A fehérorosz iskolahálózat sorsa a lengyel állam újjászervezése idején
Siemakowicz, Marian: Polityka polska wobec szkolnictwa białoruskiego w okresie odbudowy państwowości polskiej. = Białoruskie Zeszyty Historyczne 15. Białystok, 2001. 42–51. p.
Az első fehérorosz középiskolák az első világháború alatt jöttek létre, amikor a fehéroroszok lakta területek német megszállás alá kerültek. Mivel az 1915. évi nyári offenzíva során megszállt úgynevezett Ober-Ost katonai körzet soknemzetiségű vidék volt, a német megszálló hatóságok úgy döntöttek, hogy minden nemzetiséget egyformán fognak kezelni, egyebek között az oktatásban is. A fehérorosz, a lengyel és a litván nyelvet egyenrangúnak ismerték el (az oroszt nem). 1916 őszén létrejött az első fehérorosz tanítóképző Szviszlocsban (Grodno vidéke), amely 1918 őszéig működött, és fennállása alatt három-, majd hathónapos kurzusokon 144 tanítót képezett ki. A szviszlocsi tanítóképző felszámolását a lengyel hatóságoknak tulajdonítják, ami nem felel meg a valóságnak, mivel a lengyel hadsereg csak 1919 februárjában foglalta el Grodno környékét. Miután a németek 1918 februárjában elfoglalták Minszket, a fehérorosz oktatási ügyeket átadták a Népi Titkárságnak, amely a fehérorosz függetlenséget kikiáltó (1918. március 25.), de németek által el nem ismert Fehérorosz Népköztársaság Tanácsának volt a szerve. 1918 tavaszán létrejött az első fehérorosz gimnázium Budszlavban (Vilna vidéke) és a minszki Pedagógiai Intézet. A német hatóságok anyagilag is hozzájárultak ezeknek az intézményeknek a létrehozásához. A német közigazgatás idejére nyúlik vissza a vilnai fehérorosz gimnázium és a grodnói algimnázium kezdete is, amelyek ekkor még szervezés alatt álltak, és általános iskolaként működtek. Nagy fejlődésen ment át a fehérorosz általános iskolák hálózata, amelyek számát 1918 végén 350-re becsülik. Amikor a fehérorosz területek 1918 őszén–telén rövid időre szovjet megszállás alá kerültek, felszámolták a német közigazgatás alatt létrejött fehérorosz általános iskolai hálózatot, majd újból megszervezték a szovjet Közoktatási Népbiztosságok égisze alatt. A minszki Pedagógiai Intézetet átkeresztelték Népoktatási Pedagógiai Intézetté. Szovjet történészek azt bizonygatták, hogy ebben az időszakban körülbelül 400 fehérorosz általános iskola jött létre. Nincs kizárva, hogy a szovjet hatóságok maguknak tulajdonították az egész fehérorosz iskolarendszer létrejöttét.
Amikor 1919 februárjában a lengyel csapatok a fehérorosz területre léptek, egy fehérorosz gimnázium (Budszlavban) és két algimnázium (Vilnában és Grodnóban) működött. A lengyel oktatási hatóságok hozzáláttak a fehérorosz általános iskolák felszámolásához, a szovjetszimpatizáns tanítókat üldözték. Az elfoglalt litván–fehérorosz területeken felállították a Keleti Területek Polgári Igazgatóságát (1919. április – 1920. szeptember), amelynek élére Piłsudski Jerzy Osmołowskit nevezte ki. Az oktatásügyet Osmołowski 1919. október 11-i rendelete szabályozta. Ennek értelmében a gyermekek anyanyelvükön tanulhattak, de a második vagy a harmadik osztálytól kezdve minden általános iskolában, az első osztálytól minden középiskolában heti 2 órában előírták a lengyel nyelv tanítását; a tanítási nyelvről a községek dönthettek; állami támogatást csak azok az iskolák kaphattak, amelyek a lengyel oktatási hatóságok által jóváhagyott tanterv szerint oktattak; kötelező volt a hittan, mégpedig a tanulók anyanyelvén. A tankötelezettséget nem vezették be. A rendelet kilátásba helyezte lengyel tannyelvű tanítóképzők létrehozását, a nem lengyel nyelvű tanítóképzők csak magániskolákként működhettek.
A magániskolákat engedélyeztetni kellett, az általános iskolákat a tanfelügyelő, a középiskolákat a Közoktatási Osztály vezetője volt jogosult engedélyezni a részletesen szabályozott feltételek megléte esetén. A lengyel hatóságok ekkor meg kívánván nyerni maguknak a fehéroroszokat, 1919 augusztusában engedélyezték a Fehérorosz Iskolatanács megalakulását, amely nyomban hozzálátott a fehérorosz általános és középiskolák megszervezéséhez. A tanács 1919 októberében memorandumban követelte a lengyel hatóságoktól két tanítóképző (Minszkben és Boriszovban) és egy pedagógiai Főiskola (Minszkben) felállítását, valamint a tankönyvkiadás támogatását. A lengyel hatóságok politikai okokból csak Minszk körzetében engedélyezték a fehérorosz iskolahálózat fejlesztését, Grodno, Vilna, Nowogródek körzetében viszont korlátozták a fehérorosz nyelvű iskolák működését. 1919 decemberében a vilnai körzetben már csak 12 fehérorosz általános iskola maradt, míg a minszkiben 150 működött.
A függetlenségpárti fehérorosz körök 1919-ben megkísérelték reaktiválni a Fehérorosz Népköztársaság Tanácsát, azonban ennek küldöttgyűlését a lengyel hatóságok feloszlatták, tisztségviselőit letartóztatták vagy emigrációba kényszerítették. Engedélyezték viszont a Fehérorosz Legfelső Tanács megalakulását, amely a függetlenségi politikáról lemondva elsősorban oktatási és kulturális kérdésekkel foglalkozott. Ezzel a tanáccsal tárgyalt a lengyel kormányzat 1920 márciusában Minszkben. A lengyel fél minimális szinten teljesítette a fehéroroszok oktatási igényeit. A folyósított állami támogatást a Fehérorosz Iskolatanács a vilnai fehérorosz gimnázium, a Minszk körzetében működő általános iskolák fenntartására és tankönyvkiadásra fordította. Az általános iskolák száma Minszk körzetében a lengyel csapatok kivonásakor 234 volt. A többi fehérorosz területen, ahol a lengyel hatóságok korlátozták a fehérorosz iskolák felállítását, számos illegális fehérorosz iskola jött létre.
Az iskolaügyet háttérbe szorította a szovjet offenzíva, majd a béketárgyalások, amelyeknek eredményeképpen a rigai béke (1921. március 18.) felosztotta a litván–fehérorosz területet. Lengyelországban ezzel azok az erők kerültek túlsúlyba, amelyek a keleti területek beolvasztásának a programjával léptek fel. Vilna körzete ekkor rövid időre Litvániához került, Minszk vidékét pedig a szovjetek szállták meg. Ezzel a fehérorosz iskolák túlnyomó többsége kikerült a lengyel fennhatóság alól. A rigai békében Lengyelországnak juttatott fehérorosz területeken az 1920/21. tanévben már csak 4 fehérorosz iskola működött, köztük a grodnói hétosztályos algimnázium.
Viszont az 1920/21. tanév elején megkezdte működését a vilnai fehérorosz gimnázium és több tíz általános iskola a vilnai körzetben, amely ekkor Litvániához tartozott. 1920 októberében Lucjan Żeligowski tábornok “fellázadt” csapatai elfoglalták Vilna körzetét, amelyen Közép-Litvánia néven egy miniállamot hoztak létre. A fehérorosz oktatásügy kezdetben itt kedvező helyzetbe került, a vilnai gimnázium mellett 1920 végén magániskolaként létrejött egy fehérorosz tanítóképző is. 1920 végén 140 fehérorosz általános iskola működött, köztük 7 magában Vilnában. 1921 januárjában azonban itt is a beolvasztási politika hívei kerültek hatalomra, a tanítóképzőt bezáratták, a gimnáziumtól megvonták az állami támogatást. 1921 tavaszán 15 község 94 fehérorosz általános iskolával Lengyelországhoz került, ahol ezeket az iskolákat különböző ürügyekkel egytől egyig felszámolták. A miniállam maradék területe 1922 márciusában került lengyel fennhatóság alá.