2010. június 22., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 90. (953.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Házunk tája
Sport
Múltbanéző
Az antik kultúrák szerelmese

1913. június 22-én született Weöres Sándor költő, író és műfordító. Első verseivel az 1920-as évek végén jelentkezett. 1934-ben jelent meg első verseskötete Hideg van címmel. 1947-ben költözött Budapestre, később ösztöndíjjal a római Collegium Hungaricumba ment. Hazatérte után, az ellene irányuló – világszemlélete miatti – támadások következtében 1949-től hét éven át csak gyermekversei és műfordításai jelentek meg. 1956-ban A hallgatás tornya címmel adták közre az előző évtizedekben írt verseiből összeállított válogatást. Műfordítói munkássága a költészet szinte valamennyi területére és korszakára kiterjedt, de különösen vonzódott az antik kultúrák, a keleti irodalom felé. Költészete kezdetben a Nyugat lírikusainak hatását mutatta, és maradandó befolyása volt rá Babits Mihálynak és Füst Milánnak. Sokoldalúságát bizonyítja a Psyche című versgyűjteménye, amelyből Bódy Gábor készített filmet Nárcisz és Psyche címmel. Írt mesejátékokat, oratóriumdrámát és egyfelvonásos drámai költeményt is.

A prédikátor

1386. június 24-én született Kapisztrán Szent János. 1416-ban csatlakozott a ferences rend akkor szerveződő legszigorúbb irányzatához. Tanulmányai befejezése után széles körű tevékenységet fejtett ki mint vándorprédikátor és a pápák bizalmasa. Negyven éven át prédikált, nem múlt el nap beszéde nélkül, amelyekkel fanatizálta hallgatóságát. Prédikációinak idegen nyelvterületeken is nagy hatása volt, noha beszédeit fordítani kellett, mert csak olaszul és latinul tudott. 1451 után működését az osztrák, cseh tartományokra és Lengyelországra is kiterjesztette. Fő céljának a huszitizmus elleni harcot tekintette. 1454 után azt hirdette, hogy a török elleni harcban Magyarországot védelmezve a nyugati kereszténység országai a keresztény Európát védelmezik. 1455-ben utazott először Magyarországra, ahol keresztes hadjáratot hirdetett az iszlám ellen. Az összegyűlt sereggel 1456 júliusában – Hunyadi János támogatására – Nándorfehérvár felmentését segítette, s végül nagy része volt a július 21-i diadalban. Nem sokkal később, október 23-án az újlaki kolostorban meghalt. 1622-ben boldoggá, majd 1690-ben pápai bullával, 1724-ben pedig ünnepélyes külsőségek között szentté avatták.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó