Állam nélküli
kisebbségek nyelveinek életképessége
(A bánáti bolgárok, az orosz óhitűek és a kasubok példáján)
Steinke, Klaus: Aspekte der ethnolinguistischen Vitalität staatenloser Minderheiten (Am Beispiel der Banater Bulgaren, der Altgläubigen und der Kaschuben). = Slavistica Vilnensis 2001 (= Kalbotyra 50 [2]), 57–66. p.
Általában azokat a szláv kisebbségi nyelveket tartják a legveszélyeztetettebbeknek, amelyeknek nincs anyaországuk. Ide tartoznak kétségtelenül a kasubok, akiknek sosem volt saját államuk, és autonómiával sem rendelkeznek. Ide sorolhatók azonban az Oroszország határain kívül élő orosz óhitűek és a bánáti bolgárok is, mert az ő önazonosságukat inkább az elvándorlásukat egykor kiváltó vallási különállásuk, semmint az ehhez képest másodlagos nemzeti hovatartozásuk határozza meg.
E nyelvek hamarosan bekövetkező kihalásáról, beszélőinek a környező többségi népbe való maradéktalan beolvadásáról gyakran esik szó a tudományban is. L. Miletič már 1900-ban arról írt, hogy a bánáti bolgárok a kihalás szélén állnak. Ugyanez olvasható a lengyelországi, illetve bulgáriai óhitű oroszokról szóló híradásokban is. Ugyancsak pesszimista prognózisok látnak napvilágot a kasubok túlélési esélyeiről.
A tények azonban nem ennyire elszomorítóak. Nemrég, 2000-ben jelent meg a bánáti bolgárok nyelvére frissen lefordított Újszövetség, ugyanabban az évben adták ki az első kasub ábécéskönyvet is, ami fontos lépés a kasub standard nyelv kialakításában. Bulgáriában és más volt kommunista irányítású országokban a demokratikus fordulat óta más vallási csoportokhoz hasonlóan az orosz óhitűek is szabadon gyakorolhatják vallásukat, megszervezhetik a hitoktatást, és kiadhatják az ehhez szükséges tananyagokat. Csalhatatlan bizonyítékai ezek a tények annak, hogy milyen életképesek ezek a kisebbségi nyelvek, noha már sokszor halálhírüket keltették.
A demográfiai tényező ebben nem játszik pozitív szerepet. A három említett kisebbség létszáma legjobb esetben is csak stagnál. A bánáti bolgárok száma a többi romániai kisebbségéhez – a németekéhez vagy pláne a magyarokéhoz képest – mindig is elenyésző volt. Ebből a szempontból bizonyos párhuzamosság figyelhető meg az óhitű oroszokkal, akik Lengyelországban, Bulgáriában és az Egyesült Államokban kis létszámú csoportokat alkotnak. Kis létszámuk folytán ritkán kerülnek az érdeklődés homlokterébe. Az 1992. évi népszámlálás alkalmával Arad megyében 1112, Temes megyében 7151, összesen 8263 személy vallotta magát bolgárnak. A korábban bolgár többségű Vinga városban ma már kisebbségben élnek. Az óhitűek száma Bulgáriában mintegy 800, Lengyelországban 2500, Romániában 38 000, az Egyesült Államokban 8000. A kasuboknál különbséget szokás tenni az etnikailag magukat ide sorolók és a nyelvet beszélők között, ez utóbbiak számát mintegy 50 000 főre becsülik. Magukból a puszta számokból is a fenyegetettség következik.
Jelentős pozitív változások mentek végbe egész Európában a kisebbségi jogok megfogalmazása és gyakorlása terén. Ezek a változások nem maradtak hatás nélkül a kelet- és délkelet-európai országokra sem, mert az Európai Közösséghez csatlakozni akarván, igyekeznek megfelelni az európai standardoknak. A Ceauşescu-rezsim bukása óta a bánáti bolgárok szabadon gyakorolhatják vallásukat, és fejleszthetik kultúrájukat. Elismert kisebbség lettek, képviselőjük van a parlamentben. Újságjaik vannak, iskoláikban a bolgár irodalmi nyelven folyik az oktatás. A kommunizmus bukása után az orosz óhitűek vallásgyakorlásának megszűntek a hivatalos korlátai. A kasubok esetében a változások nem a vallási életet érintették, hanem a kulturális önállóság kifejezésének nyitottak szabad utat. A kasub nyelv mint tantárgy bevezetése fontos lépése a nyelv megőrzésének.
A bánáti bolgárok és az orosz óhitűek eredetileg egyaránt vallási menekültek voltak. Vallási különállásuk biztosította nyelvi és etnikai különállásukat. A katolikus bánáti bolgárok ezért tudnak fennmaradni sajátos etnikumként nemcsak a környezetükben élő ortodox románsággal, hanem az anyaországi bolgárokkal szemben is. A felekezeti különbséggel magyarázható az is, hogy évszázadokon át gyér kapcsolatot tartottak fenn az anyaországgal. A vallási különbség a katolikus bolgároknál ma is erőteljes szerepet játszik a párválasztásban, így a vegyes házasságoknál megkövetelik a nem katolikus házastárs betérését, ami azzal jár, hogy az eredetileg nem katolikus házastársnak a bánáti bolgár nyelvet is el kell sajátítania legalább annyira, amennyire azt a vallásgyakorlás megköveteli. A bánáti bolgárok ugyanis saját nyelvjárásuk alapján kifejlesztettek egy latin betűvel írt egyházi nyelvet, amelyre nemcsak az Újszövetséget fordították le, hanem amelyen énekes- és imádságoskönyveket is szerkesztettek. Ezt a nyelvet aztán a média és a szépirodalom is használni és művelni kezdte. Ezzel szemben az iskolákban a bolgár standardot oktatják, természetesen cirill írással.
Más a helyzet e tekintetben az óhitű oroszoknál, akik a régi, a Nyikon-féle könyvrevízió előtti egyházi szláv szövegeket hozták magukkal és másolták tovább, s az így megőrzött egyházi nyelvet a világi életben nem lehetett használni. Saját iskoláikban kezdetben csak ezt az egyházi szlávot tanították, a modern orosz irodalmi nyelvet egyáltalán nem. Az orosz nyelv oktatása csak akkor érte el őket, amikor azt a szovjet befolyási övezetbe került országokban kötelezően bevezették.
Az iskolai oktatás másként hat a három csoportban. A bánáti bolgároknál és az óhitű oroszoknál inkább az anyanyelv(járás) ellen dolgozik, míg a kasuboknál az anyanyelv tudatos ápolásának eszköze. A vallásgyakorlás a bánáti bolgároknál továbbra is a sajátos irodalmi mikronyelven, az óhitű oroszoknál az archaikus egyházi szlávon történik. A kasuboknál az istentiszteleti nyelv a lengyel, bár újabban a gyermekek kasub nyelvű imákat is tanulnak. A tágabb környezettel való érintkezés nyelve mindhárom csoport esetében természetesen a környező többségi nyelv.
Zoltán András