Struktúraváltás az átalakuló Délkelet-Európában
Schönfeld, Roland – Schönfeld, Renate – Zangenfeind, Robert (red.): Structural Changes in Transforming Southeastern Europe. = Südosteuropa Studie 67. München, 2000. 143 p.
A Südosteuropa Gesellschaft 1982 óta kiadványsorozatban rendszeresen tájékoztatja olvasóit Délkelet-Európa helyzetéről. A kiadványok általában konferenciákon elhangzott szerkesztett szövegeit közlik. A sorozat 67. tagja három témakörre osztva foglalkozik a térségben végbemenő átalakulással, éspedig:
- gazdasági átalakulás
- országtanulmányok
- nemzetközi integráció.
A kiadó előszavában felteszi a kérdést: Délkelet-Európa – örökre a periférián marad? Úgy véli, hogy a legtöbb délkelet-európai ország még sokáig a sor végén halad az európai civilizációhoz vezető úton. A kelet- és különösen a délkelet-európai átalakulás a legnagyobb kihívás Európa számára a második világháború óta.
Marie Lavigne Sikerek és kudarcok Kelet- és Délkelet-Európa gazdaságának átalakulásában: Összehasonlító módszer előadásában elsősorban a központi tervgazdálkodásból a piacgazdaságba történt átmenet folyamatát vizsgálja. Ebben szerepe volt pénzügyi intézményeknek is, melyek éberen figyelték a stabilizáció – liberalizáció együttes hatását. Az országok átalakulásában még hosszú ideig megmaradnak a “feltörekvő” piac tünetei. A fejlett világ és különösen az Európai Unió közreműködése kritikusnak látszik olyan körülmények között, amikor az EU maga is belső átszervezés előtt áll.
Claudio Quintano Néhány észrevétel a nemzeti termék, illetve jövedelem-számítás szerepéről című tanulmányában kifejti: Kelet-Európában az utóbbi években végbemenő átalakulások visszahatnak a korábban bevett nemzeti termékszámítási módszerekre. Az anyagelszámolás rendszerének helyét a nemzeti elszámolás vette át. Ebből számtalan probléma származott, az anyag-elszámolás a munkavégzés elvén alapult, és így kizárólag az anyagi javakkal és szolgáltatásokkal összefüggő tevékenységet vette figyelembe. Hiányossága, hogy negligálta a tőke és pénzügyi folyamatok mozgását.
Az átalakulás Kelet-Európában a maga útján halad, de a statisztikai hivatalok által készítendő többsíkú elszámolások rendszerét várhatóan csak a következő években vezetik be.
Svoboda Tosheva Néhány észrevétel a bolgár gazdaság strukturális változásához a piacgazdaságba való átmenet időszakában című előadása szerint a bolgár gazdaság utolsó 10 éves fejlődése azt mutatja, hogy a piacgazdaságba való átmenet szükséges alapjait lerakták, de a végcélt még nem érték el. Belföldi törekvések, erőfeszítések mellett a külföldi hatásokat is figyelembe kell venni. A koszovói válság lefékezte a békés fejlődést, különösen a turizmusnak ártott sokat. Bulgáriának is vannak kisebbségei, ezért le kell szűrni a koszovói válságból adódó tanulságokat.
Andreas Wass von Czege Privatizáció és átalakulás Magyarországon – A külföldi befektetések hatásai című tanulmányában megállapítja: míg a magyar gazdaság rohamosan fejlődik, vonzza a külföldi befektetőket, és igyekszik bejutni az EU-ba, hiányzik az óvatosság, nem számolnak a hanyatlás lehetőségével. A magyar vállalatok a lemaradás kockázatával néznek szembe: a külföldi befektetők, különösen ahol aktívak, a multinacionális cégek jó teljesítményt mutatnak, gyorsan növelik termelésüket és exportjukat, addig a többi ágazat képviselői (még a tradicionálisan erősek is) lemaradnak vagy stagnálnak. Ez a táguló rés nyertesek és vesztesek között az átalakulás folyamatában valóságos veszély, mert a külföldi tőkemozgás a magyar gazdaságot nagyon érzékenyen érintheti. A veszély csökkenthető, ha vonzó kapcsolat jön létre a lemaradtak és a többiek között, például alvállalkozók bevonása révén. Az ipari és kereskedelmi minisztérium ezért 1998-ban alvállalkozói rendeletet alkotott a negatív jelenségek ellensúlyozására. Hosszú távon tartó gazdasági növekedés csak úgy biztosítható Magyarországon, ha az export mellett kialakul az erős belföldi piac.
Michael Kaser Albánia politikai és gazdasági stabilitása a koszovói válság nyomán című tanulmányában leszögezi: a koszovói válság mellett a piramis-játék botrányaitól a katasztrofális mértékű kivándorláson át a nemzetközi elszigetelődéssel bezárólag elképesztően nehéz gazdasági helyzet alakult ki Albániában, amit csak radikális politikai és gazdasági váltás követhetett. Tervek készültek infrastrukturális beruházásokra. Három feltétel szükséges az átalakulás megvalósításához: a törvényi szabályozás alapjainak lerakása a bizalom helyreállítása érdekében; személy- és vagyonbiztonság megteremtése; konszenzus létrehozása a kormány gazdaságpolitikája és az ellenzék között. A csupán a tennivalók felsorolása is mutatja, mily nehéz feladatokkal kell szembenéznie az országnak 1999 közepén és azzal a veszéllyel, ami az ígért teljesítmények elmaradása esetén fenyeget.
Vera M. Budway Regionális együttműködés Délkelet-Európában: Előjáték a nagyobb európai integrációhoz című írásában kifejti: a nyugati demokráciák nem voltak felkészülve az 1989-ben és később bekövetkezett politikai változásokra. Több év elteltével tették csak meg az első kezdeti előkészületeket a bizalom, biztonság és stabilitás megteremtésére. Ezt megerősítette az 1997-ben az EU által kiadott jelentés, ami Délkelet-Európa államai és az EU közötti gazdasági kapcsolatokkal foglalkozik. A dokumentum elsősorban a jugoszláv utódállamokra, Albániára, Bulgáriára, Romániára és Magyarországra koncentrál. A térségben többoldalú együttműködési formákat hoztak létre annak érdekében, hogy mielőbb gyors eredményt hozó tervek valósuljanak meg. Ebben pszichológiai tényezők is szerepet játszottak. Végül megállapítja, hogy sem a kezdeményezések, sem a szervezetek, melyek európai regionális és szubregionális alapon működnek, nem veszteségesek.
Fraser Cameron Az Európai Unió délkelet-európai politikája című előadásában kifejti: az EU nehéz feladatot vállal azzal, hogy részt vesz egy stabil és biztonságos Délkelet-Európa kialakulásában. A jelenlegi kétoldalú kapcsolatok és regionális megközelítések szigorúan feltételes alapon kiegészíthetők új kezdeményezésekkel. Ezek létrehozhatnak egy stabilitási megállapodást Délkelet-Európával. Hogy ilyen lesz-e a támogatásra kiválasztott eszköz, vagy sem, azt nem lehet tudni, de az biztos, hogy az EU-nak a jelenleginél sokkal intenzívebben kell részt vennie a régiók ügyeiben még hosszú éveken át, és fel kell kínálni az európai perspektívát a térség valamennyi országának.
Dietrich Schlegel Stabilitási megállapodás Délkelet-Európa számára – német kezdeményezés a háború utáni Balkánon című tanulmányában megállapítja: Bonn készítette azt a tervezetet, melyben hosszú távú stabilitási megállapodást kínálnak Délkelet-Európa számára. A szkepszist és néhány fenntartást félretéve az kétségkívül megállapítható: ez az elképzelés egyike a legszívesebben fogadott és legfontosabb kezdeményezéseknek, különösen most, amikor sokan azt kérdezik: mi legyen a Balkánnal? A bonni dokumentum azt a célt szolgálja, hogy az érintett országok mielőbb szorosabb kapcsolatba lépjenek különböző bizottságokkal, és problémáik szakértői körökben mielőbb megvitathatók legyenek. Természetesen a stabilitási megállapodást egyeztetni kell az érintett országok politikusaival és a tömegtájékoztatási szakemberekkel. A program megvalósítása során két igen fontos kérdésre kell választ kapni: a) Az ország szuverenitásának kérdése és külső beavatkozás lehetősége abban az esetben, ha sérülnek a kisebbségi jogok; b) A jelenlegi határok sérthetetlenségének elve és az önrendelkezés joga, illetve a kettő viszonya. A stabilitási megállapodás feltételezi a határon átnyúló kapcsolatokat, két- és többoldalú egyezményeket, a regionális együttműködést, általában a gazdasági prosperitást, a civil szervezetek működését, a lefegyverzést és több más, a kiegyensúlyozott állami működést jelző intézményt és annak megvalósíthatóságát. Mindezek hathatós ellenszerei lehetnek határ-, területi és kisebbségi kérdésekben felmerülő ellentéteknek, melyekből e térség országainak bőven kijutott a történelem során, és szenvednek tőlük ma is. A leírt stabilitási megállapodás hozzásegítheti Délkelet-Európát, hogy periferikus helyzetéből kikerüljön.