Demokrácia-típusok és a konfliktuskezelés módszerei etnikailag megosztott társadalmakban

Smooha, Sammy: Types of democracy and modes of conflict management in ethnically dividedsocieties.= Nations and Nationalism, 2002. 4. no. 423–431. p.

Nyugaton, a klasszikus és domináns állami modell a demokratikus nemzetállam. Az állampolgár a társadalom magja, és az állampolgárok mindegyikének az állam egyenlő polgári és politikai jogokat biztosít. Ez a rendszer a személyiségi jogok egyenlőségén, individualizmuson, versenyen, teljesítményen, az emberek szabad keveredésén és az etnikum és vallás privatizációján alapul. A pártatlan állam minden állampolgára felé semleges, és egyformán kezel mindenkit, etnikumra, vallásra, nyelvre, kulturális és nemzeti származásra való tekintet nélkül. Ez a modell megfelel az individuális liberális demokrácia eszméjének, és kritikusai szerint a gyakorlatban nem is létezik.

A liberális demokrácia létező formája a köztársasági forma, ami nyugaton az asszimilációs folyamatok után alakult ki. Ennek alapján a nemzetállam egyenlő személyiségi jogokat biztosít, azonban megtagad mindenféle közösségi jogot. Az állampolgárok egyetlen nagy közösséget alkotnak, és egy sorson osztoznak. A hivatalos nyelv és kultúra nem teszi lehetővé, hogy etnikai csoportok létezzenek, és az ilyen államokban nagyarányú az asszimiláció, és sok a vegyes házasság.

A harmadik forma, a konszociális demokrácia, néhány országban – pl. Svájcban, Belgiumban, Kanadában – van jelen. Ezek elismerik az egyes csoportok közötti különbségeket, és az egyéni jogokon túl kollektív jogokat is biztosítanak. Lehetővé teszik a kulturális közösségek fennmaradását, a közösségek egymás mellett élését és a kisebbségek autonómiáját. Arányosan osztják el a forrásokat, működik a hatalommegosztás elve, és a kisebbségnek vétójoga van, amennyiben úgy érzi, valamely döntés hátrányosan érintené.

A hagyományos köztársasági modellt különböző támadások érik az elmúlt közel hatvan évben. „Felülről” a régiók kialakulása és a globalizáció támadja, amelyek több államot felölelő entitásokat és identitásokat hoznak létre. „Alulról” a demokratizálódási folyamat és a kisebbségek folyamatos kulturális és gazdasági fejlődésének hátráltatása ássa alá, ami a nacionalizmust erősíti, valamint alátámasztja a kultúrájuk megőrzésére és politikai képviseletükre irányuló követeléseiket.

A nemzetállam nem tűnt el, hanem alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. A változás egyik formája a multikulturális demokrácia, ami a liberális és a konszociális demokrácia közé esik. Ebben a formában (pl. Hollandia) elismerik az etnikai különbségeket, de hiányzik a hivatalos intézményi rendszer, amit a konszociális demokrácia esetében láttunk. A másik forma, az etnikai demokrácia, a rendszerváltozás utáni Közép- és Kelet-Európában és a korábbi Szovjetunió területén alakult ki. Ez a rendszer a konszociális demokrácia és a „nem demokrácia” közé esik. A kisebbségnek annyiban ad kollektív jogokat, amennyiben azok nem tűnnek veszélyesnek a többségi nemzet szemében, azaz ez utóbbi csoportot előnyben részesíti. Ebben a formában az állam fundamentuma nem az állampolgárok közössége, hanem az etnikai nemzet.

Észak-Írországban 1998-ban rendszerváltozás ment végbe. A protestáns többség, a katolikus kisebbség, a brit és az ír kormány ekkor írta alá a nagypénteki megállapodást, amelynek célkitűzése, hogy konszociális demokráciát hozzon létre. Ez az eset azt mutatja, hogy az etnikai demokrácia bukásra van ítélve egy olyan országban, ahol a két etnikum között komoly ellentétek vannak, valamint arra, hogy az átmenet nem mehet végbe békésen, és az etnikai demokráciának teljesen meg kell szűnnie ahhoz, hogy a konszociális demokrácia végül megszülethessen.

A szerző szerint Izrael egyelőre dacol ezekkel a tapasztalatokkal. 1948 óta, az 1967 előtti határain belüli területeken következetesen zsidó demokratikus államként jelent meg, ahol a zsidó többség volt uralmon, de a palesztin-arab kisebbségre mind egyéni, mind kollektív jogokat is kiterjesztett. Ma, ez az Izraeli demokrácia erős és szilárd.

Észtországban a lakosság egyharmada orosz anyanyelvű volt, amikor 1991-ben elszakadt a Szovjetuniótól. Az állam veszélyes elemként kezelte ezt a csoportot, és szigorú honosítási eljárásokat állított fel. Az állam ma etnikai demokrácia, de csak az észt állampolgársággal rendelkező orosz anyanyelvű lakosokkal kapcsolatban. Ezzel szemben „nem demokrácia” azokkal szemben, akiknek nincsen észt állampolgárságuk.

Lengyelország különleges helyzetben van a kisebbségekkel kapcsolatban. 1918-as függetlensége után kezdődött az egységes lengyel nemzetté alakulása, és ennek következtében az ország etnikai demokrácia lett, amelyben a lengyel volt a többségi nemzet. A második világháborút megelőző, kisebbségellenes (német-, zsidó-, szlávellenes) politikája nyomán „nem demokratikus” etnikai állammá alakult. Mára etnikailag a világ egyik legegységesebb állama, így könnyedén megtehette, hogy liberális vagy akár multikulturális demokráciává váljon.

Törökország még a demokrácia legalapvetőbb követelményeinek sem felel meg a kurdokkal és az iszlám fundamentalistákkal való bánásmódja miatt. Az első világháborúban feloszlott multietnikus és toleráns Oszmán Birodalomból született, és karizmatikus vezetője, Atatürk nyugati köztársasági-liberális demokráciát akart létrehozni a területén. Ez azonban nem történhetett meg a jelentős számú kurd kisebbség, az iszlám örökség és a rendszer felett gyámként őrködő hadsereg miatt.

Az elemzésből világossá válik tehát, hogy a klasszikus liberális modellnek nem csak működőképes alternatívái vannak, hanem sok ország magára is ismerhet bennük, vagy éppen meg tudja találni a hozzá legközelebb álló formát.

Barna Judit