„Mitteleuropa”: menekülés a mítoszokba
Mącior-Majka, Beata: „Mitteleuropa”, czyli ucieczka w mit. = Studia Historyczne, 45. rok. 2002. 2. no. 147–162. p.
A nemzeti állam és a nagytérségi állam eszméje a 19. században alakult ki. Nyugat-Európában ezenkívül örömünnepeket ült a kolonializmus, a kapitalizmusban pedig viharos fejlődés következett be. A 19. század preludiuma lett a 20. század első felében lezajlott két világháborúnak. A tudományos kutatásban a földrajztudomány került – az iménti fejlődés kívánalmainak megfelelően – előtérbe. A vizsgálódások fókuszába az olyan kérdések kerültek, amelyek az államok természetes határaira, a természeti kincsekre, a nemzetközi politikára és viszonyokra vonatkoztak. Ennek nyomán keletkezik a geopolitika fogalma (Rudolf Kjellén, 1899), melyet több országban (pl. Nagy-Britanniában és Franciaországban) helyesléssel fogadtak, Németországban meg egyenesen lelkesedést váltott ki. Itt vetődik fel a kérdés: az efféle elméletek és tanok serkentették-e néhány évtizeddel később a nácizmus eszmevilágának kialakulását és térhódítását.
Ellentétben a nyugat-európai „sikerállamokkal”, Németország számára – éppúgy, mint a többi közép-európai ország számára – a 19. század nehéz, zavaros időszaknak bizonyult. A német elit tudta, hogy a sikertelenséget valamivel kompenzálni kell. Ezt szolgálta a „magasabb értékekre” való hivatkozás, illetve ezeknek a „Volk” fogalma köré történő koncentrálódása. Részletesebben szólva: a nép, a környező természet, a földrajzi környezet és a transzcendentális kozmosz közötti kapcsolatok köré. J. G. Herder kultúrtörténeti filozófiája lett e „volkisztikus” eszmerendszer szellemi fundamentuma. W. H. Riehl Land und Leute c. művében elítéli az iparosodásban és városiasodásban az idegenek – elsősorban zsidók – kezdeményező, vezető szerepét, és azt, ahogy a gyökértelen zsidók kitúrják földjeikről a tőzsgyökeres „Volkot”.
Ezen a vonalon halad tovább Paul Lagarde és Julius Langbehn, s jut el a fajgyűlölet igenléséig, ami termékeny talajra talál. A „Volk” szószólói mindinkább eltávolodnak a németség valós problémáira igazán választ kereső törekvéstől. E. Diderichs már külső és belső ellenségek elleni fellépést lát szükségesnek.
Mivel a szóban forgó mozgalom a földhöz való visszatérést hirdette, keretében az utópista eszmék is megjelentek. Ilyen volt többek között az árja kolóniák létesítésével kapcsolatos javaslat. Bár a Mittgartoknak nevezendő kolónia-ötletük nem lett népszerű, azért nem maradt annyiban: az első világháború után Artman szövetségként jelentkezett, s a határ menti térség népi német belakása érdekében követelte a más nemzetiségűek kitelepítését. Így jelenik meg a német szókincsben az élettér, a Lebensraum fogalma és követelményrendszere, amelynek hívévé szegődik H. Himmler is.
A „volkisták” körében – a 19. századi földrajztudományi térelméletek újbóli térnyerésével – nagy tekintélyű tanná válik a geopolitika, immár a földvédelem (honvédelem) elméleti alátámasztása céljából. Míg a 19–20. század fordulóján az E. M. Arndt és A. Zeune közötti geopolitikai eszmecsere beérte a német egység (ami 1871-ben létrejött) követelésével, addig a modern változat alig leplezi a németek igényét az uralkodó nemzet szerepének betöltésére „Mitteleuropá”-ban. (1848/49-ben K. L. von Bruck és F. List még osztrák központú Közép-Európát látott volna szívesen, ami Németországban a két világháború között szóba sem került a birodalmi hegemóniájú Közép-Európa alternatívájaként.)
A 19. és 20. század fordulóján F. Ratzel a darwinizmust adaptálta a németek számára. Az általa vizionált létharcot csak a németség valamennyi tagja tudja győzelemre vinni a közös történelem emlékei alapján s függetlenül minden osztálykülönbségtől. Ez a tan is benne maradt a „volkisták” hagyatékában.
A „létharc” mondanivalója mindinkább összekapcsolódik az élettér mondanivalójával, valamint a birodalmi gondolat erőnek erejével való támogatásával (B. F. Hansch, E. Hunkel, A. Weber, Fr. Nauman, M. van der Bruck stb.), illetve az élettér bővítési aspirációinak Oroszország (Szovjetunió) rovására történő realizálásával.
Német sajátosság volt, hogy a tudományos munkák eredményei, feltéve hogy harmonizáltak a „volkisták” érzelem- és eszmerendszerével, hamar felszívódtak a köztudatba. Így már Hitlert megelőzően vált hívévé a felhalmozott geopolitikai ismereteknek H. Himmler és Alfred Rosenberg, hogy a nácizmus győzelmét követően gyakorlatilag próbálkozzék az elmélet tesztelésére, végső soron arra, hogy milyen az, amikor Keleten valósággá lesz a „germán jövő országa”, a német „Lebensraum”, a „Blut und Boden” és a „Recht und Erde” doktrínája.
A Mein Kampf megjelenése (1925) határozta meg végleg Németországban az uralkodó geopolitikai irányt. Kiderült ugyanis, hogy Hitler tudatában a geopolitikai kategóriák igencsak virulensek. Számára minden jó volt, amit hasznosnak vélt a német nép életterének bővítése érdekében. E vonatkozásban a katonai és a békepolitika összekeveredett benne. A külpolitikáról azt írta, hogy „garantálnia kell az államnak a fajjal való bebiztosítását, melynek keretében egyfelől a nemzet létszáma és növekedése között alakul ki egészséges, életerős és természetes kapcsolat, másfelől a földterület nagyságrendjei között. A földhöz való jognak kötelezettséggé kell válnia, minthogy a földterület növelése nélkül a nagy nemzet hanyatlásnak indul.”
A nagytérségi ideológia a Harmadik Birodalomban tehát fontos szerepet játszott: a Führer számára a nemzeti lét vagy nemlét kérdése kötődött hozzá. Konkrétan: „Ha Európában földre van szükség, ez csak – röviden szólva – a Szovjetunió kárára történhet meg. Az új Birodalomnak újból rohamra kell indulnia a régi kereszteslovagok nyomdokain, hogy a kard segítségével a német ekének szántóföldet adjon, a népnek pedig mindennapi kenyeret”.
Futala Tibor