Első forduló -  2005. április 21-22. | Második forduló 2005. május  19-20.

A képzésről

Pályázati felhívás 2005

Program

Résztvevők

Előadók

Letölthető előadások

Képzési segédanyagok

Fórum


Támogatók:

Nemzeti Civil Alapprogram

 

Miniszterelnöki Hivatal

 


Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF)

 

Copyright © HHRF 2005

2005. április 21-22. Budapest

Emberjogi képzés a jövő generáció határon túli fiataljainak

Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon címmel rendezett szakmai képzést Budapesten a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) 2005. április 21-22-én, amelyen tizenkét pályázat útján kiválasztott határon túli fiatal vett részt. A képzés során a résztvevők betekintést nyerhettek a kisebbségi jogvédelem és nemzetközi lobbizás műhelytitkaiba.

Kimondott célunk, hogy a mostani képzésen részt vevők közül minél többen bekapcsolódjanak alapítványunk munkájába, és a határon túli magyar kisebbségek javára kamatoztassák a jövőben az itt szerzett tudást – nyitotta meg a képzést Papp Tamás, a HHRF budapesti irodavezetője.

Ezt követően Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta a kisebbségi magyar fiatalok bevonásának fontosságát a jogvédelmi munkába. A résztvevők meghallgatták Hámos László, a HHRF elnökének üdvözletét, aki videofelvételről ismertette a magyar kisebbségek nemzetközi érdekvédelmének kihívásait, hangsúlyozva többek között egy Brüsszelben felállítandó nem kormányzati tájékoztató iroda létrehozását a magyar kisebbségek számára.

Vizi Balázs nemzetközi jogász, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének (MTAKI) munkatársa a kisebbségvédelem területén született nemzetközi egyezményeket és dokumentumokat ismertette. A csütörtöki program során a résztvevők Szentkirályi Endre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, a HHRF korábbi gyakornoka irányításával tényfeltáró gyakorlati feladatokat és szituációs játékokat oldottak meg, megismerkedve a hatékony tájékoztatás és lobbizás gyakorlati módszereivel.

Pénteken elsőként Bene Béla, az MTAKI kutatója bemutatta, hogy a kisebbségkutató intézet által kifejlesztett interetnikus tudásmenedzsment adatbázis hogyan segíti a kisebbségekkel foglalkozó szakemberek mindennapos munkáját sokszínű és alapos információ biztosításával az internet útján.

Ezt követően
Ugron Gáspár, a Rákóczi Szövetség főtitkára osztotta meg azokat a tapasztalatokat, amelyeket Felvidéken szereztek az ottani magyar iskolahálózat erősítése során. Egyúttal ismertette a Nemzeti Civil Alapprogram biztosította pályázati lehetőségeket határon túli civil szervezetek számára.

Szebenyi Marianna
, a Mobilitas programkoordinátora gyakorlati feladatok segítségével mutatta be a „Kompasz: kézikönyv a fiatalok emberjogi képzéséhez” című könyvet, amelyből a résztvevők egy-egy példányt kaptak.

Végül a szakmai képzésen két Európai Parlamenti képviselő ismertette a kisebbségvédelemben szerzett eddigi nemzetközi tapasztalatokat és tanulságos előadásokban beszéltek az Európai Unió intézményeiben rejlő lehetőségekről a kisebbségvédelem előmozdítása érdekében. Becsey Zsolt európai néppárti képviselő az Európai Parlament 2005 január végén folytatott vajdasági tényfeltáró körútjának előzményeiről és tapasztalatairól számolt be, amikor az öt tagú delegáció résztvevőjeként a helyszínen vizsgálta a magyar és más kisebbségeket ért támadásokat és súlyos etnikai kilengéseket. Schöpflin György szintén néppárti képviselő, politológus, a londoni egyetem volt tanára “Magyarság az Európai Unióban: külpolitikai prioritások és tapasztalatok” címmel tartott előadást a nemzetközi kisebbségvédelem módszertani megközelítéséről, és az Európai Parlamentben szerzett képviselői tapasztalatokról.

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány által rendezett szakmai képzést a Nemzeti Civil Alapprogram nemzetközi civil kapcsolatok és európai integráció kollégiuma támogatta. A négynapos képzési program következő időpontja 2005. május 19-20-án lesz Budapesten.