Tóth Ágnes

A magyarországi németek kutatása

 Válogatott tanulmányai kötetbe gyűjtésével és kiadásával köszöntötte a Janus Pannonius Tudományegyetem professzorát, a 70 éves Tilkovszky Lorántot. A kötet maga bizonyára megkülönböztetett módon kedves az ünnepelt számára, hiszen egyetemi kollégái, tanítványai ezzel egyszersmind másfél évtizedes oktatói tevékenysége elôtt is tisztelegnek.

A mindig is vágyott, ám viszonylag késôn megkapott lehetôséget, az oktatást, élete nagy ajándékának tekinti maga az ünnepelt is. Hiszen egyetemi tevékenysége révén kapcsolatba kerülhetett azokkal a tehetséges fiatalokkal, akik nemcsak egy szorgos kutatói életút eredményei iránt érdeklôdtek, de akik kérdéseik, észrevételeik, kritikáik, világra való nyitottságuk révén, maguk is jótékonyan hozzájárultak e gazdag életpálya kiteljesedéséhez.

A kötet "bevezetôjeként" a szerzô 60. születésnapja alkalmából készített 10 évvel ezelôtti számvetését, illetve az azt kiegészítô, az elmúlt 10 esztendô "eseményeit" feldolgozó visszaemlékezését olvashatjuk. Ebben tudósi pályájának fôbb állomásait, illetve az általa kutatott és feldolgozott témák kiválasztásának körülményeit, majd visszhangját ismerhetjük meg. A személyes hangú számvetés érzékletesen mutatja meg egy alkotó, önmagával is vívódó tudósi pálya alakulását, s utal a témák kiválasztásánál, és feldolgozásánál akadályt, de legalábbis korlátot jelentô politikai, ideológiai megkötöttségekre.

Aki valamennyire is ismeri Tilkovszky Loránt munkásságát, tudja, kutatói pályája középpontjában Magyarország két világháború közötti történelmének egyes kérdései – revíziós politika és nemzetiségi kérdés, nemzetiségpolitika, a német nemzetiség története, Teleki Pál tevékenysége stb. – állnak. Az elôször munkahelyi feladatként kapott téma – a Teleki-kormány (1939–1941) belpolitikája – feldolgozása, majd a korszak iránt mind jobban kiteljesedô személyes érdeklôdés hatására kezdett el ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. Tette ezt annak ellenére, hogy a magyarországi nemzetiségek, különösen a német nemzetiség legújabbkori történelmének tudományos igényű feldolgozását még a ’60-as években is több körülmény nehezítette.

A második világháborút követô évtizedekben a magyarországi kisebbségi kutatások témáját, módszerét, valamint eredményeit az éppen aktuális nemzetiségpolitika célkitűzései a tisztán tudományos diszciplínák érvényesülését pedig a marxista ideológia változó szigora befolyásolta. A német nemzetiség történetével foglalkozó kutatásokat több évtizeden keresztül tovább nehezítette az a szemlélet, amely a két világháború között és a háború alatt játszott szerepük miatt kollektíve fasisztának, így bűnösnek bélyegezte ôket. Az 1945–1948 között folyamatosan elszenvedett jogsérelmek, valamint a németek mintegy felének Németországba telepítése hosszú ideig éreztette hatását társadalmi integrációjuk minden – így kulturális, történelmi identitásuk ôrzése – területén.

Az ’50-es évek végétôl, a ’60-as évek elejétôl a személyi kultusz felszámolása, valamint az ideológiai nyitás következtében a nemzetiségi kérdésben több – az MDP Központi Vezetôsége 1956. május 21-i állásfoglalása, az MSZMP Politikai Bizottsága 1958. október 7-én, valamint 1968. szeptember 17-én hozott határozata – politikai deklaráció is született. Ezek egyrészt elutasították a nemzetiségi kérdéssel szemben megnyilvánuló, a hatalom korábbi szándékát tükrözô közömbösséget, másrészt – ezt tompítandó – hangsúlyozták, hogy az nem tartozik a legfontosabb problémák közé. Annak ellenére, hogy ezek a határozatok közvetlenül nem foglaltak állást direkt módon a nemzetiségi kutatások mellett, hatásukat tekintve mindenképpen pozitívan értékelhetôk.

A társadalmi, politikai érdeklôdés homlokterébe került a kisebbségi kérdés a szomszédos országokban élô magyarság helyzete miatt is, akiket a diszkriminatív, aktív és direkt asszimilációs nemzetiségi politika következtében életkörülményeik jelentôs romlása és az identitásvesztés fenyegetett. A magyar kormány, nem utolsósorban a hazai társadalom elégedetlenségének hatására kénytelen volt ezekre a politikai törekvésekre reagálni. A negatív hatásokat mindenekelôtt az aktívabb hazai nemzetiségpolitikával, a kisebbségek híd-szerepének, a kölcsönösség elvének hangsúlyozásával kívánták ellensúlyozni. Az már egy más kérdés, hogy az elképzelés nem vált be, hisz a magyarországi nemzetiségek – román, szlovák, délszláv – sem számbelileg, sem nemzeti öntudatban nem jelenthettek olyan ellentételt, amiért a szomszédos országok érdemesnek látták volna feladni a területükön élô nagyszámú, öntudatos magyarsággal szemben folytatott diszkriminációs politikájukat. S mint ahogyan arra éppen Tilkovszky Loránt mutatott rá, a magyarországi németek pedig csak annyiban lettek beillesztve ebbe az ún. híd-koncepcióba, amennyiben számítottak rájuk a Német Demokratikus Köztársasággal fennálló jó kapcsolatok erôsítésében. A Német Szövetségi Köztársasággal egészen 1987-ig, az államközi egyezmény megkötéséig semmiféle kapcsolatot nem ápolhattak, onnan segítséget nem kaphattak.

A ’70-es években érvényesülô további kedvezô hazai belpolitikai változások tették lehetôvé az 1945 utáni társadalmi, történeti kérdések tudományos igényű földolgozásának megkezdését. Ez, illetve az általános európai politikai enyhülés, valamint a nemzetiségi kutatások világszerte tapasztalható reneszánsza újabb eredményeket hozott a magyarországi kisebbségi kutatások területén is. Egyrészt a korábban megkezdett munkák nem maradtak torzóban, a kutatások idôhatárai, témái számottevôen kibôvültek, és megteremtôdött a kisebbségi kutatások intézményes háttere is.

A kisebbségi kutatások hátterét adó általános folyamatok és összefüggések hangsúlyozzák igazán azokat az eredményeket, amelyek Tilkovszky Loránt kutatásai nyomán napvilágot láttak. Bellér Béla mellett ô volt az egyetlen tudós, aki a sokszor korlátozott kutatási lehetôségeket maximálisan kihasználva, szisztematikusan kezdett foglalkozni a hazai németség legújabbkori történelmével. A korábban megkezdett kutatások eredményeként a ’60-as évek végétôl kezdve számos szaktanulmány, monografikus feldolgozás jelent meg munkája nyomán. Ezek elsôsorban a német nemzetiség két világháború közötti történetének kérdéseit – Németország és a magyarországi német kisebbség viszonya a ’20-as, ’30-as években –, valamint nemzetiségpolitikánk több szempontú részletes bemutatását – a magyar külpolitikai törekvések és a nemzetiségpolitika összefüggései, a Bethlen-, a Gömbös-, a Darányi-, a Bárdossy-, a Kállay-kormány idôszakában – tárgyalták. Az évtizede megkezdett munka eredményeként jelenhetett meg 1974-ben az SS-toborzások magyarországi eseményeit bemutató kötete. Különös jelentôséggel bírt a Volksbund történetének monografikus földolgozása, tevékenységének bemutatása, a német kisebbség életében játszott szerepének, a korábbiakkal szemben lényegesen differenciáltabb megítélése is.

Ezekhez az eredményekhez – a fentebb már említetteken túl – a liberalizálódó hazai kutatási körülmények, a fontos irategyüttesek hozzáférhetôvé tétele, valamint a tudományos együttműködés keretében megnyíló külföldi kutatások lehetôsége – ezekre több alkalommal és hosszabb ideig volt alkalma Tilkovszky Lorántnak – is hozzájárult.

A kötetbe válogatott tanulmányok révén e gazdag és eredményes kutatói pálya esszenciáját tarthatja tehát kezében az olvasó. Az érintett témák hosszú évtizedekig álltak érdeklôdése középpontjában, ezért a szerzônek lehetôsége nyílt arra is, hogy korábbi kutatásainak eredményeit – az újabb források ismeretében – kiegészítve vagy szükség esetén korrigálva fogalmazza meg e szintetizáló igényű tanulmányokban. A tanulmánykötetbe válogatott írások rendje – értelemszerűen – kronologikus, így tárgyalja a magyarországi németség XX. századi történelmének legfontosabb kérdéseit.

Külön örömünkre szolgál, hogy a kötetben több, a német nemzetiség 1945 utáni történetével foglalkozó tanulmány is helyet kapott, jelezve, a szerzô immár végképp legyôzte az 1945-ös korszakhatárhoz fűzôdô szorongását. Maga így vall errôl: "Egy lényeges hibát mindenesetre magam is elkövettem, ami nagyon könnyűvé tette ellenfeleim dolgát. Ugyanúgy, mint a magyar–szlovák relációban, a magyar–német relációban is sokáig vonakodtam átlépni az 1945-ös korszakhatárt. Úgy gondoltam, hogy én az 1919–1945 közötti korszakra vagyok hitelesítve; a továbbhúzódó problémák azon túl már jelentôsen megváltozott gazdasági, társadalmi, politikai szituációban jelentkeznek, ezt pedig az erre a korszakra szakosodott kollégáim jobban ismerik. Csakhogy be kell látnom, hogy az 1945-öt közvetlenül megelôzô és követô évek átélt eseményei a magyar, szlovák, német emberek tudatában együtt jelentkeznek, s tényleges összefüggések sokszor céltudatos, mesterséges felnagyítása, differenciálatlan, globális megítélése s ennek tragikus következményei olyan komplexumot képeznek, amelyet éppen hogy a legnagyobb történetietlenség egymástól különválasztani."

A ’80-as évek végétôl lezajló demokratikus átalakulás további ösztönzést jelentett a közelmúlt eseményeinek feltárására, a kisebbségek háború utáni helyzetének elemzésére. Megszűntek a kutatói szabadságot érdemben korlátozó politikai megfontolások, így hozzáférhetôvé vált az államigazgatás legfelsôbb szerveinek, a pártok és a különbözô belügyi szakigazgatási hivataloknak a forrásanyagai. Ez tette lehetôvé, hogy a második világháborút követô népmozgások történéseit immár ne külön-külön, hanem egységes egészként, egy folyamat részeként vizsgálják a szakemberek. A történeti vizsgálódások középpontjába olyan témák kerültek, mint a német nemzetiségűek 1944 végén, 1945 elején történt tömeges Szovjetunióba hurcolása, a magyar kormány és a pártok felelôssége a telepítések végrehajtása során elkövetett törvénysértésekben, a telepítést végzô szervek jogköre, működése, törvényen felül állása. Ezzel egy idôben Németországban is több olyan kutatási programot szerveztek, amelyek a Duna-medence kisebbségeinek – különös tekintettel a német nemzetiségiekre – történetével foglalkozott. Ezek a kutatások új, interdiszciplináris vizsgálati szempontjaik, valamint módszertani hasonlóságaik révén jótékonyan erôsítették egymást, inspirálólag hatottak a szakmai párbeszéd folytatására, és újabb eredményekre is ösztönöztek.

Tilkovszky Loránt az elsôk között kapcsolódott be ebbe a folyamatba, így az utóbbi évtized – ebben a kötetben is bemutatott – szakmai vállalkozásai már az 1945 utáni idôszakhoz való "bemerészkedés" eredményei.

A malenkij robotra válogatás nélkül elhurcolt svábok sorsának bemutatása, a kitelepítésük, és következményeinek számbavétele, a "mit veszítettünk" kérdésre a válasz megfogalmazása, a zsidók és németek sorsa közötti párhuzamok megvonása, az eltérô idôben és más ideológia mentén végrehajtott deportáció és kitelepítés egyezô momentumainak bemutatása jelzi, igenis van mit hozzátennie a szerzônek ezekhez a témákhoz. Kutatási eredményei révén tovább árnyalódik a kép háború utáni történelmünk megannyi kérdésében.

Fontosnak tartom a kötetet záró, "Nemzetiségpolitikai gondolkodás Magyarországon a 20. században" című fejezetet, amely összegzô és kitekintô jellegű, s amely az egész kérdéskört folyamatában tekinti át. A függelékben közölt, "A magyarországi németség 1919–1945 közti történetének kronológiája" a tanulmányokat tartalmilag is jól kiegészíti, és segít eligazodni a különbözô, egymáshoz idôben sokszor oly közel esô események között.

Tilkovszky Loránt tudományos munkásságának "évgyűrűi" – ahogyan maga írta egy évtizede – így szaporodtak és szélesedtek egy sok mindent magába ölelô törzzsé, amelynek kérge alatt itt-ott sebek is hegednek ugyan, de a fa lombjai még dúsak és enyhet adók, s ágaiban a tudományos meg-megújulás, tovább-bontakozás nedvei még élénken kerengenek. – Így maradjon.

Tilkovszky Loránt: Német nemzetiség magyar hazafiság. Tanulmányok a magyarországi németség történetébôl. Pécs, 1997. 261 p.