Szabó Vilmos

Külkapcsolatokért és Nemzetpolitikáért Felelős Politikai Államtitkár

Köszöntő

Először is engedjék meg, hogy köszöntsem a jelenlévőket, határon innenieket és túliakat egyaránt.

Természetesen nagy örömmel fogadtam el a felkérést hogy köszöntőt mondjak. Azt gondolom, hogy a „Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon” című téma az egyik legaktuálisabb kérdés ma és úgy adódott a történelem folyamán, hogy nekünk magyaroknak ebben meglehetősen sok tapasztalatunk gyűlt össze. Talán így volt ez már a XIX. században is, de a XX. században mindenképpen. Sok fájdalommal is vegyített tapasztalatot szereztünk és egészen a bőrünkön érezve máig hatóan azt tapasztalhatjuk, hogy azok az úgymond nemzetközi fórumok, amelyek itt nevesítve lesznek, nem igazán érzékenyek mindarra ami velünk történt. Egészen a XX. század végéig azt gondolhattuk, hogy nem látható az a jövőbeli idő, amikor mindazt, ami a magyarsággal történt úgy hozhatjuk elő, hogy az nem egy sérelmi politika, az nem valami csak úgy mellékesen odacsempészett, oldalajtókon bevitt téma. A XX. század végén azt reméljük, hogy hosszabban tartó pozitív változás következik be, és az elmúlt több mint egy évtized is azt mutatja, hogy ebben reménykedhetünk.

Megnyílt a lehetőség egy korábban régen nem látott, s nem tapasztalt célkitűzésünk megvalósuljon. Hozzáfoghatunk a magyarság újraegyesítésének a politikájához. Ezt persze sok tekintetben sajátosan magyarosan is csináltuk, és csináljuk. De én azt gondolom, hogy arra kell tekintenünk, és arra kell figyelnünk, hogy határon belül és kívül azért az egyetértések mégiscsak létrejönnek és létrejöttek a nagy kérdésekben vitákkal, és nyilván így lesz ez az elkövetkező időszakban is. Össze tudtuk szedni magunkat, és meg tudtuk fogalmazni azt a célkitűzést, hogyan lehet az újraegyesítésnek olyan módja, amelyet elfogad Európa és elfogad a világ: az európai elfogadottság az Európai Uniós bővítési folyamat elsősorban. Ebben már belefoglaltatik Magyarország, Szlovákia révén a felvidéki magyarság, a Szlovéniában élő nem nagy lélekszámú, de ugyancsak fontos muravidéki magyarság. A burgenlandiakat se  felejtsük el, hiszen ők már korábban tagjai lehettek az uniónak, és ha most [2005. május] 25-én aláíratik az unióval való belépési szerződés – megállapodás Romániával – akkor ez már karnyújtásnyira hozza az elkövetkező 1-2 évben, hogy az erdélyi magyarság is az unión belülre kerül. Ez egészen más feltételrendszert teremt a számunkra. Úgy gondolom, hogy mindez igen széleskörűvé teszi számunkra, hogy mi mindenről lehet beszélni egy ilyen szakmai szemináriumon.

Az elmúlt évtizedben azt is megtapasztaltuk, hogy a pozitív fogadtatás ellenére azért nem mindig értik a mi problémáinkat; és talán el kell gondolkodnunk azon is, hogy ebben nem minden esetben azok a  hibásak, akikről mi rosszat gondolunk, úgy gondoljuk, hogy nem szimpatizálnak velünk. Azt is gondolhatjuk, hogy lehet, mi nem jól mondjuk el, hogy mit gondolunk és mit szeretnénk, és mik a mi felvetéseink. Vannak ennek nyelvi problémái is, mert ha mi azt mondjuk a mi csodálatos magyar nyelvünkön, hogy „nemzetpolitika”, s ezt megpróbáljuk elmondani angolul, németül, franciául, akkor ők csak néznek ránk. Ha nem azt értik alatta, amit mi gondolunk és szeretnénk, és ezt mi nem vesszük észre, akkor utána csodálkozva, vagy akár mérgesen is tekinthetünk a partnereinkre. De ha azt mondjuk hogy „magyarságpolitika” – ezt is lefordíthatjuk akár csak az említett három nyelvre – ezalatt se azt fogják érteni amit mi gondolunk. Lehet és biztos, hogy nekünk is tanulmányoznunk kellene, melyek azok a fogalmak, amelyeket ők megértenek.

Van egy másik része, amivel Önök biztosan fognak találkozni ezen az elkövetkező, mai és holnapi napon is. Nagyon sokáig sablonszerűen használtuk, és használjuk azt, hogy azokat a kisebbségi normákat kell itt alkalmazni a kommunista diktatúrák után demokratizálódó közép-kelet európai országokban, amelyek ott a nyugati demokráciákban  kialakultak. Ha mélyebben megnézzük és elkezdjük megvizsgálni, akkor látjuk, hogy ezek azért nem olyan kialakult normák, amiket csak úgy le lehet venni a polcról és adaptálhatók lennének. A valóságban akkor, amikor az Európai Alkotmány kialakításának a folyamatában Magyarország külpolitikai célkitűzéséből és saját nemzeti érdekéből adódóan szinte élharcosként a kisebbségvédelmet és a kisebbségekről szóló passzust bele kívánta foglalni az alkotmányos szerződésbe, emellett nagyon erősen lobbizott, akkor rá kellett jönnünk, hogy ezek nagyon érzékeny kérdések. Mert hát miért voltak annyira ellene a franciák, vagy a spanyolok? Miért gondoltak mást erről? Bizony, a saját kisebbségi ügyeikre gondoltak, azokra, amelyek vagy rossz emlékek, ellentmondásos emlékek, vagy ma is élő problémák. Nos, ezzel együtt is fontos és eredményes volt a lobbizás, noha nem értük el százszázalékosan amit akartunk.

Fontos a lobbizás az Európa Tanácson belül, más nemzetközi fórumokon, szélesebb körben, az ENSZ-t is ideértve. De fontos ez a kétoldalú kapcsolatokban is, ahol érdemes megértenünk egymást. Persze tovább is mehetünk, vagy maradhatunk a térségnél, a kétoldalú viszonyoknál. Viszonyulnunk kell a volt Jugoszlávia felbomlásához, viszonyulnunk kell magyar szempontból, és ez nagyon is érinti a kisebbségvédelmet. Viszonyulnunk kell a volt Szovjetunió felbomlásához, ahhoz, hogy ezt követően Európában a legnagyobb kisebbség lett az orosz. Ezek is megjelenek nemzetközi fórumokon és nem biztos, hogy mindig úgy, ahogy ez a mi normáinknak, vagy elképzeléseinknek megfelel. Sokféle kérdés van ami nagyon fontos, hogy a maguk generációja már úgy közelítse meg, ahol talán kevesebb a direkt kötődés. Ez lényeges dolog, mert másképpen viszonyul az ember hozzá, ha a saját bőrén élte meg a holokauszttól kezdve a kitelepítéseken át azt az érzést, hogy egyik napról a másikra a feje fölött egy határvonalat húznak és egy másik ország állampolgárává válik. Abban biztos vagyok, hogy amit itt ma és holnap fognak hallani, abban sok észérv lesz és racionalitás, és nyilván lesznek benne érzelmek is, de hát persze ez így is helyes. Ezért hát nagyon jó munkát, és nyitottságot kívánok ehhez maguknak, remélem sokat fognak ebből épülni és sokat fognak tudni hasznosítani.

Egy dologról még nem szóltam, éspedig arról, hogy egy ügyről nem feltétlenül tudunk mindig azonos hangot megütni. Ez a kérdés az autonómia kérdése. Nemcsak a szlovákok szoktak felháborodni azon, hogyha „autonómia” szót hallanak, hanem nem fogadják mindig ezt feltétlen nyitottsággal nyugat-európai barátaink se. Nota bene, aztán ha területi autonómiáról beszélünk, akkor ezt a kérdést tényleg sok irányból és sok oldalról lehet megközelíteni. Hadd mondjam el, hogy a magyar kormányok közül programszerűen először a jelenlegi kormány foglalta kormányprogramba az autonómia-törekvések támogatását. Ami persze majd csak akkor lesz érdem, ha látszik is, hogy mit ér el. Egyet azonban pontosan kell látni – gondolom, ezt tapasztalni fogják ha erről majd beszélnek – hogy ezt egyedül nem lehet elérni. Érdemes arról is beszélni hogy milyen más megközelítési formái vannak ennek a fogalomnak, például az Európai Unióban elfogadott, magyarul nehezen kimondható szó, amit még nem magyarítottunk,  a „szubszidiaritás” vagy az önkormányzatiság. Ilyen sokféleségben azt gondolom, hogy sok értelmes és hasznos dolgot fognak itt tapasztalni, tanulni.

Engedjék meg, hogy ne csak az udvariasság kedvéért de a jelentősége miatt is elmondjam Önöknek, hogy nagyra becsüljük a kormány részéről a Magyar Emberi Jogok Alapítványt, amely Önöknek ezt a szemináriumot szervezte. Ez is azon intézmények közé és azon történetek közé tartozik, amelyet az előző magyar kormányok politikai hovatartozásuktól függetlenül támogattak. Ez nyilván azért is volt lehetséges, mert amit az alapítvány tett és tesz az elmúlt három évtizedben, az olyan értékeket hordoz, amelyek elfogadhatóak konzervatívoknak, baloldaliaknak és liberálisoknak, és támogatandó a részükről. Ezért mi is örömmel és szívesen támogatjuk. Ők – remélem nem értik félre – megszolgálják, vagy rászolgálnak, hiszen, ha a vajdasági magyarok elleni atrocitásokról akkor is ott vannak, ha a világ magyarságának más ilyen irányú dolgairól van szó, ott is ott vannak, az Egyesült Államokban is ott vannak, és hát itt is itt vannak. És a Miniszterelnöki Hivatal szívesen ad helyet az Alapítványnak és örömmel támogatta azt is, hogy Önök itt a MeH épületében megfelelő körülmények biztosításával dolgozhassanak, és itt lehessenek. Meg fogjuk ezt tenni a jövőben is. Végezetül kívánok Önöknek még egyszer sok hasznos ismeretet, meg persze talán egy pici jó időt, habár a meteorológia nem ezt ígéri. Talán a munkához ez így jobb. Fiatal korban maguk ki fogják ezt az időt használni akkor is ha esik és akkor is ha nem. Ezért a munka utáni időben is kívánok jó időt és kellemes időtöltést.

Köszönöm, hogy meghallgattak. Ne vegyék sértésnek, ha nem tudok tovább maradni, de a munkám tovább szólít. Viszontlátásra!