|
Hír-Tár
Elismerés a Gyöngyösbokrétának
A Korolovics Valéria vezette derceni Gyöngyösbokréta táncegyüttes képviselte szűkebb pátriánkat a Kijevben megrendezett Ukrajna Zenei Színei művészeti fesztiválon. A formáció helyi népviseletbe öltözve ízelítőt adott a magyar népi táncokból. A fővárosi közönség nagy tapsviharral díjazta, ahogy a derceni gyerekek a színpadon ropták a csárdást. Az együttest egy elismerés is várta: műsorukat a falusi tanintézetek művészeti csoportjai kategóriában az első helyre sorolták, így újabb meghívást kaptak az ukrán fővárosba.
Viharkárok
Az utóbbi napokban a viharos erejű szél bőven adott munkát a katasztrófa-elhárítási egységeknek. Szolyván az egyik helyi lakos gépkocsijára dőlt fa. Az UngvárÓkemence közötti főút egy részét szintén kidőlt fáktól kellett megtisztítaniuk.
A pápánál járt
Kurzakov Eleket, Nagyszőlős görög katolikus káplánját társaival szokásos szerdai audienciáján fogadta XVI. Benedek pá-pa. A káplán ezt követően a Vatikáni Rádiónak számolt be a találkozás élményéről, valamint a kárpátaljai görög katolikusok helyzetéről, a kihívásokról, az ifjúságpasztorációról és az anyaországgal ápolt kapcsolatokról. Az egyházmegye görög katolikus papjainak száma háromszáz, ebből ötvenen-hatvanan nyugdíjasok. Magyar diákotthon és líceum is működik. Hozzátette, ő maga ószlávul, ukránul és magyarul is misézik.
Ezer zöldhasú egy fülesért
Fegyir Vascsuk, a Kárpátaljai Állami Egyetem rektora ezer dollárt fizetett a diáktanács elnökének azért, hogy megtudja, melyik tanár kér csúszópénzt a vizsgákért írja az UA-Reporter. A rektornak állítólag tudomására jutott, hogy egyik előadója 500 eurót fogadott el a diákoktól. Az egyetem vezetője megígérte, hogy feljelentést tesz a korrupt tanár ellen, amennyiben a diákok lerántják róla a leplet. Az ezer dollár azt illeti, aki bizonyítani tudja az esetet.
|