Székelyföld népessége a XVI–XVII. században

Demény Lajos: A fejedelemkori székely népesség-összeírások számbavétele és kiadása.= Székelyföld, 3. évf. 1999. 1. sz. 114–122. p.

A XVI–XVII. századi népesség-összeírások sorában a székelyföldiek egészen sajátos metodikát követtek: hozzájuk mérhetô forrás vagy kútfô nem csak a fejedelemkori Erdélyben, de sehol a három részre szakadt Magyarországon, sôt egész Európában nem található.

Az összeírások kezdetei Mátyás király idejére nyúlnak vissza, akinek 1473. évi rendelete azt a célt szolgálta, hogy a székely had sem számban, sem ütôképességben csorbát ne szenvedjen. Ennek érdekében készültek összeírások a XV. század végétôl a hadköteles székely családfôkrôl, s ha a szükség úgy kívánta, azokról a családfôkrôl is, akik hadban nem szolgáltak (jobbágyok, zsellérek, szolgák stb.). E cél jegyében késôbb az összeírások által vették oltalom alá a mindenkori fejedelmek a hadi kötelezettséggel járó szabad székely állapotokat.

A mindmáig legrészletesebb ún. lustrát (a hadiszemle értelemben használt mustra szóra vezethetô vissza) 1614-ben Bethlen Gábor rendeletére állították össze. Ez 386 székely településen több mint húszezer családfô nevét említi Maros-, Udvarhely-, Csík-, Gyergyó-, Kászon-, Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszékrôl. (Aranyosszék – nem tisztázott okból – hiányzik a korabeli felsorolásból.) Az összeírás nagy értékét nem csupán a nevekhez fűzött részletes megjegyzések adják, hanem teljessége is: a családfô mellett tartalmazta a kiegészítô szolgálatot ellátó személyek adatait és a bevándorolt román és szász emberek adatait is. Mindezen túl sort kerítettek a a jobbágysorba került székelyek (ôsjobbágyok, fejekötött, konfiskált stb. jobbágyok) regisztrációjára is. E kiterjesztés jelentôségét az adja, hogy a XVII. század elején tömeges eljobbágyosodás zajlott le a székelyek körében: becslések szerint ekkor több mint hatezer székely családfô választotta önként a jobbágyi státust a hadi szolgálattal járó szabadság helyett. (A jobbágysors azért lett elônyösebb, mert a székelyföldi jobbágyok sem adót nem fizettek, sem más módon nem szolgálták az országot, s emellett megôrizhették a szabad költözködés jogát is.) Ezt felismerve rendelte el – a jobbágyság megadóztatása céljából – Bethlen Gábor 1619-ben minden rendű és rangú székely családfô állatállományának szerenkénti és azon belül településenkénti számbavételét. Intézkedésével a fejedelem megállította, sôt visszafordította a székelyföldi jobbágyosodási folyamatot, s egyidejűleg szigorúan büntette a nemesek és lófôk erôszakos jobbágyosítását, azaz hozzálátott a jobbágysorba jutott székelyek visszaszerzéséhez a katonai szolgálatra (rekuperáció). Az intézkedés sikerét jelzi, hogy Bethlen Gábor uralkodásának utolsó éveiben az ún. rekuperátusok aránya elérte az összlakosság 15%-át Udvarhelyszékben.

Az említett népesség-összeírások – történeti-demográfiai jelentôségükön túlmenôen – a hely- és családtörténet legbecsesebb kútfôi közé tartoznak, s ezért a XVI–XVII. századi lustrák a Székely Oklevéltár IV., legfrissebb kötetének legértékesebb részét alkotják.

Cholnoky Gyôzô