Etnikumok és kisebbségek az irodalomban
Grulich, Rudolf: Volksgruppen und Minderheiten im Spiegel der Literatur. = Europa Ethnica, 60. Jg. 2003. 1. H. 47–53. p.
A németországi Bad Kissingenben székelő Etnikai és kisebbségi kérdések Oktatási Központja 25 éves fennállása alkalmából irodalmi estet rendezett Közép- és Délkelet-Európa kisebbségeinek és multietnikus övezeteinek örökségéből. A műsor vezérfonalát adja közre a cikk.
Az első szakaszban az elsüllyedt multietnikus világok emlékeiből kerültek terítékre szemelvények. Ilyenek a Nobel-díjas, angol állampolgárként Svájcban élt osztrák író-emigráns, Elias Canetti (1905–1994) önéletrajzi írásai, amelyekben számot ad a spaniol (szefárd zsidó) nyelven beszélő, menekülésük hadrinápolyi (Edirne) állomásán török kultúrával gazdagodott nagyszülőkről, saját, Ruszcsukban (Rusze), bolgár nyelvi miliőben eltöltött gyermekéveiről, aminek emléke bécsi felnőtt éveitől haláláig eleven ihlető erő maradt benne. A török uralom sok évszázados balkáni világának utolsó évei ezek, amikor a birodalom másik végén az örmények senyvednek az oszmán iga alatt, mígnem az „ifjú törökök” modernizációs mozgalma (történelmi hódításaitól a balkáni háborúk, illetve a világháború balkáni eseményei során megfosztva) megmaradt területein európai típusú, laicizált nemzetállamot óhajt megvalósítani, és e cél érdekében megrendezik az örmény holokausztot a fél nemzet elhurcolásával és lemészárlásával. Franz Werfel (1890–1945) prágai német író ismert műve: A Musa Dagh negyven napja állít emléket a tragédiának néhány örmény hegyi falu hősies ellenállásának történetében. Werfel 1933-ban adta ki regény-eposzát, azóta is legismertebb alkotását, a túlélők körében végzett sokévi kutatás nyomán. Kutatásaiban arra is fény derült: nem a török hétköznapi emberek kívánták az örmények vérét, sőt, számosan mentették, bújtatták őket saját katonaságuk elől. A regényben árnyalatnyi törökellenes indulat sem fedezhető fel. Mégis, Werfel műve csak legújabban, 1997-ben jelenhetett meg török nyelven. Nikos Kazantzakis (1885–1957), Nemzetközi Béke-díjas görög író Werfel nemzedékéből, a görögség török uralom alatti életéből (főleg kis-ázsiai környezetben), az együttélés vagy a felsőbbséggel folytatott küzdelem valóságából merít majdnem minden elbeszélő művében. Talán legérdekesebb, többször érintett témája a török behatolás nyomán a Kaukázusban rekedt görög kolóniák helyzete és kései hazatérésük kísérlete. A Magyarországon kevésbé ismert, fiatalabb görög író, Ilias Venesis (1904–1973) műveinek középponti élménye is az egykorú kisázsiai görög-török világ, ahová a balkáni háborúk nyomán szerb és bolgár földről elkergetett moszlimok érkeznek, s ahonnan nem sokkal később menniük kell a görögöknek.
Az impozáns balkáni blokk mellett kevésbé eredeti válogatás szerepelt az Oktatóközpont műsorán a „nemzeti- etnikai kisebbségi” minősítéssel mélyen aluldefiniált macedón, szlovén, vagy a cseh költészetből (Aco Sopov, France Prešeren, Petr Bezruč). Igazi találat viszont Ondra Lysohorski (1905–1989), cseh és lengyel dialektusközi „lah” nyelven alkotó költő egy-egy sziléziai vallomása – a Kárpátok és a Szudéták találkozásánál. A volt Szovjetunió kisebb népeinek irodalmából az Azerbajdzsánból Bécsbe emigrált (Canetti környezetében feltűnt), csak újabban felfedezett Kurban Szaid (1905–1942), valamint a ma is élő, oroszul író abház Fazil Iszkander (1929) kerül a képbe a szülőföldi környezetét bemutató művekkel. Valódi meglepetés, a legutóbbi évek terméseként, a horvát (német családból származó) Lydia Scheuermann-Hodak (1942) epikus metszete: Der Schlange um den Hals (2000) az 1991-es szerb–horvát összecsapások kereszttüzébe került dél-baranyai magyar (!) falvak pusztulásáról.
A különböző égtájak olyan pásztázása, mint az ismertetett szemelvénysor alapján tett próbálkozás, érdekes találkozás- és metszéspontokat mutathat meg, múlt és jelen különös egybejátszását képes felvillantani. Kár, hogy ritka alkalom, amikor akad erre vállalkozó.
Komáromi Sándor