Montenegró a reformok útján
Djukanović, Milo: Montenegro auf dem Reformweg; Stefan Lehne: Montenegro im Kontext der Europäischen Integration. = Südosteuropa-Mitteilungen, 43. Jg. 2003. 3. H. 4–8 p.; 10–16. p.
A müncheni székhelyű Südosteuropa-Gesellschaft nyugat-balkáni témakörű politikai konferencia-sorozatának negyedik rendezvényét Montenegrónak szentelte. (Herceg Novi, 2003. március 28–30.) A konferencia az új szerb–montenegrói államszövetség kisebbik tagjának politikai helyzetét és jövőbeli fejlődésének aktuális kérdéseit kívánta megvitatni az oktatás-nevelés, a tudománypolitika, a médiaviszonyok, a kultúra, a gazdaság vagy éppen a jogharmonizáció területén. A résztvevők többségükben az Európa Tanácsot és a Német Külügyminisztériumot képviselték. Előadást tartott M. Djukanović, Montenegró miniszterelnöke is. A tanácskozás légkörére rányomta bélyegét a röviddel azelőtt történt politikai gyilkosság, amelynek Z. Djindjić szerb miniszterelnök esett áldozatul. Itt a montenegrói miniszterelnök, illetve S. Lehne, osztrák külpolitikai szakértő, az ET Titkársága balkáni munkacsoportja vezetőjének előadása alapján idézzük a tanácskozás gondolatait, melyek az erős protokoll köntösében is tárgyszerű elemeket tükröznek.
A miniszterelnök egyfajta (óhatatlanul szubjektív) értékelést adott országa helyzetéről. Montenegró eszerint az egykori Jugoszlávia „egyetlen” olyan utódállama, ahol a politikai instabilitás nem torkollott fegyveres konfliktusba, és az eltelt évek során a stabilitását meg is teremtette. A 2002-es parlamenti választások óta szilárd kormánya van, megkötötte azt az egyezményt Szerbiával, amelynek útját az EU egyengette, és fejlődnek a kapcsolatai Horvátországgal. Egész sor program született a gazdaság, a képzés, a bűnözés visszaszorítása, a társadalombiztosítás, a környezetvédelem szakterületein. A kormány eltökélt azokat a reformokat illetően, amelyek a társadalmi és gazdasági viszonyok zavartalan fejlődését, nem utolsósorban az ország „európai” jövőjét hivatottak elősegíteni. A Szerbiával egybefűző államszövetség körültekintően egyeztetett balkáni politikára kötelezi a montenegrói vezetést, ugyanakkor nem korlátozhatja abban a törekvésében, hogy adott kérdésekben a helyzetnek és a lehetőségeknek megfelelő, egyéni elképzeléseknek is teret engedjen. Vonatkozik ez különösen az európai standardhoz való közelítés különböző konkrét területeire, amiben a montenegrói társadalom igényli a külföld további, hathatós támogatását is.
Az ET képviselője a tragikus belgrádi eseményre utalva rámutatott a balkáni stabilitás még mindig nagyon törékeny helyzetére. Ebben, úgy tűnik, oroszlánrésze van a politikával összefonódott korrupciónak és bűnözésnek, s napjainkban ez a balkáni fejlődés legnagyobb gátja. Szükségesnek tartotta hangsúlyozni: nem igaz, hogy a szerb–montenegrói államszövetség létrehívása valamiféle, ún. Solana-diktátum eredménye volna, hanem valóságosan a két tagállam felelős, szuverén döntéséből született meg. Az államszövetség jövője is a felelős és őszinte együttműködés gyakorlatának fenntartásán áll. Az Európai Unió egyébként őszintén kívánja a „próbaházasság” sikerét, mielőtt a két állam európai integrálásának menetrendjét valamikor a jövőben kitűzné. Annyi bizonyos: az Unió számol ezzel a lehetőséggel, s ezt a közeljövőben, megfelelő alkalmak során nem mulasztja majd el kinyilvánítani. Egyébiránt nehéz feladatok elé néz mindkét fél már az intézmények hathatós reformjának véghezvitelében is. Montenegró eddig is tettekkel bizonyított reformtörekvése elismerésre érdemes.
Komáromi Sándor