A zsidók orosz nyelve

Veršik, Anna: O ruskom âzyke evreev. = Die Welt der Slaven, XLVIII. Bd. 2003. 135–148. p.

A világon sokféle zsidó nyelvet beszélnek. A Paul Wexlertől származó osztályozás funkcióik és történetük alapján négy típust különböztet meg: (A) Olyan zsidó szubsztrátumon kialakult nyelvek, amelyek az óhébertől indulva nyelvváltások szakadatlan láncolatán mentek át. Az ilyen nyelvek a helyi lakosság nyelvének és zsidók által hozott komponenseknek — többek között a szemita komponensnek — az ötvözetét képezik. Ilyen például a jiddis vagy a dzsudezmo (ladino, judeospanyol). Elnevezésüket többnyire a judeo- előtaggal képezik (judeoarab, judeoarameus stb.). (B) Néha a nyelvváltás vagy a zsidók, vagy a nem zsidók körében megy végbe, de nem egyszerre a két népcsoportnál. Ilyenkor zsidónak kezdenek nevezni egy zsidó szubsztrátum nélküli nyelvet azért, mert zsidók beszélik. Példa erre a bagdadi arab dialektus, amelyen eredetileg a város összes lakosa beszélt, de később a muzulmánok áttértek a beduinok arab dialektusára, a zsidók pedig megtartották a korábbi nyelvjárást. Az ilyen típusú nyelveket judaizált (az angol terminológiában ’Judaicided’) nyelveknek nevezik. (C) A vallásos szövegek szó szerinti fordításakor olyan nyelvek keletkeznek, amelyek tökéletesen követik az eredeti szintaxisát. Kizárólag a vallási szövegek fordítására és kommentálására szolgáló „tükörnyelvek” (’calque languages’). (D) Ezek a nyelvek akkor keletkeznek, amikor egy zsidó nyelvről áttérnek egy nem zsidó nyelvre, például amikor a nagy számú jiddisül beszélő kelet-európai bevándorló első nemzedéke megpróbált megtanulni angolul. Ezek a nyelvek nem feltétlenül térnek el jelentősen a környező nem zsidó nyelvektől, de az eltérések nem csak lexikaiak lehetnek. Az ilyen nyelvek az óhéber és arameus szókincsen kívül egy másik zsidó nyelvből (az adott példában a jiddisből) is vehetnek át szavakat. Az ilyen nyelveket zsidó angolnak, zsidó lengyelnek stb. nevezik.

Az orosz zsidók esetében a D típus a jellemző, bár elég széles skálán mozognak ennek változatai. A változatok lehetnek időrendiek, területiek és funkcionálisak. Az asszimiláció önmagában túlzottan leegyszerűsítő fogalom. Külön kell beszélni kulturális és nyelvi asszimilációról, amely lehet teljes vagy részleges. A jiddisről az orosz nyelvre való áttérés önmagában véve nem jelenti még a zsidó identitás feladását. Így például az Orosz Birodalomban a zsidóság egy részének a nyelvi asszimilációja következtében a XIX–XX. század fordulóján megjelenik az orosz nyelvű zsidó publicisztika és szépirodalom. Ezeket a műveket képzett emberek írták, akik tökéletesen birtokában voltak az orosz irodalmi nyelvnek, de mivel ez az irodalom zsidókról és zsidóknak szólt, elkerülhetetlen volt a zsidó kultúra, vallás és a zsidó lét terminusainak a használata ezekben a szövegekben. A mai orosz nyelvű zsidó publicisztika nyelve eltér az egy évszázaddal korábbitól többek között azért is, mert újabban a zsidó reáliákra vonatkozó jövevényszavak forrása már nem a jiddis, hanem az ivrit. A területi különbségek is jelentősek lehetnek, például jelentős a különbség a moszkvai és a kisinyovi zsidók orosz nyelve között. Különleges jellemzői vannak az odesszai orosz nyelvnek, éppen jiddisből kölcsönzött jegyei miatt. Jellegzetes irodalmi rögzítése ennek a jiddis által erősen befolyásolt orosznak Iszaak Babel hőseinek beszéde. Az odesszaihoz hasonló, de más szociolingvisztikai paraméterei vannak az úgynevezett „zsidó akcentusnak” az oroszban. Az I. világháború és az 1917. évi forradalom feldúlták az addigi kisvárosi zsidó létet, ugyanakkor megszűntek a zsidóknak a nagyvárosokban való letelepedését korábban tiltó korlátozások. A jiddis anyanyelvű zsidóság nagy tömegekben települt meg az orosz többségű nagyvárosokban. Hasonló helyzet alakult ki, mint az Egyesült Államokban. A zsidók kénytelenek voltak elsajátítani az orosz nyelvet, de jiddis anyanyelvük interferenciája révén kialakult az a nyelvváltozat, amit „zsidó akcentusnak” szoktak nevezni. Míg Odesszában az előbb említett, a jiddis által befolyásolt orosz nyelvet a városnak nem csak a zsidó, hanem az orosz lakossága is használja, a többi orosz nagyvárosban ez a „zsidó akcentus” csak a zsidóság beszédét jellemzi. Ennek vannak prozódiai és hangtani jellegzetességei, például a kérdő mondat sajátos emelkedő-ereszkedő intonációja vagy az uvuláris („raccsolt”) r hang, de alaktani és mondattani jegyei is (pl. a jiddis szórend vagy a vonzatok tükrözése az orosz beszédben). Ez a jellegzetes orosz zsidó nyelvváltozat a második nemzedéktől kezdve, amikor a zsidó beszélők anyanyelve már az orosz, nem tűnik el, hanem sajátos funkcionális változattá alakul át. Használják humorisztikus céllal is a zsidók orosz beszédének imitálására, de maguk a zsidók is használják egymás közti érintkezésükben afféle csoportnyelvként, a zsidó identitásuk hangsúlyozására.

Végül a szerző azt vizsgálja, hogyan hat egymásra az orosz nyelv zsidó és nem zsidó variánsa. A zsidó variáns közvetít a nemzsidó variáns felé számos jiddis eredetű jövevényszót és tükörszót, amelyek az oroszban speciális jelentést kaphatnak. Így például a fiš szó jelentése a jiddisben egyszerűen csak ‘hal’, az oroszba átkerülve azonban ‘töltött hal mint jellegzetes zsidó étel’. Érdekes jelenség, hogy az orosz nyelvű zsidók között kialakultak a zsidó nevek és a nem zsidó nevek közötti ekvivalencia szabályai, például az orosz Boris a jiddis Ber, Berl, Borex megfelelője, a Mihail pedig a Mojše, Mendl, Motl, Meir nevek párja.

Zoltán András