KISEBBSÉGEK KULTÚRÁJA

Sorbán Angella - Dobos Ferenc: Nemzeti jellemvonások az erdélyi magyarság értékrendjében. = Limes. 1998/4-1.sz. 111-134 p. Különnyomat.

A budapesti Balázs Ferenc Intézet - társadalomkutató műhelyei segítségével - 1994 óta folytat összehasonlító szociológiai kutatásokat négy Magyarországgal szomszédos ország: Szlovákia, Románia, Ukrajna és Jugoszlávia magyar lakossága körében. A kutatás célja a Kárpát-medence területén kisebbségben élô magyar közösségek értékrendjének átfogó feltérképezésére irányul, az általános életvezetési értékektôl a kisebbségi szempontból meghatározó közösségi értékdimenziókon át a politikai orientációkig.

A kutatássorozat eredményei számos olyan konzekvenciával szolgálnak, amelyek révén a határontúli magyarság életviszonyai valóságközelbe kerülnek és elsô ízben empírikus adatokon alapuló keretek közé helyezhetik a jelenkori egyetemes magyar önismeret egyik alapvetô kérdését: az egyes határon túli nemzeti közösségek különbözôségét, egymáshoz és az anyaországhoz való viszonyát.

Ez a tanulmány az erdélyi magyarság önképének egyik társadalomlélektani dimenzióját vizsgálja hármas vonatkozásban: milyenek vagyunk mi, erdélyi magyarok a magyarországi magyarokhoz és a többségi románsághoz viszonyítva? Milyen referenciapontok mentén látják az erdélyi magyarok magukat, különbözônek vagy hasonlónak azokhoz a közösségekhez képest, amelyekkel - társadalmi rétegenként különbözô mértékben ugyan, de - kulturális vagy személyes érintkezésben vannak.

A szociológia által vizsgált társadalmi jelenségek egyik leginkább vitatott - témakörét az ún. nemzeti vagy etnikai karakterológiák kérdésköre alkotja. Számos elméleti és módszertani probléma ellenére a szerzôk úgy látják, hogy az etnikai karakterológia kérdésköre nem érdektelen, hiszen valamennyi kultúra bizonyos mértékig elkülönül a többitôl, és a másikról kialakult kollektív tudás - akár irracionális elemeivel együtt - hozzátartozik a társadalmi csoportok általános és természetes jellemzôihez. Az ilyenféle kutatások rávilágítanak a különbözô népek, közösségek közötti távolságokra, továbbá adalékul szolgálnak ezen csoportok belsô kohéziójának jellemzéséhez.

A „milyen a másik csoport a saját csoport vonatkozásában" - szerű problematika feltérképezése azért is fontos, mert a feltárt ismeretek a társadalmi valóság részét képezik olyan értelemben, hogy - a racionális tartalomtól függetlenül - e kérdéskör kétségkívül jelen van a mindennapi formális, informális interetnikus kapcsoltrendszerekben.

A határon túli magyar közösségek önképét kérdôíves módszerrel vizsgálták két lépcsôben. Elôször arra kérdeztek az alanyoktól, hogy a magyarországi magyarokat, vagy a többségi románokat (szlovákokat, ukránokat, szerbeket) más emberi tulajdonságok jellemzik-e, mint az adott régióban élô magyar közösség tagjait. Maradék lépcsôben arra kerestek választ, hogy milyen emberi tulajdonságokat tartanak jellemzônek a vizsgált közösségekre azok, akik úgy vélik, hogy léteznek ilyen jellegű különbségek.

A válaszukból kirajzolódó tulajdonságokat - amelyeket nyitott kérdésként vizsgáltak - utólagos tartalomelemzéssel soroltak általánosabb kategóriákba, majd csoportosító statisztikai eljárásokkal elemezték.

A megkérdezettek nagyon tág tulajdonság-spektrummal jellemezték mindhárom csoportot, - Erdélyben 86 féle tulajdonságot kaptak - viszonylag kevés átfedéssel. Tehát már az egyszerű felsorolások szintjén körvonalazódni látszott egy eléggé markánsan elkülönülô erdélyi magyar önkép a másik két csoport - az anyaországi magyarok és a románok - vonatkozásában.

Az Erdélyben megkérdezettek 6,9% tekinti hazájának Romániát, 3,7% a jelenlegi vagy a történelmi Magyarországot. Túlnyomó többségük 44,7% Erdélyt tartja hazájának, illetve 40,3%-uk azt a szűkebb régiót vagy települést, ahol született.

Az erdélyiek 87,5%-a szerint az egyén nemzeti hovatartozását a kultúrája és az anyanyelve határozza meg, és csupán 7,9%-uk véli úgy, hogy ez egyéni döntés függvénye, illetve az állampolgárságé.

A megkérdezetteknek közel fele, 49%-a úgy gondolja, hogy az erdélyi magyarság nemzetiség v. nemzeti kisebbség; másik felük úgy véli - mintegy elutasítva a kisebbségi önazonosságot - hogy az erdélyi magyarság inkább része a magyar nemzetnek, vagy a magyar nemzettôl elszakított magyarság (34,7%), illetve azt az álláspontot képviseli, hogy az erdélyi magyarság autonóm nemzeti közösség (12,9% ).

Egy ún. koncentrikus identitásstruktúra bontakozik ki a válaszokból. Ez a koncentrikus modell alkalmas arra, hogy megvilágítsa az erdélyi magyarság értékrendbeli rétegzettségét és differenciáltságát, valamint kiugró eltéréseket mutató regionális specifikumait, de ugyanakkor a kisebbségi önkép tágabb spektrumú értelmezését is lehetôvé teszi.

A vizsgálat három identitástípust határoz meg:

1. A legnépesebb a szilárd nemzeti identitásúak csoportja, akik természetes módon élik meg magyarságukat Romániában, felelôsnek érzik magukat az anyanyelvi kultúra megôrzéséért és büszkék a magyarságukra.

2. Létezik mellettük egy „holdudvar", a defenzív nemzeti identitásúaké. Ezek hátrányként élik meg a kisebbségi létet, ám értékrendjük számos ponton korrelál a szilárd nemzetiek fôbb értékorientációival, például a szülôföldhöz és az anyanyelvhez való ragaszkodás tekintetében. Az elsô két csoportba inkább az egy tömbben élôk tartoznak, de a vegyesen lakott régiók (elsôsorban közép-erdélyiek) egy része is ugyanebbe a kategóriába sorolható. A defenzív identitástudatúaknak elsôsorban a magyar szórványvidékeken lakók tekinthetôk. Korcsoportok szerinti beosztásban a szilárd értékorientációt a középkorosztály (36-55 év) képviseli.

3. Az 1. és 2. csoporttal szemben több kilépô külsô kör is kimutatható, amelyek tagjai a passzív-megtagadó értékrenddel az asszimiláció felé mutatnak. Fôként a két szélsô korcsoport, a legfiatalabbak és a legidôsebbek sorolhatók ide.

Ezután a tanulmány azt vizsgálja, hogy milyen önképek társulnak a fent differenciált kisebbségi azonosságtudat különbözô mintájához.

A megkérdezettek kiugróan magas arányban a szorgalmas, dolgos tulajdonságokat (42,4%), kisebb arányban a becsületességet, szavahihetôséget (15,9%), a közösségi, segítôkész, befogadó jellemvonással (15,9%), valamint a magyar kultúrához való ragaszkodással (a nemzeti értéket és hagyományokat) kapcsolatos tulajdonságokat említették (14,1%). A domináns önkép tehát pozitív, amelyben elsôbbséget kap a pozitív munkamorál, a közösséghez való tartozás és a magyarságtudat megôrzése.

Regionális bontásban azonban szignifikáns különbségeket lehet találni aszerint, hogy tömbben vagy szórványban élnek-e a megkérdezettek. Azokban a régiókban, ahol a magyarság vegyesen v. elszórtan él a román többség körében, ott nagyobb társadalmi relevanciával bír a becsületesség és a szavahihetôség mint különbözôség, és felerôsödik a csoportkohézió. A tömbben (fôleg Székelyföldön, ahol a viszonyítási alap nem elsôsorban a románság, hanem - egyre inkább - a magyarországi társadalom) sokkal kritikusabb és negatívabb önképet lehet regisztrálni.

Az alapfokú elemzéseken túl a szerzôk faktoranalízissel azt is megvizsgálták, hogy a felsorolt jellemzôkbôl milyen tulajdonság-konfigurációk következnek, és ezek különbözô önképekként milyen összefüggéseket mutatnak egyéb változókkal.

Az erdélyi magyarokra jellemzônek vélt tulajdonságokból kirajzolódó önképek:

1. Kritikus, negatív önkép az erdélyi magyarok inkább önzôk, irigyek, széthúzók 13,4% és torzsalkodók

2. Pozitív, közösség- az erdélyi magyarok inkább közösségiek, barátságosak, központú önkép 11,9% vendégszeretôk, befogadók, segítôkészek

3. Pozitív, a nemzettudatot az erdélyi magyarokra leginkább jellemzô, hogy elôtérbe helyezô önkép dolgosak, hagyományaikhoz, kultúrájukhoz 10,8% ragaszkodó emberek

4. Pozitív, a tartást az erdélyi magyarok büszkék, konokak, van emberi hangsúlyozó önkép 9,3% tartásuk.

5. Pozitív „kisebbségi" az erdélyi magyarok becsületes, összetartó emberek (szórványspecifikus) önkép 9,0%

6. Negatív önkép 8,7 % az erdélyi magyarok engedékenyek, alkalmazkodóak, „balkanizálódtak".

Ez alapján az erdélyi magyarok saját magukról alkotott képe inkább pozitív, mint negatív. A tulajdonság - konfigurációkból kialakult önképek egyes erdélyi régiókban (Székelyföld, Közép Erdély, Partium és Máramaros, Dél-Erdély) különbözôségeket mutatnak ugyan, de rácáfolnak arra az elterjedt sztereotípiára, mely mint a határon túli magyarok értékrendje „önmagába forduló magyarkodás" (nacionalizmus) vagy a románok felé való nyitás (multikulturalítás) mentén dichotóm módon lenne determinált. A feldolgozott adatok mint az erdélyi magyarok jelentôs részére a magyarságtudat és az anyanyelvi kultúra olyan érték, amelyhez nagyrészt „természetesen megélt" - a defenzív nemzeti identitásúak esetében veszélyérzettel párosuló-, alapvetôen pozitív önkép társul.

Annak a véleménynek a gyakorisága, miszerint a románokra más emberi tulajdonságok jellemzôk, arányosan nô a tömbtôl a szórványok felé, de nô a kistelepülésektôl a nagyvárosok felé, és növekvô tendenciát mutat az iskolai végzettség függvényében is: még a felsôfokú végzettségűek 74,1%-a, addig az ált. iskolai végzettséggel rendelkezôk 48,9%-a mint léteznek jelentôs különbségek.

Az erdélyi magyarok által megrajzolt románság-képek négy tulajdonságcsoport köré vonhatók: 1. A munkához való viszony (lusta 18,8%, ügyeskedô 9,0%, megbízhatatlan 6,8 %, korrupcióra hajlamos 4,9%); 2. A románság összetartása a magyarokkal szemben (magyarellenesség 7,6%, intolerancia 20,5%, lenézés 2,9%); 3. A magyaroktól különbözô életmód (igénytelenség 23,7%, civilizálatlanság 9,7%), 4. Műveletlenség a magyarokhoz képest (műveletlen, 8,2%, zárt, babonás vallásosság 3,9%). A kirajzolódó románság kép szembeállítva az erdélyi magyar önképpel az ismert sztereotípiák meglétét, és folyamatos újratermelôdését igazolja.

A személyi változók mentén vizsgálódva differenciáltabb románság-kép bontakozik ugyan ki a faktoranalízis révén, de ez is megerôsíti a román-magyar „etnikai törésvonal" meglétét.

Az elsôsorban regionális specifikumok mentén differenciált románság-kép összefüggéseit vizsgálva a különbözô önképekkel szintén román-magyar különbözôség bontakozik ki „A leginkább polarizálódó viszonyulások azonban ott jelennek meg, ahol a románok, illetve a magyarok összetartása az attitűdök hangsúlyos elemévé válik." Érdekes ugyanakkor, hogy a „balkanizálódó erdélyi magyarságra" vonatkozó összkép nem mutat összefüggést a markánsan elkülönülô románság-képpel.

A magyarországi magyarok

1990-tôl a rendszerváltás hozta értékválság folyamatában egyre hangsúlyosabban jelentkeztek a határon túli részek és az anyaországi társadalom közötti értékrendbeli különbségek. Gyakoribbá váltak a személyes találkozások és így több szempontból is revízió alá került a vélt szerves egység és összetartozás érzés. Az erdélyi magyarokban a Magyarországon tapasztalt „lerománozás", illetve a „szegény rokon" helyzettel járó negatív tapasztalatok egy szilárdabb csoportkohéziót erôsítettek meg, illetve fölerôsítették a sajátos erdélyi értékekkel való azonosulást, ugyanakkor megkérdôjelezték az anyaország modell-szerepét. Csaknem olyan negatív képet festettek az anyaországiak jellemvonásáról, mint a többségi románságról. A relatíve terjedelmes (39 elemzés) tulajdonságskála pozitív pólusán a magyarországiak civilizáltsága, magasabb műveltségi szintje kapott helyet, negatív pólusán pedig az a vélekedés, miszerint a magyarországi magyarok értékvesztett, hitehagyott, lelkileg sivár emberek. Mivel a magyar-magyar kép az egyik legkevésbé kutatott témakör erre tér ki a tanulmány legbôvebben.

A magyar-magyar jellemvonásokkal kapcsolatos összkép, az erdélyi magyarság értékrendjében elsôsorban a nemzeti értékekhez való viszony fontossága tekintetében mutat szignifikáns különbségeket. A szilárd nemzeti identitásúak mutatják a leginkább kritikus viszonyulást a magyarországi magyarokkal szemben, a semleges, megtagadó identitásúak értékrendjében pedig továbbra is meghatározónak mondható, hogy a magyarországi értékrendet modellértékűnek tekintik.