Niederhauser Emil
Polgárosodott nemes avagy (meg)nemesedett polgár. Iratok a „nemesi polgárosodás” témaköréből
Az Erdélyből szinte még gyerekkorában Magyarországra áttelepült szerző egyetemi tanulmányait, sőt, a középiskolákat is már Magyarországon végezte. Elsőrendűen történész, de minthogy az utóbbi években több ízben teljesített magyar diplomáciai szolgálatot is, diplomáciatörténettel és politológiával is bőven foglalkozik tanulmányaiban és meglepően nagyszámú könyveiben. Erdélyi indíttatása magyarázza mindig újból és újból visszatérő érdeklődését a kisebbségi ill. nemzetiségi kérdés iránt, elsősorban nyilván román vonatkozásban, hiszen életútjánál fogva ez áll hozzá a legközelebb ezen a műfajon belül.
A magyarországi nemzetiségi kérdést több esetben összekapcsolja másik állandó témájával, a nemesség polgáriasodásával. Minthogy folyóiratunk érdeklődésének középpontjában a kisebbségi problematika áll, ezért választottuk ezt a kötetet, mert ebben látszik világosan az összefüggés a két problémakör között.
Ehhez a kötethez (és Borsi-Kálmán Béla jónéhány egyéb kötetéhez) Fejtő Ferenc írt előszót, ezekben mindig kiemeli a szerző nagy szorgalmát a kutatásban és önállóságát az értékítéletekben. De az asszimiláció kérdéseit is felveti, és ebben utal a köznemesi minta szerepére.
A kötet első tanulmánya mintegy előhangként azt vizsgálja, milyen úton szerezték az 1800 körüli századforduló magyar nemesei értesüléseiket a franciaországi eseményekről, ennek több útja is volt, egészen a személyes megtapasztalásig, és világos, hogy a korabeli gondolkodó magyar nemesség a forradalom lelkes híve volt, a jakobinus terror kivételével, és a maga szerepét ennek a forradalomnak a követésében látta.
A kötet leghosszabb és szerintünk kulcsfontosságú tanulmánya „A Bánság és Temesvár a századfordulón és az első világháború előestéjén”. A 18. század elején visszatért egykori temesi bánság, lakói az első időkben szinte kivétel nélkül akkor jött német telepesek voltak. A szerző itt II. József stb. németesítő törekvéseiről is ír, de ez inkább a magyar hagyománynak tett engedmény. A terület korábbi történetének az emléke a 18. század során tehát eltűnt, ezért nevezik mindmáig sokan Bánátnak, holott magyarul a Bánság a helyes forma. Borsi-Kálmán részletesen bemutatja a modernizáció eredményeit a terület, és elsősorban a város történetében, a dualizmus első időszakától kezdve, amely ennek a modernizációnak mintegy a diadalútja volt. Voltaképpen már az 1850-es években elkezdődött és az iparosítás mellett az urbanizálódás terén is mérföldes léptekkel haladt előre, de a szegényeiről is mindig gondoskodott a város. A jövőre vonatkozólag általános volt az optimizmus. A városban az elmagyarosodás első szorgalmazói a vármegyei tisztviselők voltak, de azután szélesebben is elterjedt a magyarrá válás, csakhogy messze nem olyan nagy mértékben, mint egyéb akkori magyarországi nemzetiségi területeken. Ebben megint a nemesi modell játszott alapvető szerepet. Karády Viktor kutatásai nyomán a szerző felveti a zsidók elmagyarosodásának a kérdését is, amely éppenséggel valamiféle zsidó-magyar szimbiózishoz vezetett. Az asszimilánsokra két helyi példát hoz, a csehországi ősöktől származó Klapka Györgyöt és Degré Alajost, vagy akár a magyar írófejedelmet, Herczeg Ferencet, aki a középiskolában kezdett magyarul tanulni. Borsi-Kálmán két temesvári család, a Niamessny és a Minaszy család sorsát kíséri aprólékos figyelemmel a 18. századtól kezdve, az előbbiek liptói nemesek voltak, akik idetelepültek, a másik család görög és polgári származású, de a nemesi modell hatására ugyancsak elmagyarosodott, amit a szerző által szorgosan rekonstruált házassági politika is elősegített. A szerző hangsúlyozza, hogy az etalonként szolgáló nemesség körében az etnikai megkülönböztetés ismeretlen jelenség volt. Az 1918-as impériumváltás után a magyar minta már nem tudott működni.
A következő, enigmatikus cím Vádirat az örök névtelenek ügyében (valójában még ennél is hosszabb a cím) voltaképpen a Svájcban tevékenykedett, és csak a múlt század legvégén hazatért Vajay Szabolcs munkáját mutatja be, „Én Anonymus”. Vajay alapvetően történeti regényt írt Anonymus koráról, tehát a 12-13. század fordulójáról, de ebben a fiktív önéletrajzban felsejlenek a nemesi öntudat jelenségei is. Borsi-Kálmán összeveti a munkát Herczeg Ferenc „Pogányok” c. regényével, amely nagyjából azonos korban és azonos problémákkal küszködik. Herczeg Ferenc persze „tündérszéppé” nemesíti ifjúkorát, Vajay – jónéhány évtizeddel később – már sokkal józanabb. De a szerző szerint a braudeli langue durée viszonylatában elképzelhető lett volna, hogy a magyarországi nem magyarok valamilyen formában csakugyan hungarus öntudatra tegyenek szert. De ez még mindig a polgárosodott magyar(országi) nemesség öröksége.
A nacionalizmus és magyar értelmiség 1989-1997 közti eszmei harcairól ad pillanatképet a következő tanulmány, alcíme szerint a népies – urbánus ellentét mai olvasatát. A magyar nacionalizmus éppúgy bizonyos décalage-zsal, időbeli elmaradással alakult ki, mint a többi egykori nemzetiségé, mindegyik más-más időpontra. A magyar nemesség nacionalizmusa egy ideig a fennálló állapotok liberális bírálata volt. Alapvető célja a vezető szerep megtartása és az ország együvétartása (egyik sem sikerült). A dualizmus fejlődése kedvezett az idetelepülő askenázi zsidóságnak, anélkül, hogy ebből két Magyarország jött volna létre. De e nélkül és a Holokauszt nélkül az 1990-es évek fejleményei sem érthetőek. A múltnak persze többféle narratívája van. A kérdés körül hisztéria gomolyog. 1989 táján az MDF inkább mint vidéki párt alakult ki, az SzDSz elementárisan városi, sőt budapesti. 1945-ben nem volt zsidó bosszú, az új rendszer haszonélvezői a népi káderek voltak. A szöveg voltaképpen egy 1997-ben Valenciában rendezett szimpózium egyik előadása volt, innen a kissé érthetetlen befejező évszám.
Az utolsó részben a sepsiszentgyörgyi Bíró Béla beszélget Borsi-Kálmán Bélával életéről és nézeteiről. A beszélgetés 1993-ban zajlott le Borsi-Kálmánnak a Kossuth-emigráció román kapcsolatait tárgyaló könyve kapcsán. Borsi-Kálmán Szinérváralján született, amelynek lakossága a két világháború közt 60%-ban román, 30%-ban magyar volt. A magyarok közt a katolikusok voltaképpen svábból asszimilálódtak. A további életútból a kérdező azt a következtetést vonja le, hogy Borsi-Kálmán az ideális asszimiláns, mert minden új élethelyzetbe tele tud tagolódni. Valójában inkább ő asszimilálja magába mindig más és más környezetét. A fanarióta kérdés kapcsán kifejti, hogy a magyar mentalitáshoz a moldvai román áll közelebb, mint akár az erdélyi, és a legidegenebb a balkáni-bizánci jellegű havaselvi román. Románia mindig megmaradhat ütközőnek Európa és Oroszország között. Szétesése teljesen valószínűtlen, a három országrész integrálódása rohamléptekkel halad előre, ebben a Ceauşescu-rendszernek is volt pozitív szerepe. Borsi-Kálmán szerint Románia megmaradásának biztosítéka, ha mentálisan a Balkán felé hátrál.
Mint látható, Borsi-Kálmán Béla minden munkájában valamilyen formában előbukkan a nemzetiségi – kisebbségi elem.
Borsi-Kálmán Béla több munkát is írt, ezekben azért ez a vonal halványabb. 1899-ben jelent meg A békétlenség stádiumai címen tanulmánygyűjteménye a 19-20. századi magyar–román kapcsolatokról és a magyar külpolitika lehetőségeiről Románia megsegítésében. Most legújabban jelent meg, 2004-ben Kérdések és álkérdések címen két tanulmány, az egyik a magyar–román megbékélés lehetőségeiről, a másik az izraeli-palesztin viszonyt elemzi az Egyesült Államok geostratégiájának a szempontjából. A 2004-ben már 2. kiadásban megjelent Pillanatképek a francia külpolitika lehetőségeit mérlegeli a mai globális világban, és elgondolkodik egy francia ihletésű Európáról. Van egy régebbi könyve a magyar–román kapcsolatokról, amely francia nyelven is megjelent Kockázatos kapcsolatok címmel, ez a címválasztás nagyon találó.
Persze ezekben a munkákban már a diplomata és a politológus is szóhoz jut. Borsi-Kálmán Béla munkái minden esetben óriási ismeretanyagot fognak össze, az itt ismertetett könyv lábjegyzetei többnyire terjedelmesebbek a főszövegnél. Lehet, hogy azért, mert olykor igen messzi kérdések felé visz el a szerző. De hogy arra, amit mond, mindig érdemes figyelni, legfeljebb vitatkozni is kell vele, az biztos.
(Borsi-Kálmán Béla: Polgárosodott nemes avagy (meg)nemesedett polgár. Iratok a „nemesi polgárosodás” témaköréből. Pécs, 2002. Jelenkor Kiadó, 291 p., 1., 4 tb.)