Afgánok: a terrorizmus foglyai
Epstein, Marc – Luksic, Vanja: Les Afghans – un peuple otage de l’Histoire. = L’Express, 2001. 2622. no., 54–60. p.
Területük évszázadok óta több civilizáció ütközési pontján fekszik. Ám húsz évi szüntelen harc és a tálibok kegyetlen uralma alatt sem veszítették el reményüket egy jobb jövőben.
A helyszínen készült riport első alanya egy 26 éves fiatalember, aki azt sem tudja, hány embert ölt már meg. Úgy öt éve, egy arabok és pakisztániak által vezetett, háromhetes kiképző táborban megtanulta, hogy ellenséget megölni rangot jelent a szent háborúban, a dzsihadban; ha elesik a harcban, akkor mint mártír, közvetlenül a Paradicsomba jut. Vagyis mindenképpen győztes lesz. Nasir példája tipikus: a húsz éve éhínségtől, háborútól sújtott országban az erőszak mindennapos. Az afgán titkosrendőrség a terror lehető legkegyetlenebb változatait gyakorolja.
Egy húsz évvel ezelőtti külügyminiszter-helyettes szerint Oszama-Bin Laden első számú túsza maga az afgán nép, hiszen az Egyesült Államok, a szeptember 11-i terrortámadás után az afgán népet készült megbüntetni.
Pedig például a fél milliós pastún népcsoport is elszánt ellenfele a hat éve uralmon lévő táliboknak. A pastúnok szorgalmazzák az 1973-ban száműzött, Rómában élő, Mohammad Zaher Chah király visszatérését. Az újságíróknak, tudósítóknak tényleges közvetítői feladat jutott most az afgánok sorsának előbbre vitelében. A száműzött uralkodó hetek óta, minden pénteken üzen a titokban hallgatott BBC és az Amerika Hangja rádióadásain keresztül az otthoniaknak a várható ideiglenes kormány stb. megalakulásáról. Személyét különbözőképpen ítélik meg, sokan hiányolják a 86 éves férfiból a karizmatikus személyiséget jellemző tulajdonságokat, ugyanakkor legtöbben elismerik, hogy uralkodása idején addig soha nem látott gazdasági fejlődés indult meg az országban. Nem tapad vér a kezeihez, és szerepe szerint az egyetlen referencia lehetne az intézményrendszerében teljesen összeomlott Afganisztánban, ahol nagy tisztelet övezi az idős embereket. Ráadásul a pastún népcsoporthoz tartozik, amelyiket uralkodásuk alatt ugyancsak elnyomtak a tálibok.
Nem könnyű a mindenki számára ideális béke megteremtése a száműzött király, a rivális népvezérek, a gátlástalan háborús vezetők tucatjai, valamint az eltérő érdekeltségű kormányok: Pakisztán, Oroszország, Irán, Törökország, India, valamint az Egyesült Államok között. A helyzet most bonyolultabb, mint volt a XIX. században, amikor két nagy rivális, Anglia és Oroszország vetélkedett befolyása kiterjesztéséért.
Az évszázadok óta tartó népvándorlások vezettek a mai Afganisztánt jellemző mikrorégiók kialakulásához, amelyekben vagy húsz nyelv és tucatnyi nyelvjárás honos. A látszólag mostoha földrajzi adottságú ország területe alig valamivel nagyobb Franciaországénál, de érdekes módon, az itt élő népcsoportok Hérodotosz óta őrzik népnevüket (pastún, üzbég, hazara, tadzsik, türkmén stb.), és sosem törekedtek egymás közt asszimilációra. Klán, illetve törzsi alapon szerveződtek mindig is az idegen ellenség ellen. Közös ellenség hiányában konspiratív szövetségeket kötöttek egymással, illetve bontottak föl. A Vörös Hadsereg 1979-es invázióját követően egymillióan haltak meg a harcokban. Az 1992-t követő négy évben az amerikaiak, pakisztániak, szaúdi-arábiak által korábban a szovjetellenes harcra megerősített mudzsahedinek egymás ellen fordultak, s ennek vagy 50 ezren estek áldozatul. Teljes anarchia vette kezdetét Afganisztánban.
Az erőszak szinte észrevétlenül nyert teret. 1994-ben, az ún. “vallásos egyetemisták” látszottak a rend egyedül lehetséges helyreállítóinak. Legtöbbjük pakisztáni iszlám iskolában tanult Quettában, Peshawarban. Összejöveteleiket azonban hamarosan a pakisztáni katonai hírszerzők lepték el, és átvették az irányítást. A korábban sokszínű, toleráns ország a fanatikus fundamentalista csoportok kezébe került.
A jelenség okai a ’80-as évek szovjetellenes harcaihoz vezetnek vissza. Az afgán fiatalok ekkoriban ismerkedtek meg az iszlám radikális irányzataival. A korábban az afgánokat jellemző, misztikus szúfizmust a Szaúdi-Arábiából érkező szunnita tanok, illetve az indiai szubkontinensről jövő wahhabista, deobandista eszmék igyekeztek felülmúlni. A vidéki, pastún, “szerzetes-katonák” családjuktól, főleg a nőktől elszigetelve ismerkedtek meg a szigorú tanokkal. Az olykor lovagias pastúnvali már a szóbeszédnek is hitelt adóan bünteti a házasságtörést, míg a Korán szerint ehhez legalább két szemtanú állítása szükséges. Ilyen radikális vélekedések nyomán született meg a talibánok mozgalma. Az Afganisztánt ismerő turisták azonban úgy tudják, hogy ez nem szükségképpen végleges változat, hiszen voltaképpen kevés az igazi fanatikusok száma a tálibok között. Titokban sokan kriketteznek, és a lányoknak is csapják a szelet az egyetemen. A turbánt útlevélnek tekintik a Paradicsomba, és a kézfej magasságáig növesztett szakállt tartják oda a vízumnak. Az afgánok zöme valójában a történelem, közelebbről Bin Laden túszának érzi magát.