2010. június 22., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 90. (953.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Házunk tája
Sport
Farmerélet, betyárélet...
A talpraesettek nem esnek kétségbe, mert az élet a tanítómesterük

Közel két évtized telt el azóta, hogy az új idők lehetőségének paripáját meglovagolva Kárpátalja földművelői kitörő lelkesedéssel vették tudomásul: vége a sokak számára csak kínt és keservet hozó kolhozrendszernek. Ma már tudjuk, a "szabad világ" korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

– Harminc évet dolgoztam a kolhozban – emlékezik a munkácsi járási Izsnyétén élő Bohus Anna, a település legelső, Lasztyivka (Fecske) farmergazdaságának alapítója. – Mindenes voltam, mindenféle munkát rám lehetett bízni, amit becsülettel végeztem el. Ha kellett, paradicsomot árultam, ha kellett kazlakat őriztem. Másokkal együtt én is alig vártam, hogy a magam ura lehessek. Férjemmel, Gézával mindjárt meg is ragadtuk az első alkalmat, amikor lehetőség kínálkozott, s létrehoztuk a farmergazdaságunkat. Szabadok szerettünk volna lenni, mint egykor szüleink és nagyszüleink, ahogy azt az elbeszélésükből hallottuk.

– Nem volt drukk? Tapasztalatlanok voltak, nem féltek, hogy nagy fába vágják fejszéjüket, és végül a fa lesz az erősebb?

– Mi akkor már nem féltünk semmitől és senkitől. Bíztunk magunkban, szentül meg voltunk győződve, hogy az életünk csak jobbá válhat. A szántáshoz-vetéshez értettünk, elvégre megtanultuk három évtized alatt, az állatokkal is tudtunk bánni, hiszen otthon mindig volt tehenünk, sertésünk és aprójószágunk. Csak a nagyról át kellett állni a kicsire. Ez ráadásul még könnyűnek is ígérkezett, hiszen egy kisebb gazdaságot könnyebb – összetartani, mint egy nagyobbat.

– Úgy sikerült minden, ahogyan eltervezték?

– Akadtak problémáink bőven, amelyekkel előre nem számoltunk, de tudja, én és a hozzám hasonló optimista emberek – ehhez a "szakmához" bőségesen kell optimizmus, mert anélkül reménytelen az egész –, úgy tartják: segíts magadon, a Jóisten is megsegít. Így voltunk ezzel mi is. Próbálkoztunk ezzel meg azzal, ha egyik nem sikerült, próbálkoztunk a másikkal, s ez így van a mai napig is.

– Mert?

– Nagyszerűen mutatkozott a kukorica. A trágyázást és a növényvédelmet is idejében elvégeztük, a munka után jóleső érzéssel hajtottuk álomra a fejünket. Mígnem beütött a rossz idő. Az eső csak esett és esett, majd az egész harminc hektár búza és a hat hektár árpa víz alá került. Ahol esetleg nem, ott olyan lazává vált a föld, hogy képtelenség rámenni a traktorral. Pedig igyekezni kellene kiszórni a mérget, permetezni, mert különben megüszkösödik a búza, s a gombák az egész termést tönkreteszik.

– Nagy volt a kétségbeesés?

– Olyan embereknek néz bennünket? Bár egy hónap alatt ekkora mennyiségű csapadékra én nem nagyon emlékszem, de minket már megedzett az idő. Megtanultunk alkalmazkodni a körülményekhez. Így teszünk most is. Még nem tudom pontosan, csak saccolom, hogy a vetemény egy része kirohadt, s ami megmaradt, az sem lesz olyan, amilyenre számítottunk. Ha másra nem, takarmánynak jó lesz.

– Állatokat is tartanak?

– Másképpen nem megy. Ez is a védekezés egy módja. Nem öntöm ki a szemétre a silány terményt, inkább feletetem a malackáimmal. Van belőlük huszonöt, nemrég fialt az egyik kocánk tizenkettőt. Tehenet, bikát, borjút nevelünk, tehát éhes száj van bőven. A tej egy részét megpróbáljuk eladni, ám ez többnyire csak télen sikerül. Nyáron csak a "táborból" jönnek Annus mamához. Enni, inni szeretnek, de dolgozni nem, legfeljebb krumplit vájni. Hitelbe viszik a tejet, aztán ledolgozzák. Vagy nem. De nekik is élniük kell. Sajnáljam tőlük? Már most látszik, hogy a terménynek nem lesz ára, viszont hízlalásra kiváló, bár ennek is van hátulütője. Most a húsnak sincs ára, tíz-tizenkét hrivnyát adnak kilójáért élősúlyban. Őszre változhat a helyzet. Csak bizakodunk, de hát előre nehéz kiszámítani bármit is. Olyan ez, mint a lottó, vagy nyerünk – ami kevesebbszer fordul elő –, vagy veszítünk. Akkor viszont az a kihívás, hogy a hátrányból előnyt kovácsoljunk. Nem könnyű, ám némi kreativitással megoldható. Az élet sok mindenre megtanítja az embert. Én azt mondom: nem baj. Talán így kell ennek lennie, mert máskülönben csak csupa sopánkodásból állna az életünk.

Nigriny Szabolcs

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó