. Tóth J. is nyitó előadásában sok éves kutatási eredményeit összegezve, történelmi távlatba helyezte a Kárpát-medencei régiók kialakulásának folyamatát. A XX. században azonban a két világháborút követő békeszerződések eredményeként megrajzolt új államhatárok csaknem teljesen visszavetették a formálódó régiók közötti együttműködést, amihez azonban új esélyt és lehetőséget kínál az unió bővülése és Magyarország egyre kedvezőbbé váló geopolitikai helyzete. Domini, M. horvátországi kutató anyanyelvén közzé tett írásában hazáját mutatta be a kulturális pluralizmus és a regionális különbségek alapján.

A napjainkban lezajló változásokról, a kialakuló új világrend filozófiai jellegű megközelítéséről adott átfogó képet Gervai P. és Trautmann L. A szerzők többek között Vizi E. Szilvesztert is idézve, a hazai viszonyokat jellemeze megállapítják: „A szemünk előtt zajlik a modellváltás és az érési folyamat. Vége a bérmunkás-integráció korának és a szolga-nemzet elméletének.” A többség és kisebbség együttélésének évszázados (évezredes) problematikáját filozófiai oldalról világította meg Bertók R, aki szerint: „Az elkülönülés, a kirekesztés, a másság definiálása tulajdonképpen mindegy, hogy származása, földrajzi, politikai, vallási, erkölcsi vagy ezek mindegyikének alapján történik, ha megtörténik. Az önvizsgákat elengedhetetlen. A gyógyításhoz jó diagnózis szükséges, de gyógyulni is akarni kell".

Néhány új információt találhat az olvasó az európai hírű magyar gondolkodónak, Lukács Györgynek a nemzetiségi kérdésről vallott nézeteiről (Somos R.). Különösen aktuális e tanulmány, mivel Lukács életművének átértékelése még a rendszerválást követő másfél évtizedben sem zárult le. Kupa L. elemzése a XX. század elejének magyarországi nemzetiségi viszonyait mutatja be a kortársak szemével. A szerző által „megszólaltatott” szakemberek (Pechány A., Moldován G., Czirbusz G., Szabó O.) írásai napjainkban reneszánszukat élik. A történelmi Magyarország gazdasági, társadalmi, etnikai-vallási viszonyainak feltérképezése a millennium időszakában vett nagyobb lendületet, amikor is könyvek, könyvsorozatok adtak számot e hatalmas munkáról. A magyar szempontú kiadványokat csak akkor ítélhetjük meg reálisan, ha összevetjük őket azon korabeli magyarellenes íráshalmazzal, amit a magyarországi kisebbségi szerzők vagy a szomszédos államok publicistái állítottak össze a történelmi Magyarország felbomlasztását célul tűzve. A magyarországi vasútépítésekről, főként pedig a vasút sikeres civilizációs küldetéséről, a társadalmi átrétegződésre gyakorolt hatásáról számos könyvében, tanulmányában adott számot Majdán J. Jelen előadásában a pécsi történész egy dunántúli német gyökerű vasutas dinasztia öt generációjának sorsát, hivatali pályáját, Kárpát-medencei mozgását kíséri figyelemmel. Gyurok J. pedig a magyarországi kisebbségi törvénykezést vázolta az 1848-as forradalomtól az 1993. évi LXXVII. törvényig.

A Dél-dunántúli régió és a vele szomszédos térségek kisebbségeivel, a határokon átívelő együttműködéssel hat tanulmány foglalkozik. A horvátokat két szerző is írása témájául választotta. Barics E. a régió horvát nemzetiségi lakossága anyanyelvhasználatának és nemzeti identitásának alakulását vizsgálta a 20. század második felében. A horvát kultúra pécsi intézményeinek leltárárát pedig Szabó P. készítette el, aki vizsgálatát így összegzi: ”..a horvát kultúra pécsi intézményeiről elmondható, hogy betöltik szerepüket, értéket képviselnek, modellt hordoznak.”

A magyar–szlovén határszakasz már hosszabb idő óta (legalább is magyar relációban) úttörő szerepet tölt be az országhatárokon átívelő regionális együttműködésben, jóllehet az ebből adódó lehetőségeket még koránt sem használták ki kellőképpen az érintett felek. Mohos M. előadása az említett határtérség történelmi múltját, az országhatár-változások hatásait elevenítette fel egészen a jelen időszakig. Míg Pap N. és Végh A. tanulmánya a kisebbségek szerepét vizsgálta az együttműködés alakulásában. Áttekintették még a szerzők az eddig megvalósított PHARE-programokat és a civil szféra szerepét a kapcsolatok elmélyítésében.

A Dél-dunántúli régió közel három évszázada ad otthont a trianoni országterület németsége mintegy harmadának. A régión belül néhány kistérségben és településen a történelmi traumák ellenére jelentős lélekszámú német vagy magát már magyarnak valló németgyökerű népesség él. Az egyik társszerzős tanulmány (Bucher E. .– Pirisi G. –Reményi P.) arra keres választ, hogy a német nemzetiség, illetve e nemzetiséghez kapcsolódó kulturális hagyományok, a németországi személyi és családi kapcsolatok milyen hatást gyakorolnak egy-egy település kistérség gazdasági fejlődésére. Forrai R. K. és Cserti Cs. T. előadása pedig a baranyai cigány népesség jelenét és jövőjét vázolja. A szerzők előadásuk zárásaként hangsúlyozzák: "Fontosnak tartjuk középtávú fejlesztési koncepció kidolgozását a megye cigány/roma népessége jövőjére vonatkozóan, a koncepció foglaljon magában jövőképet, és vázolja az ahhoz vezető utat."

A Hoóz I. levezető elnök által összefogott kerekasztal-beszélgetés résztvevői (Hajdú Z., Mezei I., Kánya J., Kupa L., Mohos M. és Gyurok J.) főként hazánk uniós csatlakozásának különböző aspektusait vitatták meg. Így szóba került többek között az anyaországi és a határon túli magyarság kapcsolatának alakulása a megváltozott körülmények között vagy az egyre súlyosabbá váló magyarországi demográfiai helyzet és a hazai kisebbségkutatás néhány még megoldásra váró kérdése is. Bertók R. interjúalanyának, Nils Öffenberger professzornak életútjában pedig a másfél-két évszázados kelet-közép-európai kisebbségi lét szinte minden összetevője visszatükröződik.

Az egyébként igen tartalmas kötetben egy-két apróbb hiányosság is előfordul. Így többek között a magyar nyelvű tanulmányok mellett egy horvát nyelvű is közlésre került. Mindez természetesen hozzájárult a kötet sokszínűségéhez. Az azonban már hiányérzetet kelthet az olvasóban, hogy az említett tanulmányhoz a szerkesztők nem mellékletek legalább egy magyar nyelvű összefoglalót. De egyfajta megoldási lehetőségként kínálkozott volna az is, hogy magát az egész tanulmányt fordítják le magyarra, és az angol nyelvű rezümé mellett egy hasonló terjedelmű horvát, esetleg német összefoglalóval is kiegészült volna a könyv.

Összességében tehát miden feltétel adott ahhoz, hogy Pécs továbbra is a honi kisebbségi-etnikai kutatások egyik központja maradjon Az itteni szakemberek pedig e kérdéskörnek főként a területi-térségi (regionális) vonatkozásaival ismertessék meg a gazdasági-politikai döntéshozókat, valamint feltárják a kisebbségek szerepét a határokon átívelő kapcsolatok alakításában.

Kugler József (MTA RKK ATI Békéscsabai Osztálya)