Lengyelország, 1939 szeptembere: zsidó és fehérorosz fegyveresek a szovjetekkel harcoló lengyel állam ellen
Borkowicz, Jacek: Spór o żydowskie karabiny. = Więż, 2003. 8–9. no. 117–124. p.
Történeti tény: a második világháború előtti Lengyelország keleti határvidékének északi, zsidók és fehéroroszok által sűrűn lakott részén, főleg Grodnóban és vonzáskörzetében fegyveres osztagok támadták hátba a szovjet betörés ellen védekező lengyel hadsereget, illetve a közrend fenntartásán fáradozó karhatalmat és intézményeket.
2001 folyamán izraeli–lengyel polémia bontakozott ki arról, hogy miként kell megítélni ezt a zsidó vonatkozású eseményt. A zsidó álláspontot Izrael Gutman lengyel származású egyetemi tanár és közéleti személyiség, a lengyelt pedig Tomasz Strzembosz iskolát teremtő történész képviselte a leghatározottabban.
Gutman professzor mindenekelőtt azt a célzatos hiedelmet vetette a lengyelek szemére, mely szerint a keleti „végek” zsidóságának túlnyomó része szimpatizált volna a szovjetekkel és a kommunizmussal. Ez a közösség – úgymond – valójában csak azért üdvözölte a szovjet hadsereg bevonulását, mert – legalábbis akkor – továbbélését megóvta Hitlertől és a németektől. Az sem igaz, hogy a zsidó lakosság tömegesen fogott volna fegyvert a lengyel hatalom ellen. Azok a férfiak, akik felfegyverezték magukat, elsősorban a hatalomváltás nyomán gyakran fellépő anarchia bekövetkezésétől kívánták megvédeni közösségüket. A végtelen szegénységben tengődő zsidó tömegek kezébe fegyver egyáltalán nem került. Közelébe sem.
Tomasz Strzembosz ezzel szemben állítja, hogy a zsidók s velük együtt a fehéroroszok fegyveres fellépése korántsem volt esetleges és szűk körű. A tudatosan szervezett osztagok cselekményei jelentős mértékben nehezítették meg a lengyel hadsereg védelmi harcait.
Most e vita végére tesz valószínűleg pontot Marek Wierzbicki némileg késve megjelent, bár 2001. évi megjelenést feltüntető, alaposan dokumentált és „sine ira et studio” módon érvelő könyve (Polacy i Żydzi w zaborze sowietskim. Stosunki polsko-żydowskie na ziemiach pólnocno-wschodnich RP pod okupacją sowietską – 1939–1941.).
Wierzbicki tényközléseit és következtetéseit az akkori ország északkeleti részén élt fél milliós zsidó közösség szociális-kulturális jellegzetességeinek bemutatásával alapozza meg. Hangsúlyozza, hogy e régióban a zsidók, akárcsak a velük azonos sorsú fehéroroszok, teljesen kilátástalanul nyomorogtak egy velük rosszul bánó, őket gyakorlatilag gettóban tartó államban. Így a céltudatos és hosszú évek óta harsogó bolsevik propaganda könnyen talált körükben szimpatizánsokat. Ezen túlmenően – a cári idők emlékeként – az itteni lakosság jobban ismerte az orosz viszonyokat és kultúrát, mint a nyugat-európaias lengyelt. Ezt az eseményekkel kapcsolatban pszichés előfeltételnek kell tekinteni. (A keleti határvidék délibb részein, ahol emancipáltabb zsidóság élt, hasonló kilengésekre egyáltalán nem került sor, mint ahogy a szovjet hadsereg örömmel fogadására sem.)
Wierzbicki mintegy húsz településen, Grodnóban és a környékén található kisvárosokban bukkant a fegyveres összetűzések nyomaira. A legtöbb helyen a fegyveres csoportok önvédelmi csoportként alakultak meg, de többségük a lengyel állam elleni olyan lázadássá fajult, amelyet az embertelen viszonyok váltottak ki, és a „frontközeli” bizonytalanságok hagytak kibontakozni. Szerzőnk megállapítja: ez a szűk földrajzi térben lezajlott lázadássorozat korántsem volt zsidó lázadás. Részben a meghatározó társadalmi szituáció miatt nem, részben pedig amiatt nem, hogy a fehéroroszok is közreműködtek benne. Sőt: itt-ott, már ahogyan ez lenni szokott, bűnöző elemek se maradtak ki belőle.
Az viszont tény, hogy a lázadók és a lengyelek között kirobbant harcok erőket vontak el a frontról, azaz ebben a korlátozott földrajzi térségben gyengítették a lengyel állam védelmét. Nem tagadható az sem, hogy néhol (Grodnóban, Skidelben és Pińskben) heves összecsapások zajlottak le, s a lengyel hadsereg az elfogott lázadókkal kénytelen volt a háborús törvények jegyében eljárni. Nem igaz viszont, hogy az általa foganatosított kivégzések pogromok lettek volna, mint ahogy ezt a szovjet propaganda állította.
Futala Tibor